Katolikus gimnázium, Miskolc, 1888
4 sunk ; segélyezzük tankönyvekkel, ruházattal és egyébbel szegény, jó viseletű és előmeneteli! növendékeinket. A szegény sorsú szülék terhein, melyeket gyermekeik drága iskoláztatása reájok ró, könnyitsünk egy segélyző-e gye sülét megalapítása által Ez is egy világos symptomája lesz gymnasiumunk fejlődésének ! Ez irányban a kezdeményezés személyemtől indult ki. Kezembe vettem az ügyet mindjárt ez intézetnél való működésem első évében. Egyesekhez és testületekhez kérvényt intéztem, hogy adakozzanak a szent czélra. Az első év végén öszszegyült 154 frt 63 kr. A buzgóság nem hagyott el; folytattam a gyűjtést és a második év végével a takarékpénztárba már 1078 frt 74 krt helyezhettem el. 1888. május hó 29-én tartott gyűlésünkben a segélyző-egyesület alapszabályait megállapítottuk, melyeknek jóváhagyása után hozzáláttam az egyesület törvényes szervezéséhez. Tagokat, adományokat gyűjtöttünk. Korunk egyik legszebb fényvonását képezi az a lelkes buzgalom, melylyeí az ma a közművelődés szent ügyét felkarolja és áldásaiban a nép alsóbb rétegét is minél nagyobb mérvben részesíteni iparkodik. A harmadik év végén az egyesületnek volt 41 alapító, 113 rendes és 11.fi pártoló, együtt 270 tagja ; az alaptőke pedig kitett 2529 frt 43 krt. Az egyesület létrehozatala sikerűivén, 1889. april 28-án tartottuk alakuló közgyűlésünket élénk részvét mellett. Itt felolvasott jelentésem a leghívebben tükrözi vissza ezen segélyző-egyesület megalapításának fontosabb jelenségeit. Maga a jelentés egész terjedelmében igy hangzik : Tisztelt közgyűlés! Állami és katholikus középiskoláink sajátlagos hivatásukon kivül, mely a tanulóknak nemzeti szellemben való oktatását és a vallásosságban s erkölcsösségben való nevelését czélozza, csak két évtized előtt kezdtek gondoskodni oly módról, mely által a társadalom szegényebb osztályához tartozók gyermekeinek iskoláztatásán könnyíthetik: mig a protestáns tanintézetek a számos nagylelkű Maecenások áldozatkészsége folytán nemcsak szellemileg, de anyagilag is felvirágozván, már rég örvendenek azon kedvező helyzetnek, hogy szegény tanulóikat tanulmányaik végzésében segélyezhetik, sokszor oly mérvben, hogy azok teljes szükségleteit fedezik, legtöbbször pedig úgy, hogy az iskoláztatással járó költségeknek, hol nagyobb hol kisebb része alól mentik fel a szegénysorsú szülőket. Az állami és katli. gymnasiumok és reáliskolák tápintézetei és segélyző egyesületei azonban — mert ezek azok a humánus intézmények, a melyek által ezen iskolák a szorult anyagi helyzetben élő szülők tanuló gyermekein segíteni akarnak — csak a legutóbbi két évtized alatt keletkeztek inkább sok egyes jótévő filléreiből, mint valamely Maecenás áldozatkészségéből; mert nálunk nem igen találkozik oly pártfogó, ki egymaga adományozná egy tápintézet vagy segélyegylet felállítására a teljes összeget vagy annak csak nagyobb részét is. A vallás és közoktatásügyi ministerium eddig alig részesített egy-két felvidéki táp- vagy segélyegyletet állami segélyben, pedig ezeknek ott az a kiváló czéljok is van, hogy a magyar elemet, a magyar értelmiséget növeljék, segítséget nyújtván az idegen ajkú ifjaknak a középiskolák elvégezésére. Az állam leginkább csak ösztöndíjak adományozása és a tandíj elengedése által könnyít annyira mennyire a szülők terhein, melyeket gyermekeik iskoláztatása reájok ró. Az állam amúgy is tetemes áldozatokat hoz a nevelés és oktatás oltárára, nem lehet attól kívánni, hogy az ösztöndíjakon és a tandíj elengedésen kivűl még egyéb segítségben is részesítse az erre érdemes szegény tanulókat. Nem kívánhatjuk, hogy egyes szegényebb családok gyermekeit még ruhával és taneszközökkel is ellássa és a betegeket gyógyíttassa. Csak a
