Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)
1979-03-10 / 748. szám
1979 március 10 * MENÓRA 3. oldal Az Amerikában élő vietnamiak szövetségének kezdeményezésére egy kétnapos szimpóziumot rendeztek a nebraskai Lincoln-ban. Százötven vietnami résztvevő mellett néhány kanadai is jelen volt, köztük jelen sorok írója, főként oktatási szakemberek, akik az újonnan érkező vietnami menekültek gyermekeinek iskoláztatását intézik. A szimpóziumot követő, szabadnapon alkalmam volt hosszabb beszélgetést folytatni dr. Sin-Youn-li professzorral, az észak-amerikai vietnamiak szövetségének elnökével, aki mint agysebész igen jól ismert ! nemzetközi orvosi körökben. Dr. Sin a vietnami háború kitörése után hagyta el hazáját, s rövid franciaországi tartózkodás után az Egyesült Államokban telepedett le. Orvosi tevékenysége mellett sok időt szentel az Amerikába és Kanadába érkező menekültek legsürgősebb problémáinak megoldására. Ez kiváltképpen helytálló volt az elmúlt hetekben, amikor a legújabb menekülthullám során nagyszámú vietnami nyert bebocsátást Észak- Amerikába. Dr. Sin szerint sok találgatás, pletyka és rágalom veszi körül ezeket a menekülteket. akiket Európában “hajótörötteknek''. Észak-Amerikában pedig "boat-people"nek becéznek. “A pletyka szerint — mondja Dr. Sin -a hajótöröttek nem a szó szoros értelmében vett menekültek, miután I .) a jelenlegi vietnami kormány állítólagos hozzájárulásával hagyták el Vietnamot, 2.) többségükben jómódúak, sót gazdagok, amit bizonyít, hogy a menekülésre felhasznált hajókat egyszerűen HAJÓTÖRÖTTEK A NAGYVILÁGBAN A vietnámi menekültek problémáinak margójára megvásárolták. 3.) soraikban ugyanúgy megtalálhatók a fekete piacon tevékenykedett üzérek, mint a kommunista vietnami kormány által beépített ügynökök. Persze, mindezek a híresztelések nem változtatnak a tényen, hogy e vietnamiak menekültek és nem egyszerű emigránsok, akik egy jobb életszínvonal reményében hagyják el otthonukat. Az Egyesült Nemzetek Menekült-, ügyi Főbiztosságának alapokmánya szerint mindazon egyének — és közvetlen hozzátartozóik — menekülteknek számítanak, akiket hazájukban üldözés fenyeget, személyi biztonságuk veszélyben forog, valamint múltbeli és jelenlegi tevékenységük — kivéve a közönséges bűncselekményeket — a hatalmon lévő rendszer bosszújának céltáblája." “Rendben van — mondom — vegyük sorba az említett tényezőket. vagy pletykákat. Igaze, hogy a hajótöröttek a jelenlegi vietnami kormány hozzájárulásával hagyják el hazájukat?" “Elméletileg talán igaz — feleli Dr. Sin. — A kommunista hatalomátvétel után ideológiai és gyakorlati kenyértörésre került sor Vietnam és Kína között. A kínai származású vietnamiakat üldözni kezdték, különösen a háborúban ellenséges déli tartományokban. Becslések szerint több, mint tízezer kínai vietnamit mészároltak le a kommunista győzelmet követően. A hivatalos pekingi tiltakozás következtében megszeppent a JACQUEé’ (ÓRIGINAL TIK-TAKi • <•07 .uD|Díl Különleges magyar konyhája NEW YORK SZENZÁCIÓJA Esténként HORVÁTH ELEMÉR AKADÉMIÁT VÉGZETT CIGÁNYPRÍMÁS#! HANGVERSENY^/, 5 TAGÉ ZENEKARÁVAL REZERV ÁL ÁS KŐTELEZŐ (212) 753-55131 