Menora Egyenlőség, 1978. július-december (17. évfolyam, 714-738. szám)

1978-12-09 / 736. szám

197« december 9 * MENÓRA 5. oldal topnicki Saját tengerpart és napozó, legtöbb szoba saját erkéllyel, egyes Bukarest — Nicolae Ceausescu, Románia elnöke, és a román Kommunista Párt főtitkára, visszautasította a Szovjetunió legújabb követelését, amelynek lényege az volt: a Varsói Paktum országai a jelen­leginél magasabb összeggel járuljanak hozzá a közös had­erő úgynevezett “védelmi költ­ségeihez", különleges tekintettel az "izráeli agressziót" elősegítő jelenlegi közelkeleti tár­gyalásokra. A román Kom­munista Párt központi bizott­sága egyhangúan jóváhagyta Ceausescu döntését, az "Izves­­tia", a szovjet kormány hivatalos napilapja reakciósnak nevezte a román elnököt. (Ez az első eset, hogy Moszkva és Bukarest között nyílt szemben­állásra került sor.) Washington, D.C. — 1980-ban újabb népszámlálásra kerül a sor Amerikában, a Cen­­sus Bureau azonban ezúttal komolyan nehézségek elé rúlt. Mindeddig az volt a gya­korlat, hogy a népszámlálók­nak majdnem a fele a kormá­nyon lévő politikai pártból került ki, jutalmul azért, mert a válaszások idején egyes jelöl­teket támogattak. Az új “Civil Service Reform Act" következ­tében azonban a hatalmon lévő párt, a Demokrata Párt, nem hajlandó ilyen kinevezésekre és ennek az álláspontnak;^■bfbfer változtatása annál is valószínűt­lenebb, mivel a törvény­­javaslatot annakidején Jimmy Carter terjesztette a kongresszus elé. A “Census Bureau” kény­telen volt a különböző tár­sadalmi csoportokhoz fordulni azért, hogy megkapja a 300,000 népszámlálót. A probléma az, hogy a népjóléti segélyben ré­szesülőket nem lehet munkára kényszeríteni, csak kivételes esetekben, a munkanélküliségi juttatásban részesülők többsége pedig állandó munkát akar. Peking — A kínai Népköztársaság kormá­nya azzal vádolja kommunista Vietnamot, hogy határtámadást intézett Kína ellen és legalább 20 kínai halászt megsebesített. (Hanoi a vádat “nevetségesnek " minősítette.) Washington, D.C. — A Federal Bureau of In­­vestigation, amely évtizedek óta állandóan körözi a “Ten Most Wanted” p 1 a - kátját, megváltoztatta ezzel kap­csolatos politikáját. Mindeddig az FBI listáján elsősorban bank­rablók és olyanok szerepeltek, akiket előre megfontolt szán­dékkal elkövetett gyilkosság miatt köröztek. (Ez, termé­szetesen azt jelenti, hogy az úgynevezett intellektuális bűnözők — sikkasztok, stb. ki­maradtak erről a listáról.) A Federal Bureau of Investigation a közelmúltban közölte: A jövőben a "Ten Most Wanted" lista mindenekelőtt azoknak a nevét fogja tartalmazni, akik a: amerikai szervezett bűnözésben részt vettek, akiket kém­kedéssel, terrorcselekményekkel és kábítószer-csempészéssel vádolnak. Az FBI ezeket a személyeket minőségi bűnözők­nek nevezi, hozzáteszi közlemé­nyéhez azonban azt, hogy valakit csak abban az esetben Peking — A kínai fővárosban körülbelül tízezer személy vonult fel és a tüntetők szólásszabadságot és demokráciát követeltek. A tün­tetéshez előzőleg Teng Hsiao-­­ping, helyettes miniszterelnök, hozzájárult. A felvonulók azt követelték, hogy állítsák bíróság elé azokat, akik két és félévvel ezelőtt egy hasonló jellegű tün­tetési kísérletet megakadályoz­tak Pekingben. (Teng a tüntetés után kijelentette egv japán kül­döttség előtt: Nem mindenben értek egyet a tüntetőkkel, de úgv vélem, hogv minden kínai polgárnak jogában van az, hogv