Menora Egyenlőség, 1980. július-december (19. évfolyam, 814-837. szám)
1980-10-04 / 826. szám
1980 október 4 • MENÓRA JL oiíLí* Október 5.-én du. fél 4 órakor filmbemutató az ethiópiai zsidók életéről. Kanada ethiópiai zsidók csoportja bemutatása.- Október 12.- én du. fél 4-kor Sátory Rirhírjj zenés irodalmi délutánja, “Ballag már a vén diák” címmel. — Okóber 19.-én du. fél 4- kor vidám délutáni házi szórakozás és Quiz-játék (találós kérdések) vezeti Hajnal Rózsa és Garay Miklós. Az első három díjazást nyer. — Október 26.-án du. fél négykor Temessy Szabó Zsuzsa népdal és operett énekesnő fellépése. November 2.án du. fél 4-kor az emeleti nagyteremben Doris Musical Show a Baycrest színjátszó csóportja előadása. 20-24 tagú csoport, vezeti: Doris Fleishman. Az összes rendezvényeknél a tagok belépődíjat nem fizetnek, vendégek 1 dollárt, uzsonnával együtt. budapesl SM COLLEGE ST. W&8&I avern Akar jól szórakozni? Jöjjön a Budapest Restaurantba! Kiváló magyarországi sztárok szórakoztatják a vendégeket. Bussay Antal magyamóta énekes, és június 2-től Dr. Dalmadi Percei László híres humorista adják műsorukat, Béres Gábor manager és Bors Éva tulajdonos szeretettel várja a közönséget. Kitűnő tánczene. ASZTALFOGLALÁS: 925-5734 judit’s skincare stúdió Magyar kozmetika a belváros szivében a BAY és a BLOOR sarkán Salon Alexandra Manulife Centre 55 Bloor Street West 2nd Level Toronto M4W 1A6 Tel 967-4100 Arcápolás * Manikür * Pedikür (férfiaknak is) Tartós szempillafestés * Kikészítés * Szőrtelenités ! (charlesign) Charles Sign & Display Studio Limited VILÁGÍTÓ cimtablak Tervezése és kivitelezése 103 Manville Road Scarborough 70S Ont Charles Knapp (416) 752-1590 Gyakorlott kozmetikus házhoz megy. Arckezelés — szem - pillafestés — lábgyantdzás stb.... Hívja telefonon Elisabethet 663-9929 WD<3‘ö’©ED/i\ HUNGÁRIÁN RESTAURANT $23 Mount Pleasent Road (Eglinton tói délre) ___________Tel: 482-4711__________ KITŰNŐ MAGYAR KONYHA * Házi sütemények * Espresso kávé * Remek hazai és külföldi borok, rők • Új helyiségünkben mindenkit szeretettel várunk. (-Pam-Qoiúmet MAGYAR RESTAURANT D M^den szombaton hagymás süli libamáj és sólet □ Magyar ételkülönlegességek palacsinta, gesztenyepüré □ Egyszer próbálja meg — mindig odamegy 795, rue Bathurst (a Bloor St alatt a II. üzlet) Téléphone: 532-8631 Koestler Arthur 75 éves 75. életévét töltötte be a magyar zsidó származású Arthur Koestler, századunk egyik legjelentősebb filozófus író zsenije, aki már életében is klasszikussá vált. Viharos életpályát futott be addig, amíg a nyugati világ sztite minden iskolájában kötelező olvasmáiyként tanítják műveit. Koestlernek 3 anranyelve van, 14 éves koráig élt Magjtrországon, 1919-ben anyja szülővárosába Bécsbe költözött át, 1936 óta pedig Lmdon az állandó lakóhelye és művei tagy részét már angol nyelven irta. Viharos ifjúsági volt. 1926-ban mint meggyőződéses cionista Palesztinába költözött, de 3 év alatt rájött, hogy a kibuci életforma nem az ó individuális természetének való. Visszament Németországba, ahol kommunistává lett, azonban hite már 1932-33-bkn elpárolgott, oroszországi riport-útja kinyitotta szemét e téren is és ma a kommunista gyakorlatnak egyik legnagyobb ismerője és egyik legvehemensebb ellensége. Újságírói bravúrok sorozata fűződött nevéhez, a Gráf Zeppelin léghajóval átutazta az északi sarkot, a spanyol