Katolikus gimnázium, Miskolc, 1926

56 híveinek föltétlen igazságuk van abban, hogy minden korlátozás csak akkor érték, ha legalább megéreztetjük a korlátozottal a korlátozás pillanatában azokat a magasabbrendű célokat, melyeket a korlátozás útján el akarunk érni. Legjobb megéreztetés, ha mindjárt konkrété kézbe is adjuk a megvalósítandó magasabbrendű tettet, vagy legalább jelezzük, hogy előbb-utóbb kézbe fogjuk adni. Később a megéreztetésből fokozatosan kifejthetjük a megértetés folyamatát, de csak akkor, ha már elegendő élményre támaszkodhatunk. Élmények nélkül legföljebb a prédikációig emelkedhetünk föl, amely élmények nélkül azért is veszedelmes mesterség, mert az ifjú lelki eletének fejlődése úgyis a szóbeli kifejezés irányában történik, s így a szóbeli kifejezésnek egyre nagyobb készségét a legnagyobb szeretettel mozgósítja társai körében egy másik szóbeli kifejezés, a prédikáció ellenében. Élményei azonban rendszerint nincsenek s .így a vezető mélységes élményei előtt tisztelettel szokott meghajolni. Első praktikus tanács tehát: fegyelmezésünk olyan korlátozás legyen, mely a korlátozások alkalmával mindig konkrété érezteti, hogy magasabbrendű célokat akarunk elérni a korlátozással. Legokosabb fegyelmező az, aki osztályában ugyanakkor, amikor korlátoz, konkrét feladatot jelöl ki akár az egész osztálynak, akár egyeseknek a szóbanforgó magasabbrendű cél érdekében. Második következménye az imént tárgyalt folyamatoknak az, hogy a fegyelmező soha bele ne keverje a saját meg sértődöttség ét, megbántottságát, türelmetlenségét, indxdatosságát a fegyelmezés, azaz a korlátozás tényei közé. Ha ugyanis igaz az, hogy minden korlátozás az igazságok hierarchiáján keresetül az abszolúthoz közelebb eső igazság érdekében történik, éreznie kell a nevelendőnek, hogy az abszolút igazság olyan szent, olyan tiszteletreméltó dolog, mely a nevelőt épen úgy kötelezi, mint a nevelendőt. A fegyelmezés semmi más, mint alázatos szolgálata az igazságnak. Sőt a sokat emlegetett és a sokszor olyan fonákúl megvalósított alázatosság nem is más, mint tiszteletteljes meghajlás az abszolút igazság előtt: az igazság az a csipkebokor, amely előtt meg kell oldania a saruit tanárnak és 'tanítványnak egyaránt. S aki kialakult egyéniség, azaz csakugyan élmények szerint ment végig azon az úton, amely az igazság forró szerelméhez vezetett, annak élményei vannak arról a temérdek nehézségről, mellyel magának is meg kellett birkóznia. A renitencia legtöbbször onnan származik, hogy cselekedetei szerint nagyon is gyarló lény kíván erkölcsi tökéletességet azoktól, akiknek százszor több joguk van még a gyarlóságokhoz, azért, mert kiforratlanok és a legjobb esetben az élet kezdetén álló szárnypróbálgatók csak. A türelmetlenség, az indulatosság, a szenvedélyesség, a csipkedés, a gúny, a címek osztogatása legnagyobb rombolói a fegyelemnek, mert mindannyiszor biztos adatokat szolgáltatnak az ifjúság kezébe arról, hogy a nevelő vizet prédikál, maga ellenben bort iszik. Ez — forradalom. Az ifjúság lélekben lázong, dúl-fúl