Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)
1977-06-11 / 661. szám
1977 június n * MEflOBA ti hosszú — kisbabája öt évvel ezelőtt született 450 grammal a lengyelországi Swjetoczlovic faluban. A kis Karina Badura ötödik születésnapjára elérte a 104 centis magasságot és a 18,5 kilós testsúlyt • A zsebszámológép használatát csak a gimnázium felső osztályaiKan tűri meg, így döntött Franciaországban a nevelésügyi minisztérium. A kis segédeszközt azonban szigorúan tilos vizsgákon használni. Nem kevésbé szi gorúak a szabályok Ausztriában is, ahol az oktatásügyi minisztérium harcot hirdetett a zsebszámológépek iskolai használata ellen a középiskolák felső tagozatáig. • A Föld legnagyobb meteoritkrátere az Antarktiszon van. A tizenhat évvel ezelőtt felfedezett hatalmas — 225 kilométer átmérőjű, és mintegy 800 méter mély — kráterben nagy mennyiségű tektitet találtak. Ezekről kezdetben azt hitték, hogy a Holdról szakadtak ki egy hatalmas meteorit becsapódása követ keztében, a holdkőzetekkel való összehasonlításuk azonban cáfol Ja a feltevést és azt a hipotézist támasztja alá, amely szerint a meteorit egyenesen a Földbe csa pódott be. A tektitek korából ki számították, hogy a becsapódás ezelőtt 600—700 ezer évvel történt; a meteorit átmérője 3.5-5.5 kilométer, tömege körülbelül 13 milliárd tonna lehetett, sebessége óránként 66,000 kilométer. A modern ipari társadalomban az energia-ellátás létkérdés. A nyugat-európai országokban a felhasznált energia kéthSrmada: kőolaj. Kőolajtermelésünk viszont jelentékte'en. Ezért életünk néhány távoli ország elnökének, meg egy tucatnyi sejknek a jóakaratától függ. Mivel ennek a jóakaratnak az ára évről évre növekszik, életünk egyre nehezebb. Annál is inkább, mert előreláthatatlan tényezők is hozzájárulnak a problémák súlyosbításához. Franciaországban pé'dául a rendkívül forró nyár nagy energiaDazarlással járt. A mezőg'azdaság veszteségei energiaveszteségekben is megnyilvánulnak: ez a szinte teljesen gépesített termelési terület nagymenynyiségü kőolajat használ a munkagépek üzemeltetésére, arról nem is szólva, hogy a műtrágya jórésze is kőolajból készül. Jelentős többletfogyasztást eredmé nyezett a meleg időjárás a közlekedés terén is. Az autósok gyakrabban mentek kirándulni, mint az előző esztendőben, ezzel is hozzájárulva az olajsejkek jövedelmének a növeléséhez. A kőolaj Tabjaivá váltunk és a felszabadulnak csak két útja van: helyettesíteni a kőolajat más energiaforrással, vagy pedig egyéb anyagból gyártani benzint. A petróleum helyettesítési lehetőségei: az atom-, a nap-, a hidro- és a szél-energia. Egyedül az atomenergia felhasználását tanulmányozták behatóan a nyugati áramokban. Franciaországban 1975-ben a villamosáram termelésének 2 százalékát adták az atomerőművek, s terv szerint ennek az aránynak >J985-ig 24 százalékra keli növekednie. Az elsüllyedt VISSZA A MESTERSÉGES BENZINHEZ Noé bárkáját rekonstruálta ezekben a betekben a párizsi Rádió Háza. A kiállításnak az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet egyes állatfajták pusztu lására. • Hihetetlenül felkészült jelöltet csodálhattak meg a „Kérdés — Felelet” tv-verseny nézői Olasz országban. A játékvezető valamennyi p-betűs kérdésére tudta a választ a játékos. Egy csalást szimatoló riporter hamarosan ki derítette, hogy a p-betfls szavak e specialistáját nemrég közlekedési vétség miatt lecsukták, s fogsága idején egyetlen olvasm nya a lexikon p-betűs kötete volt. • A „Golden Gate” városa, San Francisco vezet a világ konyhaművészeinek ranglistáján. A „bécsiszelet” vendéglőtől a műn cheni sörözőpincéig, a japán konyhától a kínaiig, az orosz ételektől a franciákig, ott minden megtalálható. Egyesek szet rint ezek az éttermek még eredeti mintáiknál is jobban főznek. San Franciscóban mintegy 2800 vendéglátóhely van. • Uj felvonót kap az Eiffeltorony. A régi elhasználódott. Nem csoda, hiszen múlt századbeli építése óta szinte megszakítás nélkül működik. A legnagyobb baj az volt, hogy a toronyban óriási víztároló tartja egyensúlyban a felvonót és az télen fagyveszél'vel járt. Az atomerőművek építése azonban nem problémamentes. A szennyeződési és politikai gondok mellett, a legfontosabb kérdés ezen a téren is az üzemanyag-ellátás. A nyugat-európai