polgárháborúban Francoék elfogták és halálra ítélték, de megszökött A második világ-KOESTLER ARTHUR GYERMEKEVEK háború folyamán, mint francia katonát elfogták a németek és halálra ítélték, de megszökött és az angol hadsereggel harcolt tovább. Megjárta Kínát is kalandos körülmények között s angliai letelepedését úgy határozta el,hogy megállapította: az angliai börtönök a legjobbak a világon. Ott illegális kommunistaként csukták le. Legfontosabb művei a sztálini pereket leleplező “Sötétség délben”, a kommunista ideológiát leleplező “Megbukott Isten”, a tudósok csődjéről szóló “Könnyű lányok”, a kazárok történetéről szóló ‘'Tizenharmadik törzs”, valamint a század tudományos helyzetét vizsgáló könyvei “A lótusz és robot”, “A ldsértet a gépben”, és a “Janus”. Hetvenötödik születésnapján szeretettel köszönjük a mestert. (Irodalmi Újság) (Regietek az „Arrow in the Blue” című önéletrajzi műből.) A Koestler családfa nagyapámmal, Leopolddal kezdődik és velem végződik. Leopold a Krimi Háború idején menekült el Oroszországból és a Kárpátokon át jutott be Magyarországra. „X”-nek kell neveznem, mert valójában nem Koestler volt a neve és az igazi nevét soha nem árulta el senkinek, még a gyermekeinek sem. Csupán annyit tudunk róla, hogy valamikor az 1860-as években érkezett Miskolc nemes városába. Ki a megmondhatója, miként jutott a Koestler, Köstler, Kestler vagy Kézler névhez — melyek mind szerepelnek különböző iratokban. Nem tudjuk, miért menekült el Oroszországból. Lehet, hogy katonaszökevény volt, lehet, hogy a forradalmárok mozgalmába keveredett, még az sincs kizárva, hogy bűntettet követett el. Én persze szeretném hinni, hogy forradalmár volt 1911-ben halt meg, amikor hat éves voltam. Úgy emlékszem rá, mint magas és barátságos pátriárkára. Hosszú, fehér szakálla volt s mindig zsakettet viselt — magam előtt látom, amint szétválasztja és felemeli a zsakett szárnyait hogy beüljön a hintaszékbe. Ezen kívül csak egy emlékem van X Leopoldról, mégpedig egy sonkászsömlével összefüggésben. Ha szép idő volt délelőttönként megsétáltatott a vadgesztenyékkel szegélyezett csinos városligeti fasorban. Ennek az egyik mellékutcájában volt található az a csemegeüzlet ahol az öregúr minden alkalommal vett nekem egy sonkászsömlét. Önmagának sohasem. Amikor egy szép napon megkérdeztem, miért nem eszik ő is, ezt felelte: „Neked szabad sonkát enned, nekem nem. Engem még elfogultan neveltek”. A kijelentés nemcsak azért maradt meg az emlékezetemben, mert zavarbahozó volt hanem azért is, mert még nem tudtam akkor, mit jelent az a szó, hogy „elfogultan". Anyám később megmagyarázta, hogyan állnak a dolgok. X Leopoldot még a mózesi törvények szigorú betartásának szellemében nevelték fel, amelyek tiltják a sertéshús fogyasztását s bár fiának, unokájának teljes szabadságot adott etéren, ő maga ragaszkodott a hagyományhoz, bár tisztelettudó iróniával vallási „elfogultságnak” nevezte azt Budapesten, apám gyermekkora idején, a család határesete volt az alsó-középosztályhoz, illetve a munkásosztályhoz tartozásnak. Leopold, aki hitvesével és négy kiskorú gyermekével, tűzvész miatt csódbejutott fűrészmalom-vállalkozóként érkezett Miskolcról a fővárosba, többé képtelen volt anyagilag talpraállni. Gyermekeinek nem biztosíthatott annál jobb iskoláztatást mint amit a Monarchia a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben a szegényeknek nyújtott Lányait Zseni és Betty nagynénémet, nagysietve adták férjhez, az egyiket egy bank hivatalsegédéhez, a másikat egy nyomdászhoz. Leopold legidősebb fia, Jónás bácsi, könyvelő lett haláláig, a legfiatalabb, Henrik, — az apám — pályafutását egy textiles kifutójaként kezdte, tizennégy éves korában. Sommer és Grünwaldnál. Fél nyolckor állt munkába, de már négy órakor felkelt és naponta három órán át németül, angolul, franciául tanult: szép időben a parkban fel s alá sétálva, rossz időben az elvásott használtan vett tankönyvek fölé hajolva, a félhomályos konyhában. Tanár nélkül, a tízórás napi munkát megelőző hajnalon nyelvet tanulni bátor vállalkozás még akkor is, ha csupán egy nyelvről van szó, de egyszerre háromnak nekifogni olyan optimista éi extravagáns elképzelés, amelytez hasonlók egymást követték afim egész életében. Az évek foyamán egyre fantasztikusabb feladtokba vágta a fejszéjét s ez végül a abszurditásig fokozódott, de ifjúkoa mégis afféle amerikai jellegű sier-karriernek mondható. Tíz év ilatt kifutóból eladóvá, majd üíletvezetövé, később üzlettárssá ette ki magát. Huszonkilenc éves korában, amikor anyámat evette, Németországban és Angliában is járt már, tárgyalt a gyártó cégekkel és önálló vállalatot alapított Gyorsmozgású, energikus, alacsony ember vdt, naiv barna szemű. Sötét hajít középen, nyílegyenesen választatta el, s mindez olyan tiszta, retdes külsőt kölcsönzött neki, hegy sokan amerikainak vélték. Ezt bóknak tekintette, bár elsősorban Angliáért rajongott Csupa angol öltönye volt és — akaratlanul — pokollá tette az életemet amikor tizenhárom éves koromban Eton-ruhát rendelt nekem, az elsőt amely Budapest utcáin megjelent Bár iskolatársaim nem győztek nevetni rajta, apám nem engedte, hogy mást hordjak. Különös keveréke volt a keménységnek és gyerekességnek, a leleményességnek is a naivitásnak. Mivel serdülőkort minden üres percét nyelvtanulással töltötte, sohasem ismerte meg az irodalmi művek rendszeres olvasásának örömét. Egy regényt olvasott csak, a Három testőrt. Az operáért rajongott de színházba, moziba nem járt. A Művészetek nem léteztek számára. Falta az újságokat, az utolsó sorig, jóllehet a folytatásos regényeket vagy a novellákat kihagyta. A népszerű tudományos leírások viszont nagyan érdekelték. Megmutattam egyszer az írását egy hölgybarátunknak, aki hivatásos szinten foglalkozott grafológiával. „Jól isneri ezt az illetőt?" — kérdezte. .Elég jól” — mondtam. „Különös embereket szed fel” — jegyezte neg a hölgy. „Aki ezt írta az teljes<n tanulatlan, de dús, feszült fantáza-világa van, olyan, mint a remek képeket festő szkizofréniásoknak. Tulajdonképpen lehetséges is, hogy ez az ember szkizo." „Az apám” — mmdtam és a témáról többet nem feszéltünk. 1916-ban, az első világháború idején anyám úgy döitött, hogy a házvezetés rosszat :esz visszavisszatéró migrénjein* s így feladván a lakásunkat penzióból hotelbe, szállodából bútorozott albérletbe vándorolunk Budapesten és Bécsbea átlag háromhavonként hurcolkodva tovább, gazdasági helyzetünknek megfelelően. A Modern Penzióban laktunk, amikor a rádióaktiv vállalkozásunk kezdetét vette. Itt szállt meg egy filozófiai és vegyészdoktor is, bizonyos Bedó A lajár. Egyike volt a legjobbképű embereknek, akiket valaha láttam, sötét, hullámos haj, a tudósolra jellemző