Menora Egyenlőség, 1978. január-június (17. évfolyam, 689-713. szám)
1978-02-18 / 695. szám
m e n d en t f' £*. Au ^ u s t.J.« S o 1 n & P P.O.Box 1 o 34 New Brunswick, New Jersey o39o3 U . S. A. Second class «oil registration No. 1373. AZ (SZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LÁPJA VOL 17. 695. Ára: . 40 cent FEBR. 18. 1978. Mit bizonyít a kémbotrány Kétségbevonhatatlan jelek mutattak arra, hogy Kanada általános választások felé közeleg. 1974 júliusában választották újra nagy többséggel Pierre Trudeau liberális pártját, így tehát az alkotmány értelmében még több mint egy évig kormányon maradhatna a jelenlegi kabinet. Ez azonban aligha lesz így, sokkal valószínűbb, hogy még ez év májusában, de legkésőbb júniusában az urnák elé járul Kanada népe. Négy évvel ezelőtt a kanadai belpolitika még unalmas, elhanyagolható dolog volt, míg most a szavazatok merre fordulása sorsdöntő lehet. Egyrészt azért, mert az ország olyan gazdasági bajban van, amivel a nyugati demokráciák között az elszomorító, negatív vezető helyet foglalja el — és ez természetesen a Liberális Párt ellen szól, amely a válságot ennyire elmélyülni engedte — másrészt Quebec tartomány elszakadása az egykori távlati lehetőségekből, komolyan fenyegető akut veszéllyé lett. Ez viszont Trudeau malmára hajtja a vizet, mert Kanada egységének őrzői joggal érezhetik úgy, hogy a québeci szeparatisták és Levesque québeci miniszterelnökkel szemben . csak az ö személye jelenthet komoly alternatívát. A Konzervatív Párt fiatal és ambiciózus, de nem túl tehetséges vezére Joe Clark, nem valószínű, hogy képes lenne eredményesen megbirkózni ezzel a nehézséggel, ha ő kerülne kormányra. Ez persze Trudeaunál sem biztos, s a választások eredményét valószínűleg az fogja eldönteni, hogy a szavazásra jogosultak nagy része igennel vagy nemmel válaszol-e arra a kérdésre: elég volt-e tíz esztendő Pierre Trudeauból, vagy elérkezett a csere ideje. Hogy Trudeau miniszterelnök választásra ' készülődik, annak legcsalhatatlanabb jele a múltheti szovjet kémbotrány volt. Don Jamieson külügyminiszter a parlamentben, a képviselők nagy meghökkenésére jelentette ki, hogy egy olyan szovjet kémhálózatot lepleztek le, amely még a híres 1945-ös Gousenko botrányon is túltesz. Ennek következtében 13 szovjet diplomatát utasítottak ki az országból. Trudeau miniszterelnök pedig úgy nyilatkozott, hogy: amennyiben a Szovjetunió retorzióként kanadai diplomatákat küld haza Moszkvából, úgy a kanadai kormány további megfelelő számú szovjet külképviseleti embert fog kiutasítani. A kémbotrány leleplezése annak köszönhető, hogy szovjet diplomaták a Róva! Canadian Mounted Police egyik magas beosztású alkalmazottját akarták céljaiknak megnyerni, s azt le is fizették. A rendőrtiszt azonban kettős ügynöki szerepet vállalt, s minden tépéséről értesítette a kanadai kémelhárítást, a Szovjetuniónak pedig idejétmúlt, hamis vagy értéktelen jelentéseket adott. A kémkedés ügyével nem érdemes túl sokat foglalkozni. 13 kém elmegy az országból, 13 új kém jön a helyére. A kémkedés mestersége egykorú az országok történetével, s az, hogv a kommunista országok ezt szinte a végsőkig feszítették, legfeljebb mennyiségi és nem minőségi változást idéz elő. Aligha akad bárhol a világon józan eszű ember, aki azt feltételezi, hogy diplomaták hazaküldésével' meg lehel akadályozni a kémkedést. Sőt, a különböző országok kémelliáritói rendszerint nagy gonddal védelmezik, babusgatják azokat az ellenkémeket, akiknek működését már jól ismerik, hiszen ez sokkal kellemesebb részükre, mint hogyha az új emberek akcióit kell feltárni. A kanadai kormány nyilván pontosan tudta eddig is. hogy kik a szovjet kémek az ottawai nagykövetségen, illetőleg pontosan tudták, hogy az ottawai nagykövetségen a diplomaták mind kémek. Most látták időszerűnek, hogv a botrányt kirobbantsák. Ez az a jel, ami határozottan új választások felé mutat. Trudeau miniszterelnökre sok mindent lehet mondani csak azt