Menora Egyenlőség, 1978. július-december (17. évfolyam, 714-738. szám)

1978-08-12 / 719. szám

MEN D KI

,Mr.August J.Molnár P.O.Box lo34

N e w Sran s a i c k , New Jersey o' 39 o 3 U . S . A .

\o

Skm4 cbu Mil nfiltntiM Ho. 1373.

AZ (SZAKAMERIKAI MA6YAR ZSIDÓSÁG LAPJA

VOL. 17. 719.

Ára: 50 cent

AUG. 12. 1978

r

Elismerik,hogy Szadat a

A Közel-Kelet háborús béketárgyalásairól szóló híreket ezen a héten kiszorította lapunk első oldaláról VI. Pál pápa halálhíre. így csupán távirati stílusban tudjuk összefoglalni *az eseményeket, nevezetesen azt, hogy Szadat egyiptomi elnök haragos bejelentése ellenére — mely szerint beszünteti a béketárgyalásokat mindaddig, míg Iztael feltétel nélkül meg nem adja magát — Cyrus Vance, az amerikai külügyminiszter mégis elutazott közel-keleti útjára. A Carter adminisztráció megpróbál mégis egy sóhajtást kipréselni ebből a döglött lóból, pedig ez — legalábbis pillanatnyilag — reménytelen. Mindenesetre az utolsó pillanatban Izráel számára kedvező alakulás volt, hogy a tárgyalások nem a Begin kormány “makacsságán” akadtak meg, hanem az egyiptomi elnök merevségén. Vance először Jeruzsálemben tárgyalt Beginnet (ezt a pillanatot ábrázolja képünk), majd tovább utazott Alexandriába. Itt a Szadattal való találkozásuk után azonban aligha születik eredmény, úgy látszik, hogy az e hónapban Londonban tervezett külügyminiszteri találkozó elmarad.

MEGHALT VI. PÁL PÁPA

Vasárnap este, 9 óra 40 perckor Castel Gandolfoban, a pápai nyári rezidencián. 80 éves korában elhunyt VI. Pál pápa, az egykori Giovanni Montini bíboros, a világban élő 700 millió római katolikus vallási feje.

A híradások szerint halála általános részvétet keltett világszerte, többek között Carter, amerikai elnök és Trudeau miniszterelnök is nyilatkozott, s megemlítették, hogy a pápa erkölcsös ember volt, a televíziós adásokban pedig gyászoló hívek többször hivatkoztak árrá, hogy milyen jó ember volt. Egyik állítást sem kívánjuk semmiképpen sem kétségbevonni. De mégis meg kell állapítani, hogy egy” római pápápval kapcsolatosan mindkettő meglehetősen általános megállapítás, valahogy nem vág a dolgok lényegébe.

Úgy hiszem, hogy éppen konzervatív és buzgó vallásos katolikus körökkel osztjuk azt a nézetet, hogy VI. Pál egyike volt a katolikus egyház történelmében az egyik legjelentéktelenebb pápáknak. Tizenöt éven keresztül hordta ujján Szent Péter gyűrűjét, ami a pápák uralkodási idejét tekintve igen hosszú idő. Hiszen a késói középkort és a koratenaissance-ot beszámítva a pápai trón elérése rendszerint az élet alkonyán következik be, s főleg az utóbbi évszázadokban ritkán jutott idő hosszú uralkodásra. Félő azonban, hogy Montini bíboros időszakáról nem sok jelentősét lehet majd feljegyezni. Pedig olyan időkben állt az egyház élén, amikor széleslátókórű, merész, kezdeményezésre kész emberre lett volna szükség. VI. Pál pápa azonban csupán jól felkészült egyházi bürokrata volt, aki a katolicizmus megújulására irányuló törekvése és a konzer- • vativ visszahatás között próbált egyensúlyt fenntartani — nem is mindig a legszerencsésebben.

Talán az volt a szerencsétlensége. hogy előtte négy esztendeig egy zseniális képességű és zseniális lelkületű öregúr ült a pápai trónon, akLviszont akkor követett el súlyos hibát, mikor nem mérte fel. hogy az általa elképzelt változások végrehajtásához nincsen ideje. XXIII. János kezdeményezései avatott kézben teljesen megújíthatták

kapcsolatos szerencsétlen állásfoglalása (nem az, hogy kihozta Magyarországról, hanem, hogy

volna a katolicizmust, avatatlan kézben kátyúba vihették azt. VI. Pál nem volt képes ezzel a feladattal megbirkózni.

Uralkodásának első éveiben még megpróbált a Második Vatikáni Zsinat szellemében vezetni, de ezek az elképzelések visszájára fordultak. A pápa ott volt modern, ahol konzervatívnak kellett volna lennie. Ott volt konzervatív, ahol modernnak kellett volna lennie, ügy a latin misétől való eltávolodás, mint a kommunizmussal való kiegyezés kérdésében a pápa olyan politikát vitt hogy mindig a híveit bántalmazta és azokat segítette, akik azt sem bánták volna, hogyha a pápa ellenük van. Viszont merev volt olyan kérdésekben, (magzatelhajtás, válás etc.) amik korunk szükséges velejáróiként jelentkeztek, s ahol konzervativizmusa sok hivét kergette lelkiismereti válságba. A magyar Mindszenthy bíborossal

megtiltotta, hogy Mindszenthy lelkiismerete szerint vegyen részt az egyházpolitikában) szinte az egész közép-európai katolicizmust Róma iránti ellenállásba taszította.

Nekünk, zsidóknak ugyancsak kevés okunk van, hogy jó szájízzel emlékezzünk vissza VI. Pál pápa Szentföld-i útjára, aki Ámán felől érkezvén gondosan elkerülte Jézus városát, nehogy a zsidó állam jogosultsága mellett hivatalosan állást kelljen foglalnia.

Mialatt a világ minden tájáról befutnak a kötelező, szabványos részvét-nyilatkozatok, a pápai udvarban már készülnek a nagy temetésre, s főként az azután következő konklávéra. Az egyházi törvények és a hagyomány szerint ugyanis a temetés után a legrövidebb idő alatt össze kell ülni1 a konklávénak, s bár nem lehet tudni, hogy a választás mennyi időt ven igénybe, annyi tény.

hogy a biborosi testület tagjait befalazzák a Michelangelo festette Sixtusi Kápolnába, ahonnan csak akfuji engedik ki őket, amikor a kéményen kigomolygó fehér füst azt jelzi, hogy megválasztották az új pápát. Voltak idők, amikor bizony hosszú hónapokon keresztül ült együtt a biborosi testület, s bár ilyesmire most nem számítanak, mégis vannak olyan feltételezések, hogy az új pápa megválasztása nem lesz egy-, szerű.

A konklávé jogosultjainak száma ugyanis az utóbbi években erősen felduzzadt. Csak 80 éven aluli bíborosok szavazhatnak, akiknek száma e pillanatban 115. A történelemben most! először nemcsak hogy az olasz, de az európai bíborosok is kisebbségben vannak — a katolicizmus súlypontja eltolódott Latin-Amerika és a színes országok felé. Bár a tradíció alapján most is valószínűnek tartják az olasz pápa választását, (legtöbbet Sebastiani Baggio és Sergio Pignedoli bíborosok nevét emlegetik) ezúttal nem olaszoknak is komoly esélyük van. Szakértők, egyház-tudósok szerint nem lenne nagy meglepetés az argentínai születésű Pironio, a holland Willebrands, a magyar i hívők által jól ismert Franz König bécsi kardinális, sót, a fekete országból, Dahomei-ból j származó Oernardin Gandin megválasztása sem.

Természetesen a pápaválasztásnak, mint minden más politikai processzusnak, megvannak a maga apró intrikái is. Konzervatív avagy modernizáló szellemű lesz-e az új pápa, ezen esetleg éles összecsapások várhatók, amikről azonban a nagyközönségnek nincs és nem is lehet tudomása, hiszen a konklávéról soha semilyen hír nem szivárgott ki, s valószínűleg a jövőben sem szivárog ki. A valószínűség ezúttal is egy centrumhoz tartozó pápa megválasztása mellett szól és rpár csak a katolikus egyház érdekében is kivágjuk, hogy az egykori Montini bíborosnál nagyobb képességű és rugalmasabb, jobb politikai érzésűI i pápát lakjanak

Szabadelvű

gyilkos

Füstölgések

Amikor az alábbi hírről értesültünk, első, ösztönös megnyilatkozásunk az voit, hogy kikutassuk, mi ez a tomboló, tajtékzó düh önmagunkban. Aztán rájöttünk. Szégyenérzet. Szégyenkezés azért, hogy ilyesmi előfordulhat, s főleg szégyenkezés azért, hogy igazunk lett, hogy valóban az következett be, amit előre megjósoltunk.

Anatoli Scharanskij ügyéről van szó, a szovjet zsidó szellemi ellenállóról, akit súlyos börtönre ítéltek, mert ki akart vándorolni Izráelbe.' Három héttel ezelőtt egy nagyobb cikk keretében megírtuk, hogy a Scharanskij ügyben a Nyugat súlyos hibát követ el, amikor a függöny mögötti diplomáciában bizonyos fogoly-cserét ajánl fel a Szovjetuniónak. S most. amikor igazunk lett. mégis szégyelljük’ magunkat, szégyelljük egyrészt az emberiség egy részének emberi aljasságát, s ugyancsak szégyelljük az emberiség egy másik részének emberi ostobaságát.

