Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)

1979-02-17 / 755. (745.) szám

1979 fcfcrair 17. " MENÓKA 7. oldal SZÉKELY MOLNÁR IMRE: “A NYOLCVANON TÚL KISSÉ LELASSULTAM...’’ A beteg s állandóan odahaza tartózkodó dr. Borgida József volt ügyvéddel, Szatmár­németinek kimagasló közéleti emberével beszélgettem. Régi barátom, sajnos, csak kevésszer volt alkalmam az utolsó időben találkozni vele, de ezek az összejövetelek ünnepnappá varázsolták a szürke hétköz­napokat Az emberi élet hasonlatos az időjárás szeszélyeihez; hol mosolygós, napfényes, bárso­nyos, de bizony sokszor beteg­ségtől terhelt, villámlásom ég­­zengéses is. A kicsi emberé ki­csit villámlik, háborgó dörgése, mint gyenge morajlás megfullad a hétköznapok ködében. A na­gyoké végigszántja az égboltot, szálfákat hasogat, sziklákat görget, erdőt zúgat és a nappal fényével világosítja meg az éj­szakát. Ilyen lelket fényesítő villámlás a Borgidáé. A szavai pedig, ha a közéleti visszásságokat ostorozza, olyan mennydörgésszerűek, hogy megfélemlódik tőle az ember. Borgida erős, szélesvállú. fején már évtizedek óta hófehér a haj, az arca viszont ránctalan és ha örül valaminek, a meg­elégedett emberek mosolya fénylik rajta. — 77 évig nem éreztem vállamon az évek múlását — mondja — csak most már kicsit túllépett rajtam az idő. 80 után megnehezül az évek járása. Most már nem dolgozom. Egész életemben dolgoztam, harcoltam, hiszen kora fiatalsá­gomtól kezdve a zsidó moz­galmak élén álltam. Már diák koromban megválasztottak a Zsidó Cionista Szervezet ifjúsági elnökének, s ezért mikor kitört az 1914-es világháború az el-, sók között hivták be katonának. — 6 heti kiképzés után — folytatja — Losoncra kerültem a tiszti iskolába. Kemény életünk volt. Arról kérdezem, hogy Loson­con talált, vagy kutatott-e Lehár-emlékek után? A világ­hírű zeneszerző itt volt katona­karnagy, gáláns kalandja is akadt egy dúsgazdag grófnővel, aki életre-halálra beleszeretett. S itt akarta keresztülszúrni egy őrnagy, akinek a kávéházban nem játszotta el a nótáját. — Hogy valaminek is utána nézzek? Erre nekünk tiszti iskolásoknak nem jutott idő. Kemény "drill" alatt álltunk. Egyszer, emlékszem, kimentem a városba kesztyűt vásárolni s ezzel a parányi csomaggal a kezemben sétáltam a Fő-utcán, amikor szembejött velem a tiszti iskola parancsnoka. — Önkéntes hozzám! — süvített a hangja — majd mikor megálltam előtte rámförmedt: — Mit visz maga a kezében? — s meg sem várta a válaszom máris keményen folytatta: — Nem hordár maga! Holnap iratkozzon fel kihall­gatásra. — A háború után ezek az urak nagy koffereket cipeltek hol maguknak, hol másoknak. Benne járunk az első világ­háborúban. Erről is van egy érdekes epizódja, ami most ki­kívánkozik belőle: — Mint hadapród őrmester kerültem ki a frontra. A lövész­árokban mindennap konzervgu­­lyás volt a menázsi. A második héten már a puszta látásától fel­fordult a gyomrom. Igaza van annak a magyar közmondás­nak. hogy paprikás csirke mellett is éhen lehet halni. Mikor először hallottam, nem értettem és csak szójátéknak gondoltam. De hát, igaz, ha minden nap azt etetik az em­berrel... — Az egyik reggel kihall­gatásra jelentkeztem a század­parancsnokomnál. Azt kértem, hogy adjanak nekem a tiszti menázsiból. Megfizetem a különbözeiét. A