Menora Egyenlőség, 1978. július-december (17. évfolyam, 714-738. szám)
1978-09-30 / Supplement
ROS HASANA supllement MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL unan naiD na»? a MONTREALI MAGYAR ZSIDÓ MÁRTÍROK TEMPLOMA HITKÖZSÉGÉNEK ÉS NŐI TAGOZATÁNAK VEZETŐSÉGE Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet kíván a Hitközség Tagjainak és a Montreali Magyar Zsidóságnak. SCHNÜRMACHER MIKLÓS A MONTREAL! MAGYAR ZSIDÓ MÁRTÍROK TEMPLOMA HITKÖZSÉGÉNEK RABBIJA és családja uhon rDitö BOLDOG ÚJÉVET ÉS SZÉP ÜNNEPEKET KÍVÁN A HITKÖZSÉG TAGJAINAK, MONTREAL MAGYARNYELVŰ ZSIDÓSÁGÁNAK, BARÁTAINAK ÉS ISMERŐSEINEK ionon H31B mbj PHASER ISTVÁN A MONTREALI magyar zsidók mártírok temploma hitközségének TÁRSELNÖKE és felesége Boldog Űjesztendőt és kellemes Nagyünnepeket kíván a Hitközség tagjainak, Montreal magyar zsidóságának és Barátainak cT*i(rT><^>trT)ii<ro4^*£rT)»K: MONTREAL MAGYARNYELVŰ ZSIDÓSÁGÁNAK, BARÁTAINAK, ISMERŐSEINEK BOLDOG ÚJÉVET ÉS KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNNAK HARDY FERENC a Montreali Magyarnyelvű Zsidók Mártírok Temploma Hitközsége ELNÖKE és FELESÉGE HARDY YVONNE ionon noio mai A MONTREALI MAGYAR ZSIDÓK mártírok temploma HITKÖZSÉGÉNEK ÜGYVEZETŐ ELNÖKE HALMI JÓZSEF ÉS CSALÁDI* BOLDOG ÚJEVET ÉS KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁN A HITKÖZSÉG TAGJAINAK, MONTREAL MAGYAR ZSIDÓSÁGÁNAK ES BARÁTAINAK SPITZ SÁNDOR; Régi -falusi krimi """" HELYI TÁJSZÓLÁSBAN —— Nehéz elképzelni olyan idős korban botladozó embert, akit ne lepne meg a letargia, ha ifjúsága emlékei néha felelevenednek, tekintet nélkül az ifjúság könnyű, kellemes vagy akár súlyos, fájdalmakkal tűzdelt voltára. Az örök semmibe hullt idők emlékei ha csúnyák voltak is, esetleg megszépülnek, melyek meg szépek voltak talán szürkévé kophattak, de a letargia minden esetben az örökre letűnt, soha vissza nem térő fiatalságunk visszfényét vetíti, mikor életutunk elkerülhetetlen sorompójához közeledünk. Hosszú, távoli útra indultam, időben és térben 70 évnyi távolságra, ahol és amikor még nem becsültük a béke aranyát, — mert nem hiányzott —, amikor még aromáját éreztem a levegőnek, izét az életnek és ereje volt az emberi szónak. Visszamentem egy tátoli, dombos-völgyes kis baranyai faluba, mely elég bolondosán félig dombra, félig gödörbe épült, alig 70-80 házat számlált. A rövidke falunak a neve is nevetségesen rövid volt, összesen három betűből tevődött össze és senki, semmi értelmét nem tudta: Zok. Kz volt a neve, melyet talán a falu kurtaságához szabtak vagy a települést mérték a névhez? Ki tudja ma már? Mint ahogy azt sem tudom, máig is ez maradt-e a neve? A 70 éves hosszú út közben, az időrágta lyukas tarisznyából kipotyogtak a gyermekévek izei, a táj nyugodt szépségei meghalványodtak, színüket vesztették, csak egynémely emlék bukkan fel az évek mélységéből... Az egyetlen utcából álló falu végén lévő házunk udvarát fakorlát kerítette, melyre nyári, akácillatos alkonyodások idején apám (áldott legyen az emléke), keskenvszélű kalapját jobbszemére húzva és kétkönyökre támaszkodva nézegette a korláton kívüli, ovális alakú füves részt, melyet ott mindenki “kerekgyöpnek” nevezett. Azon ugrándozott, játszott, verekedett a falu összes gyereke, köztük persze mi is, boldogult öcsémmel, aki mint különös tehetségű céllövő, gumicsúzlijával akár röptűkben is eltalálta a verebeket. A kerekgyöpöt vizesárok választotta el a nagyréttől, melynek partján négy mindig megnyirbált, megcsonkított fűzfa sorakozott. Ezek ágaiból fabrikáltuk a sípokat, kürtöket, mikor a tavaszi nedvkeringés megindulásakor az ágak kérgét le lehetett húzni sípnak, vagy hámozni kürtnek. Az ily módon eszkábált instrumentumokkal néha olyan pokoli lármát csaptunk, hogy nem egyszer seprűvel-korbáccsal kergettek meg bennünket, miután a szekérhúzó lovak megugratták, istráhgof téptek, elragadták a nyikorgó szekereket, a kutyák keservesen üvöltöttek, a békés tehenek felrugdosták a fejőszilkéket és akárhányszor a fejőszékeken ájtatosan csücsülgető Marinéniket is felborogatták. Nem csoda aztán, ha nekünk, gyerekeknek rohanvást kellett kijutnunk a seprűk, korbácsok közeléből. A kerekgvöpön túl volt a falu itatókútja, bő és hideg vizű ostoroskút, rajta nehéz favödörrel, a négy sarkán felhőkkel csókolózó négy jegenyével. Ebbe a kútba egyszer beleestem. Majd máskor, ha még birom erővel, elmesélem. A kúton túl, úgy ötven lépésnyire nyújtózott a kanális, mely Pécs szennyvizét szállította a Drávába. Nyári szárazságok idején a mederben néha bokáig sem ért fel a víz, viszont ha jó, kiadós zápor verte körül a Mecseket, akkor vad folyóvá dagadt,csúnya, sárga vize rohanva vitt magával mindent, amit akár a városban, akár útközben elragadhatott: Lábát vesztett széket, kiégett villanyégőt, elfoszlott ruhadarabokat, lehasznált toliseprűt, egyéb kincseket, lim-lomot halásztunk ki belőle. Tavaszi hóolvadáskor meg valóságos tengerré változtatta a tájat, kilépett a medréből és elöntötte a réteket. Ameddig a szem ellátott, minden vfz alatt fulladozott. Villogó szemű kocsisunk a “szipogó” Jocó valahonnan a Szerénységből került hozzánk. Nem tudom, a “szipogó” melléknevet magával hozta, vagy a falunkban ragadt rá, ott ugyanis kivétel nélkül mindenkinek volt mellék-, vagy amint ott mondták, csúfneve. Jocó a szipogót azért viselte, mert időközönként az orrán át kapkodta a levegőt. Az öreg juhászunkat sehogy másként, mint “Csizma” Pista néven ismerték, vékony lábszárain minden lépésnél kaffogó hangot adó túlbó cslzmaszárai miatt. Az öreg valamikor a hírhedt Savanyú Jóska betyárbandája tagjaként tevékenykedett. Suttyó legényke korában, mielőtt a bandába került, nagyapámék háziszolgája volt, a kisgyerek apámat sokszor dajkálta, kis ifijúrnak hívta és amikor apám már családos ember korában magához fogadta, ugyancsak ifijúrnak titulálta. A Savanyú-bandát széjjel verték, tagjai legtöbbjét a harcok során agyonlövöldözték, Csizma Pistát élve fogták el, életfogytiglani fegyházra ítélték, melyből húsz kemény évet “böcsülellettel leszógát”. Az ég-világon senkije sem volt, s miután nagyapámnál jó dolga lehetett, kiszabadulása után egyenesen hozzánk jött. Egy csúf, bozontos puli kísérte, valahol útközben cimborásodtak össze. — Möggyüttem, ifijúr, — köszöntött be, — ha még emléközne rám. Én vagyok a Csizma Pista. Nem köll féni tülem, nincs mán banda. Igaz , öreg Simon tekéntetös akkor se fét tülünk, puskává' kergetött e’ bennünket, ha portékát hoztunk is. Akkoriban még, — főleg téli estéken, — a betyár históriák regéje járta. Apám is inkább a nevére, hírére emlékezhetett. Ránézett a megtöpörödött öreg lábain lötyögő csizmaszárakra, a börtönszitta fakó arcra, majd megkérdezte: — Aztán a birkák jó kézben iennének-e? Pista bácsi valamennyire kihúzta magát, lekanyarftotta esett válláról a kopott ,Ures szűrt, mint aki hazaérkezett. — Tudhattya ifijúr — mondta, és az öreg szemekben a hála fénye csillant. — Pista bácsinak adjatok ebédet most és ezentúl minden nap, — szólt ki a konyhába. — Enynyiből állt az egyezségük. Pista bácsi bekanalazta a