nem, hogy a Szovjetunióval túlzottan karakán magatartást tanúsítana. Bár ma már semmi esetre sem lehet állítani, amivel fiatal korában vádolták a később miniszterré lett Pierre-1 — tudniillik, hogy' kommunista szimpatizáns lenne —. az tény. hogy’ közel sem merte soha olyan erő- \ teljesen felemelni szavát a Szovjetunió ellen, mint például tette azt a baráti szomszéd Egyesült Államokkal szemben. Sőt Trudeau soha nem merte különösebben feszegetni a halászati megegyezést megsértő szovjet hajók kérdését. A kanadai lakosság többségének ellenszenvét, de a baloldali kisebbség szívét nyerte meg, amikor keblére ölelte és megéljenezte Fidel Castrot a kubai vörös diktátort és engedélyezte azoknak a kubai repülőgépeknek New Foundlandban való leszállását, akik Angola leigázására vitték a kubai vöröskatonákat. Még két-hdrom héttel ezelőtt is azt állította a miniszterelnök, hogy a Szovjetunió jóindulatú együttműködést tanúsított a Kanada felett felrobbant és lezuhant atomtöltetű rakéták ügyében, holott az igazság az volt, hogy Moszkva megtagadta egy csomó lényeges, technikai információ kiszolgáltatását, amely elősegítette volna az atomsugár foltisztitdsát. A kiutasított diplomaták szemmel láthatólag nincsenek különösebben elkeseredve a búcsúzáskor Most azonban hirtelen Trudeau harcos antikommunistának mutatja magát, s nem tűri a moszkvai kémkedést. Na látják kérem, tud ő gerinces lenni Kanada érdekei védelmében és hajtandó szembeszállni akár Moszkvával is. Főleg akkor, amikor úgy érzi, hogy egy két-hdrom hónapon belül lebonyolítandó választáson győzelmi esélye lehet. Amennyiben ismét kormányra kerül, természetesen újból az óvatos, enyhén rózsaszínű Trudeauval találkozunk majd. aki a detente kedvéért mindent hajlandó lenyelni, még azt is, hogy a Kreml urai időnként enyhén fenéken billentik... A felgyógyuló nemzet Már múlt héten beszámoltunk arról, hogy az Egyesült Államok szenátusa előtt milyen fontos törvényjavaslat fekszik, s esetleg két-három héten belül eldől, hogy szentesítik-e a Panamával kötött megállapodást, melynek értelmében a kétezredik év fordulóján a csatorna tulajdonjoga Panama állam birtokába megy át. s az Egyesült Államok lemond a használatból származó gazdasági előnyökről. A tárgyalás még csak alig kezdődött el, a vita máris teljes élességgel tombol, s legmeglepőbb, hogy a törvényhozók szinte kivétel nélkül úgy nyilatkoznak; ha jó meggyőződésük alapján meg is szavazzák az egyezmény szentesítését, ez mindenképpen az amerikai nép többségének ízlése ellen lesz. A közvéleménykutató intézetek egybehangzó jeletése szerint ugyanis a lakosság 80 százaléka hallani sem akar a csatorna visszaadásáról. Sót újabban egy nagyon érdekes érv merült fel. Ez pedig az, hogy annak idején a szerződést nem Panama állammal kötötték, ami akkor még nem volt. hanem Columbiával vagyis ha most visszaadják, akkor az nem adható vissza másnak, mint az eredeti tulajdonosának, semmiképpen sem az éppen a csatorna megnyitása következtében megszületett Panamának. Ezek a jogi érvelések természetesen nem döntőek, s továbbra sem lehet még biztosan tudni sikerül-e Carter elnöknek és tanácsadóinak maguk mögé állítani a ratifikáláshoz szükséges kétharmados többséget. Lehet, hogy sokan fogják csóválni a fejüket lapunk itt és most kifejtendő álláspontján. Mi ugyanis — elismerve, hogy egyetlen ország sem tarthat jogosan megszállva idegen területeket — örömmel fogadjuk most az Egyesült Államok népének intranzingens álláspontját. Abszolút igazság a világban ugyanis nem létezik, s az igazságot minden nép ugyanúgy mint minden ember önmagában hordja. Egy nép igazsága nem lehet más, mint túlélésének igazsága. Hogy ma 5 amerikai közül 4 azt vallja, hogy hajlandó kockára tenni a békét és hajlandó akár fegyveresen is védeni meg a Panama csatorna övezetét esetleges támadások eljen, az azt bizonyítja, hogy az ország lakossága felgyógyulóban van a vietnami tízből. Az 1960-as évek amerikai politikája súlyos hibát követett