századparancs­nok tovább jelentette kérésemet a zászlóaljhoz. Jól emlékszem. Koch alezredes volt a parancs­nok — látod, folytatja igazán örömmel — még mindig mi­lyen jó a memóriám — az al­ezredes úr másnap kijött a lö­vészárokba és magához rendelt. Nem kérdezett tőlem semmit, csak levette a tábori látcsövet a nyakáról és odaadta a kezembe. — Nézzen csak oda — mutatott az orosz állások felé — mit lát? — Egy előre tóit orosz őrséget látok — jelentettem az alezredesnek, az őrszemek mozgása is kivehető. — Igaza van. jól lát. Ma éjjel kimegy oda 40 emberrel és el­„Toronto legjobb mag var hizikos/.tja -írja a Daily Star és a Globe and Mail II \ .ló HÁZIKOS/.TOT AKAR ENNI . | cow«*TM1 *«s,auran fj PÉNTEKEN: halászlé, tiijdscsusza. SZOMBATON: sólet, töltött kacsa. VASÁRNAP: tölUJtt borjú, töltött csirke ESPRESSO Uj tulajdonos.Mr. és Mrs. CSESZKO 521 Bloor $t.,W. Tel: 531-5872 és 531-0081 BA KELL MENNI World Oelieatessen 557 St. Clair Ave. W. Toronto (Bili Barberk Shop mellett) Csak a vezetés új, magyaros ízű raktárunk változatlan. Magyar hentesáruk, sütemények, Glóbus konzervek, nyers és pörkölt kávék, Európai csokoládék és dessertek. Minden este 8-ig, szombaton 6-ig nyitva vagyunk. Magyarul beszélünk. Eérje Mártát! Telefon: 651 - 0615 4 10Bloor St. IV. Elisabeth Delicatessen & Meat Market Toronto egyik LEGNAGYOBB magyar hentes és cse­mege üzlete. Ha jó, ízletes magyar készítésű FELVÁ­GOTTAKAT és FRISSENVÁGOTT HÚSOKAT szeret­ne fogyasztani.Keresse fel üzletünket, szeretettel várjuk« a B A LEG A család Parkolás az üzlet mögött Kanada területére C.O.D. szállítunk. (...mondja dr. Borgida József) foglalja ezt a kis orosz erődöt és váratlan támadás, hogy meg­ákkor kap tiszti kosztol. Megér- futamodtak, hármat azért tette? Vállalja? kérdezte sikerült elcsípni közülük. Más­katonás rövidséggel. — Természetesen — vála­szoltam habozás nélkül, mert csak nem tűnhet gyávának egy zsidó hadapród őrmester, aki méghozzá tiszti menázsit is akar. Önként jelentkezőkből gyorsan megalakult a kis csapat. Büszke vagyok rá, hogy a szatmáriak, akik ismertek, nem hagytak cserben, többen is jelentkeztek, mint amennyi kellett. Hazudnék ha azt mon­danám. hogy rózsás hangulat­ban voltam.Éppen péntek este volt, odahaza a szüleimnél a gyerekek ilyenkor szoktak összejönni. Vajon megérzik-e, hogy az életem utolsó útjára in­dulok? Balázs Jóska hadnagy volt a szakaszparancsnokom, aki meglátta, hogy lóg az orrom.­— Csak nem vagy bolond odamenni a biztos halálba? Éjjel van, sötét van, menj el egy kis darabig s aztán gyere vissza. Erős az az orosz őrség és kevés ahhoz a te 40 embered. — Nem hallgattam rá, hasoncsúszva megközelítettük az oroszokat és eget földet meg­rázó kiabálással megrohamoz­tuk és elfoglaltuk az állásukat. Az őrséget annyira meglepte a nap pedig zászlóalj parancs­ban volt, hogy Borgida Józsefet az ellenséggel szemben tanúsított bátor magatartásáért, soronkívül zászlóssá léptették elő. — Ezentúl volt hát tiszti kosztom. 