nyilvánosan kifejezze vélemé­nyét. — A tüntetők közül senkit sem tartóztattak te.) Maputo, Mozambique — Az Associated Press nevű amerikai hírügynökség értesülése szerint a közelmúlt­ban egy rhodesiai fekete naci­onalista gerilla csoport főhadi­­y szállásán időzített bomba rob­bant. amely egy személy halálát és négy személy sebesülését okozta. Az időzített bombát — az AP szerint — postacsomag­ként küldte ismeretlen feladó Nyugat-Németországból. Oxford — Richard M. Nixon az Oxford Universitv meghívására ide­érkezett, hogv az egyetem cam­­pusán előadást tartson. Amikor a volt amerikai elnök megér­kezett, az egyetem előtt több, mint 100 angol és amerikai diák "fogadta", a következő szövegű táblákkal: Vesszen Nixon! — Nixon, bújj vissza san clementei odúdba! — Hol van Lee Harvey Oswald most, amikor igazán szükségünk lenne rá? (Lee Harvey Oswald volt az, aki a Warren Bizottság szerint, Kennedy elnököt meg­gyilkolta.) érhet ez a “megtiszteltetés", hogy a listára kerüljön, ha a he­lyi rendőrség “különlegesen ve­szélyesnek" minősíti. Az első ilyen “minőségi bűnöző” Charles Everett Hughes, akit azzal vádolnak, hogy 1977-ben, miközben Floridában egy hajóról lerakott egy kábítószer­szállítmányt, négy serdülőkorút akik véletlenül tanúi voltak a kirakodásnak, agyonlőtt. WANTED BY THE FBI INTERSTATE FLIGHT - MURDER ELMER REAL ESTATE Apartmentek. hotelek, motelek és ház investmentek specialistája 180,1 Ponce de León Blvd., Miami, Florida 33134 Elmer and Mitzi A.Horosny Real Estate brokers Go Hawaiian in Miami Beach! Hawafídb Isié rar on the Occanj^176th St., Miami Beach NGYEN MINIATŰRÉ GOLF Saját területünkön! 10 szoba airconditionerrel, kis onvhával, 500 láb hosszú saját engerpart napozóval, 2 uszoda, 2 yermek-uszoda, egész napos zórakoztatás.Esténként tánc, műsor, ocktail party, kitűnő étterem, színes TV, ^»szekrény minden szobában. Szobája lőtt parkolhat. “SZABADSÁG A FELESÉGEKNEK” it óvoda, gyermek játszó-szoba és játszótér áll yen a vendégek rendelkezésére * v.....6osltásért és katalógusért hívjon: l'SA-ból ingyen 1-800-327-5275 I Kanadából (305) 932-2121 vagy travel ágency-n keresztül CHARLES EVERETT HUGHES DESCRIPTION uary 23, 1945, Warren County, Ohio; Height, 5’6"; Weight, 160 to 180 p< pcky; Hair, brown; Eyes, hazel; Complexion, medium; Race, white; Natioi1 iction narMQaltf Hava na — Innen származó értesülések szerint Ethiopia arra kérte a kubai kormányt, hogy ismét “szabadítsa fél" az ogadeni területet. Ez az a terület, ahol a kubai katonák az elmúlt márci­usban leverték a Szomália által támogatott lázadók felkelését. A gerillák azonban néhány nappal ezelőtt, támadást intéztek egy ethiopiai ezred ellen, amelyet majdnem teljesen megsem­misítettek. A kubai kormány szóvivője egy magánbeszélgetés során a következőket mondta a nyugati újságíróknak: Még nem döntöttünk afféléi, hogv újabb katonai segítséget nyújtunk-e Ethiopiának. Még abban az esetben is azonban, ha a döntés pozitív lesz, ez a katonai segít­ség csak rövid ideig tarthat. Kuba afrikai katonai beavatko­zásainak véget kell vetni, mert nem vagvunk képesek azokat finanszírozni. Düsseldorf — Essen utcáin két iskolásfiú olyan részletesen kidolgozott terveket talált, amelyek pon­tosan leírják, hogy miképpen lehetne egy atomtervet létesíteni Nyugat-Németországban és mi­lyennek kellene ennek az atom­erőműnek lennie. A tervek szerint a kérdéses atomerömú-­­telepet közösen építené meg