Katolikus gimnázium, Miskolc, 1925

21 séges szeretettel fogadta, nekik tanácsokat, útbaigazításokat adott és a gyermeknevelésben való járatlanságukat, ha olyant tapasztalt, nem fölényes kézlegyintéssel, mindent letorkoló hanggal intézte el, hanem segítségükre sietett tanáccsal, tapasztalattal, türelemmel. Azonban voltak és vannak nyomoruságaink is. Legnagyobb bajunkra, anyagi küzdelmeinkre itt csak azért mutatunk rá, hogy megmutassuk, mennyi jóakarat, mennyi építő erő vonódik el az iskolától, amelynek pedig minden idegszálunkra szüksége volna e nagy munkában ! Hisszük azonban, hogy a szülőtársadalom, ha eljárásunk révén megismeri, hogy szívvel-lélekkel a legjobbat akarjuk, maga fogja sürgetni, hogy — épen a gyermek érdekében — teljes anyagi függetlenséggel, minden, bennünket az iskolától csak elvonó mellékfoglalkozások egyszersmindenkorra való megszüntetésével, adjanak vissza bennünket egészen az iskolának! Az épület egyike az ország legszebb, legegészségesebb iskoláinak. Boldog Nagymagyarország épithetett csak a jövendő reménységének ilyen remek épületet, melyben széles folyosók, világos tantermek, pompásan fölszerelt tornaterem, fürdőhelyiségek szinte mindent megadtak az itt tanuló boldog ifjúságnak, amit az okos testi kultura kíván, hogy belőle a lélek magasabb kultúrája kisarjadhasson, A szép épületünkön látszik azonban szegény Csonkamagyarország anyagi vergődése is : tatarozás, festés, javítások olyan nagy pénzbe kerülnének, amennyit szegénységünk egyszerre csak nagy nehezen bírna előteremteni. Kénytelenek vagyunk így türelemmel várni az idők jobbrafordulását s addig csak lassan, csöndesen haladni egyegy lépést a cél felé. A Magyar Kath. Tanulmány-alap nagylelkűsége az idén is lehetővé tette már egy-egy higiénés követelménynek megvalósulását (szemétláda, pissoir) és hisszük, ez a nagylelkűség a szüneti tatarozások céljára még nagyobb mértékben fog az intézet felé fordulni. Minden törekvésünk az, hogy az iskola épületét valóban meleg, családi otthonává tegyük szülőnek, tanárnak és tanítványnak egyaránt. A szépség kisugárzó, nagy ereje az, aminek legkevésbbé tud ellentállani akár felnőtt, akár a serdülő, nyilatkozzék bár ez a szépség kőben, fában, környezetben, lélekben. Nagy gondot fordítottunk tehát az épület rendjére, tisztaságára, csinosságára nemcsak a higiéné szempontjából, hanem azért is, hogy fiainkkal megéreztessük a szépség melegségét. Festettünk, csinosítottunk, ahol csak tudtunk, beszéltünk és felvilágosítottunk, amikor csak lehetett; ha kellett, érzékeny büntetésekkel, különösen kártérítésekkel sujtottunk ott, ahol durva rongálásokat tapasztaltunk. Sőt a szülőket is kértük szóban is, írásban is, hogy szoktassák le fiaikat a mindent rongálni szerető kamasztempókról. Az iskola nem hivatalos helyiségnek, nem szükséges kényszermunka helyének, hanem meleg fészeknek, babusgatandó otthonnak: ez az az ideál, amely fiaink kamaszos kedélyvilágát finomabbá, nemesebbé