Katolikus gimnázium, Miskolc, 1896

6 franczia és német műfordításait jelentette meg, de nem egyszer eredetit is. Költeményei egyszerűek, de azért nem chablonosak s mint egész lelkét, melyből fakadtak, úgy ezeket is jellemzi az ideális alaphangulat, a megénekelt tárgy iránti igazi lelkesedés. Bővebb jellemzés helyett hadd álljon itt egy eredeti és egy fordított költeménye: Vörösmarty. Felvirradt a magyar nemzet napja : Honfoglalás dicső napja ez ; Villog a kard, csattog pajzs és kopja. Hűs szellőben zászló lengedez. Kaczagányos leventék rohannak, Földet vívni a leendő honnak. Búsan néz az uj ország földjére Távolból sorsüldözte Zalán ; Mig Árpád, a magyarok vezére. Gyönyörködik a kies hazán. Harsog a kiirt, diadalmi ének. Zengi tettit hadbontó Étének. S ujra riad a harcz harsonája, Árpád népe uj csatára kél: „Szabadság!" ezt irja zászlajára. E szent névért foly a magyar vér . . Es a vége ? . . zokogva sorsán, áll A magyar a szabadság sírjánál . . . Éj lett aztán, sötét néma éj lett, Elborult a költő homloka. Nagy szíve csak egyre vérzett, vérzett. Hisz leszállt a nemzet alkonya. S honfájdalma sorvasztó csendjében Vigaszt lelt a költészet ölében. „Sziv ós pohár, tele búval borral . . ." Szegény költő ! Ez hát vígaszod V ! S szived egyre lüktet, véred forral. Bár rög lett a nyűtt vonóbul bot . . • S kidőlt végre, szívszakadtában, Itt hagyva a hont mély bánatában. S hogy kifáradt a kar a csatákon. Fellángolt egy jobb kor hajnala: Lett még egyszer ünnep a világon. Megharsanl a szabadság dala . . . Zeng az öröm — ali, de mind hiába : Szava nem hat a költő sírjába!