1919-ben, a háború végén 5 vitézségi éremmel váltam meg a katonaságtól. Kétszer sebesültem, mig kórház­ban voltam, tanultam és sikerült ledoktorálni. Fotog­­rafáló agyam van, amit egyszer elolvastam, azt már tudtam, megmaradt a fejemben. — Az ügyvédi vizsgámat is Budapesten akartam letenni — és derűs arca mosolyba révül — nagy meglepetésemre azon­ban az egyetemen zárt ajtókra találtam. A bejáratnál ki volt függesztve a tábla, hogy hó­munkásokat keresnek. Ehhez viszont nem éreztem magam­ban tehetséget s ha már így minden összedőlt, elhatároztam, hogy inkább színész leszek. Fel­kerestem a lakásán Hegedűs Gyulát, a Vígszínház nagy mű­vészét és elszavaltam neki két verset. Hegedűs miután kikér­dezett, hogy "ki fia borja" va­gyok, milyen iskolát végeztem. összeráncolta a homlokát és el­tanácsolt: — Határozottan tehetséges vagy, mégse legyél színész. Nem úri fiúnak való pálya ez. Sok itt az acsarkodás és te ezt nem bírnád idegekkel. — Hegedűs Gyula, az ország egyik vezető művésze el­utasított. Nem hallgattam rá, azért is színész leszek, határoz­tam el. Haza utaztam Szatmárra, hogy kikérjem apám beleegyezését. Boldogult apám röviden csak ennyit mondott: — Az én fiam nem lehet színész... — Később bejöttek a románok és én otthon marad­tam. Kolozsváron letettem az ügyvédi vizsgát és Szatmáron megnyitottam az irodámat. Ettől a naptól kezdve újra a zsidó ügyek szolgálatában áll­tam. Két csoportja volt a helyi cionista szervezetnek, az egyik vallásos, a másik haladó. Elő­ször ezek a modern zsidók, pár hónap múlva pedig az ortodox zsidók is elnöküknek választot­tak: A legszebb emlékéről kér­dezem. Annyi szép emlékem van — lép vissza a múltba —, hogy nem is tudom hirtelen meg­mondani, melyik közülük a leg­szebb. Az életem sikeres volt. A magyarok és a románok bizalmából városi tanácsos voltam Szatmáron. Románi­ában működött egy Országos Zsidó Politikai Párt, én voltam elnöke a Szatmár vármegyei és városi tagozatnak. Sok kemény harcot vívtam az antiszemita pártokkal és, hogy küzdő­képesebb legyek, megvettem a Szatmári újságot. Attól kezdve vezércikkben támadtam a vas­gárdát és Cuza professzort. Ter­mészetesen engem is támadtak, de a hántások csak fokozták népem iránti szeretetemet. Többször voltam Erdély nagy városaiban vendégszónok és mindig hatalmas tömeg előtt beszéltem. — Mégis a legnagyobb el- i smerést — csöndes szelídséggel meséli — az édes­anyámtól kaptam. A szatmári ezred matinét rendezett a szín­házban. Én elszavaltam Gyóni Géza "Csak egy éjszakára küld­jétek el őket" c. versét. A köl­temény nagy hatással volt a nézőkre. Megboldogult édesa­nyám átölelt és azt mondta: "te leszel a zsidók királya". Borgida Józsefet Tibor fiával együtt az ausztriai Ebenseebe deportálták. Ez a legfájdal­masabb pontja Borgida József életének. A fia disze, virága volt Üjra Theresienstadtban és Iidicében Kurt Waller, a Waffen SS egykori hauptsturm­­fülyerje megrendelte a harmadik korsó pilsenit, gulyást kért dupla adag knédlivel, majd hátradőlt a székben, s várakozás­teljes pillantást váltott asz­talszomszédjaival, a Waf­fen SS két volt Unter­sturmführerjével, és Wer­ner Kalleisszel, a Waffen SS leitmeritzi (Litomerice) junkeriskolájának egykori parancsnokával. A terezini (Theresienstadt) Park Ho­tel éttermében ültek. Az urak jól kiismerik magu­kat a Park Hotelban. Jó 33 évvel ezelőtt ez volt a törzsasztaluk — balra az ajtótól, közvetlenül az ab­laknál, kilátással a virág­ágyásokra. Akkoriban ez a hotel volt a theresien­­stadti gettó és, koncentrá­ciós tábor SS-őrségének tiszti kaszinója. Az ötvenes éveik vége­­felé járó férfiak