Katolikus gimnázium, Miskolc, 1914

24 nem azért lett égnek nyiló völgy, hogy a sötétség rémítsen, hanem, hogy az éggel együtt benézhessen a patak vizére a napsugár is. Melengető napsugár fürödjön a habokban, váltsa meg a tájtékos köntösüktől a völgy tündéreit és öltöztesse őket illatos, színes szirmok ruhájába. Értsd meg, hűséges szolgánk, nem a kő, a szikla a táj lelke, hanem mi virágok, napsugár lányai. Bárhol jársz, minket keress, és ahol ránk találsz, ott ujjongjon a szíved, ott a lelked testvérekre akad, egy test, egy vér vagyunk veled, anyánk a szent, a diadalmas élet. Ahol pedig nem látsz, ott a kezed megmozduljon, ültess, vess el minket, megáld érte az anyánk. Édes kiszabadult, sziklák méhéből kikelő lelkek, apátok a napsugár, anyátok az élet. Ahol ti vagytok, ott van az én otthonom is, az anyám keble, öle. Oh most már tudom, miért támad kedvem köztetek jártomban, hogy hullámos hajú, fehér tunikás ifjakkal fogócskát játszak, ide oda szaladgáljuk ... az élet hajlékában, a ti társaságtokban, az anyánk ölén gyermek, kicsi, ártatlan gyerek lesz belőlem! Aggtelek, 1914. junius 8. Harmadszor jártam végig barlangját, míg végre találkoztam csodavilágának a lelkével. Háromszor négy órát töltöttem a föld alatt, körülbelül a tizenkettedik órában találkoztunk, úgy, hogyha babonás volnék, kísértetnek nevezhetném. És mégis el kell valahogy neveznem, hogy névtelensége tényleg kísértetiessé ne tegye. Nevezem: véletlennek. Véletlenül alakulnak fantasztikus cseppkövei, véletlenül kapják az alakzatok nevüket, véletlenül nyilott meg az ember számára ez a különös, cifra és élettelen világ. Csak a születése nem véletlen, mészköves talajnak és búvó pataknak frigyéből származott. Ott ahol nagy tölcsérekben és számlálhatatlan hajszálfinom repedésen át eltűnik minden vízcsepp, ami a földre hull, ott születik a cseppköves barlang. A víznyelő tölcsérek szomjúsága azt a babonás hitet keltette a népben, hogy a föld alatt valami rémes sárkány issza a vizet a vidék romlására, szörnyű istencsapásként. Mutogatnak a hegyoldalban valami