Menora Egyenlőség, 1980. július-december (19. évfolyam, 814-837. szám)

1980-07-19 / 816. szám

1980 július 19. * MENÓRA 11. oldal — Kár, hogy nem pontosak... mondta az asszony. Kint állt az erkélyen és a huszadik emeletről az utcába beforduló autókat figyelte. — Ezűstszürke Cfcdillac-jük van? — Igen, éppen most vették. — Bosszant, hogy még nincsenek itt, mert perceken belül besötétedik és akkor nem gyönyörködhetnek a kilátásban. Az erkélyről egyenesen a Hudsonra lehetett látni, a lenyugvó nap vörösesre festette a folyót. Néhány vitorlás imbolygón a vizen, a George Washington híd mögött New York felhőkarcolóinak kontúr­jai rajzolódtak az égte. — Kis csacsi!... mosolygott Csaba és megsimogatta feleségének szőke haját. Csak nem képzeled, hogy ezeknek érdekes az ilyen kilátás! A múlt hónapban Géniben voltak, a hoteljükből a Mont Blancra {•hatan látni Maat Utazóinak KÉK éppen Rio de Janeiroba. ott is van mit nézni! — Olyan gazdag ez a •Maxwell? — Nem tudom, hogy hány milliója van, de nagy ember! És ami a lényeg, a vállalatnál ő az Atyaisten, az új főnök, és nekem nagyon fontos, hogy barátkozik velem. A karrieremre ez fantasztikus kihatással lehet! Anikó vállat vont. — Ilyesmiben nem hiszek! Mert egy jó vacsorát fog itt enni, még nem ok, hogy előléptessen! Kár volt meghívni! Egész este bájologhatok egy házaspárral, akiket sohasem láttam... — Elkerülhetetlen volt! Maxwell meghívott, hogy lancsoljak vele a klubjában. Ez óriási megtiszteltetés a számomra. Exkluzív, előkelő klub, ahová Rockefellerek járnak és hasonlók... Piros frakkos pincérek szolgálnak fel, nehézveretű ezüst evőeszközök­kel van terítve. De a steak ehetetlen volt, nyers és utálatos, mellé valami vízben főtt zöldbabot adtak. Alig bírtam lenyelni és Maxwell észrevette. Szóba került, hogy milyen jók a CLAIRE KENNETH: K A N Á magyaros ételek és megkérdezte tőlem, tudnék-e neki ajánlani egy elsőrangú magyar vendéglőt, ahová elvinné a feleségét. Erre spontán ötlettel, azt proponál­tam, hogy jöjjenek el hozzánk, valódi magyar vacsorára... Maxwellnek tetszett az ötlet, leszögezte, hogy ő kedélyes ember, eltekint minden formaságtól, hogy előbb nekünk illene náluk vizitelni és bemondta magát mára... — És milyen az asszony? — Nem láttam, de egy kollegám azt mondja, nagyon fess. elegáns. Ez már a harmadik, vagy negyedik felesége. Az ilyen gazdag emberek megengedhetik maguk­nak, hogy ha megunnak egy nőt, becseréljék egy fiatalabbra. Tisztán hiúsági kérdés... Mint ahogy nem járnának egy régi évjáratú kocsival, nem jelenhetnek meg valami elhízott, öregedő, hervadt teremtéssel. A régi nej aztán a végkielégítésből vesz magának egy új férjet és mindenki boldog! — Szép kis erkölcsök!... — Az erkölcs és előkelőség nem függ össze. Maxwell például nagyon előkelőnek számít, az apja szenátor volt, az egyik fivére főügyész Kentucky­­ban. — És az asszony is ilyen "high society"? — Az biztos. — Mi a csudáról beszélgessek vele? A rossz angol akcentusom­ra azt fogja mondani, hogy charming... Idegesít, ha lekezelnek. Magyarországon mi is előkelőek voltunk, nagyapám N agy és izgalmas holly­woodi élményem: első két találkozásom Charles Chaplinnel. Van Hollywoodban egy Henry nevű vendéglő-bisztró­­presszóféle, amelynek a tulajdo­nosát felismerik azok, akik lát­ták a régi Chaplin-filmeket. Az a hatalmas, pocakos, sűrű szemöl­dökű, gyakran szakállas férfi, aki üldözni szokta Chaplint régi sze­repeiben, az