Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)
1979-05-12 / 757. szám
M E N D E F I August J. Holnap P.O.Box lo34 Ke* Brunswick, New Jers U,S.A. 32y o 39o3 AZ iSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL. 18. 757. Ár*: 50 cent MAY. 12. 1979. Second class mail registration No. 1373 CANADA USA Second class mail paid at F lushing N.Y. 11351. Di.No. 104970 VILÁGPOLITIKÁI FORDULATOT HOZ AZ ÚI ANGOL KORMÁNY Nem kétséges, hogy a legnagyobb jelentőségű politikai eseményt az elmúlt héten az angol választások eredménye jelentette. Az elmúlt I5 esztendőből I l-et a Munkáspárt volt kormányon Angliában és ez a másfél évtized lényegében befejezte a már korábban elindult folyamatot: az egykori angol birodalom nemcsak másodrendű hatalommá, de kimondottan szegény országgá süllyedt le. Persze foglalkozunk majd azokkal az objektív tényezőkkel is. amik nagyrészben mentesitik a Labour Party-t a kudarc felelőssége alól. de azért a tény tény marad. Anglia lakosságának többsége változást kívánt, mégpedig olyan változást, amely a Konzervatív Pártot hozza hatalomra. Mégpedig olyan Konzervatív Pártot, amely az utolsó négy évben lényegesen jobbra helyezte politikáját a korábbi évek ideológiájától. Margaret Thatcher, az 53 éves, vasakaratú, egykori fúszereslány lett Anglia miniszterelnöke, s a parlamentben olyan meggyőző többsége van, amelynek alapján biztosra vehetjük, hogy 5 évig kormányon marad. 339 mandátumot szerzett meg a képviselóház 635 helyéből, a Munkás Párt 269 képviselőjével szemben. A legnagyobb vesztes mégcsak nem is a Munkás Párt. hanem a liberálisok, akik csupán 11 mandátumhoz jutottak. I4 képviselői hely kisebb párt-csoportosulások között oszlik meg. A konzervatívok a leadott szavazatoknak 44. a Munkás Párt pedig 32 százalékát kapta. A számokkal való játék nemcsak szórakoztató, de néha érdekes váratlan eredményekhez is vezet. Érdemes például elgondolkozni azon, mennyiben befolyásolja korunk egyik legfontosabb politikai ütőkártyája. a közvéleménykutatás a tényleges választási eredményeket. Amikor az angol kormány 6 héttel ezelőtt kisebbségben maradt egy bizalmi szavazáson és lemondásra kényszerült. Nagybritannia lapjai azt írták, hogy az angol nép a közvélemény kutatások szerint 20 százalékos többséggel támogatja a konzervatív pártot és annak vonalát Ez a 20 százalék a kampány folyamán azonban egyre zsugorodott. A hírmagyarázók úgy vélték, hogy bár a többség szívesen látna egy cserét, erre mégsem fog sor kerülni, mert az emberek személy szerint a munkáspárti Callaghant jobb politikai vezetőnek tartják, mint Margaret Thatchert. 3 nappal a választások előtt pedig már kétségbevonták a konzervatívok győzelmét, mert a "poir'-ok csak 2 százalék különbséget mutattak ki. Utólag könnyű okosnak lenni, e sorok íróját azonban két nappal a választások előtt kérdezték meg. hogy milyen eredményt vár és ó 6 százalékos konzervatív győzelmet jósolt. Nem büszkélkedésból hivatkozunk erre. hanem azért: mert — a közeljövőben sok választásnak leszünk szemlélői — ezt a módszert másnak is ajánljuk. Arról van szó, hogy a közvéleménykutatások jóslatai szinte rendszeresen és világszerte 3, usque 4 százalékos eltolódást mutatnak a tényleges eredményhez viszonyítva — mégpedig mindig a baloldal előnyére — érdemes visszalapozni a régi újságokban. Az amerikai elnökválasztáson csakúgy, mint a legutóbbi francia elnökválasztáson, az izraeli parlamenti választásokon, a