Menora Egyenlőség, 1978. július-december (17. évfolyam, 714-738. szám)
1978-09-02 / 722. szám
MEN 0 RH * Si; r.August J.Solnar P.O.Box lo84 iJ w .v Bi uns wick. New J e r 3 e y n a 9 0 3 U.S.A. 'y J Second das« mail registration No. 1373. AZ ÉSZAKAMERIKAI MA6YAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL.17. 722. ÁRA 50 cent SEPT.2. 1978 MEG VÁLASZTÓ TTÁK AZ ÚJ RÓMAI PÁPÁT Múlt szombaton a konklávé első napján megválasztották az új római pápát, 700 millió katolikus szellemi fejét. A pápaválasztás bővelkedett érdekességekben. És mivel a világ egyik legnagyobb lelki hatalmáról van szó. a választás, illetőleg az új pápa várható irányvonala magától értetődően más vallásbelieket is közelről érint. Az egyik érdekesség, hogy bár a szakértők hosszas konklávéra számítottak, a megválasztás olyan gyorsan történt, amilyenre az egyház történetében alig van példa. A szokás szerint a bíborosi kar naponta négyszer szavaz. Kétszer délelőtt, kétszer délután. Az első délelőtti szavazásnak semmi jelentősége nincs, mert — ugyancsak kialakult szokás szerint — minden bíboros a hozzá legközelebb álló barátjára adja a szavazatát és így a tulajdonképpeni választás csupán az első nap délutánján kezdődik. Most nem lett igazuk azoknak, akik nagy dulakodásra számítottak. Szombat délután az első választás befejeztekor ugyanis már fehér füst szállt fel a Sistina kápolna kéményéből, jelezve, hogy “habemus pápám" megvan az új pápa. Néhány perccel később már közölték is, hogy a Vatikán új feje a korábbi velencei pátriárka, Albino Luciani lett, aki I. János Pál néven lép a pápai trónra. Ennek ismét van egy: érdekessége. Soha még kettős nevű pápa nem volt. Körülbelül 1060 óta vesznek fel a pápák megválasztásukkor új nevet, s a névválasztás egyúttal mindig programot is jelent. Az, hogy Luciani bíboros a két előző pápa nevét vette át, azt látszik bizonyítani, hogy nem egy bizonyos személy, hanem egy bizonyos irányvonal követése a. célja. XXIII. János pápa hirdette meg az egyház megújhodását. utóda, VI. Pál pedig az ó elképzelései alapján hívta össze a II. vatikáni zsinatot. Hatásos név a János Pál. de egyházszakértők joggal tartanak EUGÉNE IONESCO: attól, hogy nem egészen fedi a valóságot. Nehéz lenne ugyanis ellentétesebb egyéniségeket találni, mint amilyen a két korábbi pápa Roncalli és Montini bíborosok voltak. S bár a Vatikánban azt hangoztatták, hogy a két pápa azonos vonalvezetést folytat, erről szó sem volt. XXIII. János merész újító volt, VI. Pál óvatos bürokrata. Mármost a névválasztásból nem I derül ki. hogy Luciani valóban melyiknek az elképzeléseivel és melyiknek a módszereivel szimpatizál. Természetesen a konklávéról nem szivárognak ki titkok, legfeljebb következtetni lehet, hogy mi zajlott le a befalazott termekben. Először is órák alatt elpárolgott az “idegen pápa", vagyis a nem olasz születésű pápa lehetősége. Kiderült, hogy bár a más országból való kardinálisok többségben vannak, a hagyomány-tisztelet elég erős ahhoz, hogy Szent Péter trónusát továbbra is olasz foglalja el. De körülbelül ez volt az egyetlen kompromisszum, amit az amerikai, ázsiai, afrikai kardinálisok blokkja elfogadott. Makacsul elutasította viszont, hogy "kuriális” pápát válasszanak, vagyis olyan főpapot, aki ezideig a vatikáni adminisztráció valamelyik hivatalának főnöke volt. így esett el Baggio és Pignedoli bíborosok megválasztásának lehetősége. Ezekután már csak a megfelelő személyt kellett megtalálni, akit kompromisszumos megoldásként mindenki elfogad, s úgy látszik, hogy a 67 esztendős Albino Luciani, aki különben Észak- Olaszországban, a Dolomitok egyik kis falujában született, s aki érdekes módon régi szocialista családból származik, megfelelőnek bizonyult erre. Hogy egy megválasztott pápa milyen lesz, azt a nagyközönség pont olyan kevéssé tudja, mint választói, a bíborosi kar. Ne feledjük el, az újító XXIII. János pápát azért választották meg. mert feltételezték, hogy idős kora következtében éppen csak, hogy a jogfolytonosságot fenntartó pápa lesz. Azok, akik az egyházi reformok hívei, jó ómennak tekinthetik, hogy a mostani pápa is a velencei pátriárka székéből került a trónra. Az biztos, hogy I.János Pál pápa modern ember. Hozzá közelállók most kuriózumként említik, hogy iljú korában egy ideig nem tudta eldönteni, papnak menjen-e avagy újságírónak. Az pedig köztudomású, hogy a születésszabályozás kérdésében gyökeresen ellentétes állásponton van, mint elődje, és könnyen lehet, hogy ebben a kérdésben rövidesen történelmi jelentőségű újításokkal lepi meg híveit. Hogy aztán ezen felül mit hoz még I. János Pál pápa uralma a katolikus lelkek felett; ezt csupán az idő dönti el. Női egyenjogúsítás vagy jogi zűrzavar Nem a nők egyenjogúságának alkotmányba iktatása az. ami olyan élesen osztja meg az amerikai közvéleményt, hogy a lapok szinte rendszeresen első oldalon foglalkoznak vele. Az ERA (Equal Rights Amandmant) kérdése messze eltúlzott és koránt sem tartozna az amerikai belpolitika fontos kérdései közé. A női egyenjogúsítás hivatásos bajnokai, egy bizonyos fokig alaptalanul erőltetik az ügyet. Ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy a múlt maradványaiként a nőknek nem kell az Egyesült Államokban bizonyos hátrányokkal küzdeniük. Letagadhatatlan, hogy elsövonalbeli vezető állásokba, legyen az gazdasági, vagy államigazgatási élet. nők nehezebben juthatnak be, mint a férfiak, még akkor is. hogyha felkészültségük. szellemi képességük esetleg túlhaladja az ugyanazon állásra pályázó "erősebb nemhez" tartozóét. Helyes is. ha minden lehetőt megtesznek az ilyen megkülönböztetések felszámolására. Csak éppen az. ERA törvény fontosságát fölöslegesen fújták fel. Alkotmányba kell iktatni — mondják a törvény pártolói —. hogy a nőknek ugyanolyan jogai vannak, mint a férfiaknak. De vajon tényleg szükséges-e ezt alkotmányba iktatni, mikor az alkotmány amúgy is kimondja, hogy minden ember egyenlő. Mivel az amerikai alkotmány nem mondja ki azt, hogy a nők ellen bármiféle megkülönböztetés alkalmazható, tehát lényegében a női egyenjogúság eddig is benne volt az alkotmányban. A matematikának vannak bizonyos sarkigazságai, s a matematikusok egyetértenek abban, hogy ezen sarkigazságok bizonyítása fölösleges. Hasonló a helyzet az amerikai nők jogával is. Igaz, vannak az Egyesült Államokban olyan rétegek és vannak az országnak olyan területei, ahol a női egyenjogúság hangoztatása a férfilakosságban bizonyos berzenkedést vált ki. de az ilyen emberek száma új törvény nélkül is természetszerűen magától,ritkul. Talán inkább azt lehetne feltételezni, hogy a mai harcos feministák az. erőszakos törvénybeiktatási próbálkozással. s a túlzott hangoskodással többet ártanak ügyüknek, mint amennyit szolgálnak. De a tulajdonképpeni döntő vita nem is maga a javaslat körül dúl. Az. Egyesült Államok alkotmánya 200 év alatt nagyon szerencsésen kristályosodott ki. s e szerencsés alakulásmódban alighanem része volt annak, hogy új alkotmányjogi törvények beiktatása rendkívül komplikált, s annak érdekében természetes konzervativizmussal kell megküzdeni. Ahányszor azonban valamilyen okból az amerikai alkotmány próbatétel elé került, mindig bebizonyosodott e konzervatízmus hasznossága. Egy alkotmányos tétel megváltoztatásához nem elég sem az elnöki döntés, sem a szenátus vagy a képviselőház jóváhagyása. Az kell hozzá, hogy az önálló államok háromnegyede hozzájáruljon. E pillanatban a USA ötven államból áll. vagyis 38 törvényhozásnak kell igent mondani, hogy az Equal Rights Amendment bekerüljön az. alkotmányba. 1972-ben a Kongresszus hétéves határidőt szabott meg. hogy ez alatt az idő alatt annak pártfogói keresztülvihetik a törvényt, illetőleg megszerezhetik a szükséges szavazati többséget. E hétéves határidő I979 márciusában lejár. Eddig csupán 35 állam járult hozzá az alkotmányváltoztatáshoz, ezek közül azonban három időközben visszavonta a támogatását. A hátralévő 7 hónap alatt szinte lehetetlen megszerezni a szükséges állami hozzájárulásokat. Ezért a törvény — mint írtuk: véleményünk szerint túlzottan erőszakos — követelői most az kívánják a szenátustól, hogy újabb 3 évvel hosszabbítsák meg a határidőt. Senki ne értsen félre bennünket. Nem vagyunk ellenségei a női egyenjogúsításnak, s nem bánnánk, ha ez a törvény megvalósulna. De egy törvény érdekében nem szabad megváltoztatni a kialakult jogszokásokat, mert ez rendkívül veszélyes precedens lenne. Különösen nem szabad megváltoztatni olyan formában, ahogy azt az ERA törvény vezető harcosai, név szerint a minden lében kanál Bella Abzug és Elisabeth Holczmann new yorki képviselő akarják. Nekik ugyanis az a kívánságuk, hogy a három év alatt, további államok csatlakozzanak a javaslathoz, de ugyanakkor megkívánják tiltani. hogy bármelyik állam visszavonhassa korábban hozott helyeslő döntését. Annakidején. amikor Magyarországon az első zsidótörvényt tárgyalták. Rassai Károly á Liberális Párt vezére a parlamentben halál komoly arccal javasolt egy módosítást. Eszerint törvénybe kell hozni, hogy ha egy zsidó a römi-party közben jokert húz, azt köteles átadni legközelebbi őskeresztény szomszédjának. A két politikusnő körülbelül hasonlóképpen kívánja most megváltoztatni az Egyesült Államok törvényhozása rendszerét, mint ahogy azt annak idején Rassa* gúnyból felvázolta. A demokrácia egyik sajátossága, hogy a játékszabály ugyanolyan fontos és sérthetetlen, mint maga a játék. A többség véleményét nem- i csak érvényesíteni kell. de meg kell akadályozni minden olyan kisebbségi kísérletet, amely a többségi véleményeknek gátat kíván vetni. Ráadásul itt még csak nem is kisebbség védelméről van szó. Teljesen nevetséges Amerika nőit kisebbségnek beállítani, nemcsak azért, mert mint köztudott. szám szerint többségben vannak, hanem azért is. mert serr\jniféle kisebbségi hátrány nem fenyegeti őket. A kérdést nem is az ERA-val kapcsolatban i kell föltenni. Hanem így: Kívánunk-e változást, vagy változtatást amerikai törvényhozási rendszerében? Elfogadjuk-e, hogy egy bizonyos csoportnak joga van cinkelt kártyával játszani, egyszerűen azért, mert azt állítják magukról, hogy ók a haladók? Ugye világos, hogy nem. A demokrácia védelmének érdekében tehát reméljük, hogy a női egyenjogúsítás alkotmányváltoztatását egyelőre elfelejtik. Egy néhány év múlva, ha ismét elő akarják venni, bizonyára jobbak lesznek az esélyek mint most. de akkor csinálják ismét végig az egész processzust. Nem azért, mert a nőket hátrányos helyzetbe kell hozni, hanem azért, mert a jól bevált amerikai alkotmányrendszer sokkal szentebb és fontosabb dolog annál, semhogy Bella Abzug. Elisabeth Holczmann és társaik kedvük szerint játszadozzanak vele. AM ERIK ABÓL JÖTTEM ÉS FÉLEK... Korunk egyik legjelentősebb drámaírója, egyúttal tiszták látó politi kai író is. Alábbi cikke eredetileg a párizsi “Figaro”-ban jelent »»#«##w*w*»w*»»**#**w*»w**w#w*i meg és onnan vette át az Új Európa müncheni folyóirat >w#wwww#mww***w*m*ww**w*#**w» Megtörténhetik, hogy Franciaország egy szomorú napon Moszkva befolyása alá kerül, a Szovjetunió függvénye lesz. És vele együtt a maradék Európa. Az út akkor nyitva állna Afrika meghódítására, ahol különben is a Szovjetunió már eléggé befészkelte magát. És Amerika mindezt hagyná megtörténni, vakon, vidáman, boldogan. Csakhogy a dolog nem maradna ennyiben, mert Európa és Afrika megszerzését követné a latin-amerikai „spontán” felkelések sorozata. Sokan azonban azt mondják: ugyan, mi érdeke lenne a Szovjetuniónak, hogy egészen Amerikáig előrenyomuljon?! Azok mondják, illetve kérdezik ezt, akik viszont sohasem teszik fel a kérdést, hogy mi érdeke a Szovjetuniónak az európai kommunista pártok erkölcsi és anyagi támogatása; nem kérdezik, hogy mit akarnak az oroszok Vietnamban — holott régebben folyton azt kérdezték, mit akarnak az amerikaiak Vietnamban; és azt a kérdést sem teszik fel, hogy mit keresnek az oroszok valamennyi világtengeren és mit művelnek Afrikában. Valójában persze mindegy, hogy egy impériumnak. illetve imperializmusnak érdeke yagy nem érdeke a terjeszkedés. Mert az érdektől függetlenül biológiai törvénnyel állunk szemben, megmásíthatatlan ténnyel. Az imperializmus gazdasági és politikai okait jól ismerjük: átvevő piacra és nyersanyagforrásra van szükség, de ez sohasem elég, az imperializmus mindig szélesebb köröket von, mindig távolabbi területeket keres. És nagyon jól ismerjük a szovjet imperializmus „önigazolásait”, ennek az imperialista terjeszkedésnek az indokolását: a szocializmus hitét kell terjeszteni, meg kell valósítani a nemzetközi forradalmat. Mert így kívánja a „tan”, a doktrina, éppen ez a lényege. Ezen az „indokoláson” túl ott van természetesen, amit már említettem, a biológiai törvény, amelynek a lényege: minden organizmus — palánta, ember, impérium — arra törekszik, hogy mások rovására terjeszkedjék. Nemrég Amerikában jártaid, megfordultam New Yorkban és Kaliforniában, és amit ott tapasztaltam, láttam és hallottam, annak alapján megállapíthatom, hogy az amerikaiak 99 százaléka minderre a veszélyre egyáltalán nem gondol. Még ha arról lenne szó, hogy egy életképes rendszer, üdvös és hasznos szisztéma minden irányba terjeszkedik, ezt még szó nélkül lehetne hagyni. De ma már nagyon jól tudjuk, illenék tudnunk, hogy mi történik a totalitárius diktatúrák rendszerében. Vietnamban és Kambodzsában