Napvilágra került ugyanis, hogy a Szovjetunió valóban hajlandó kiadni Scharanskijt egy; Kelet és Nyugat közti nagyobb szabású fogolycsere keretében.Ha a szállongó hírek igazak, úgy' egy new yorki rabbi, bizonyos Ronald Greenwald és egy izráeli képviselő, Smuel Flatto-Sharon tárgyalnak egy Wolfgang Vogel nevű kelet-német ügyvéddel. Legalább annyit szeret-" nénk remélni, hogy a csere jelenlegi elképzelésének híre kommunista forrásból érkezett és a két zsidó tárgyalófél remélhetőleg nem is továbitotta ezt az ajánlatot az illetékesekhez.

A Szovjetunió ugyanis hajlandó kiadni Scha-‘ ranskijt. Cserébe nem kér érte mást, mint' Arkadij Sevcsenkót, a Szovjetunió egy magasrangú diplomatáját, aki országát az Egyesült Nemzetek főtitkárságán képviselte éveken keresztül, mígnem ez év elején politikai menedékjogot kért az Egyesült Államok kormányától.

íme, a moszkvai csereajánlat. Mi adunk nektek egy embert, akinek minden vágya az, hogy tőlünk megszabaduljon, ti adjatok cserébe egy embert, akinek minden vágya az, hogy tőlünk megszabaduljon. Mi adunk egy embert, akit nem tudunk felakasztani, mert túlságosan felfigyeltek már rá, ti adjatok egy embert, akit mi majd felakaszthatunk, s akinek az ügyében még tiltakoznotok sem lehet, hiszen ti adtátok ki nekünk. Mi kiadunk egy embert, akit mi kémnek minősítettünk, bár nem volt az, ti kiadtok nekünk egy embert, aki bár kém volt, mi nem minősítettük annak, de ő maga nemcsak elismerte, hogy kém volt, hanem ráadásul ellenünk is fordult. Tisztességes csere-üzlet, mi kiadunk egy rabot, hogy szabad lehessen nálatok, ti kiadtok egy szabad embert, hogy rab lehessen nálunk.

Nehogy olvasóink félreértsenek. Nem attól félünk, hogy ez a csereüzlet létrejön, — amerikai hivatalos szervek természetesen vissza fogják utasítani. Állítólag még a dologban nagyon is éérdekelt Sevcsenko maga is jót mulatott rajta, mikor a hírről hallott. A felháborító az, hogy Washingtonban, Londonban vagy Bonnban még mindig nem tudják azt, amit egy kommunista államrezonban élt ember nem az eszével tud, hanem a csontjaiban érez. Hogy a détente-röl, békés egymás mellett élésről, vagy nevezzük bármilyen más módon, nem azért nem lehet szó, mert az eszmék és az érdekek mások, hanem azérC mert agybarázdáink működése beszél más nyelven.

Ne akarjunk mindenáron békében élni, nem azért, mert a béke ellenkezőjét, a háborút akarnánk. Sőt hiszünk abban, hogy a maximális en-. gedmény is megadható és érdemes a béke érdekében. Haneln azért, mert a béke szó alatt teljesen ellentétes gondolatok lappanganak. Jelen esetben például az, hogy az egyik oldalon szívesen bocsátanának szabadon fogva tartott kémeket hogy ezzel kiszabadítsanak börtönéből egy ártatlan embert. Ez az amerikai oldal. A szovjet oldal viszont az, hogy nekik nem kellenek azok a fogvatartott kémek, akik hozzájuk hűségesek voltak, nem ezekre fáj a foguk. A hűséges ember értéktelen ember, ha a kommunista állam szempontjából már nem tud további munkát kifejteni, ám rohadjon meg a kapitalisták börtönében. Nekik az értékes a hűtlen ember. Akin bosszút lehet állni, akin példát lehet statuálni, akin be lehet bizonyítani, hogy a polgárok vannak az államért és nem fordítva.

E heti másik füstölgésem oka egy olyan hír, amely viszont az angliai Londonból érkezett, s amely szerint Jeremy Thorpe, az angol liberális párt volt vezére valószínűleg rövidesen börtönbe kerül,

Étf. meg tudom érteni, ha egy politikus börtönbe: kerül. Sőt még azt is, ha vállal egv börtönt, vagy helyesli mások börtönbe zárását. Egy politikus, aki magát fasisztának, kommunistának, polgári radikálisnak, harcos nacionalistának, harcos internacionalistának, vagy bármiféle -istának vallja, az kerülhet börtönbe és csukhat másokat börtönbe. Eddig azt hittem, van egy olyan politikai állatfaj, amelyik nem akar másokat börtönbe csukni, s amely talán maga sem kerül börtönbe, mert hisz abban hogy ügyeit úgy kell bonyolítani, hogy másoknak kárt ne okozzon. Ezek az úgynevezett liberálisok, akik nagy L-lel, vagy kis l-lel írva azért liberálisok, mert más emberek életét ugyanolyan tiszteletben tartják, mint a sajátjukat. Az én értelmezésem szerint legalábbis, a liberalizmus ezt jelenti.

Úgy látszik én egy hülye vagyok. Mert legkevésbé sem ezt jelenti. Jeremy Thorpe, az angol liberális párt volt vezére ellen a Scotland Yard gyilkosságra való szövetkezés vádja miatt indított eljárást és kívánja letaróztatni.

Gyilkosságra való szövetkezés nem igazán liberális dolog — gondolom magamban —, de biztosan van rá mentség. Valami politikai ellenfél lehet, és Thorpe annyira liberálisan szereti az emberiséget, hogy inkább elpusztítja azokat a gonoszakat, akik az emberiséget másképp akarják szeretni, mint ahogy liberálisan szeretni kötelező. A politika útjai kiszámíthatatlanok. De nem. Nem politikai ellenfélről, hanem Jeremy Thorpe fiú-szeretőjéről van szó. Jeremy Thorpe ugyanis homoszexuális.

Én ugyan nem vagyok semmiféle liberális vezér, de mégis az a véleményem, hogy semmi közöm Jeremy Thorpe hálószoba ügyeihez, tőlem szerethet fiút vagy lányt, élőt vagy holtat, csak épp ott találok kivetnivalót, amikor az élőt és a holtat összekeveri. A volt szerető, bizonyos Norman Scott, foglalkozására nézve férfi-divat - kisasszony (maneken), eldicsekedett az évek óta tartó szerelmi kapcsolattal és ez vezetett 1976— ban Thorpe, a liberális párt vezetéséről való lemondásához. Most állítólag ez a Scott még zsarolni is akarta a liberális politikust, mire ez három másik társával, akik hozzá hasonlóan a szexuális életet kedvelők kisebbségi csoportjához tartoznak, elhatározta, hogy Scott-ot örökre elnémítják.

Nem azon vagyok megakadva, hogy ilyen gyilkossági tervek előfordulnak. Az emberiség történetében ilyenek mindig voltak, mindig lesznek. Más miatt mocorog bennem a bogár. Tulajdonképpen mi az a liberalizmus? Egy vagy kétféle liberalizmus van-e? Van-e külön politikai és külön emberi erkölcsi liberalizmus? És lehet-e politikai liberális az, aki erkölcsileg nem liberális, aki egy másik embertársának — egy hozzá közelálló embertársának — legalapvetőbb emberi jogát, a létét sem kívánja tiszteletben tartani?

És feltéve, a pillanatnyilag elképzelhetetlen esetet, hogy Angliában a liberális párt gvözött volna Jeremy Thorpe vezetése alatt, vajon milyen liberális politikai rendszert vezettek volna ott be?Szabqd-e meggyilkolni a fiúszeretőt egv liberális rendszerben vagy sem, ez a nagy kérdés. És, ■ ha szabad, miben különbözik a liberális politikus Horst Wessel nácijaitól, akik ugyancsak előszeretettel gyilkolták meg azokat a fiatalokat, akikkel előző éjszaka ágyukat megosztották?

És, hogy tovább menjünk a gondolatmenetben, köteles-e egv politikus legalább önmagában elkötelezni magát arra, hogy eszméi alapján próbál önmaga élni? Vagy már annyira különvált bennünk a szó és a lét, hogy nyugodt lélekkel szajkózunk olyan politikai eszméket, amikben nemcsak hogy nem hiszünk, hanem már csak nem is érdekel bennünket, és tetteinkben nem is szükséges, hogy megnyilvánuljon?

Hogy is fogalmazta meg George Orwell, 1984 című klasszikus, valóság-utópia regényében az új államrend hármas jelmondatát? A háború béke,a szabadság rabszolgaság, a bőség nyomor. 40 évvel később, Jeremy Thorpe, a liberális vezér még azt is hozzátette: a jóság gyilkosság, a megértés kegyetlenség.

Azt hiszem, az egyetlen szó, amit az emberiségnek az utolsó évtizedekben még nem sikerült meghamisítani és visszájára fordítani, amit ma ugyanúgy értelmez, mint 30 évvel ezelőtt ez: halandzsa.