Katolikus gimnázium, Miskolc, 1913

9 Ezzel a bensőséggel felérő elragadtatással nézhették a barlangok mai felfedezői, kutatói is a cseppkövek tündérkertjéf, mikor az alakzatoknak sokszor érthetetlen, fantasztikus neveket adtak. Diana öltözője, Mohamed pipatóriuma, Mohamed menyezefes ágya, Sz. László szobra értelmetleneknek tetszenek, mert mi már a vezetők nyomán botorkálunk az ilyen barlangokban, míg a felfedezők a természet nagy szerelmével szívükben jártak itt járatlan utakon, akár ősapáink a természet misztikus tiszteletével lelkükben ütöttek itt tanyát! Akaratlanul tódulnak az én ajkamra is a zsoltár szavai: „Introibo ad altare dei . . .1" Rombadőlf ugyan a cseppköves barlang tündérkerfje, helyén völgy tátong, de mintha a napfényre került világban az oszlopok, kárpitok, kőágyak helyén nagyszerű oltárok emelkedtek volna! Hozzájuk járulok zsoltáros megilletődöttséggel. Még visszanézek, becsukódott-e mögöttem a völgy kidöntött óriás kapuja. Igen, már elzárja kiugró sziklafal a külső világot, róla hírt azok a felhők adhatnak csak, melyek a tenyérnyi kék égről ide is levilágítanak ezüstös gomolygással. Fel-felnézek rájuk, szinte várom, hogy útitársaimul szegődjenek. Jönnek, kísérnek ... Jaj, mindjárt megakadnak! A sziklafalról hatalmas pillér, cukorsüveg alakú bérc mered fel, csúcsára még odaakadnak kedves felhőim! Körülfogják, bepólyázzák a hegyét kedves enyelgéssel ... de kőszíve van, kibontakozik újra, ridegen, szigorúan áll holmi bús sejtelmével régi nagyságának, mikor a bedőlt barlangvilág boltozata nyugodott atlaszi vállain. Kanyargósan visz tova az útam. Kanyargásaiba elvesznek a társaim, kik hol előttem, hol mögöttem járnak és így kevés kis ügyességgel könnyen elérhetem, hogy köd előttem, köd utánam, magamra hagynak, egyedül maradok. A patak és a felhőm, azok kitartanak. A csobogó víz habja a szálló felhő csipkés foszlánya akár az egyívású gyerekek, ikertestvérek, hasonlítanak egymáshoz. Melyiket szeressem, melyiket válasszam? . . . Nem töprenghetek sokáig, vetélytársam akad. A meredek lejtőkön jobbról is, balról is szomjas óriások ereszkednek alá, a kiugró éleken, bástyákon irigy manók hajolnak a szakadék fölé! 4zok belegázolnak a patakomban, hosszúra nyúló karokkal kimerítik a vizét, ezek bozontos fejükkel eltakarják a felhőmet, elfogják esőjét! Feketén