Katolikus gimnázium, Miskolc, 1925

38 fölverődtek, onnan ontván szinte hihetetlen gazdagságú termékeiket a magyar olvasóközönség számára. És most érünk a szomorú mezőkre , . . Érdemes volna róla statisztikát szerkeszteni, mennyire fájdalmas dolog, hogy éppen a magyar irodalomnak ezek e klasszikus szépségei jóformán csak mint „kötelező olvasmányok" érdeklik a fiainkat. Érdemes volna külön kutatás tárgyává tenni annak a ténynek okait, amely, azt hisszük, nemcsak a mi iskolánkban tapasztalható. Jó volna gondolkodni arról, hogy nem volna-e érdemes minden tanártestületben megbízni a testületnek egy tagját azzal, hogy necsak mint könyvtárkezelő, hanem mint az ifjúság olvasmányainak sok és súlyos gondjába egészen elmerülő ember nem mellékes-, hanem főfoglalkozásképen folytatná az ifjúság olvasmányainak ellenőrzését, irányítását és szinte számonkérését is. Jól tudjuk, hogy az ifjúság olvasókedvének fokozása és a helyes irányba terelése minden tárgy minden tanárának kötelessége. De mégis legyen egy központi, szervező, irányító, számonkérő centrum, amelybe minden adat, minden tapasztalás örvendetes, vagy kevésbbé örvendetes ténye összefut, hogy ne impressziók, hanem pozitív tapasztalatok révén lássuk, hol a hiba, hol a jó, mit kell korrigálnunk, mit kell helyeselnünk. Nem a türelme szakadt-e meg ifjúságunknak a hosszabb lélegzetű, a nagyobb elmerülést kívánó munkák olvasására? Ha igen, mi okozta ennek a türelemnek megszakadását ? Nem a társadalmi uj ideálok térfoglalása okozta-e, hogy az ifjúság magyar klasszikusaink levegőjét avatagnak érzi és helyette koraérett módra beléesett a problémákat hajhászó irodalmi termékek falásába? Vagy tán a detektívregények és detektívtörténetek annyira izgalmas, az ifjúság kalandos fantáziáját oly nagy mértékben érdeklő világa térítette el őt az olvasásnak arra az útjára, melyen pusztán az érdekeset és izgatót találja az olvasmány főcéljának ? Nincs-e a sokféle délutáni elfoglaltság következtében annyira elaprózva az ideje, hogy nem marad ráérése a komoly, az értékes olvasmányban való elmerülésre ? ízlése nem forog-e komoly veszedelemben? Nem abban látja-e a magyarsághoz való hűséges ragaszkodás, hűséges szeretet fő-kritériumát, hogy ünnepélyes alkalmakkor egy-egy jelszót hangoztasson, de a magyarság lelkének igaz megismerése érdekében visszariadjon minden áldozattól? Vagy talán a nagy szegénység készteti arra, hogy szinte megfeledkezzék a komoly, az értékes könyvről s helyette megelégedjék az efemér irodalmi termelés azon termékeinek élvezésével, melyeket a véletlen juttatott a kezébe ? Talán a szegénység a legtöbb családnál valóban akkora, hogy egyetlen jobb magyar-értékű könyv megszerzése szinte felborítja a háztartás havi egyensúlyát s a családnak ez a szomorú lemondása a komoly kultúrbeszerzésről fásult egykedvűségként belérozsdásodik az ifjú egész lényébe is ? . . . Bármint legyen is a dolog, egy bizonyos. Ha ezekre a kérdésekre pontos választ kapnánk, a magyar ifjúság lelki történéseinek igen érdekes képe tárulna elénk, amely annál érdeke-