nem ve­zeklőkként, hanem egy ki­rándulás szervezőiként tértek vissza. „Körülnéz­tünk, hogy minden a ré­gi-e, szállást keresünk.” Szállást, kinek? „Egy busz­ra való régi bajtársunk jön ide, hogy még egyszer békében megnézze magá­nak Theresienstadtot és Litomericet.” Újfajta nosztalgiaútról van szó. A két Ustiban Mostban, Chomutovban, Karlovy Varyban és Cheb­­ben már jártak. Ezek vol­tak az 1945-ig tartó visz­­szavonulásuk állomásai. Akkoriban ezek a helysé­gek még Aussig, Brüx, Komotau, Karlsbad és Éger nevet viselték. Hetekkel a német birodalom feltétel nélküli kapitulációja után zárt kötelékben kitörtek Csehszlovákiából. Számuk­ra a háború még nem feje­ződött be. „Már visszatér­tünk hazánkba, de még mindig azt hittük, hogy még nincs vége.” ízlik nekik a Park Hotel kosztja. Az árak is hihetet­lenül alacsonyak, akárcsak egykor, „persze átszámítva gettókoronára”, a koncent­rációs táborok „valutájá­ra”. A gulyás hat koroná­ba kerül, vagyis hivatalos átszámítás szerint 1,60 márkába. Megrendelik a negyedik, s egyben az utol­só rundó sört. Várja őket a kis barokk város, az egy­kor általuk őrizte erőd. A késő őszi napsütés emléke­ket felidéző, s egyben az emésztést is elősegítő sétá­ra csalogatja az urakat A városka, amely csak közbülső állomás volt a ha­lálba menetelő 160 848 zsi­dó és politikai fogoly út­ján és a „Kis Erőd”, a tu­lajdonképpeni koncentrá­ciós tábor hözött» ma is-' láthatók annak a páncé­los állásnak a nyomai, amelyet a foglyok emeltek. Hatszázhuszonegy fogoly halt meg itt. A halál köny­velői gondosan feljegyeztek minden hullát A foglyok a túlerőltetéstől estek össze, vagy végső elkeseredésük­ben meneküléssel próbál­koztak, s akkor érték őket a halált hozó golyók. Fönt az állás frissen emelt szé­lén a junkeriskola fiatal, hanyag tartású és részvét­len növendékei őrizték őket. „Muszáj volt elké­szülnünk ezzel az állással. Ha nem dolgoztatjuk a fog­lyokat, nem ásatjuk ki ve­lük ezt a hatalmas gödröt, saját embereink életét ve­szélyeztettük volna” — mondja a haupsturmführer. És a halottak? „Oh, iste­nem, legjobb barátaim hal­tak meg mellettem, miért kellene jobban sajnálnom egy halott zsidót, mint né­met bajtársamat?” A négyes a .„Kis erőd­höz” menetel. A szó szoros értelmében menetelnek. Ketten haladnak elöl, ket­­ten hátül, teljesen önkén­telenül egy ütemre lendí­tik fel lábukat, abban a hosszított lépésben mene­telnek, amellyel a Waf­­fen-SS különböztette meg magát a Wehrmachttól. A pénztárnál megváltják a négykoronás belépőt. Az ismertető kiadványra nincs szükségük. Kiismerik ma­gukat itt, ahol az erőd négy udvarában, 1940-től 1945-ig 35 000 embert zsú­foltak össze; ahol ezrek és ezrek haltak meg. Bal kéz felől volt a Jöckel tábor­­parancsnok háza, szem­közt pedig az SS-őrség laktanyája. A mozi mellett volt a testi felüdülést szol­gáló uszoda, kilátással a „Halál Kapujára”, amelyen keresztül foglyok hosszú sora menetelt a megsem­misülésbe. Az urak kilépnek az „erőd” kapuján. Most nem masíroznak, hanem komó­tosan lépkednek, nagyokat lélegeznek. Oh, nem a lát­vány miatt, hanem csupán élvezni akarják „ezt a szép napot, a gyönyörű időt”. Az emlékezés nem hatotta meg őket, vagy csak any­­nyira, amennyire derék ta­karítónők hatódnak meg egy tisztára sepert padlás láttán. Bűnbánat, szégyenkezés