Katolikus gimnázium, Miskolc, 1914

- , - • j , - • •wp'H 22 tudat, hogy most kámzsát kellene a fejemre húznom és se jobbra, se balra nem szabadna néznem, valami középkori aszkétaságra kellene magam elszánnom. Felidéztem a mult, a skolasztika korának kísérteteit! Félre, el velük! Belevágom a szemem a ködbe, mely eltakarja a Hollókő szikláit előlem, melynek gyomrában állott a törpekirály gyémántpalotája és keresem a mélységes Sólyomhasadékot, melynek alján időszakonkint morgó bugyborékolással fakad fel a forrás vize. De ma már aligha hasadnak meg a ködös kárpitok. Megyek neki a völgynek, a sztracenai hegyszorosnak, melyben „magas, sötét szirtkapu áll, tekints fel és kebled megdobban, amint az ív alá jutái." -— Ez alatt vonult be birodalmába, diadalkapu alatt a törpék királya esküvő után. Ezt hagyta egyedül itt uralkodása és a nép hálátlansága, fia elraboltatása emlékéül. Keresztbe áll a völgyön a hatalmas sziklafal, melyen át utat tört a Gölnic patak és az ember. Kristálytisztán, gyors iramlással fut medrében a patak, mellette kúszó, kanyargó úton vándorol az ember. Szikla a szikla fölé tornyosul, a kopasz falak egymásnak lendülnek, összecsukódó óriás kődarabokként fenyegetik az eget, hogy belecsípnek a kékségébe. És a csíptető tövében mintha az ember volna a mozgató szerkezet, parányi jószág, mégis világot rengető. A végtelenség sejtelme még sem remegteti meg a szívem, sőt ép a végesség rámszakadó érzésében keresnem kell a mértéket, hogy kicsiségem ne bántson. A szirteken feketéllő fenyők mogorva szörnyek, a sziklák mind ciklopszokhoz mértek, arasznyi létem velük össze nem hasonlíthatom. Övöké lenne a tegnap és a holnap, enyém legfeljebb a ma maradna néhány muló, tűnő évével. Ha Botond erejével, hatalmas bárdjával sebet, tátongó léket verhetnék a sziklába, ha László király szentséges varázsával forrást fakaszthatnék, akkor . . . akkor a forrás vize, ezer cseppje elszaladna, tovatűnne. Vak voltam, nem hallottam? Gölnic patakja oly régóta kísér, mint hűséges osztályosa sorsomnak, és nem láttam habos futását, nem hallgattam csengő szavát. A habok lesznek és elvesznek, gyorsabban, sokkal hirtelenebb, mint ahogy az ember születik és meghal. Megvan a mérték! Örvénylő