Katolikus gimnázium, Miskolc, 1926

29 szál virágot, a természetnek egységes, gyönyörűséges alkotását darabokra szeldeljük, hogy jobban megismerjük. Jó, hogy darabokra szedhetjük, mert pontos ismereteket részekre bontás, azaz analízis nélkül nem tudunk megszerezni. De valamint a földarabolt virág nem igazi virág, valamint a részekre bontott virág igazában meghalt, valamint a párta, a csésze, a porzó, a bibe széjjelszaggatva már nem élő valóságok: azonképen az akarattól elválasztott ismeret, vagy az ismerettől elválasztott akarat sem élő valóság. Akkor élnek, ha együtt vannak. Ezért szokás mondani, hogy az ismeret az akarat szeme. Ahogy a szem nem szem, ha a testből kiirtjuk, úgy nem él az ismeret sem, ha elválasztjuk éltető elemétől, az akarástól. Egyoldalú látása az ember lelki világának, ha merő elmélet vezet bennünket az ember lelki életének leírásában és analitikus megismerésében. Az ismeret misztériuma tehát a legszorosabb kapcsolatba kerül az akarás misztériumával. Az ismeretben csak azért nem érezzük világosan az akarás elemeit, mert a megismerés még nem kötelezi semmire sem akarásunkat. A megismerés, különösen eleinte, mikor még semmi más, mint élettani funkció az élet fönntartására, szinte játszva történik. A gyermek életének legelsői szakaszában szinte minden érezhető fáradság nélkül gyűjti igen súlyos és tartalmas ismereteit, Egyébről nem szólva, csak azt említjük meg, hogy szinte játszva tanul meg beszélni. Pedig a beszéd igen komoly és igen fáradságos ismeretek összesége. De azért az ismereteket szerző gyermek élete hajnalán isbeléfárada munkába: ezért alszik sokat, ezért eszik sokszor, ezért „ideges", „nyafka", ezért akaratos, ezért nem tudja figyelmét hosszú időn át lekötni semmi. A gyermekkor, körülbelül az elemi iskoláig, olyan iskolázás, melyben vannak oktatók, még pedig nagyon sokan: az anya, az apa, a környezet; van benne tanterem: eleinte a bölcső, aztán egy szoba, erre a lakás, végre a ház, a kert, az udvar s ezek a tantermek föl vannak szerelve a legváltozatosabb szemléltető, hallató és tapogattató eszközökkel; van benne tantárgy, sőt egész sorozata a tantárgyaknak: a hittan eleinte az apának, az anyának egy-egy barátságos mosolya, egy boldog csókja, mellyel magához forrasztja a kis jövevényt; az anyanyelv magyar-latin-német egy személyben, mert hiszen itt készül a grammatika, rengeteg konjugáció és deklináció, itt tanultatnak meg rendhagyó igék és melléknevek, itt tanulódik meg éneklés útján a mondat, a mondat tagolódása és ritmikája; van benne mélységes, alkalmazott szociologia, mert a gyermek folytonos ismeretek révén ikovácsolódik bele a legemberibb és legszebb közösségbe, a családba; van benne irodalom és művészet: eleinte a csörgők, a babák és a játék-állatok, utóbb az anyának ritmikus játékai, a kezek összecsattanása és az erősebb csattanással, azaz a „lüktetővel" összekapcsolódó harsány kacagás, amire az „Édesanyám még"-féle