NVAKKENDŐ -JACKET KÖTELEZŐ 210 EAST 58 STREET (2nd-3rd Ave. között) NEW YORK UJ BÚTORT TERV SZERINT konyha modernizálást irodai bútort, üzletek korszerű bejáratait, legmodernebbgépekkel felszerelet üzememben elsőrendű kivitelben készítem. *As==3 1 ~CL“i M.R.B. COMTRACTIMG AhD WOOPWOPKIMG COPP. Tulajdonos: MICHAEL WEISS 114 East 25 Street 4th floor New York City Tel: (212)\ 982-; vietnami kormány, elvégre a Kambodzsa elleni hadjárat küszöbén nem akarták túlságosan felingerelni Kínát, s ellenjegyzékükben azt állították, hogy azok a kínaiak, akik el kívánják hagyni Vietnamot, ezt szabadon megtehetik. Igen ám. de sok kínainak nem volt szándékában Kínába menni, miután éppen elég kellemetlen meglepetés érte őket a vietnami kommunista hatalomátvétel után. s lélekben szabadság és demokrácia után vágytak. A tipikus kommunista kirakatpropaganda szellemében néhány ezer kínait kiengedtek Vietnamból, elsősorban a korábban is kommunista megszállás alatt tartott északi tartományokból. míg a déli részeken élő kínaiak szigorú ellenőrzése és a közéletből való eltávolítása tovább tartott. E kínaiak bizonyos százaléka jómódú kereskedöember és intellektüel volt. — a rendelkezésünkre álló adatok szerint mintegy tizenöt százaléka a jelenlegi menekülteknek — akik áldozatkészsége tette lehetővé a kimustrált hajók megvásárlását és az azokon való menekülést. Ez azonban nem lehet döntő tényező a menekült státusz elbírálásában. elvégre a menekülést szolgáló eszköz, ez esetben a megvásárolt hajók igénybevétele, sose volt kizáró kritériuma a státusznak ”. “Az elmondottak alapján,— teszem fel a következő kérdést, — tehát feltételezhető, hogy a menekültek tizenöt százaléka jómódú menekült, akik nem szorulnak anyagi támogatásra az amerikai és kanadai kormány részéről?" “Ezzel kapcsolatban van egy érdekes tapasztalatunk, — mondja Dr. Sin — amiről eddig nagyon kevés szó esett. A jómódú, sót elvétve vagyonos menekültek, akikről egyébként az a hír járja, hogy svájci bankbetétekkel rendelkeznek — aminek valódiságát nincs módunkban ellenőrizni — csaknem kivétel nélkül Franciaországba mentek, elenyésző részüket pedig Malézia és Thailand fogadta be tárt karokkal. A francia orientáció érthető- az említettek többsége középkorú polgár, akik a francia gyarmatosítás időszakában születtek és nevelkedtek, váltak sikeres üzletemberekké vagy intellektüelekké, — példaként említhetem jómagámat —. kitűnően beszélik a francia nyelvet: következésképpen a Franciaországban való letelepedés logikus igyekezetnek tűnik. A "Yan Pao" hajó kétezerötszáz menekültje közül mintegy kétháromszáz nevezhető jómódúnak: az adatok szerint tizenöt Thailandban, tiz Maléziában és kétszázharminc Franciaországban kötött ki. Vagyis mindössze tiz-húsz jómódú kívánta az. Egyesült Államokban és Kanadában való letelepedést. A többi kétezerháromszáz. vagy kétezerkétszáz hajótöröttnek sem pénze, sem kifejezett kívánsága bizonyos országok által kínált letelepedésre nincs. Ezek nem törődnek azzal, hová kerülnek, csak azzal, hogy szabad országokban élhessenek. Zömük földművelő vagy iparos ember, esetleg kiskereskedő. akinek volt talán egy mosodája