Nyugat-Németország, Belgium és Hollandia. Az iskolásfiúk az utcán talált terveket átadták a rendőrségnek, amely megindí­totta a nyomozást abban az ügyben, hogy a terveket — ki veszítette el. Mexlco City — Mexico Cityben, Mexico középső és déli területein, föld­rengés történt. A halottak száma körülbelül 20, a sebesül­teké hozzávetőlegesen 600, az anyagi kár nem jelentős. A i VILÁG -Párls — London — Az angol igazságügvminisztéri­­um a közelmúltban olyan tör­vényjavaslatot terjesztet a kép­viselőhöz elé, amelynek ér­telmében a prostituáltaknak adott alkalommal — ha a bíróság úgy kívánja — nyil­vánosságra kellene hozni "ügy­feleik” nevét. A kérdésben a képviselőház még nem döntött (és erősen kérdéses, hogv a kép­viselők többsége hajlandó lesz-i megszavazni a törvény­­javaslatot), az “English Collec­tive of Prostitutes" nevű szer­vezet azonban máris értekez­letet tartott az angol fővárosban és a szervezet vezetője. Helen Buckingham (a "legtiszteletre­­méltóbb" angol prostituáltak egyike) a következőket mondta: Semmi sem indokolja a prosti­tuáltak elleni akciót és az ügy­feleink elleni akciót, akkor, amikor köztudomású, hogy maga az angol külügyminiszté­rium is igénybe vesz prostituál­takat, azért, hogy külföldi ké­mektől információkat szerezzen. Ügyfeleink között számos politikus, bíró és ismert pénz­ember van Nincs olyan angol törvény, amely megtiltaná, hogy valaki szexuális érintkezésért pénzt fogadjon el. (Ms. Bucking­­hamnak alapjában véve igaza van, annak ellenére, hogv egy 1959-es törvény megtiltja Ang­liában a prostitúciót és .a bor­délyházak fenntartását, tény az, hogv nincs olyan angol■ törvény, amely megtiltaná azt, hogy szexuális érintkezésért bárki is pénzt fogadjon el.) Belfast — Ismeretlen tettesek agyonlőtték az észak-írországi Long Kesh börtön helyettes igazgatóját. Ez a börtön az, ahol a terroristák legnagyobb részét fogva tartják. Compton, Calif. — Egy bíró, aki esküdtszék nélküli tárgyaláson hallgatta meg az ügvet, bűnösnek találta 22rend­­beli welfare-csalásban és egy egy-rendbeli hamisesküben a 33 éves Barbara Williams-t, aki Amerika legnagyobb welfare csalását követte el: 1971 óta, hetven nemlétező gyermek nevében, majdnem negyedmillió dollár népjóléti segélyt vett fel. Ms. Williams szabadlábon van 50,000 dolláros biztosíték ellenében, a bírósági ítélet kihir­detésére december 28-án kerül akinek maximális büntetése 8 évi szabadságvesztés lehet, a bírói döntés meghallgatása után visszahajtot t ezüstszínű Cadillacjában 170,000 dollárt érő otthonába. Rawalpindi, Pakisztán — A bíróság hat férfit, egyenként 100 nyilvános korbácsütésre ítélt. A hat férfi állítólag el­rabolt két nőt és arra kény­szerítette őket, hogy Peshawar­­ban prostituáltak legyenek. Egy fhmcfa ' televíziós állomás a- <;i i telekommunikációs műbolygók segítségével meginterjúolta Richard M. Nixont. (San Clemente. Calif.) Az Egyesült Államok volt elnöke, többek között, a következőket mondta: Politikai karrierem nem ért véget. Nem fogom úgy be­fejezni életemet, hogy Califor­­niában golfozok. Amerika és a világ számára számos mondani­valóm van. Ha valaki azt állítja, hogy a Watergate-ügyben hazudtam, akkor ezt az állítást így szeretném helyesbíteni: Nem hazudtam, de mondottam olyan dolgokat, amelyekről később kiderült, hogy nem igazak. A Demokrata Párt választási központjába történt betörés nemcsak ostoba, de tör­vényellenes is volt Hadd idéz­zem Talleyrandot: Ez több volt, mint bűn — ez hiba volt. (Az interjú során sokszáz francia polgár intézett kérdéseket telefonon az egykori elnökhöz és a telefonálóknak majdnem 70 százaléka rokonszenvezett Mr. Nixonnal.) Uganda — Field marshal Idi Amin, aki Uganda örökös elnöke és egyút­tal az angol hadsereg egykori nehézsúlyú boxbajnoka, mondta az újságíróknak: Tanzániai katonai egységek megtámadták Ugandát és bombázták Mutukula határvárost. — A megtorlással várakozunk, meri rendkívül mérsékeltek vagyunk — jelentette ki Amin a ripor­terek előtt. San Francisco — George Moscone, San Fran­cisco polgármestere, néhány perc múlva akarta hivatalosan bejelenteni, hogy Dán White-t nem szándékozik újra jelölni a “Board of Supervisors" tagjai közé. (A "Board of Super­visors” Friscoban a városi tanács szerepét tölti be.) Dán White a polgármesteri iro­dájában négy revolverlövéssel meggyilkolta Harvey Milket, aki maga is városi tanácsos volt és ó bírta rá a polgármestert, hogy ne jelölje újra White-t. A MIAMI BEACH egyetlen magyar .......................................Zsidó Clubja Miami 6each,Fla.,33 39 Tel:(305)531-1113 Elnök:Weiss Martin Titkár: Weinberger Arthur Tel:(305)673-5I54 Clubnapok minden szerdán és szombaton este 7 órától. Ha Miamiban van okvetlenül keresse ti clubunkat, ahol régi barátaival találkozhat, mert amelt . hogy nálunk szórakozik, segíti Izrálet. rendőrség letartóztatta W hitet, akit a közeljövőben való­színűleg ideggyógyászati vizs­gálatnak vetnek alá. (Moscone 1975 ót volt San Francisco polgármestere, Milket a múlt évben, a polgármester jelölése után, választották a Board of Supervisors tagjai közé és azzal hívta fel magára országszerte a figyelmet, hogy nyíltan hangoz­­atta, hogy homozexuális. Dán White, mielőtt egy évvel ezelőtt a "Board of Supervisors" tagja lett, friscói rendőr, majd tűzoltó volt. (Képünkön balról jobbra: Harvey Milk, George Moscone, Dán White.) 1999-ig ISMERHETI asztro­lógiai sorslehetőséjrit, szeren­cséjét, bioritmusát, boldogsá­gát. $99.00 Új általános ismer­tetőt küld árakkal 50 cent vá­laszbélyegért. John Papp 841 N. Orart&TGrove Ave. Los Angeles, CA 90046 USA Athén — A görög kormány legújabb ren­deleté: A külföldre utazó keres­kedelmi tengerészek feleségét, vagy barátnőjét a hajóskapitá­nyok pincérnőként, vagy taka­rít ónőként kell alkalmazzák, mert ha a feleségek és a barát­nők együtt utaznak a férfiakkal, valószínű, hogy a görög keres­kedelmi tengerészek "civilizál­tabb módon" fognak viselkedni. North • Miami Beach elegáns bútorozott 3 bedroom, 2 bath-room-os ház, Central airconditional, Hollywood kitchen, Florida room, január 15-tól kiadó. (No children, no pet) Tel:(305) 751-9055 cz^f-tíantic HBzacii 3400 COLLINS AVENUE MIAMI BEACH. FLORIDA Phone*305) 534-4665 Air-conditionált szobák, konyhával! Egész évben, nyitva az Óceán partján. Információért írjon - tele­fonáljon, angolul vagy magyarul. Szeretettel várjuk bará­tainkat Bonyhádi Lajos manager MIAMI BEACHEN STÚDIÓ APARTMENT tengerre néző terrasz, pool, beach Collins és Lincoln saroknál, elegáns buildingben, december végéig, esetleg továbbra is kiadó. Telefon: reggel vagy este; (514) 844-9263 Saját tengerpart és napozó, legtöbb szobák kis konyhával, tengerparti vendéglő Rezerválásért írjon: The Ulympia Motel 15701 Collins Ave. Miami Beach Telefon: (305) 947-6541 _______Florida 33160 ■MAGYAR ■ TULAJDONOSOK MONTREA'LBÓL

Next

/
Oldalképek
Tartalom