Menora Egyenlőség, 1984. február-június (23. évfolyam, 997-1016. szám)
1984-02-17 / 998. szám
I 1984 február 17 # MENÓRA Kádár János varsói hódítása 3. »Mal Lengyel remények egy magyar ‘stílusú’jövőre A vasfüggöny mögötti országokban általában két útról beszélnek: a magyar útról és a csehszlovák útról”. — Jean-Marie Maurier-Dubois, volt francia gazdaságügyi miniszter. Kádár János közelmúltban tett (tavaly október 26-27) lengyelországi látogatása olyan fényűző körülmények között zajlott, amilyenre nemigen emlékszik a jelenlegi lengyel generáció. Janus Barolszki, a lengyel állami televizió népszerű kommentátora szerint a pápai látogatás közel sem jött Kádár fogadásához. “Ha a pápa minden keresztény földi uralkodója", — mondta Barolszki, — “akkor Kádár nyilvánvalóan egy szocialista félisten“. Vajon miért részesült Kádár ilyen pompázatos fogadásban? t Ma már nem titok, hogy Wojciech Jaruzelski tábornok és kormánya az 1981-ben bevezetett katonai statárium óta kiutat keres a Szolidaritással — és azon keresztül a lengyel néppel fennálló kríziséből. Lengyelország gazdasági élete katasztrofális: külföldi adósságait képtelen határidőkön belül rendezni, az ipar és mezőgazdaság termelékenysége a második világháború előtti színvonalra süllyedt, s semmi jel sem mutatkozik arra, hogy a lengyel munkás vagy paraszt munkakedve fokozódjék. Röviden: Lengyelország és a lengyel életszínvonal stagnál. Nincs senki és semmi, aki motiváló erőt mutatna az általános letargiában. “Enter Kádár”, — ahogy az ismert angol klisé mondja. Vagyis Kádár János és az általa képviselt magyar “félszocialista- félkapitalista Wirtschaftswunder“ iránti hódolat egyszeriben érthetővé válik a minden tekintetben pangó lengyel fővárosban. A magyar pártvezér fogadásán Jaruzelski pohárköszöntőjében ezek a mondatok is szerepeltek: “Kádár elvtárs vezetése alatt Magyarországon az elképzelhetetlenből valóság lett. A forradalmi zűrzavart követően a szocialista munkáspárt újjászületett, a kommunikációs vonalak tisztázódtak, a gyárak tér-INNEN - ONNAN Demszky Gábort elítélték. Hosszú idő óta ez volt az első politikai per Magyarországon. A szociológus Demszky a Beszélő c. szamizdalfolyóirat egyik kiadója. Bűne az .volt, hogy megverték a rendőrök. Szeptember 24-én leállították. kocsiját átkutatták és amikor az egyik rendőr gúnyos hangon kezdett felolvasni egy privát levélből, Demszky kikapta a kezéből. Ekkor gumibotlal ütlegelni kezdték, könnyfakasztó gázt fújtak __ az arcába, s még akkor is rugdosták, amikor mozdulatlanul feküdt a földön. Kórházba kellett szállitani. Mégis őt jelentették fel az “államhatalommal való szembeszegülés" címén. Feltételesen hat hónapra ítélték. Valódi vétke az volt, hogy vezető disszidens körök tagja. A bécsi Wtíchenpresse kommentárja szerint vége annak a hiedelemnek, hogy a magyar rendszer humánusabb mint a cseh vagy a lengyel. Sztrájkoltak a munkások Csepelen és Hódmezővásárhelyen. Kiszivárgott hírek szerint nagy az elégedetlenség az országban az állandó drágulások miatt, mely rendszerellenes megnyilvánulásokhoz vezet. A munkások a pártot és a kormányt vádolják a helyzet romlása miatt. Hódmezővásárhelyen állítólag egy hétig tartott a sztrájk. (17-1983) A romániai izraelita hitközségek, mint ahogyan testvérintézményeik szerte a világon, a JOINT tétemes anyagi támogatásában részesülnek. E támogatás célja, hogy a gyülekezetek tagjai mérsékelt áron jussanak bizonyos árucikkekhez, főképp olyanokhoz, amelyeknek beszerzése a mai Romániában megoldhatatlan. A JOINT-támogatás — a Románia és Izráel között fönnálló taktikai külpolitikai kapcsolatok árnyékában — virágzó és emberiességi szempontok állal is