legalább? Ugyan! Szó sincs róla: „Európa katonái vol­tunk, s csupán a köteles­­’ ségünket teljesítettük, mini* minden katona.” És a ha­lottak, a foglyok hidegvérű éheztetése, és lemészárlá­sa? Már késő délután van, de — mert nincs messze — programjukon szerepel még Lidice. A négyes már nem emlékszik pontosan az útra, ezért visszatér The­­resienstadtba. A „Kis erőd” előtt megállnak, s felvilá­gosítást. kérnek az idegen­­vezetőtől, „hiszen annak cmá­ja”. „Még mindig Doksanyn keresztül, Kladno irányába kell menni Lidicébe?” Igen, még mindig arra vezet az út ahhoz a kis faluhoz, amelyet Heydrich SS­­^'fűhrer'*'elleni merénylet után felperzseltek, férfila­kosságát mind egy szálig kivégezték. A nők a meg­semmisítő táborokban, a gyerekek vagy a „fajneme­sítő otthonokban” vagy az SS kísérleti laboratóriumai­ban tűntek el. A négy férfi megáll az emlékmű mellvédjénél, s lenéz arra , a pusztaságra, amely egykor falu volt. nemzedékének. Minden remény megvolt arra. hogy korának egyik vezetője váljék belőle. Tibi a koncentrációs táborban megbetegedett és pár nappal a felszabadulás előtt meghalt. Borgida József a szavakban ki nem fejezhető súlyos vesz­teséget a bibliai Jóbra emlékez­tető lelkieróvel viselte el. Nehéz, hangtalan zokogással beszél erről. Nem sir. mert van úgy néha. hogy a fájdalom erősebb a könnyeknél. — "Együtt voltam vele Ebenseeben a koncentrációs táborban. A felszabadulás előtt hasmenés és vérmérgezés tünetekkel vittem be a kór­házba". Egy percig elhallgat. Észre sem veszi, hogy megmarkolja a karomat és ujjain keresztül ér­zem szívének szapora verését. A drámai emlékezés ereje jegessé változtatja körülöttünk a levegőt. Egy priccsen aludtunk, egy csajkából ettünk. Fiú az apjával soha nem forrt össze úgy. mint mi ketten. Mindig engem féltett. Én erős vagyok — bíztatott — kibírom még ezt a poklot is, csak te vigyázz magadra édes­apám. Ebensee már régen kívül esik a történéseken. Csak mint egy fájdalmas zokogás maradt meg Borgida József életében. A fia tovább él benne, mert soha sem temette el, vele marad az örökkévalóságig. — A feleségemet Auschwitz­ban vesztettem el — szólal meg újból hosszú hallgatás után. A sors kegyes volt hozzám. Másodszorra is egy kiváló asszonyt juttatott nekem, akivel megértésben és szeretetben élünk és megmaradt egyetlen leányom, aki itt él Torontóban férjével és két sikerült gyer­mekével. Borgida József túl van a 80- on és csak most kezd meg­öregedni. Fején a pátriárkák hó­fehérsége. aki az álmok rokkáján, a tündérek kék fonalával szövi a mesét. Az égen groteszk mosollyal botorkál a hold, játékos kedvében lehet, mert színezüst szalagot köt a házak kontyára... Kanadaiak vagyunk Kanada a miénk Kanada a mi országunk. Miénk minden megyéje, városa, falva. Magunkénak mondhatjuk áz Atlanti óceán keleti partjának vidékét, a főváros lenyűgöző környékét, a felhők fölé tornyosuló Sziklás hegységet Nyugaton. A természeti szépségek földje ez, a különlegességeké, de az egyszerű vendégszereteté is. Nincs ország, amely ennyiféle üdülési lehetőséggel tudna szolgálni. Ismerkedjék meg ezidén Kanada valamelyik még ismeretlen tájával. Canada So much to go for. Canadian Government Office de tourisme Office of Tourism du Canada

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom