Katolikus gimnázium, Miskolc, 1914

23 cseppek, sistergő habok, mintha a szikla repedéseiből szálltak volna fel a kövek szellemeiként, mintha a sziklák lelkei volnának. És menynyire hasonlítanak azokhoz a buborékokhoz, melyek a sósav cseppjére felszakadtak a mészkődarabból! Már azok valami nagyszerűt ígértek, a habok ím most megvalósítják. Sok kicsi nagyot bír, sok parány óriást győz. Vízcseppek munkája az egész völgy, a mészsziklák minden csipkés éle, hegyes kiugró orma. Amerre legördülnek pici barázdát vonnak, egyik barázda a másikba olvad, mélyül, szélesbedik, maga a völgy is nagyon mélyre szabott barázda. Sok sok vízcsepp együtt vájta, a patak munkája. Valamikor régen Gölnic patakja is úgy veszhetett el a mészsziklák valami repedésében, ahogy Sztracena falu kicsiny patakja elvész egy helyen a földben. A falu keresztelője talán erről az elvesző patakról adta a falu tót nevét, lévén elveszett = straceny. A föld alatt aztán barlangot vájt, akár a Tordai hasadék Hesdát patakja, vagy a Szádelői völgy Szár patakja. Bedűlő barlangból lett a szűk szurdokvölgy. Az út a völgyből a Kriván hegy oldalába kapaszkodik, mélyen alatta van a patak medre, mellette tarka virágos hegyi rétek foltjai, a túlsó parton a Lipovec szirtjei állanak sorfalat. Az egyik kanyarodónál terjedelmes hegyi rétek foltjai, a túlsó parton a Lipovec szirtjei állanak sorfalat. Az egyik kanyarodónál terjedelmes hegyi rét közepén magánosan álló sziklacsoport bukkan elő, mintha valahonnan a hegyoldalból zuhant volna a völgy közepébe. Ezzel elhagynak a kövek, erdők és köztük rétek lesznek a táj díszleteivé. A réteken virágok, nem közönségesek, hanem valami különös fényt sugárzók. A Ducsa hegy oldalában, ahol a jégbarlang szája is nyilik, ott fakad a virágok gyöngye: Gölnicz rózsája, a ragyogó sárga virágú zergeboglár. A boglárkák nemzetségéhez tartozik, fénylő szirmai úgy simulnak, borulnak egymás fölé, mint a boglárok drágaköveinek csillogása szövődik össze valami nevezhetetlen gyönyörűséggé. Es még ha harmat csillog a szirmokon! Akkor . . . most győzött a szeretetem, most beszél a virágok lelke a harmatcsepp kristály fuvoláján. Abban a sötét, komor sztracenai völgyben mindig csak fölfelé néztél aggódó kishitűséggel, ránk nem hallgattál. Pedig a barlangból 2* •' ' • - • I