el amikor belement egy olyan dzsungel-háborúba, ami) SZÁDÁT MEGNYERI A PROPAGANDA HÁBORÚT DE A BÉKE GYŐZTESE IZRÁEL LESZ Az sem jó, ha a külpolitikai kommentátornak kifinomult orra van. Úgy járhat ugyanis, ahogy mi jártunk a múlt héten, hogy helyesen analizálva az eseményeket előre irtuk meg azt, ami később a napilapokban megjelent. Ily módon alig maradt beszámolni valónk erre a számra. Az egész hét lázas diplomáciai tanácskozások jegyében folyt, anélkül, hogy a láz akár gyógyulást, akár rosszabbodást hozott volna. Szádát a zseniálisan ravasz egyiptomi államelnök, imponáló elszántsággal próbálja kihúzni az általa kevert zűrből önmagát is és az izráeli kormányt is. A jeruzsálemi úttól kezdve sorra aratja Szádát a propaganda győzelmeket. Való igaz. hogy e drámai kezdeményezésre Izrael csak úgy tudna egyenértékű ellenlépést tenni, ha biztonsági lehetőségein messze túlmenő engedményeket adna. Mivel azonban Begin és Dáján erre nem hajlandók. Szádát önmagát is nehéz helyzetbe hozta. Egykori arab szövetségeseinek nagy része ellene fordult és Amerika nem hajlandó egyoldalúan mellé állni Izraellel szemben. Es mivel a Szovjet blokkot véglegesen magára haragította, fel kell készülnie kívülről jövő támadásokra. Mégpedig nemcsak Líbia felöl. A Szovjetunió máris kárpótolta magát közelkeleti bázisai elvesztéséért. Az új csatlósállam Etiópia, ahová csak úgy áradnak a kubai és szovjet tanácsadók és önkéntesek. Az már biztos, hogy a szórnáli szabadságharcot fölszámolják és könnyen elképzelhető, hogy körülbelül egy év leforgása alatt, a kommunista veszély már Szudán határán áll. Ha pedig az Egyiptommal szoros szövetségben álló s ráadásul a Nílus eredetét ellenőrző Szudán elesik, úgy Egyiptom nagy bajban van. Vagyis elhihetjük Szádátnak. hogy amikor százhúsz F.5. repülőgépet kérve Amerikától azt hangoztatja, hogy e felszerelését nem Izrael, hanem a Szovjetunió ellen kéri; akkor igazat mond. A külpolitika komplikált sakkjáték. Izrael maga is fegyvereket szállít a Szovjet csatlós államnak Etiópiának, s ugyanakkor igyekszik megakadályozni. hogy az amerikai kongresszus jóváhagyja Szádát fegyverkérelmét. Pedig. Izraelnek alapvető érdeke, hogy a Szovjetet kiszorítsák a térségből. De azért csak hadd jöjjön Etiópia felől, mert ezzel lehet Szádátot egy különbéke aláírása felé kényszeríteni. Az egyiptomi elnök washingtoni tárgyalásai során meg kellett állapítsa, hogy a rendkívül erős “zsidó lobby" állásait nem tudja áttörni. Hiába mondta el, hogy “barátként jött, aki nem szégyell kérni” és "ha nem kapja meg amit kíván elszabadul a pokol", végeredményben tigrisként érkezett és bárányként távozott. A legmodernebb felszerelés megvásárlásáról szó sem lehetett és még a Szádát által tizedrangúnak minősített repülőgépekből is csupán a kért mennyiség felét kapta meg. így látja a tárgyalásokat a New Yoik Times karikaturistája egyesek szerint nem lehetett, a többség szerint nem akart megnyerni. Az eredmény: az Egyesült Államok csúfos veresége, megrendítette az ország egész lakosságát. Nemcsak a "világrendőrség” koncepcióról kellett lemondani, de az átlagamerikai úgy érezte, hogy a verhetetlenség is odavan, sőt Amerika kénytelen mindenhol visszavonulni a nemzeti függetlenség zászlajába burkolódzó vörös imperializmus elől. így került sor például az angolai kudarcra, s hasonló szomorú folyamatnak vagyunk most tanúi Afrika északnyugati csücskénél, ahol egy, a nyugati világgal szimpatizáló szabadságharcot szolgáltatnak ki Moszkva legújabb afrikai csatlósállamának Etiópiának. S most kiderül, hogy mialatt a politikusok még nem gyógyultak ki a sokkból, az Egyesült Államok népének többsége már magáho? tért. Egyre többen jönnek rá, hogy az állandó visszavonulás, a feltétel nélküli békülékenység elóbb-utóbb olyan súlyos bajokba sodorhatja az Egyesült Államokat, amelyhez képest egy dzsungelháború szinte jelentéktelen. Ráadásul Panama nem azonos Vietnámmal. Az ázsiai mentalitást a nyugati fejjel gondolkodó amerikaiak