nyugatnémet választásokon (általában mindenhol, ahol egy közvéleménykutatásnak lehetősége és jelentősége van) a jobboldali erőket mindig valamivel gyengébbnek mutatják ki. Persze semmiképpen sem lehet a közvéleménykutató apparátusok vezetőit vagy dolgozóit részrehajlással, még kevésbé szándékos csalással vádolni. A dolog magyarázata inkább a poll-ok “tudósainak" tudat alatti részlehajlásában rejlik, hiszen azok, akik politikai tudományokkal mesterségszerúen foglalkoznak, nyilvánvalóan a középtől enyhén balraálló úgynevezett modern gondolkodású haladó intellektuelek. A dolgokat tisztán elméleti szempontból szemlélik, s így érthető, hogy már a kérdés feltevés szövegezésénél mutatkozik egy kis akaratlan részlehajlás. Nem nagy.de ez a fogalmazás rendszerint éppen elég ahhoz, hogy önmagukat is becsapva pontatlan eredményeket hozzanak ki és az ó “wishfull thinking"júket a tömegek véleményeként fogadják el. Az átlagos választó azonban, amikor egyedül marad a szavazófülkében rendszerint nem ideológiai meggondolások, nem a "történelem szükségszerű fejlődése" szempontjából szavaz, hanem voksát pillanatnyi emóciók, zsebproblémák, beidegzödött szokások határozzák meg, ez pedig rendszerint a jobboldalnak kedvez. Az emberiség, a társadalom ugyanis valóban fejlődik, változik, de természetszerűen lassabban, mint ahogy azt a változást tudatosan elősegíteni akarók szeretnék. így jelentkezik rendszeresen az a 3- 4 százalékos eltolódás, s így cáfolnak rá a mindenkori választók a politikai tudományok hivatásos hordozóira. Ezért merészelt e sorok Írója a két százalékos különbség után 6 százalékos győzelmet jósolni, s ime így lett okossá mindaddig, amíg egy újabb választás eredménye be nem bizonyítja, hogy pontosan ugyanúgy nem ért hozzá, mint bárki más. Ez azonban most mellékkérdés, a főprobléma az, mit jelenthet Angliának és mit jelenthet a világnak a szigetország politikai irányváltozása. Tudnunk kell ugyanis, hogy más idők angol kormányváltozásaival ellentétben, most nagyon gyökeres fordulat várható. Az angol, az átlagnál sokkal politikusabb beállítottságú, sokkal intelligensebben szavazó nép. Nem is csoda, hiszen kevés helyen van a szabad választásnak olyan mély gyökere, hagyománya, mint ott. Talán valamivel többen gondolkodnak az urnánál, mint más országok szavazásainál. Mi lehetett az oka, hogy egy ilyen drasztikus cserére határozták el magukat, holott valószínűleg legtöbben tisztában voltk azzal: az ország gazdasági nehézségeit nem lehet egyik napról a másikra és nem lehet egyszerű kormánycserével megváltoztatni. A leegyszerűsített válasz egyetlen szóban megadható: az Unionok. Az angol szakszervezetek, amelyeknek egyre kevesebb köze van azokhoz a munkásvédelmi szempontokhoz, amelyek a I9. században és a 20. század első felében jogosak és helyesek voltak. A trade unionizmus ideológiája Angliában évtizedek óta nem változott, a szakszervezetek nem tudtak alkalmazkodni az új gazdasági feladatokhoz, s az úgynevezett fogyasztó társadalom követelményeihez. Nem is annyira a szakszervezeti tagok, mint inkább a szakszervezetek vezetői állnak elő újabb és újabb teljesíthetetlen követelésekkel. miközben nem veszik észre, hogy a követelmények alapja a gyarmatbirodalom kicsúszott a lábuk alól. Közismert: az angol munkás nem szeret dolgozni. Még gorombábban kifejezve, az az angol munkás, amely a klasszikus marxista magyarázat szerint a kizsákmányolt osztályhoz