Katolikus gimnázium, Miskolc, 1914

19 Dobsina, 1914 május 17. Vagy egy éve jártam erre először. Kocsin robogtam a várostól a barlang aljáig. Vad száguldás volt, részeg kocsis virtuskodása; a zökkenések minden figyelmemet lekötötték. Csak a barlang vendéglőjében rendezkedtek el gondolataim, mikor a kezem is felmelegedett a kályha mellett. Jó félórai kapaszkodás után elértük én és a társaságom, jó kedvű, víg fiúk, a barlang száját. Pihenés, lehűlés, indulás a tavasz rügyező pompájából a jég télies országa kellős közepébe! Recsegő, fűrészporral behintett lépcsőkön lefelé. Dantera gondoltam, a pokol fenekére szálltában Vergilius figyelmeztette a szükséges óvatosságra: „ . . . Vigyázz e menésben és hogy szegény testvéreid fejére ne lépjen lábad, tartsad mindig észben." És mit látott? „Csak ekkor néztem a lábam elé le s egy tavat láttam, mely befagyva mélyen nem mint víz, hanem mint üveg fehérle." Ha csak ezt látta volna! De látott száz bűnös arcot fagytól lilán, vacogó foggal, rémes bűnhödésben árulásukért. És könnyes megindultsággal telt meg a lelke. Hallom vezetőm szavát; mit mond, nem értem; érzem a barlang jeges szelét, beburkolódzom, mit fogok látni? Kigyúl a villanyfény, szikrázó villanással megtörik a falakon, előttem a barlang nagy terme. A szó belém rekedt, a szemem sóváran szítta fel a világosságot, jégoszlopokon nyugvó hatalmas boltozat alatt kárhozottak eltorzult fejei helyett megláttam a kristályobeliszket, az oltárt. Ha pappá felszentelnének, ha itt mondhatnám az első misémet! Első áldásomat mennyi melegséggel osztanám! . . . Körmenetben indulunk tovább, mélyebbre. A jégtömb óriási oldalából üvegfehér karácsonyfa nő ki, a másik oldalon kifürkészhetetlen sötétségbe vész el, ki tudja hol, a pokol mélysége. Micsoda hatalmas jéghalom! Honnan került, minek? A pokol kútjának befagyott tava volna? Milyen egyszerű volna ez a felelet. De ki hiszi. Keresi hát tovább a tudomány a feleletet. Felállította műszereit, hogy kiku-