valóban nem ismerhették kellőképpen, ezzel szemben a latinamerikait nagyon is jól ismerik. Nem igaz az, hogy a panamai nép többsége meg akar szabadulni attól az amerikai imperializmustól, amely ha az átlagember gazdasági szintjét nem is emelte fel, de az országnak jelentős jólétet hozott. Nem a panamai többség, hanem egy hangoskodó baloldali kisebbség követeli csak a visszavonulást. Panamában nem kell nemzeti szabadságharctól tartani, nem is beszélve arról, hogy az egész csatornaövezet olyan modernül kiépített vidék, ahol gerillaharcokra lehetőség nincs. A jelenlegi amerikai politika úgy tűnik, saját árnyékától fél és az Egyesült Államok népének többsége nem hajlandó részt vállalni ebben a rettegésben. Hogy az igazság kinek az oldalán áll. majdnem elhanyagolható a tény mellett, hogy a világ legerősebb, leghatalmasabb gazdasági hatalmának lakossága ismét hajlandó kockáztatni saját érdekének védelmében. S ez bármiképpen is alakuljon a Panamával kapcsolatos politika bíztató jel a jövőre. Ilyen eredményes tárgyalás után nem csoda, hogy Szádát bejelentette: folytatódnak az Izraellel félbemaradt béketárgyalások. Szádát szerint a hangsúly azon van. hogy Izraelnek le kell mondani az elfoglalt területekről, ő viszont legmesszebbmenően figyelembe veszi Izráel biztonsági szempontjait. Ez azonban mát korántsem olyan merev álláspont mint amilyennek hangzik. Azt jelenti ugyanis, hogy Szádát a tárgyalások későbbi fázisában hajlandó ejteni az önálló Palesztin állam tervét. Ezt annál könnyebben megteheti, mert Husszein király még mindig távol tartja magát a tárgyalásoktól. Libanonban pedig, egy és negyedévi viszonylagos viharszünet után ismét kiújultak a harcok és Beirut utcáin a békefenntartó szír csapatok szabályos háborút viselnek a keresztény városnegyedek lakosságával. Nagyon könnyű lesz tehát egy szép napon azt mondani Aszád és Arafátnak, hogy most már egyék meg amit főztek és Egyiptom csak önmagával törődve hajlandó lesz a különbékére. Ez, amit leírtunk, csupán a fő taktika. Közben a mellékszárnyakon folynak az apróbb stratégiai jelentőségű ütközetek. Mint mondottuk, a propaganda jelentőségűek zömmel Szádát győzelmével végződnek, aki ma sokkal népszerűbb a világban, mint például az egykor istenített Dáján, nem is beszélve Beginről. Szerencsére a propaganda siker még a világbanknál sem váltható be készpénzre. Ügyes húzása volt Szádátnak a Camp David-i tárgyalások után következő világkörút. Többnyire tájékoztató megbeszéléseknek nevezték őket. de volt ez alól kivétel is. A legfontosabb a bécsi állomás volt, ahol Kreizky osztrák kancellár Szádátot összehozta Simon Peresszel az izráeli ellenzék vezérével. Állítólag az ellenzék politikai alternatívájáról tárgyaltak. Nincs ebben rendkívüli. Egy demokratikus országban az ellenzék vezére tárgyalhat egy másik hatalom államfőjével. Az udvariasság csupán annyit követel meg. hogy a tárgyalásokról beszámoljon az állam elnökének; és ezt Peresz nyilván megtette. Az egészben a furcsa az volt. hogy a találkozást éppen Kreizky hozta össze. Az osztrák kancellárnak talán mégsem aszerint kellene politikáját irányítani, hogy Izraelben élő testvérbátyja melyik párttal szimpatizál. Az elkövetkezendő napok legérdekesebb találkozója Carter elnök és Dáján négyszemközti találkozója lesz. Senki sem tagadhatja, hogy az új izráeli települések kérdésében komoly nézeteltérés van a két ország között. Az egyik legismertebb amerikai kommunista Josef Kraft azt állította múlt héten, hogy Washington nem tiltakozott elég élesen a települések ellen. A Fehér Ház haragosan válaszolt és nyilvánosságra hozta a különböző jegyzékeknek a szövegeit. Tehát most az a furcsa eset állt elő. hogy Carter Szádátot ölelgeti és az izráelieket segíti. Ez az elosztás igy nem is olyan rossz. Mindenesetre a közelkeleti diplomáciai helyzet — minden ellenkező propaganda híresztelés ellenére — nincs holtponton. Sót. a szünetelő tárgyalások nagyon is előrehaladott állapotban vannak.
