Katolikus gimnázium, Miskolc, 1925

5 is egyetlen fiú-utódát küldte az ég áldásnak ezen a meleg nyári napon Pusztamonostorra. Csoda-e, ha ez a kicsi fiúgyermek, akit egy nagy családi és rokoni közösség olyan régóta s olyan várva-várt, csakhamar dédelgetett kedvence, féltveőrzött büszkesége lett mindenkinek, aki vérszerint, vagy névszerint a a Hábor- és Horváth-családok közösségébe tartozott ? S a kis Hábor Gyula Pusztamonostoron a legszeretőbb édesanya karján, látogató rokonok melengető, ölelő mosolyában növekedett szépen testben, lélekben . . . S már itt, az édesanya karján s a bölcső nótás rengésében valami nem mindennapi jelenség mutatta, hogy ebből a kicsi gyermekből nem a földönjáró, magasabbra soha nem vágyó lélek hordozója lesz. Ezer csecsemő közül, akit csak dédelgetnek, akit csak becéznek, akit szellőtől is óvnak, hányból lett volna olyan gyermek, akinek a lelkén semmi nyomot ez a királyi sors nem hagyott ? Hány tudta volna megőrizni tisztán, zavartalanul a maga kis gyermekleikében a férfiúvá lett Hábor Gyula lelkének talán legjellemzőbb tulajdonságát: a tökéletes szerénységet, a puritán egyszerűséget s a világ hivságos lármájából teljesen a maga lelkületének mélységeiben elmerült komoly munka- és hivatásszeretetet ? Bizonyos, hogy igen kevés ember élt már csecsemőkorában olyan emberséges életet, mint a kis Hábor Gyula, akit a dédelgetés soha egy pillanatig ki nem tudott lendíteni a maga veleszületett szelídségéből, egyszerű kedvességéből. Ezért szerette mindenki már gyermekkorában. Az ő gyermekszíve érezhette, kicsi lelke tudhatta jól, hogy neki minden szabad lenne, minden eltévelyedése, zsarnoksága, akaratossága hamar meg lenne bocsátva, de soha vissza nem élt az őt körülölelő szeretettel: mindig megmaradt komolynak, korához mérten okosnak, jónak, egyszerűnek, igénytelennek. Otthon, a kicsi faluban járta végig az elemi iskolát és soha semmi panasz sem a tanulása, sem a viselete ellen nem volt, nem is lehetett. Ahogy most kutatom, keresem azokat a természeti és lelki motívumokat, amelyekből ennek a korán elmúlt okos, komoly egészembernek a jelleme, lelkivilága kialakult, úgy érzem : tisztán, világosan látom a gyermekségét s úgy hiszem, ez a gyermekkor zendült meg minden szavában, minden betűjében, melyet a magyar örökkévalóság nagyjainak rajzában s a magyar földhöz és levegőhöz való szoros tartozásukról elmondott, leírt. Mikor a pusztamonostori gyermekek künn a réten madárfészket bolygattak, tarka lepkét kergettek s az áldott homokból várat építettek, ez a kis gyermek .az aranykalásszal ékes rónaságon állt s maga sem tudta miért, kelet felé fordult. Mikor a társai hangos harsonával emlékeztették az Alföld csöndjét a török s tatár csaták buzogányos, temperamentumos magyarjaira, ez a kis gyermek talán az alföldi homok szél szárnyára kelt meséit hallgatta s mohón