Shailanában. de a menekülés miatt mindent hátra kellett hagynia". "Mi a helyzet — kérdezem — azzal a váddal, hogy a menekültek kozott vannak üzérek és beépített kommunista ügynökök?" "Kétséges. — válaszolja Dr. Sin —, hogy a mostani menekülthullámban üzérek lennének. A háború befejezése után a kommunistáknak listájuk volt ezekről az egyénekről, akiket azonnal őrizetbe vettek. Zömüket látványos körülmények között kivégezték, a többit hosszú börtönbüntetéssel sújtották. Néhánynak sikerült Eszak-Amerikába vagy Franciaországba menekülni. Az elmúlt években sok szó esett ezekről az egyénekről az újságok hasábjain. De csaknem elképzelhetetlen, hogy évekkel a háború befejezése után akár egyetlen uzér szabadon vagy büntetlenül maradt volna. S itt meg kell jegyeznem, hogy vietnami kínai alig-alig volt található a feketepiac mágnásai között". — Dr. Sin elgon-NEW YORK ÉS KÖRNYÉKE LEGNAGYOBB MAGYAR HENTESÁRU ÜZLETE YORKVILLE PACKING HOUSE Co. 1560 Second Ave. (81 utca sarok) NEW YORK Tel: (212) 628-5147 Hatalmas árúbőséggel előzékeny kiszolgálással várja a jó falatokat szerető vásárlóközönséget. JUtbec (Slttternatimtaí ÍEErafrel P.O. Box260, Sherborn, Massachusetts 01770 (617) 655-6666 NEW YORK-I KÉPVISELET (212) 628-5771 KÖZVETLEN ÁTSZÁLLÁS NÉLKÜLI CHARTER JÁRATOK BUDAPESTRE és BUDAPESTRŐL CAPITOL International Airways Super DC 8 Jet gépeivel $389.00*4/ Kérje részletes tájékoztatónkat! WANTED LAND UV ISRAEL We pay high prices, easy to arrange. Please contact or write ! to: Ephraim Hlrshbcrg, 520 E. 50th EL NY, NY 10025, 212-634-6485 New York központjában, a világ üzleti életének centrumában, pont a Broadway közepén van ABBEY VICTORIA HOTEL 7th AVE. atSlst ST. TELEFON: Cl 6-9400 Szállodánkat a magyar szívélyesség és az előzékenység jellemzi. A világ minden részéről Amerikába érkező magvarok központi találkozóhelye. dolkodó pillantást vet rám. — “Ami a menekültek közé beépített kommunista ügynököket illeti, nincs kétségem afelöl, hogy a vietnami kommunista kormány gondoskodott ilyen ügynökök beépítéséről, miután minden diktatúra hasonlóképpen cselekszik, ha tömeges menekülésre kerül sor. Feltételezem. hogy 1956-ban a magyar menekültek, vagy 1968- ban a csehszlovák menekültek szervezeteinek infiltrálása és lejáratása, s az általános erkölcsi értékek tervszerű bomlasztása volt. Ezzel a veszéllyel nyilvánvalóan minden befogadó ország kormánya számol, amely megnyitja határait a menekültek előtt, s feltehetőleg van valami védelmi szisztémájuk az ügynökök leleplezésére vagy semlegesítésére. A vietnami menekültek helyzetét bonyolítja. hogy a kommunista vietnami ügynökök mellett — természetesen más célzattal — a pekingi kommunista rezsim ügynökei is megbújnak soraikban". Az interjút itt váratlanul, minden előzetes értesítés nélkül be kellett fejeznünk. Dr Sin titkára jelentette, hogy másnap reggel egy újabb vietnami menekült-csoport érkezik San Franciscoba. s azonnal indulniuk kell a repülőtérre, ha időben akarnak Friscoba érkezni. Új csoportok, új problémák. Az embernek az az érzése támad, hogy elóbb-utóbb az egész világ egy nagy menekülttábor lesz... Losonczy László LEATHER CITY 526 Seventh