Katolikus gimnázium, Miskolc, 1925

36 Egyik legérdekesebb hajlama fiainknak, de legszomorúbb tapasztalatokat is vele kapcsolatban szerezhetünk, az olvasás hajlama. Valamikor kis mértékű érdeklődés volt. Emlékszünk rá, kis diák korunkban volt ugyan ifjúsági könyvtárunk, sokszor átrendeztük, könyveit kiszedve átporoltuk. Félő tisztelettel néztünk rá, mint intézetünk egyik klenódiumára, melyből szépen bekötött és jól, színesen vignettázott könyvek kandikáltak reánk, ha megnyílott számunkra havonként egyszer az ígéret földje: a szekrény ajtaja. A longa-méták, csónakázások és halászások e kedves bidermayer-korában a könyv ünnepnap volt számunkra: kiki megkapta a Hoffmann-ját, a Jó Frídolin és gonosz Detrik-jét, a germán ifjúsági irodalom a tipikusan-romantikus hajtásait és boldogan sietett haza a havi komedencíával. Aztán Jules Verne, aztán a Bőrharisnya, aztán Edmondo de Amicis, aztán Robinson, aztán szegény jó Dolínay Gyula Hasznos Mulattatójának Amerikába, Ázsiába és az egész világra elröptető kiadványai . . . mind-mind hozzátartoztak a havi dukanciához. Nem volt akkor még magyar ifjúsági irodalom, Eötvösnek és utódainak nagy koncepciójú elgondolásait a mi kedves jó tanáraink valami mellékes ráadásnak vélték, jutalomnak, amelyben nagy néha és akkor is csinyján kell részeltetni a könyvre áhítozó nebulókat. És mi mégis olvastunk, sokat, szívesen olvastunk. Elcseréltük egymással a kikapott könyveket és egy hónap alatt nem egy, hanem annyi könyvet olvastunk el a cserélő rendszer örök körforgásával, hogy időnk telve azt vettük észre, hogy az egész ifjúsági könyvtárt, akarom mondani az egész ifjúsági könyvszekrényt kiolvastuk. Pedig akkor még magyar ifjúsági irodalom nem volt. Azok az úttörő nagyok, akik az ifjúsági könyvtáraknak és az olvasásnak nagy jelentőségét átlátták, kénytelenek voltak a külföldi ifjúsági irodalom gyöngyeiben és gyöngy-utánzataiban válogatni, kénytelenek voltak őket magyarul megszólaltatni, hogy az ifjúság mohó könyvszerelmét valahogyan kielégítsék. Isten áldja meg őket haló porukban is, mert métáink, fürdéseink, horgászásaink, csónakázásaink és erdőbeli kalandos, kunyhóépítő, „felfedező útas'

1 kirándulásaink közepette tartották bennünk okosan, öntudatlanúl és bölcsen a lelket, hogy szórakozásaink egyoldaluakká ne váljanak, hogy kalandvágyunk ki ne ragadjon bennünket a valóság, a jóság világából, hogy megszeressük a horog, a labda, a csónak mellett a könyvet, lelkünk egyik legjobb, legigazabb, legmeghittebb barátját, Ez a könyvtáplálék, mely fiatal lelkünknek akkor jutott, édes-kevés nedvességet kapott a magyar anyaföld televényéből. Tele voltunk már idegen könyvélménnyel, mikor — Farkas Náci bácsi, kedves jó piarista tanár urunk gyönyörű előadó, és szavalóképessége révén —, ránk fuvallott a Toldi-nak, a Cserhalomnak, a Két szomszédvárnak magyar levegője. Sohasem felejtjük el azokat a IV. osztályos pillanatokat, melyek megbabonáztak bennünket s az életben először adták tudtunkra azt a mélységes igazságot, hogy visszatértünk az iskolában is arra a magyar levegőre, amelyből — ki a pusztá-