Katolikus gimnázium, Miskolc, 1913

7 'hát iíf is, ahol talán meg se találnám annyi kőgörgeteg, csip­kés, szaggatott sziklafal között; megragadom inkább magát a tényt, hogy „földig kettéhasadt az izmos sziklabérc." Varázs­vessző vagy valami arkangyalnak lángpallosa hasította ketté? A patkónyom ekkor mit se bizonyítana, pedig a nép, kinek ajkán a legenda megszületett, annak tartja, már pedig a nép sokszor nagy igazságokat megsejt. Most is közel jár hozzá: a vágtató lő patái alatt dübörög a föld, a bérc, nekirugasz­kodásával kirúg valahol a föld mélyében egy kavicsot, éppen azt, melyen mint sarokkövön, íámaszfópilléren, nyugszik remek technikai csodaműként az a boltozat, mely alatt a be­szédes patak egyik csodája rejtőzik: a barlang. Mintha valaki a Szent Péter bazilika kupolájában egy követ kimozdítana és megzavarná Michelangelo nagyszerű számításait, melyeken az egész kupola nyugszik. Micsoda katasztrófa lenne belőle! Itt micsoda titkos fejezet tárult fel a patak életéből! Romok ott is, romok itt is. Ott pusztulást jelentenének, itt új szépsé­gek születését: meredekfalú szurdokvölgyek keletkezését, melyeknek aljáról nagyszerű elfogódottsággal nézi az ember azt a kis darab eget, mely a két fal között a tövükből látható Felkeresem magát a mestert, a patakot műhelyében, be­széljen helyettem ő, feleljen kérdéseimre. Műhelye a természet, eszköze a vízcseppek vésője, mű­vészetének anyaga a kő. Akár a szobrász, alkotandó műveit más más kőbe faragja. Láttam fenséges nyugalmat sugárzó alkotásait a Fogarasi havasokban, az Alpesekben, ahol ősi sziklákat, kristályos kőzeteket formált át idomtalan tömbökből a föld életéről szá­mot adó emlékjelekké, határkövekké. Láttam kialudt vulkánok lávája között másféle terveit, ahol a sivár kőfalakból elszi­várgó cseppjeivel oszlopcsarnokokat vájt ki. De sehol se cso­dáltam meg — mondhatnám fantáziáját — annyira, mint ahol mészkőben látott munkához. Csupa bizarr, fantasztikus alakzat, mintha ideges alkotásvágy űzné, hogy uj meg uj formákkal próbálja meg kifejezni a szépség örök eszméjét, a természet­nek ezt a szent vágyakozását. A kristályos kőzeteket csiszolja, a lávából termetteket repeszti, omlasztja, a mészkövet oldja, akár a sót. A mész­kő repedéseibe beszivárognak az esőcseppek, vízerekké összegyűlnek, egyesülten tovább vésnek, patakká növekednek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom