Katolikus gimnázium, Miskolc, 1926

54 mot? S ha nem abszurdum, amit követelünk tőle, milyen biztosítékaink vannak arra, hogy nem abszurdum a követelésünk? A másik mozzanat, amelyre teljes erővel figyelnünk kell, az, hogy a gyermek akarásának ilyetén félelmetes megmozdulása (mert hiszen a félelem is csak akarás, a tisztelet is csak akarás, a szeretet meg éppen csak akarás) valami hatalmas erejű mozgatót tételez föl. Ez a mozgató valami abszolútum és olyan valami az ethikai világ rendjében, ami a gyermeket ép úgy kötelezi, mint azt, aki a gyermeket neveli, oktatja, formálja. Ez a mozgató alapjában nem más, mint az igazság abszolútuma: az igazság bírja az akaratot félelemre, aztán tiszteletre, végül okos és tervszerű eljárások alkalmazásával mélységes szeretetre, mélységes és őszinte szeretetre. Mivel azonban az igazság nem mint absztraktum, hanem mint konkrétum bír csak a növendék számára akaratindító erővel: világos az a tétel, hogy mindaz, aki valakit fegyelmezni, nevelni akar, maga úgy álljon a gyerek előtt, mint aki tisztázta már a kérdéseit a legnagyobb abszolútummal, az igazsággal szemben, azaz ö maga végigment már azon a folyamaton, melyet a gyermektől követel: valamikor ő is átélte magában az igazsággal szemben érzett félelem, tisztelő félelem és tisztelet folyamatát, ebben a folyamatban, ebben a küzdelemben szerencsés volt, mert nála a félelem-tisztelet folyamatai és érzései immár átalakultak az igazság iránt érzett meleg, megingathatatlan szeretetté, amelytől sem szóban, sem írásban, sem cselekedetben készakarva el nem tér soha. Ez más szóval annyit jelent, hogy igazában csak az fegyelmezhet, aki maga már kiforrott, harmonikus egyéniség, akinek akaratereje küzdelmes utakat tett meg, akinek akaratereje diadalmaskodott, sőt állandóan diadalmaskodik minden sötét hatalom fölött, melyet a test és vér indulatjai állítanak az igazság útjaiba, aki meg bírja éreztetni, hogy ebben az igazságért vívott küzdelemben hozzá kell magunkat szoktatnunk a biztos, egyre könnyebben sikerülő diadalhoz és hogy éppen a győzelmek élményei tevődnek össze olyan sorozatos egésszé, melyet más szóval az igazság meleg szeretetének nevezünk. Enélkül a lelkület nélkül lehet valaki szigorú erkölcsprédikátor, lehet keménykezű imperátor, aki notesszel, osztálykönyvvel és a tanári hatalmi kórság egyéb rekvizítumaival talán örökös terror alatt, tartja a tanítványait, de fegyelmező nevelő nem lesz soha. Ha a vázolt két mozzanatot jól szemügyre vesszük, igen fontos praktikus következmények folynak belőle. Első következmény az, hogy a fegyelmezésnek így felfogott filozófiája megszüntet egy nagy ellenmondást, amelynek meg is kell szűnnie, ha a fegyelmezést élettani törvények alapján akarom végrehajtani. Említettük ugyanis, hogy a fegyelmezés alapjában szabadságkorlátozás. Ámde a szabadság az életnek, még pedig a fizikai és az ethikai életnek is a legdrágább kincse, korlátozása tehát egy alapvető élet-érték merő negációjának látszik.. Ám az élet mindig pozíciókból épül föl, az élet számára a negáció teljesen