Henry, a nagy szí­nész régi barátja, aki egyébként csendestárs is volt az üzletben. Egész életében a szegénységtől és az éhenhalástól félt, talán azért társult be ebbe a vendéglőbe. Ide jártak a színészek, írók, sta­tiszták, ha éppen volt pénzük, bár az árak elég szigorúak voltak. Éppen szemerkélt az eső, ami­kor véletlenül együtt értünk a kijárathoz Chaplinnel, aki egyál­talában nem hasonlított filmbeli énjéhez. K opott felöltő volt rajta, és kinyújtotta a kezét, esik-e. Esett, bár bágyad­tan, és én néztem ezt a csodálatos színészt, aki rosszkedvűnek és elesettnek lát­szott. Amerikában a férfiak könnyen ismerkednek, csak nőt nem sza­bad leszólítani az utcán, mert bör­tön jár érte. — Le vagy törve? — kezdtem a beszélgetést. Láttam rajta, hogy felragyog az örömtől, mert nem ismertem fel, és szomorúan bólintott: — Nagyon. Miért kérdezed? — Csak arra gondoltam, ha kedved van, meghívhatlak egy ká­véra és szendvicsre, többre nekem se telik, de nem ebben a vacak Henryben, ami nagyon drága, ha­nem itt van a sarkon egy olcsó bisztróféle. — Nagyon megköszönném — mondta Chaplin. Megrendeltem a kávékat és a kietlen, íztelen sonkaszendvicse­ket, és ismeretségünk ötödik per­cében Chaplin megkockáztatta: — Mondd, nem gondolod, hogy hasonlítok Chaplinhez? — Nem gondolom. De ebben az őrült faluban mindenki hasonlíta­ni szeretne valakihez. És ha ha­sonlítanál? Mit érnél vele? Chap­lin: zseni. És te mi vagy? Chaplin legyintett: — Semmi. De van egy barátom a Chaplin Stúdióban. Kellékes, ö mondta, hogy be tud hozni oda segédkellékesnek. Csak azért kér­deztem. — Ne higgy neki — mondtam. — Hollywood az ígéretek földje. Itt ígérnek mindent, fűt, fát, bo­garat, de nem tartanak be sem­mit. Segédkellékes! Miért nem né-KIRÁLYHEGYI PÁL ELSŐ KÉTSZÁZ ÉVEM Királyhegyi Pál szatirikus irodalmunk egyik legérdekesebb élet­­történetű egyénisége. Még nincs tizenkilenc éves, mikor 1920-ban elindul Amerikába. Útitársa a vele egyidős Vidor Karcsi, aki ké­sőbb King Vidor néven vált világhírű filmrendezővé. Egy teherhajó potyautasaként kelnek át az óceánon, New Yorkba. Királyhegyi először éttermekben mosogat, majd bőrgyárban dolgozik cserzö­­munkásként Végűi Hollywoodban találják meg álmaik Ameriká­ját A filmgyárakban sikert aratnak, s ami ezzel jár, meggazda­godnak. De Királyhegyi éppen ekkor dönt úgy, hogy hazatér. Itt­hon - a harmincas évek Magyarországában - nem érzi jól ma­gát ismét útra kel. Irány: Anglia. Tábori Pál (rá segítségével munkát kap, de itt sem bírja sokáig. Ismét hazajön, hogy - mint az „Első kétszáz évem" című életrajzi regényében irjd - „le ne késsem az auschwitzi gyorsot". Am túléli a koncentrációs tábort Amint erőre kap, jön haza Magyarországra. Azóta idehaza él.' R I főispán volt. Hogy mondják azt angdlul? — Az Istenért Anikóm, eszedbe ne jusson ilyesmivel untatni Maxwelléket! Na már itt is vannak! Végre! Lent az épület előtt most állt meg egy hatalmas szürke Cadillac. Ilyen magasról nem lehetett jól látni a férfit és a nőt, akik kiszálltak. A doorman beült a kocsiba, hogy leparkolja a ház alatti garázsba. Anikó beszaladt a tükréhez, még egy kis rúzst tett a szájára és leheletnyi parfőmöt s-a hajára, mert félt, hogy a paprikás csirke készítése közben a hagymaszag beleszívódott. Csaba nyitott ajtót. Maxwell nagy darab, testes ember volt, erősen őszült már. Hosszúkás cellofán dobozt nyújtott át, melyben halványlila orchideák pompáztak. — Thank you! Thank you!... köszönte meg Anikó, mintha el lenne ragadtatva, holott bosszankodott, mert hirtelené­­ben nem tudta, hol egy váza, amibe beletehetné. Na és ezért a pénzért már egy Napóleon konyakot is hozhattak volna. Maxwell felesége csupa mosolygás volt. A vakítóan fehér fogai hamisak lehettek, de a gyöngysora valódi. A kezén óriás brilliáns gyűrű, egyébként tüntetőén egyszerű,, finom eleganciával volt öltözve, fekete magasnyakú ruhában. Anikó hirtelen ízléstelennek és rikítónak találta a nagyvirágos hostess gown-t, amit direkt erre a célra vett. zel valami rendes foglalkozás után? — Miért? Te mi vagy? — ér­deklődött, és beleharapott a bá­gyadt szendvicsbe. — Statisztálgatok, de nem nagy sikerrel. Éppen most rúgtak ki e?yik stúdióból, ahol vendéget ke­restek. Azt mondták, kicsi vagyok vendégnek. Mondtam, van kis vendég is, én magam is voltam már sokszor vendég. Nem hitték el. Nálunk egy vendég magas és elegáns, mondták. — Nem baj. Ha mégis sikerül ez a segédkellékesi állás, megpró­bállak behozni statisztának Chap­linhez. Elszomorodtam: — Látszik, hogy fogalmad sincs, mi az élet. Hát azt sem tudod, hogy Chaplinnél nincs statiszta? Napi hét dollár ötven centet fi­zetnek a statisztáknak egy nor­mális stúdióban, Chaplinnél het­venöt dollár a napi gázsi. De ná­la nincs statiszta. 0 a főszerkesz­tő, rendező, tulajdonos és minden. 0 maga foglalkozik minden szí­nésszel. — Mindegy. Add ide a nevedet és a címedet, hátha mégis sike­rül a dolog. O daadtam. Felesleges mondanom, hogy három hét múlva megjött a be­hívó. Megérkeztem és úgy tettem, mintha csak akkor és ott ismertem volna fel abban a kis csavargóban a nagy színészt, és zavartan mentegetődz­­tem. Chaplin mennybe ment a boldogságtól, térdét verdesve ne­vetett, és mindenkinek elmesél­te, milyen remekül átejtett en­gem. Én még boldogabb voltam, mert hat hónapig folytak a fel­vételek napi hetvenöt dollárért, ami akkoriban Krőzus-vagyont jelentett. Chaplin szerette a magyarokat, és meghívott az egyik estélyére Korda Sándorral és Biró Lajos­sal együtt. De ez már későbben történt. Ezek a „partyk”, ahogyan ők az estélyeket becézték, fonto­sak voltak, mert itt dőltek el a szerelmek, házasságok, karrierek. Chaplin bűbájos házigazda volt. Pillanatok alatt leutánozta a ven­dégeket, aztán énekelni kezdett. Amikor befejezte, Korda el­­ámúlva mondta: — Nem is tudtam, hogy ilyen nagyszerű hangod van, és ilyen remekül tudsz énekelni. Chaplin legyintett: — Á semmi. Csak Carusót utá­noztam. (Készletek Királyhegyi Pál Első Kétszáz évem című könyvéből.) — Szép a kilátás maguktól!... jegyezte meg Maxwell, ahogy kimentek az erkélyre. Közben engedélyt kért, hogy rágyújt­hasson egy szivarra. Az asszony nem szólt semmit. Mintha valami okból ideges lett volna... Csaba európai szokás szerint kezet csókolt neki. Egyetlen arcizma sem rándult. pedig azonnal felismerte... Flóra volt. Flóra, a 'Topless Waitress" a Greenwich village-i bárból... Hány éve nem látta?... Körülbelül tizenöt. De mintha csak tegnap lett volna, olyan élesen emlékezett most arra az estére, mikor a barátaival először ment be a "Kék Kanári­ba... Még diákok voltak, az utolsó szemesztert végezték a New York Universityn. Csaba volt az egyetlen magyar fiú köztük és neki volt a legkevesebb pénze. Legfeljebb két italt rendelhetett. A pincérlány, ahogy hozta a tálcát, a meztelen vállával mintha véletlenül súrolta volna az arcát. Vagy nem is véletlenül?... — Tetszel Flórának!... állapította meg áz egyik fiú, aki már többször volt a Kék Kanáriban. — Miből gondolod? — Velem is így kezdte... És már aznap otí is aludtam nála. Rendes lány, ha valaki megtetszik neki, attól nem fogad el pénzt. Nézd tyilyen alakja van, a Milói Vénus elbújhat... A fiú mitológia-szakos volt, nyilván ezért hasonlította Flórát a görög istennőhöz. Csaba aznap még nem ment el Flórához, csak a következő szombaton... Lázas, vad éjszakák voltak. Csabát egyál­talán nem zavarta a szörnyű környezet. Flóra padlásszobája, ahová egy nyikorgó, rozoga lépcsőn kellett felmászni. A ház előtti padkán, a kapu előtt, öreg néger nő ült, aki barátságosan vigyorgott rá és mindig útba igazította. — Flórához megy? Ötödik emelet,-balra! .............. Vajon hány férfit szokott odairányitani? Hányat?... Flóra huszonötéves lehetett, legalábbis annyit mondott. Most tehát negyven. Hol ismerhette meg Maxwellt? Hol?... És vajon Maxwell tudja-e, van-e halvány fogalma arról, hogy a felesége mögött micsoda múlt van... Lehet, hogy mégis tévedek, gondolta Csaba. Ilyen nincs, ez az előkelő kinézésű dáma, ez nem lehet azonos az olcsó pincérlánnyal, aki ha éppen nem volt szerelmes, akkor húsz dollárért bárki felmehetett hozzá a padlásszobába... Bárki. Csabának mindig esküdözött, de hiába. Három hét után, kijózanodott és soha többé nem ment a Kék Kanáriba. Nézte az asszonyt, a simán hátrafésült barna haját, mely finom kontyba volt feltűzve. Akkor lángveresre festett haja volt. Nem ez, mégsem ő... — Florence drágám!... mondta most Maxwell, nézd milyen szép a kilátás! * A vacsora kitűnően sikerült. Maxwell mindent megdicsért, kétszer is vett a paprikás csirkéből és a rakott palacsinta úgy ízlett neki, hogy megkérte Anikót, írja fel, hogyan kell ezt készíteni. — Van egy kínai szakácsunk, ezt meg kell tanulnia! Majdnem tizenegyig marad­tak, Maxwell kávét kért és konyakot is ivott. A stereora magyar zenét tettek fel, Maxwell egyenesen el volt ragadtatva. Abban a pillanatban, ahogy kiléptek az ajtón, Anikó diadalmasan kérdezte: — Nos?... Meg voltál elégedve velem? — Nagyon! Igazán kitettél magadért! — Látod Csaba, ehhez is értek! Egészem. könnyedén beszélgettem ezitol a felső tízezerhez tartozó nővel, akadtak közös témáink. Képzeld Florence is zárdában nevelke­dett, mint én... Csaba kísértésbe esett, hogy megmondja, ki ez... E>e nem tette. Anikó mindig féltékeny volt a múltra, ha valahol régi girlfriendjeivel találkoztak, akkor faggatta, kérdezgette: - Jobban szeretted, mint engem, valld be, áruld el! — Kis csacsim, téged vettelek feleségül, tehát téged szeretlek jobban!... Egész este, a vacsora előtt és után is, nem volt alkalom, hogy észrevétlenül szóljon Flórához. Csak annyit, hogy: — Emlékszel rám?... Tizenöt év, nagyon hosszú idő. És a Kék Kanáriban rengetegen megfordultak és valószínűleg abban a padlás­szobában is... Flóra arca kiismerhetetlen volt. Egy állandó fölényes mosoly vibrált a szája körül, hogy ez a mosoly kinek szólt, azt nem lehetett megfejteni. Mit érezhet most?... Az előkelő, hatalmas nagy főnök felesége, aki eljött ide vacsorázni, ilyen megtisztelte­tésben részesíti a vállalat egyik jelentéktelen emberét. De ez az ember, sajnos ismeri őt... Tudja, hogy ki volt, mi volt és milyen mélyről jutott ide. Kerülte Csaba tekintetét, inkább a fiatalasszonnyal beszélgetett, aki láthatólag nagyon meg volt illetődve. Bizonyára azt képzeli, hogy legközelebb már meg lesznek híva valamelyik nagy partyra hozzájuk.'Hát azt nem. Soha. Nem akarta ezeket látni többé. Bárkit, aki a múltjából váratlanul felbukkant, úgy került, mintha leprás lett volna. Már előfordult máskor is... Palm Beach-en a pincér majdnem elejtette a tálcát, mikor meglátta őt. Valamikor a Kék Kanáriban volt üzletvezető. És az egyik jótékonycélú divatre­­vűn, ahol Flóra a díszemelvé­nyen ült mint chairman, odajön hozzá az egyik modell, ő is mint topless waitress kezdte. — Flóra, nem ismersz meg?... És most még veszélyesebb' a helyzet, mert ezt a fiút szerette valamikor... Mégis elment, eltűnt egyetlen búcsúszó nélkül. A Kék Kanáriban már nevettek rajta, hogy mindig a magyar fiút keresi, mindig érdeklődik, hogy bejött-e?... Hát nem jött és most majd kifizet neki. Alaposan kifizet... Ahogy beültek a kocsiba,' Maxwell az elmaradhatatlan szivarjával a szájában, megjegyezte: — Kellemes este volt! — Nem mondhatnám! Ez a fickó oly arcátlanul tolakodó,' legszívesebben felpofoztam volna! Ilyen szemtelen viselkedést még nem tapasztal­tam életemben! — Ugyan! Mit követett el? Én végtelenül udvariasnak találtam, jó modorúnak... — Az lehet! Mert nem a te combodat tapogatta az asztal alatt!... „ — Ez hihetetlen! Döbbene­tes! Florence drágám, nem tévedsz? — Nem! Először azt hittem, hogy véletlenül ért a combom­hoz, talán leejtette a szalvétáját és azt akarja felemelni. De simo­gatott, cirógatott ez a piszok fráter. Es egyre merészebb lett! Ott ül a felesége, ott ülsz te a főnöke és ez a perverz alak, ez azt képzelte, hogy mert egy idősebb ember a férjem, hát velem rögtön kikezdhet, méghozzá ily módon... — Borzasztó! Ne is folytasd drágám! Maxwell arca kivörösödött, a homlokán kidagadtak az erek. Ilyenkor úgy felszökött a vérnyomása, hogy Flóra attól félt, a következő pillanatban máris megüti a guta. Pedig még korai lett volna, mert a végrendeletben túl nagy összeggel szerepeltek a régi feleségektől származó gyerekei. — Sajnálom, hogy szóltam! Nem akartalak felizgatni, de ha egyszerűen azt kérem, hogy rugasd ki ezt az alakot a vállalattól, akkor nem értetted volna, hogy miért... — Florence drágaságom, holnap reggel első dolgom lesz intézkedni, hogy ez az ember el legyen távolítva a vállalat kötelékéből. És bocsáss meg nekem, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztalak!... — Máris megbocsátottam! Elvégre te nem tehetsz róla, hogy ezek a középosztálybeli emberek úgylátszik nem tudják, hogy kell viselkedni egyelőkelő hölggyel... □ "odatel |U-6822 Lakastel 288-7659 ür.TAMH PÁL fífH/rvtl 10 ST. JAMES ST., Suife 902. MONTREAL CADE AUX GIFTS “LLADRO" flm porcelain figurines 2|70 Uncoln Ave Suite ,05 LIPMAN’S Montreal, Que. H3H 2N5 House of Silver (Az Atwater Metrónál) JELEDI TIBOR Chartered Accountant MO.MIIK.il, TOIIOM'O 4333 St.Catherine St.W. 280 Jarvis St. CHEVROLET CADILLAC OLDSMOBILE Forduljon bizalommal Kanada legnagyobb autó ügynökségéhez Keresse SOLT GÉZA magyar eladónkat 900 raktáron levő kocsi között válogathat 9695 TRANS CANADA HIGHWAY ST LAURENT.QUE H4S1A3 332-1673 CANADIAN EUROPEAN PASTRY DELICATESSEN 5205 Sherbrooke St. West (Marlow sarok) MONTREAL Sütemények naponta frissen, saját üzletünkben, kitűnő minőségben készülnek. Friss felvágottak, importált sajtok és csemegeáruk nagy választékban. , ... Rendelést minden alkalomra felveszünk. Telefon: 481-9044

Next

/
Oldalképek
Tartalom