hitelesített, tisztességes üzletnek számított és mindenki megelégedésére szolgált. Ezt a jellegét hangsúlyozta a támogatott hitközségek ama humánus gesztusa is, mellyel a hozzájuk érkezett küldemények egy részét a testvéregyházak (katolikusok, protestánsok és görögkeletiek) helyi gyülekezeteivel megosztották. Az elmúlt nyolc hónapban ez a lehetőség megszűnt. A JOINT továbbra is küldi ugyan a segélyeket, de az érkező árucikkeknek és összegeknek. híreink szerint mintegy 60 százalékát egy új, hivatalosan közzé nem tett rendelet értelmében “lefoglalják”. Panaszok érkeznek arról, hogy a megmaradó küldemények mennyisége ma már, maguknak a hitközségeknek a minimális szükségletét sem elégítik ki. Úgy értesültünk, hogy az ekként elrekvirált javak a párt hierarchiát ellátó titkos raktárakba vándorolnak. Ugyanakkor szemtanúk beszámolnak arról, hogy hétvégeken, az egyes hitközségi raktárakból, nyitott járműveken szállítják el a kóser élelmiszereket, italokat és az Izráelből érkező déligyümölcsöt, közvetlenül az egyes párt székházakba, mi több, a szekuritáté helyi központjába, ahol az említett intézmények alkalmazottai között, térítés nélkül szétosztják őket. Tudósítónk felkereste az egyik hitközséget, ahol azt a felvilágosítást kapta, hogy az élelmiszerek kiszolgáltatására közvetlenül a vallásügyi államtitkárságtól (Departament) kapta a szóbeli utasítást, s ezt azzal indokolták, hogy a "hitközségeknek ezzel is ki kell venniük részüket az átmeneti nehézségek leküzdéséből". FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA melékenysége normalizálódott és az általános fejlődés olyan méreteket öltött, melyet manapság keleten és nyugaton egyaránt elismeréssel szemlélnek”. Csinadratta, dobpergés, zajos éljenzés, stb. Dán Fisher, a Los Angeles Times ma már világhírű utazó riportere, aki hónapokat töltött Lengyelországban, s szakértők szerint legközelebb állt a lengyel kormányhoz az összes nyugati tudósítók között, párhuzamot von a magyar és lengyel nép évszázados barátsága, sőt, “rokonsága” között. "Érthető, hogy a lengyelek szívesebben tanulnak a magyaroktól mint bármilyen más néptől Közép- és Kelet- Európában. Több mint kétszáz év alatt három ízben volt közös uralkodójuk, s a két királyi család tagjai szívesen házasodtak egymás között. Érdekes, hogy a magyarlengyel viszony minden időkben sokkal melegebb volt mint például a lengyel-csehszlovák viszony, annak ellenére, hogy a lengyeleknek időtlen idők óta közös határa van a csehekkel, míg a magyarokkal nincs”. A Szolidaritással folytatott küzdelem utáni feszültségre való tekintettel Jaruzelski az iránt érdeklődött Kádártól, hogy milyen eszközökkel sikerült megnyernie a magyar nép bizalmát. Elvégre az 1956 októberi forradalom leverése utáni'keserűség nyilvánvalóan bonyolult feladat elé állította a Kádár rendszert. Nem tudjuk, hogy mi volt Kádár válasza, de valószínű, hogy nem tagadta le a valóságot: a magyar forradalmat követő időszakban sokkal nagyobb volt a represszió Budapesten mint a katonai statárium utáni represszió Lengyelországban. Hosszú időbe telt (Dán Fisher szerint legalább öt évbe), mielőtt Kádár engedett a nadrágszíjon, mielőtt amnesztiát adott a politikai foglyoknak, s mielőtt megnyirbálta a magyar titkosrendőrség hatalmát. Az egész kérdésben persze érdekes az is, hogy miképpen reagált Kádár és a hivatalos magyar közvélemény a lengyel krízisre. Tardos Márton, ismert magyar közgazdász, aki Kádár gazdasági tanácsadója volt a kritikus években, s akit a magyar kormány néhány hónapra “kölcsön adott" a jelenlegi lengyel kormányzatnak, ezt mondta tavaly novemberben nyugati újságíróknak: “Bizonyos mértékig meglepő a lengyel gazdasági