Menora Egyenlőség, 1988. június (27. évfolyam, 1223. szám)
1988-06-10 / 1223. szám
1988. június 10. MENÓRA 5. oldal MONTREAL — E€wY HETE NEW ORLEANS — Allison Higson, az Etobicoke-i Pepsi Swim Club tizenöt éves ,,csodagyermeke“ megjavította a 200 méteres mellúszás világrekordját! A fiatal világklasszisú úszótehetségnek minden MOSZKVA — esélye meg van arra, hogy az olimpiai játékokon aranyérmet nyerjen! Kairó — George Shultz az Egyesült Államok külügyminisztere most negyedszer tesz látogatást a közel-keleten annak érdekében, hogy Izrael és arab szomszédai valamint a palesztinok között fennálló nézeteltéréseket elsimitsa és véget vessen az állandó háborúskodásnak, békét teremtsen. Husszein úgy Ítélte meg a helyzetet, hogy ha Izrael nem hajlandó területi engedményekre a nyugati parton, akkor minden tárgyalás felesleges. „Nincs miről egyezkednünk" — mondottaa király Shultznak, aki annak tudatában érkezett ma Izraelbe, hogy nincs meg a valószínűsége annak, hogy tárgyalásai eredményre vezetnek. Shamir az izraeli rádiónak adott nyilatkozatában leszögezte, hogy változatlanul ellenez mindenfajta nemzetközi békeértekezlet összehívását. Shultz tárgyalást folytatott a vendéglátó állam elnökével Mubarakkal, aki nagyra értékeli az Egyesült Államok aktivitását ez ügyben. Amíg Rónáid Reagan, az Egyesült Államok elnöke és Mikhail Gorbacsov, a Szovjetúnió vezetője a két világhatalom — és az egész világ — ügyesbajos dolgait, a problémák békés megoldását tárgyalták, addig a feleségek, Nancy Reagan és Raisa Gorbacsov a Kremlin termeit, folyosóit járták, az évszázadok felbecsülhetetlen műkincseit tekintették meg. TORONTO — SCARBOROUGH — A Kerületi Bíróság egy Michel Dávid nevű 22 éves fiatalembert 2 évi börtönbüntetésre ítélt, — 23 ízbeni betörésért, amit úgy követett el, hogy a sok emelet magas apartmentépületek balkonjain mászott fel emeletről emeletre, és ahol nem volt bezárba a balkonajtó, oda besurrant, akármilyen magasan is volt, és zsákmányával ugyanazon az úton, balkonról-balkonra mászva távozott. A lopott holmit eladta vagy kokainra elcserélte, — mert a kokain rabja volt. Sokszor annak a hatása alatt vitte véghez hajmeresztő betörőakrobata „vállalkozásait”! BECS KÖZPONTJÁBAN HOTEL BLAÜE DONAU jutányos áraival várja kanadai és amerikai vendégeit 1020 Wien, Taborstrasse 47-49, Austria Telefon: (43-1) 33-24-28, 505-8552, 505-1866, Telex: 131916 Gres Veronika igazgatónő Irwin Cotler ügyvéd aki tevékeny szerepet játszott abban, hogy a Szovjetunió kiengedte Nátán Scharanszkyt és Ida Nudelt, most Moszkvába utazott, hogy részt vegyen azon a nemzetközi konferencián, mely az emberi jogokkal foglalkozik. A szovjet hatóságok megtagadták eredetileg a beutazási engedélyt Ottawa — kanadai Cotlertől, de Joe Clark külügyminiszter tiltakozást jelentett be és ezért megváltoztatták álláspontjukat. Arra vonatkozó magyarázatot nem kapott a külügyminisztérium, hogy először miért tagadták meg a vizűm kiadását, csak anynyit tudunk, hogy a változtatásra vonatkozó határozatot Moszkvában hozták. Lion-Párizs — Klaus Barbie, akit az em- elutasitotta és az Ítéletet beriség ellen elkövetett bűn- jóváhagyta, cselekményeiért. mint háborús bűnöst életfogytiglani börtönre Ítéltek, elbúcsúzott a külvilágtól, tekintve, hogy a francia legfelsőbb bíróság fellebezési kérelmét A zsiráf-mama büszkén mutatja be három napos csemetéjét az Audubon Zoo látogatóinak. A „kicsike” ELLESMERE ISLAND, '' K A N AD A majdnem két méter magas és három napos létére máris 70 kilót nyom a mérlegen. A zsiráf-mama ugyancsak ebben az állatkertben meg a napvilágot! látta ÉSZAKI JEGESTENGER — Szaudi-Arábia — Waldheim hivatalos látogatásra Szaudi-Arábiába érkezett, ahol igyekeznek méltányolni a volt ENSz főtitkár palesztinokat támogató törekvéseit, intézkedéseit. A kanadai és szovjet síelőkből álló merész, mindenre elszánt kis csapat 91 nap alatt a Szovjetúnióhoz tartozó Severnaya Zemlya szigetről kiindulva az Északi Sarkon keresztül, 1.730 kilométer síelés után megérkezett Kanada legészakibb pontjára, az Ellesmere szigeten lévő Cape Columbiára! TORONTO — Lucile Pratt, a húsz évvel ezelőtt elhunyt üzletember, Lome Pratt 80 éves özvegye 6 millió 205 ezer dollárt adományozott a torontói egyetem Mérnöki Tagozatának, egy új „Engineering Building" létesítésére. Az elhúnyt bőkezű örökhagyó utolsó kívánsága szerint a hatalmas összeget csak az özvegy elhunyta után kellett volna megkapni a U. of T.nek, — de a nagylelkű örökös úgy határozott, hogy még életében az egyetem rendelkezésére bocsátja a több mint hat millió dollárt, — mert meg akarja élni az új épület felépítését és annak ünnepélyes felavatását! Hála a Mindenhatónak, vannak még ilyen nemes gondolkozású emberek is a földön! A Skydome impozáns, 82 méter magas tetőszerkezetének záróívét óriási darú segítségével emelték be a szédítő magasságban dolgozó vasmunkások. A lenyűgözően hatalmas építményen, valóban ég és föld között dolgozó szakmunkások, akik a vasszerkezeten várják, hogy a darú beemelje a záróívet, csak szorgalmas nagyobb hangyáknak látszanak a földről... JOHN TIBOR SYRTASH, B.A., LL.B. Ügyvéd és közjegyző Beszélek magyarul! jj Telefon: 480-2040, | 480-2323 2040 Yonge Street Suite 300, Toronto, Ontario, M4S 1Z9 TORONTO - BUDAPEST - TORONTO Tetszés szerinti otttartózkodással egy hét TAVERNA HOTEL, egy hét HÉVÍZ két személyes szobában Június 17 előtt CAN. $ 1490.________ június 17 után 100 dollárral több ———■——i ■ — TONY CURTIS HETEK BUDAPESTEN Az Emanuel Foundation által létesítendő emlékmű alapkő-letétele julius 3.-án lesz a Wesselényi utca 5 szám előtt, _____________ahol a gettó bejárata volt. Minden utazással kapcsolatban hívja COLUMBUS TRA VÉL A HIVATALOS MAGYAR UTAZÁSI IRODÁI 420 SPAD1NA AVE., TORONTO, ONT. M5T 2G7 TELEFON: (416) 596-8101 311 SHEPPARD AVE.E. WILLOWDALE, ONT. M2N 3B3 TELEFONK416) 224-5800