gulyáslevest, utána a két palacsintából az egyiket, az aznapi ebéd maradékát. — Sok ez neköm, tekintetös asszony, — mondta áldott emlékű anyámnak, aki apám viseltes fehérneműjéből is adott neki pár darabot. Aztán bekvártélvozta magát a birkaól melletti lábaspajtába, mert a börtönből való szabadulása után soha többé nem hált fallal körülvett helyiségben. A következő hetek, hónapok folyamán juhász és gazdája egyaránt meg voltak elégedve. A juhász, mert emberséges bánásmódot, jó szót kapott, a gazda meg, mert a juhokon meglátszott a pásztor gondoskodása. Mégis, hónapok múltán hiba szaga támadt. Egy reggel kivájva találták az ól oldalát, néhány birka hiányzott. Pista bácsi igen elszégvellte magát. — Megcsúfót valami elvetemödött lélök, — dórmögte, — de majd jóvátöszöm. Még aznap eltűnt, s "csak harmadnap került vissza, maga előtt terelgetve hat szép juhot. — Megtérűt a lopott, — jelentette. Apám kiment, megnézte a “megtérültet". Látta, azok idegen jószágok, mérges lett: — Honnan a pokol mélységes fenekéből hozta? Ezek nem az én birkáim! Az öreg a vállát vonogatta: — Birka belőtt birka, lopott belőtt lopott. — Megbolondult kend? Visszakívánkozik a börtönbe? Engem is oda akar juttatni? — Ne haraguggvék ifijúr, jót akartam. — Nekem ilyen jót ne akarjon. Azonnal vigye vissza, ahonnan hozta. De tüstént! Csizma Pista megigazította a vállán a szíjból fonott karikás ostort, hosszú kampósbotjávai gyengéden egymáshoz terelve a füvet harapdáló állatokat és elhajtotta őket.-- Majd mögtudom én, ki vót a töttes, hanem aztán réhat (sírhat) a beste, — mondta a pulijának. Este visszaérkezett, de birkák nélkül. A történtek után vagy egy hét múlva híre járt, hogy Bicegő Nagy Balázs két drága muraközi lovai álló helyben megvadultak, elragadták a szénával tetejesen megrakott és nyomórúddal lekötözött szekeret, s a Vpúnak nevezett szakadékba zuhantak. Emberéletben nem esett kár, mert a kocsis. Nagy Balázs legényfia még nem mászott fel a széna tetejére, mikor a lovak érthetetlen és kideríthetetlennek látszó ok nélkül nekiiramodtak. Csizma Pista elég távol onnan, a túlsó domb oldalán heverészve legeltetett. Pulija kurta farkát csóválva futott hozzá, várva a dicséretként kijáró simogatást, amit darab kenyérrel együtt meg is kapott. — Kár vót a szép lohakér’, — csóválták a Folytatás a következő oldalon.. HECHT JENŐ ÉS FELESÉGE HECHT O. TAMÁS ÉS FELESÉGE Boldog Újévet és Kellemes Ünnepeket kívánnak Montreal Magyarnyelvű Zsidóságának RÖMER PÁL IRÉN A MONTREALI MAGYAR ZSIDÓ mártírok temploma hitközségének VEZETŐSÉGI TAGJAI BOLDOG ÚJÉVÉT ÉS KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNNAK A HITKÖZSÉG TAGJAINAK, A MONTREALI MAGYAR ZSIDÓSÁGNAK ÉS A VILÁG ZSIDÓSÁGÁNAK umn naio njért BARÁTAINAK ÉS ISMERŐSEINEK KELLEMES NAGYÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN FLEISCHERTIBOR és CSALÁDJA 2959 Brighton Ave., Montreal dr. DANIEL GYÖRGY sebészorvos és C SÁL ÁD J A Boldog Újévet és Kellemes Ünnepeket kivon Pácienseinek és Barátainak SÁNDOR és ÉVA FARKAS valamint ANDRE és CAROL KÍVÁNNAK BOLDOG ÚJÉVET BARÁTAIKNAK és ISMERŐSEIKNEK 1202 Shorecresf St. Chomedy VAKTOR EMIL és felesége VAKTOR VERA A Montreáh Magyarnyelvű Zsidók Egyesületének örökös tiszteletbeli A LELNÖKE I 2001 Carling St., Ottawa. Ont. BOLDOG ÚJÉVET ÉS SZÉP ÜNNEPEKET KÍVÁNNAK AZ EGYESÜLET TAGJAINAK. BARÁTAIKNAK MONTREÁL ÉS OTTAWA MAGYAR ZSIDÓSÁGÁNAK BREUER ELS/E A Menóra montreáli szerkesztőségi és kiadóhivatali vezetője és családja mindenkinek Kellemes Ünnepeket és boldog Újévet kivan