tartozik. a valóságban bizonyos mértékű kizsákmányoló volt, a gyarmatok kizsákmányolója. De a gyarmatok már eltűntek, megszűntek, ahhoz, hogy a munkás azon a színvonalon élhessen amin él, ahhoz a termelékenységet kellene fokozni. Erről azonban szó sincs, a két teaszúnet közötti rövid félbeszakítást, amit munkaidőnek neveznek, Angliában nem használják ki. Érthető tehát, ha a gazdasági helyzet egyre romlik — hiába fűztek nagy és jogos várakozást az északi tengeri olajkincsek feltárásához — és az is érthető, hogy az átlag angol polgár ezért a szakszervezeteket okolja. Mivel pedig az is szinte hagyományos. hogy a Munkás Pártot a szakszervezeti vezetők tartják kezűkben, a választók egy olyan pártra adják voksukat. amelyiktől remélik, hogy megnyirbálja az Unionok hatalmát és lendületet ad a termelésnek. Nem mernénk határozottan állítani, hogy a Konzervatív Párt győzelme valóban ezt fogja eredményezni. Komplikált, nehéz kérdéscsoportról van szó, amihez nem elég egy néhány parlamenti szavazás. Margaret Thatcher szeretné valamilyen formában korlátozni a szrájkjogot, és legalább a másodlagos áttételű pikettelést akarná megszüntetni. Ez az áttételes pikettelés ugyanis oda vezetett, hogy aránylag kisméretű, vagy mellékes fontosságú iparág sztrájkja is országos jelentőségűvé vált. és elég volt egy textilgyár sztrájkja ahhoz, hogy a teherautó soffórök. a rakodók, a fűtők szimpátia sztrájkja következtében leálljanak az ország szénbányái. A Unionok tehát nyilván ellen fognak állni, mégpedig ha kell. nemcsak demokratikus eszközökkel, de militáns módon is. És hiába nevezik Margaret Thatchert “iron lady"-nek, vasasszonynak. mégis kétséges, hogy a szavazatok 44 százalékára támaszkodva elég erősnek érzi-e magát egy ilyen konfrontációhoz. Természetesen van a konzervatívoknak kielégítő gazdasági elképzelésük, például az adózási rendszer olyan átalakítása, amely a vállalkozó kedvet növeli és segíti. Az állami beavatkozás minimálisra szorítása a magánemberek életében. Ez nemcsak a népjóléti kiadások csökkentését jelenti, hanem a burjánzó állami bürokrácia nagyfokú leépítését is. Dehát ez sem könnyű feladat, s addig, amíg május végén, június elején nem kerül a parlament elé az új költségvetés, addig még elképzelni sem nagyon lehet, hogyan fogja Thatcher asszony elkezdeni Augiász istállójának kitakarítását. Egy másik érdekes kérdéscsoport: milyen változásokat jelent a konzervatívok győzelme Anglia külpolitikájában? Azt tudjuk, hogy Margaret a Szovjetunióval szemben az erős kéz politikáját képviseli, amiben teljesen egyetértünk vele. Meggyőződése, hogy úgy Anglia, mint szövetségesei a múltban fölöslegesen tettek engedményeket a Szovjetuniónak és nem kaptak érte soha megfelelő ellenszolgáltatást. Nyilvánvaló tehát, hogy erősíteni akarja majd a NATO-hoz és az Európai Gazdasági Egyesüléshez kötődő kapcsolatokat. Kérdés azonban, hogy a szövetségeseket rá tudja-e beszélni arra a politikai irányvonalra, amit ő képvisel. Ebből a szempotból valószínűleg az Egyesült Államokat lesz legnehezebb meggyőznie. Máris feszült a hangulat az új angol kormány és Washington között, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok fővárosában számítottak a konzervatívok angliai győzelmére. A konkrét kérdés, ami a kiélezett hangulatot okozza Rodézia problémája. Mint ismeretes, Nagybritannia és az Egyesült Államok kormányai eddig egységesen foglalták el azt az álláspontot, hogy