magas homlok, nótsábászéhoz méltó ragyogó szenpár, hetyke fekete bajusz, és megryeró, aranycsillanású mosoly. A „rádium” akkor még új és mágikus szó volt amit a hozzá nem nagyon értók Madame Curie röntgenkísérleteivel, valamint a titokzatos gyógyerővei asszociáltak. Egy szép napon Bedó doktor közölte apámmal, hogy Budapesttől százötven kilométernyire rádiumtartalmú agyagra bukkant. „Óriási!” — mondta az apám — „és mit csinál a rádiummal?” Dr. Bedó felcsillanó szemmel húzta mosolyra a száját: „Szappant". S ami a legmeglepőbb, a vállalkozás sikeres volt A háború alatt nem került elég szappan az üzletekbe és végül ebből a zsíros agyagból, szaponin habképzővel és illatosítókkal vegyítve, aránylag elfogadható háborús szappant lehetett elóállitani. Dr. Bedó és az apám társultak és egy kis gyárat szereltek fel Budán, Frybourg Vegyiművek néven. Amikor megkérdezték apámtól, miért pont Frybourg, ugyanazt válaszolta, mint Leopold, amidőn a Koestler név eredete felól érdeklődtek nála: „Olyan jól hangzik”. (A pontosság kedvéért meg kell említenem, hogy az apám még „Köstler-nek” írta a nevét, s én is, amíg meg nem vettem az első írógépemet amelyen nem volt ,,ö”. Azóta írok „Koestler”-L ami sokkal jobban néz ki.) Anyám Prága egyik ősi zsidó családjából származott, állítólag felmenői közt volt a tudós Loeb főrabbi, a Gélem alkotója. Anyai dédnagyapám írta a „Reform dér Volks- und Staatswirtschaftlichen Zustande” cimű, háromkötetes munkát és — mint ahogyan azt anyám sohasem mulasztotta el megjegyezni — a Concordia irodalmi kör révén díszsirhelyet kapott a bécsi temetőben. Anyai nagyanyám kezességet írt alá a sógorának, aki eltűnt a kölcsönzött pénzzel. A család menteni óhajtotta becsületét, elcsitította a botrányt és — a klasszikus hagyományoknak megfelelően — feltette tönkrement nagyanyámat egy amerikai kivándorlóhajóra. Tehát mindkét nagyanyám szétszakította a századvégi szent családi kötelékeket Az egyik a semmiből termett elő, a másik a semmiben tűnt el: mindketten nyughatatlan menekülők voltak. Etekintetben magam is hű maradtam a családi hagyományhoz. Anyám állandó migrénjei, felizgathatósága és ideges zarándoklásai bizonyára a család hirtelen bukásának tudható be. A csinos, okos, körüludvarolt lány, immár hozomány nélkül, szeretett Bécse elhagyására kényszerült és férjezett húgához költözött át Budapestre. A magyarokat mindenkor barbároknak tartotta, s jóllehet, majd fél évszázadon át élt Budapesten, nem óhajtott rendesen megtanulni magyarul. Az én jövőnl szempontjából ez áldásnak bizonyult hiszen kétnyelvűnek neveltek, az iskolában magyarul beszéltem, otthon németül. Anyám választotta számomra az Arthur nevet is, amelyet gyűlölök, mert raccsoló lévén bajom van az ,,r”-betűvel. De ö olyan nevet akart amelynek nincs magyar megfelelője. Megvetése a magyarok iránt egyfajta számkivetettséggé tette az életét, nem voltak barátai, társadalmi összeköttetései, így azután nekem sem voltak játszópajtásaim. Egyetlen és magános gyerek voltam; óvatos, ideges. Az okosságomat becsülték tanárok és iskolatársak egyaránt, de az egyéniségemet nem szerették. Nyolc éve házasok voltak már a szüleim, amikor megszülettem. Anyám betöltötte a harmincötödik évét. Minden rosszul ment a szülés körül, nagyon nagy csecsemő voltam, anyám két napon át vajúdott majdnem belehalt Az egész kellemetlen freudi Olimposz — Ödipusztól Oreszteszig — mind ott állt a bölcsőm mellett Mint ahogyan elvárható egy egykének életet adó, a középkorúság határán álló, csalódott és önkéntes száműzetésben élő asszonytól, anyám túláradóan, ragaszkodóan, de szeszélyesen szeretett. V isszatéró migrénjei miatt hirtelen kedélyváltásokon ment át, hol odaadó volt, hol kitört, mint a vulkán. Legkorábbi éveimben a forró égöv és a sarkkör érzelmi hőfokai között hányódtam ide s tova. Három éves koromtól egész sor Fräulein, Mademoiselle és Miss kezére voltam bízva, egész tizenkétéves koromig. Egyik sem maradt egy évnél tovább. A külföldi gyermeklányok mind valamiféle csalárii katasztrófa, vagy különös sorsforduló miatt jöttek Magyarországra, ha férfiak lettek volna, az Idegenlégióba léptek volna be. Volt valaha egy 1910-ból datált fényképfelvételem e kevéssé rokonszenves nőstényekről, a pesti Állatkertben reájuk bízott szerencsétlen gyermekekkel együtt Úgy néztek ki a fotón, mint valamilyen női fegyház rabjai, egyforma olcsó prémgalléros kabátban, muffal, tollboával, tollas kalapban. Apám alig tűnt fel a gyermekkori képeken. Délibábvilága túlságosan lefoglalta, elragadta a rádióaktív szappan, nem ért rá a nevelésemmel törődni. Amellett pontosan tisztában volt a saját korlátáival e téren és bizonyára nem volt könnyű dolga a könyvmoly fiával, kinek a kérdéseire nem tudott válaszolni. Nagyon szeretett, de szégyenlősen csak bizonyos távolságból. Később naiv büszkeséggel látta a nevemet nyomtatásban. Mindketten tartózkodóak voltunk; elemista koromtól haláláig sohasem teremtettünk egymás közt intellektuális kontaktust és sohasem beszéltünk intim dolgokról. De veszekedés sem volt közöttünk, szerettük és becsültük egymást bár csupán olyanképp, mint két szimpatizáló idegen egy vonatút során, egy fülkében, ő meg én más és másképpen voltunk félbolondok, de életünk józanabb aspektusai ösztönösen vonzották egymást Mindent összevetve, udvariasabb és civilizáltabb kapcsolat volt ez, mint amelyet igen sokáig bárki mással létesíteni tudtam. Legkorábbi emlékeim három főbb tényező köré csoportosulnak: bűn, félelem, magány. A három közül a félelem emelkedik ki legélénkebben és leghatározottabban. Egész életemre kiható sokk-sorozat ért Az első négy vagy öt éves koromban. Anyám csinosan felöltöztetett és az apámmal hármasban indultunk el hazulról. Ez nem volt különös, annál inkább az a bocsánatkéró viselkedés, amelyet a szüleim részéről tapasztaltam, miközben az Andrássy úton igyekeztünk előre, s ők szorosan fogták két oldalról a kezemet Mint mondták, Neubauer doktor bácsihoz megyünk, aki megnézi a torkomat és ad köhögés elleni orvosságot. Jutalmul a vizit után fagylaltot ígértek. Egy héttel korábban voltam már Neubauer doktornál, aki megvizsgált és aggasztó suttogásba kezdett a szüleimmel. Ezúttal nem kellett várakoznunk, az orvos és asszisztensnője már várt bennünket felkészült fogadásunkra. Hátborzongató olajozottsággal történt minden. Beültettek egy fogorvoséhoz hasonló székbe, majd minden figyelmeztetés nélkül leszíjjazták kezem, lábam. Az orvos és asszisztense gyorsan, határozottan mozgott csak a lélegzetvételük hangzott a csendben. Félájultan úgy fordítottam a nyakamat, hogy láthassam a szüleim arcát Amikor tapasztaltam, hogy ők is alaposan meg vannak ijedve, úgy éreztem, hogy zuhanok. Az orvos kituszkolta őket a szobából, fémtálat nyomott az állam alá, szétfeszítette vacogó fogaimat és gumitömbbel peckelte szét az állkapcsomat. Ezután néhány felejthetetlen perc következett, fémr műszerek hatoltak be a garatomba, fulladoztam, vért hánytam a tálba. Még két támadás a műszerekkel, újból fulladás, vérköpés. így vették ki gyerekek manduláját, érzéstelenítés nélkül, Budapesten 19I0-: ben. Nem tudom, más gyerek miként reagált rá. Bizonyára korábbi, elfeledett benyomások; már amúgy is érzékennyé tettéig; ezért ért e sokk maradandó traumaként Nem lehetetlen, hogy életreszóló érzékenységem a fizikai durvaság, a terror és kínzás iránt ide vezethető vissza, Neubauer doktor miatt lettem korunk visszataszító vonásainak is krónikása. Ez volt első találkozásom „Ahorral”, azaz az irracionális Archaic Horrorral, amely azután oly fontos szerepet játszott az engem is érintő eseményekben, hogy meghatározására ezt a rövidített kifejezést ötlöttem. Amikor évekkel később az általam leggyülöltebb és leginkább megvetett politikai rezsim foglyául estem, és bilincsbeverve vezettek át a reám acsarkodó tömegen, úgy éreztem, hogy e szituációt egyszer már megertem, már vittek megkötözve egy vesztemet kívánó hatalom elé. S mikor barátaimat Európa különböző diktátorai szenvedni kényszeritették vagy elpusztították, tudtam úgy Írni róluk, hogy pontosan a helyükbe érezzem magamat. A katasztrófák újabb sora kilenc és tízéves korom között ért Még egy kevésbé érzékeny gyereknek is se* lett volna. Felgyújtottam a lakásunkat, kétszer operáltak és tanúja voltam a szüleim végzetes konfliktusának. Az utóbbi volt a legnagyobb sokk, átéltem a szörnyű és hátborzongató jelenetek egész sorát amelyek a tényszerű borzalmakon túlmenően megismertettek a kettészakított lojalitás szívfájdalmával is. 1914-15-öt írtak akkor. Az első világháború végül tönkretette apám budapesti vállalkozásait Bécsbe költöztünk, s többé sohasem volt saját lakásunk. A történelem, a politika, a társadalmi és etikai problémák egyetemi • éveimig szinte egyáltalán nem ját- < szóltak szerepet intellektuális fejlő- : désembea Szeretett költőim Ady, : Rilke, Goethe, Heine és Byron voltak — ebben a sorrendben. S - persze faltam minden regényt ami ; csak a kezembe került De a szép-: irodalom olvasása ugyanakkor;: bűntudattal töltött el, mert nem, volt köze az egyedül lényeges problémához: ahhoz a végső miszté-: riumhoz, amelyet csak tudó-' mányos és természetfilozófiái úton lehet megközelíteni. Megvetettem; azokat az iskolatársaimat, akiket; csak a történelem és a társadalom-: tudományok érdekeltek: rossz felé: indultak. Nem érdekelt az ember,: mint társadalmi és morális lény, az: emberek porszemek az univerr zumban, történelmük porszemek tánca, ahogy megkeveri őket á porszívó. Az emberi lényekj egyetlen izgalmas és tanul-c mányozásra méltó jellegzetessége a vegyi felépítésük, örökléstanuk algebrája, eredetük származástana,: agyműködésük telefonközpont? rendszere volt számomra. Ezt az intellektuális közeget — gyermekéveimmel együtt — elsöpörte a forgószél. Bár 1905-ben Születtem, serdülőkorom végéig a tizenkilencedik század igaz gyermekének éreztem magam, a nyers filozófiák és arrogáns túlegyszerüsitések korát átvihetónek éreztem a huszadik századba, míg az első világháború hatalmas dörrenéssel be nem csapta mind e mögött a kaput. (Fordította és összeállította Sárközi Mátyás)
