Katolikus gimnázium, Miskolc, 1926

30 felejthetetlenül derűs oktató pillanatok következnek; van benne földrajz: a szoba, sarkai, bútorai, melyekbe nem is egyszer sírva üti bele a fejét, az oldalát, a kezét a szegény válandó kis ember: sír, az asztalt, vagy a széket megveri és eszébe nem jut, mennyi földrajzot tanul ezalatt; földrajzot tanul akkor is, ha elesik, a padlót könnyeivel megáztatja és az édes anyaföldön való tájékozódás veszedelmeit ismeri meg; van benne történelem: hiszen a tegnap és tegnapelőtt tanulságai a gyermek lelkében egységes megtapasztalássá tevődtek össze és egy-egy elesés, egy-egy kézmegégetés olyan magistra vitae, melynél nincs különb; vajha Napoleon elmondhatta volna magáról, hogy okult annyit a históriából, mint egy kis gyermek a saját történelmi tanulmányaiból. Ebben a fölséges iskolában éppen csak órarend és öt kötelező óra egymásután nincsen. Az órarend a gyermek-őfelsége szerzéke: ha elfáradt, lecsöngeti az órát és latinról játszva szökdel át a földrajzra és a természetrajzra. Nem mindig oda, ahova neki tetszik és nem mindig kacagva: sok a könny itt is, csak úgy, mint a középiskolában És a gyermekkor első, de keserves könnyei figyelmeztetnek bennünket arra, hogy az élet kemény valóságok sorozata. Az ábrándvilág, melyben olyan sokszor és olyan szívesen elmaradozunk, túlságosan ellágyít bennünket és szívesen gondolunk arra, hogy az életünk csöndes, nyugodalmas tó lesz, fölötte csillag és holdvilág, rajta ringó csónakon mi, evezőnk a megértők együttes szeretete, kormányunk a zavartalan, a csöndes boldogság. Az ábrándoknak ebben a feminin korában nem vesszük tudomásul, vagy nem akarjuk tudomásul venni, hogy démon és angyal birkóznak bennünk, de démon és angyal intézik a világ sorsát körülöttünk is. Könnyek eszmélteinek erre a nagy igazságra, korai könnyek arra, hogy íme, az akarat kettősségével legszorosabban összefüggő ismeret világában is ezzel a végzetes kettősséggel találkozunk. Az iskola. Nevezetesen az akarat kettőssége teljes erővel mutatkozik az ismeretszerzés tervszerű módjainál. A tervszerű ismeretszerzés helye az iskola. Mikor ide belép a gyermek, vége az arany szabadságának. Nem önkéntes elhatározásból lép ide egy sem, hanem a társadalomnak évszázados gyakorlat útján kialakult abbéli meggyőződéséből, hogy tanulnunk kell. Meg kell tanulnunk a betűket, hogy olvasni és írni tudjunk. De mi az olvasás? Mi az írás? Vállalása egy csomó kellemetlenségnek magasabbrendü célok elérésére. Igaz, ezeket a kellemetlenségeket, melyektől irtózik a kétfelé hasadt akarat, a minimumra csökkentette ma már a hozzáértés, a pedagógiai tapintat, a felnőtteknek a gyermek felé forduló okos szeretete: a silabizálás kínjait a fonomimika