az áprilisi rodéziai választásokat nem ismerik el és bár 3 hét múlva hivatalosan Muzorewa, néger püspök kormánya lép hatalomra, nem szüntetik meg a Rodéziával szemben eddig fennálló gazdasági szankciókat. Az új angol politika kialakításában viszont döntő szerepe van a most külügyminiszterré kinevezett Lord Charinghamnak. aki Thatcher asszony személyes megbízottjaként helyszíni megfigyelője volt ennek a választásnak. Úgy hírlik, hogy Charingham — bár voltak némi fenntartásai — (senki sem állítja, hogy egy rodéziai Választást össze lehet hasonlítani egy angollal) mégis nagyjából kielégítőnek találta azokat. Nagyonis elképzelhető tehát, hogy az angol kormány ebben a kérdésben nem fog tovább együttműködni Washingtonnal. A legszerencsétlenebbül fogalmazott cimet ezzel kapcsolatban a New York Times május 5.-i számának vezéroldalán olvastuk. Bemard Gwertzman ultraliberális kolumnista szerint “az Egyesült Államok nem vár változást az angol külpolitikában". Lehet, hogy Gwertzman nem vár. illetőleg azt szeretné, ha ilyen nem lenne. Pedig lesz. És az Egyesült Államok igenis várja. Lehet, hogy Carterék még mindig Young. ENSz fómegbízott örült elképzelésének búv: körében élnek, de a kongresszusban már az angol választásokat megelőzően is nagyon megerősödött az a nézet, hogy az Afrika politikán változtatni kell. Young angol partnere az eddigi külügyminiszter, Owen éppen csak hogy minimális többséggel be tudott csúszni egy képviselői székbe, s ez is még külön aláhúzta, hogy Anglia népe a Munkás Pártnak nemcsak belpolitikáját, de külpolitikáját sem helyeselte. S éppen, mert a belső reformok megindítása hosszadalmas feladat, azért tételezhető fel, hogy a miniszterei nöknó egy látványos produkcióval, éppen egy külpolitikai kérdésben fog gyors változást produkálni. S ha ez így lesz, úgy az Egyesült Államok kormányzata a szenátus nyomására csatlakozni fog ehhez az új Afrika-politikához. Mrs. Thatcher e pillanatban már amúgy sem bírja az afrikai vezetők bizalmát. Választási programjának egyik alaptétele volt, hogy az Anglia felé irányuló afrikái-ázsiai bevándorlást csökkenteni kell. Ez természetszerűen már felingerelte ellene az úgynevezett harmadik világ vezetőit, akik ugyan állandóan kioktatják a nyugati hatalmakat, de saját országuk nyomorán mégsem tudnak segíteni, tehát szeretnék munkaerófölöslegüket kint tudni az országból. Nagyon is beleillik tehát a képbe, hogy Thatcher új feketeafrikai szövetségesek után nézzen és ennek első lépése Muzorewa lehet. Ezeken kívül már csak a választással kapcsolatos pletykákról írhatunk. Az angol lapok megemlítik, hogy Thatcherré az első európai miniszterelnöknó. Korunkban három másik miniszterelnöknó volt, akik közül azonban csak Golda Méir érte el ízt a pozíciót saját erejéből, míg a ceiloni Bandaranaike és a hindu Gandhiné. férjétől, illetve apjától "örökölte" azt. A választásokon kibukott Jeremy Thorpe, a liberális párt egykori vezére. E héten kerül bíróság elé azzal a váddal, hogy meg akarta gyilkoltatni homoszexuális szeretőjét. Még így is több, mint 10 ezer híve szavazott mellette, akiknek liberális meggyőződésébe belefér a Thorpe elleni vád. A gyilkossági kísérlet során viszont elpusztult a kiszemelt áldozat kutyája. Thorpe ellen így — konzervatív ellenfelén kivül — egy, "a kutyák létjogosultságáért harcoló párt” is indult, amely azonban csak 78 szavazatot szerzett. Viszont a kutyakomédia így is elérte célját.
