Katolikus gimnázium, Miskolc, 1925

37 ról, ki a faluból — az iskolába szakadtunk, de amelyet a Toldiig és Vörösmartyig valami idegenből szakadt levegőpótlóval helyettesítettek az ifjúsági könyvtár Bőrharisnyái. Farkas Náci bácsi, „szögedi" magyar ember, jól tudom, sokszor megkárpált bennünket idegen olvasmányainkért. De nem sokáig kellett kárpálnia. A tiszta magyar gyermeklélek ösztönös boldogságával ráereszkedtünk Vörösmarty, Arany, Petőfi vizeire és felejthetetlen jó érzések között vitt bennünket ez a hatalmas áradat. A Toldi-ból megkívántuk mindazt, amin Arany János neve volt, lett légyen füzet, díszkönyv, vagy iskolai olvasókönyv, a János Vitézből mindazt, amin Petőfi neve tündökölt. Petőfivel voltunk legszerencsésebbek. O volt az egyetlen magyar író, akinek már akkor olcsó, népszerű kiadása volt. Alig vártuk, hogy tíz-órai pénzünkből s egyéb szerencsés salláriumainkból összehozzuk azt az 1 forint 20 krajcárt, amennyibe a piros kötésű, vadvirágbokrétás díszítésű, Havas Adolfféle Petőfi-kiadás került. Megvettük és közösen „megettük" úgy, hogy alig volt Petőfi-vers, amelynek legalább néhány sorát betéve ne tudtuk volna. Petőfi volt nemcsak tiszta örömeinknek forrása, hanem alá- és mellérendelt mondatainknak „lelőhelye" is, mert ebből a célból is át kellett vizsgálnunk. De milyen szívesen vizsgáltuk! Vörösmartyt nehezebben értettük meg. Zordon fensége és hangulatainak örökös vibrációja valahogy távolabb esett ifjú lelkűnktől. De ha Petőfit és Aranyt hétköznapias érthetősége miatt szerettük, Vörösmartynál az ünnepi orgona hangjait véltük hallani és valami misztikus félhomály édes fátyola borult a kedélyünkre, mely alól hol madárhangok, hol fuvolazengés, hol hárfa-szó, hol orgonazúgás verte a mi magyar gyermek-fülünket . . . Nyelvének és előadásának zenéjét még a botfülűek is élvezték, mert hiszen Farkas Náci bácsi módszere szerint asztalon, padon, ajtón, kit hol találtak a felelés helyváltoztató viszontagságai, kézzel, újjal, vagy lábdobogással kellett kivernünk a Vörösmarty ritmusait . . . Csodálatos szép élményei voltak ezek a régi, a formalizmusba annyira szerelmes iskolának! Az iskola lassú, de biztos fordulással egyre jobban és lelkesebben vetkőzött ki formalizmusából és egyre jobban látta, hogy a magyar lélek, a magyarsághoz való benső ragaszkodás nem annyira a vérség származása, mint inkább átélése azoknak a nagyszerű, erkölcsileg szinte szűz-tiszta, esztétikailag szinte fakadásszerűen egyszerű élményeknek, amelyekkel klasszikus irodalmunk annyira ékes. Most már nemcsak ünnepi ajándékképen adta kezébe fiainak a magyar klasszikus irodalmat, hanem egyenesen a tanítás tengelyévé tette őket. Az Ifjúsági Könyvtárak könyvei egyre szaporodtak, az olvasók tábora megsokasodott, a könyv keresett cikké kezdett változni és nagyon természetes, a kereslet nyomán a magyar faj irástermő zsenialitása kínálatot is bőven hozott a piacra : Jókai után Ambrus, Mikszáth, Gárdonyi, Herczeg és egy erős, tiszta, esztétikailag igazán értékes Ifjúsági irodalom alig hogy szárnyat bontogattak, már hatalmas magasságokba is