helyzet stagnálása. A lengyel nép valószínűleg sokkal hosszasabban játssza a “haragszom rádot" (a katonai statáriumot illetően) mint arra számítani lehet. S ez bizonyos fokig megmagyarázhatatlan. Elvégre Lengyelországban Jaruzelski tábornok és kormánya saját hatáskörén belül oldotta meg a Szolidaritás által keletkezett problémát, míg Magyarországon a dolgok odáig fajultak, hogy a baráti Szovjetunió csapatainak beavatkozására volt szükség az ellenség el némításában”. Kádár politikai felkészültségére és csiszollságára jellemző, hogy még lengyelországi látogatásának dátumát is kihasználta. “Pontosan ma van huszonhét esztendeje annak”, — mondotta az október 26.-án rendezett, varsói fogadáson, — “hogy sorsdöntő eseményekre kerüli sor Magyarországon. Ez az a nap, amely csaknem fél emberöltővel ezelőtt egy új korszak megindulását kezdeményezte”. A szavak között az is kivehető volt, hogy a forradalmi évforduló, s az azzal kapcsolatos esetleges “emlékezési megmozdulás” veszélye teljesen elmúlt. “Elvégre i(t vagyok nálatok és nem otthon”, — mondhatta volna büszkélkedve. Bár nem mondta, de magatartása alapján mindenki így érezhette. Minden jel arra mutat, hogy a lengyel kormányzat a magyar példát kívánja követni, s mereven elutasítja az 1968-as csehszlovákiai megmozdulás utáni merev politikát. “Magyarországon alig öt-hat év után a forradalom után korszakalkotó, reformokra került sor", — mondotta egy magasrangű lengyel külügyminisztériumi hivatalnok. — “Csehszlovákiában még ma, tizenöt évvel a krízis után sincs lehetőség reformokra". Ami nem a szovjet csapatok nyomásának terhére írható, elvégre a Szovjetunió jelenléte semmivel sem terhesebb Csehszlovákiában mint Magyarországon. Jaruzelski a fogadáson tartott pohárköszöntőjében egy ismert Kádár féle mondásra is hivatkozott: “Azok, akik nincsenek ellenünk, velünk vannak”. Amivel félreérthetetlenül a kormány és a Szolidaritás közötti viszonyra hivatkozott. Bizonyos, hogy Jaruzelski tudja: mindaddig, míg nyílt harcban van a Szolidaritással, s igy az egész lengyel munkás és szakszervezeti mozgalommal, addig nincs remény politikai és gazdasági reformokra. Érthető, hogy Budapestre küldött és gombamódra szaporodó lengyel küldöttségek az elmúlt hónapokban lázasan tanulmányozták a forradalom utáni időszak történelmét: hogyan és milyen eszközökkel sikerült Kádárnak megnyernie a magyar közvéleményt a reformok megvalósítására? Jaruzelski a magyarokon kívül egyedül a románokkal próbál meleg és baráti kapcsolatokat kiépíteni. A csehek mellett teljesen figyelmen kívül hagyja a keletnémeteket és a bulgárokat. Lehetséges, hogy fontos politikai és gazdasági újítások érdekében a két legeredményesebb vasfüggöny mögötti országot tekinti ugródeszkának. Elvégre a magyar gazdasági sikerek mellett a románok külpolitikai sikere sem lebecsülendő: Ceausescu évek óta a moszkvai vonaltól eltérő külpolitikát folytat. S ami talán a legfontosabb tényező: Magyarország és Lengyelország az a kél ország a kommunista tengerben, melyek a washingtoni "differentiation” politika szellemében kedvező gazdasági elbírálásban részesülnek. Jaruzelskinek valamiképpen meg kell nyernie a nyugat gazdasági támogatását. A liberalizálódás azonban nem egy papírhéjú dió, amit könnyű feltörni. Megint csak Tardos Mártonra kell hivatkoznunk, aki szerint “...valami hiba van a lengyel nép bizonyos rétegeinek strukturális viszonyában. Liberalizálódásra és reformokra csak ott kerülhet sor, ahol a politikai klíma kedvező és az alapvető gazdasági kezdeményezési vágy jelen van, miképpen az Magyarországon volt az ötvenes évek végén”. Losonczy László NEW YORK - NEW YORK - NEW YORK - NEW YORK - NEW YORK
