Katolikus gimnázium, Miskolc, 1926

55 tűrhetetlen valami. Szükséges, élettani föltétele eszerint minden fegyelmezésnek, hogy a korlátozás negációját toties-quoties olyan eljárás kísérje, amely megérezteti a korlátozottal, hogy az igazságok birodalma nagy hierarchiát alkot: azaz vannak olyan igazságok, melyek a test és vér igazságai s vannak olyan igazságok, melyek az ethikai életnek, azaz a léleknek igazságai s minden szabadságkorlátozás azért történik, mert a korlátozással elszorított erőinket teljes gőzzel át akarjuk formálni egy magasabbrendű igazságfokozat megvalósítása érdekében. Konkrété szólva: teljes joga van egy kis nebulónak arra, hogy a test és vér törvényei értelmében bakugrásokat végezzen tíz percben a folyosón, hogy suttogjon, beszéljen, vagy kiabáljon a tanteremben, hogy hangos kifejezést adjon örömének akkor, mikor az öt órás előadás elvégeztével kiáradnak az utcára. S ha mégis korlátozást kívánok tőle ebben az irányban, meg kell neki valahogyan mutatnom, hogy ez a korlátozás azért történik, mert az igazságok hierarchiájában összes rendelkezésre álló fizikai erőit egy magasabbrendű igazság átkarolására akarom felhasználni. Az említett példában ez a fensőbbrendü igazság mindnyájunk közös szabadságának biztosítása lesz, amely az igazságok hierarchiájában magasabb rendű, mint az egyénnek másokat semmiben nem respektáló féktelen szabadsága, a szabadosság. Meg kell éreztetnem a kis nebulóval, hogy minden korlátozás olyan eljárás, mint a vízárnak mesterséges megduzzasztása: íme, a féktelen szabadságú víz-ár elé gátot teszek, hogy megduzzasszam, még pedig abból a célból, mert koncentrálni akarom a vízi energiákat és malmot, kereket, turbinát akarok vele hajtatni, azaz nagyobb feladatok végrehajtására akarom elszólítani. Persze, nem prédikáció és nem tudományos fejtegetés alakjában kell ezt a kis nebulóval megértetnem, hanem úgy, hogy mihelyt korlátot állítok a szabadsága elé, rögtön kijelöljem azt a magasabb rendű igazságot is, melyet meg akarok vele valósíttatni, vagy legalább nagyon egyszerű, nagyon átlátszó bölcseséggel és rövidséggel rámutassak arra, hogy céljaim vannak a szabadság meggátlásával. A régi pedagógia csupa tilalomfával nevelt: nem szabad ez, nem szabad az, nem szabad amaz stb. De hát akkor mi szabad, kérdezhették méltán azok, akik lelkében az élet törvényei éltek és érvényesülést kívántak. A belátás hívei megint az ellenkező végletegekbe csaptak át, azt mondván, hogy hagyjuk el a korlátozásokat, mert a belátás növekedtével a növendékünk maga fogja szívesen a nyakára rakni a szükséges korlátozásokat. Nagy tévedés mindakettő. A tilalomfázóknak föltétlen igazságuk van abban, hogy akaratkorlátozásokhoz még a belátás kifejlődése előtt szoktatnunk kell gyermekeinket, mert ha ezt nem tesszük, a gyermekkornak minden iránt legfrissebb fogékonysága — már pedig élettani törvény, hogy on revient toujours a ses premiers amours! — a körláttalanság élményeit annyira magába veszi, hogy nem lesz kedve az önkorlátozáshoz vagy soha, vagy csak nagyon is hasznossági igazságok, azaz önzése érdekében. Viszont a belátásos elmélet