mérhetetlen számú vietnamit és kambodzsait mészároltak le. Több ember pusztult el a kommunista hatalomátvétel óta, mint ahány katona elesett az amerikai—vietnami háború során. Az emberek élete ezekben az országokban elviselhetetlen és a dél-ázsiai menekülthullám egészen Amerikáig ér. De ezek a szemtanúk hiába beszélnek, az amerikaiakat nem tudják meggyőzni. Amikor eszmecseréim során azt mondtam, hogy a vietnami nép sajnálta az amerikaiak távozását, kivonulását, akkor amerikai partnereim elképedve és felháborodva mondták: „Ez teljesen lehetetlen!” Hosszú diskurzust folytattam egy hölggyel, aki egyetemi tanár Kaliforniában. Megmondtam: Nixon, ha rajta múlik, másként cselekedett volna, nem engedte volna meg, hogy Dél-Vietnam összeomoljon. Megmondtam azt is, hogy a Watergate-ügy az elnök részéről legfeljebb ostobaság volt, de nem halálos bűn, és hogy lenallgatókészülékek minden országban vannak, a Szovjetunióban pedig minden külföldi követség meg van spékelve mikrofonokkal. Kifejtettem, hogy az amerikaiak egy nevetséges dolog miatt egész erkölcsi magatartásukat, sőt talán országuk létét is meggondolatlanul kockára vetették. Végül rámutattam arra is: az ő, az amerikaiak hibája, ha az oroszok legjobb úton vannak ahhoz, hogy a világ legnagyobb imperialista hatalma legyenek, az egész emberiség legnagyobb veszedelme. De lehet, hogy nemcsak „úton 1 vannak”, hanem már meg is érkeztek. „Igenám — válaszolta az amerikai hölgy —, de erkölcsileg mi győztünk, s erkölcsi szempontból nézve mi vagyunk a legerősebbek.” A helyzet az, hogy az amerikaiak tele vannak komplexusokkal. „Erkölcsileg” akarják kompenzálni a múlt több jelenségét. 1920 körül ők voltak a legrosszabb „rasszista” teoretikusok. A feketékkel szemben helytelenül viselkedtek, a rézbőrűeket helyenként lemészárolták. Nagy számban voltak Amerikában gangszterek és vannak még ma is. Csakhogy ez a múltra tekintő és a múltra szegezett bűntudat túl messze megy. Mivel csak arra gondolnak, hogy mit cselekedtek a múltban, elfelejtik, hogy mit kell tenniük ma és a jövőben. Egyetlen kasztíliai vagy délamerikai sem gondol ma már arra s nem érez bűntudatot amiatt,, hogy elődei kiirtották a kolumbiai civilizációt és az őslakosságot. A fiatal németek ma már nem ismerik Hitlert, az oroszok nem csinálnak lelkiismereti kérdést abból, hogy millió és millió polgártársukat legyilkolták. A kínaiak nem siránkoznak afelett, hogy tönkretették a tibeti kultúrát. Ami azonban azt illeti, hogy mi történik jelenleg Vietnamban és Kambodzsában, azért az amerikaiak igenis felelősek, mégpedig a jövő történéseket illetően is felelősek. Csakhogy ennek nincsenek tudatában, ezt nem akarják tudomásul venni. Márpedig az amerikaiak vétkesek abban, hogy elmulasztottak segítséget nyújtani veszélybe került nemzeteknek. Kelet- Európát kiszolgáltatták az elnyomásnak és a szolgaságnak. Délkelet-Ázsiát átengedták a gyilkosoknak. Minden nemzetközi konferencián, ahol az emberi jogokat kellene védelmeznie, Carter szüntelenül meghátrál s aggodalmaskodva, mint akinek a világon semmi hatalma nincs, visszahúzódik. És így és most, hic et nunc, történik valójában, hogy Amerika hátat fordít az erkölcsi elveknek. Amerika így és most pusztul el erkölcsileg és szellemileg egyaránt, gyávasága és vaksága miatt. Amerika elveszejti magát — és nemcsak önmagát. \