Ave. (38 utca sarok) Tel: (212) 869-0666 ALEX LEATHER 219 Panmus Park Mail Pinám N.J. Td: (201) 9(7.9410 ALEX LEATHER 243 2 W lllowbnwk Mail Uptar Itval Way** N.J. Td: (201) 703-3929 NAGY SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS AZ ÖSSZES ALEX ÜZLETEKBEN New York City legnagyobb bőr- és írhaáruháza. New York közepén a Carment Centerben a 7 Ave. és a 38 utca sarkán a 3 emeleten. Egy pár tájékoztató ár a Idárósftásl cikkekből: Régi ár: Női hosszú import trenchcoat $200.00 $85.00 Női rövid import jacket $ 90.00 $45.00 Férfi import pigskin kétsoros zakó $200.00 $69.00 Férfi Spanyolországból importált háromnegyedes kesztyűbór kabát $220.00 $98.00 Férfi Spanyolországból importált rövid kesztvúbőr jacket $200.00 $75.00 Női import 3/4 -es irhabunda $200.00 $69.00 Okvetlenül tekintse meg “Maid to order” és “Alteration” osztályunk Egyes kimaradt téli daraboknál egészen 75 százalékos engedményt adunk. [SS2SZSZ5ZS?5?SHSaSZ5HS25Z5ZSZSZS2SZSZSíSZSZS525Z5HZSZS CATEREREK, RESTAURANTOK, CUKRÁSZOK valódi, eredeti, frissen fagyasztott GESZTENYE PURE (CREAM), NEM KONZERV, NEM KANNÁBAN ALES SALES CORPORATION 67-72 CLYDE St. Forest Hills N.Y. 11375 Tel: (212)544-7088 jLPq<s«^e?PPi^.a«TO.gg5gW5ZSgSZS?5gSZ5Z5ZSZSgS?SESg5Z5gSgSZSZ5;SZSZ5as;5g52S2SZSZSZ5Z5Za. Magyar hentes J.MERTL NEW YORK 1508 SECOND AVE. (78-79 St. között) Tel. RH 4-8292 Hazai szalámi és minden más, jó, hazai izfl HENTESÁRÜ kapható MOLNÁR ERAVEL ABENCY' 303 Kast 80th St. N.Y.N.Y. 10021 TEL: 535:3681 Charter és APEX jegyek| MÁR KAPHATÓK 1979-RE Európa összes városába Útlevelek — Vízumok — Hotel (»vógvfurtlö — Autófoglalások ROKONKIHOZATAL a legalacsonyabb áron: Kérje 1979-es körlevelünket! Mm N.Y.—BUDAPEST - Hl *41 4-lol NEM KEU MANHATTANBA MENNIE JÓ SÜTEMÉNYÉRT megnyílt á Törést Nillsben N.Y-ban az C7á c&ndrew’ó tHrUncfaricm sStrudle & f^aótrieó 3nc. ahol a regkívildbb minőségi, naponta friss Rétesek, magyar és Continentális sütemények nagy választékban kaphatók FIGYELMES KISZOLGÁLÁS, keresse fel és kérjen kistelét az ízletes személyekből CiMMk: 100-28 QUEENS Olvd. NEW YORK a 67-es subway állomásnál Tel: (212)) 830-0266 Lázár‘s húsüzlet szomszédságában CSAK 1 ELŐADÁS CSAK 1 ELŐADÁS 1979 március 24-ón (szombaton este) 8 órai kezdettel a JÚLIA RICHMAN HIGHSCHOOL SZÍNHÁZTERMÉBEN (317 East 67 Street - Second Ave corner) HALMAI IMRE Budapest volt legnépszerűbb komikusénak vendégjátéka NEVESS VELÜNK című kabaré 2 részben HALMAI IMRE komikus PETRI MARIKA primadonna DÉKÁNY LÁSZLÓ színművész A zongoránál: ZORÁNDY ZOLTÁN KELEN TIBOR operaénekes BÁN TAMÁS színművész CINDY BERNIER táncosnő Konferál: BAN TAMAS Rendezte: , PETRI LÁSZLÓ Műsoron: Bohózatok • Vílldmtréfdk - Hacsek és Sajó - Opera áriák * Strauss * Lehár * Kálmán és Huszka operettekből szólók és duettek - Modern táncok. Helyárak: $12.- 10.- 8.- ás 6.Jegyek kaphatók és telefonon megrendelhetők; melyet postán kiküldi: Petri László, 99-40 63 Road Rego Park N.Y. ,11374, Telefon- 896-3565, 730-8058 vagy (516)334-1206. További jegydrúsltó helyek: Paprikás tVeiss 1546 Second Ave. Tel:288-6117, Glóbus 249-0670, Püski- Corvin 879-8893, Brooklyban M.Goldstein 853-5708