országok ugyanis nem rendelkeznek elegendő uránium-lelőhelyekkel. A második világháború idején a németek ipari méretekben gyártottak benzint szénből. Németországban nagy lignit-lelőhelyek vannak, a a német mérnökök a Bergius-módszerrel benzint készítettek a csupán 70 százalék szenet tartalmazó ércből. A porrá őrölt szenet nehéz olajjal keverték és magas nyomáson katalitikus hidrogenizálással nyer tek benzint. A német alapossággal megszervezett iparág évente 7 milliárd liter benzint termelt! A háború végén azonban, amikor a németek ismét vásárolhattak közelkeleti petróleumot, a mesterséges benzin versenyképtelenné vált. 1958-ban az utolsó üzemet is bezárták. A petróleumárak váratlan felszökése és ennek a politikai következményei ismét a szén felé terelték a figyelmét. A nyugateurópai szakértők komolyan fog lalkoznak a németek által használt módszerek tökéletesítésével, valamint a kátrányos homok értékesítésével. Ebből az anyagból rendkívül nagy mennyiségek állnak rendelkezésre és a közelkeleti össztermelés 70 százalékát meghaladó mennyiségű kőolaj előállítására alkalmasak. A reklámrepülőknek füst kibocsátására alkalmas gépekre van szükségük és különleges „tintára”, amelynek összetételét titokban tartják. A szavakat tükörírásban írják az égre. Különösen ügyelni kell a szélre, nehogy az első betűt még a szó leírása előtt elfújja. Egy betű körülbelül egy kilométer nagyságú; megfelelő magasságban a légireklám minden irányból 30 kilométer távo’ságból látható. A reklámrepülés legkorszerűbb módja az „égi írógépek” alkalmazása: több gép repül bizonyos alakzatban és a középen repülő vezérgép rádió útján meghatározott jelzések programját sugározza, amelyek a füstkibocsátó fúvócsöveket vezérlik; ezek a szükséges távközökben betűkké összeálló pontokat rajzolnak az égre. Míg a hagyományos módszerrel egy betű leírásához 90 másodperc kell, az „írógép” ez idő alatt 17 betűt ír le. Egy húsz betűs hirdetés mintegy 1500 nyugatnémet márkába kerül. Évente 35 milliárd dollárt köl fenek az amerikaiak betegápolásra, kórházi kezelésre, gyógyszerre és egyéb gyógyászati felszerelésre. Egy kimutatás szerint mintegy 70 millióan szenvednek különböző betegségekben. Különösen a szívbajok és az érbetegségek fordulnak elő gyakran. • A világ legkisebb — 27 cen-; 1974 július 14-én hajnali négy órakor a Cavtat nevű jugoszláv fehérhajó az apulai partok előtt öszszeütközött a Lady Rita nevű panamai hajóval és rövid néhány óra alatt elsülyedt. A szállítmány, amelyet részben a gyomrában, részben a fedélzetén rögzitve vitt, a jugoszláv hajót a hajózás talán legveszedelmesebb roncsává tette. Kilencszáz hordó ólomtetraetilént nyelt c^vaNnyg -H Tittál együtt a Föld- VM4. UVJUgV/l . iUi olomtetraetilént minden autós ismeri, ezt keverik ugyanis a benzinhez, hogy növeljék az oktánszámát. Kevésbé közismert, hogy az ólomtetraetilén igen erős méreg. Az ember számára a gramm igen kis része már halálos dózis. Nos, a kilencszáz hordó ólomtetraetilén közül 496 volt a hajó gyomrában, 404 a fedélzeten, az utóbbiak egy része bi-Vizmintát vesznek.... Cavtat, az elsüllyedt hajó.... zonyára szétgurult a tenger-fenéken. A hordók légmentesen le voltak zárva. Természetesen nem fahordókról, hanem 2,8 mm-es falú acélhordókról van szó. Ezekben rejtőzik egyelőre a 325.400 kg. méreg. Ám kérdés, hogy meddig képesek az acélhordók ellenállni a tengervíz korróziós hatásának? Ha az ólomtetraetilén kiszabadul börtönéből, nem csak hogy elpusztíthatja a Földközi-ten^r halállományát, de az emberek számára is feljnérhetetlen veszélyt rejt magában, részben közvetlen veszélyt (a fürdőzők számára), részben közvetett veszélyt, s ez a súlyosabbik. Kiszámíthatatlan mennyi szerencsétlenség okozója lehetne, fia a fokozatosan kiszabaduló ólomtetraetilén megfertőzné a halakat, elég súlyosan ahhoz, hogy megbetegitse azokat, akik fertőzött halat esznek. Milyen állapotban vannak a hordók 30 hónappal a szerencsétlenség után? A választ erre voltaképpen az olasz hatóságok lennénk hivatottak megadni, ám az olasz tengerészeti minisztérium vonakodik foglalkozni az üggyel, minthogy a roncs — úgymond — kívül esik az úgynevezett „három mérföldes felségvíz zónán”, ami még akkor is meghökkentő álláspont volna, ha Olaszország (éppen 1974-ben) nem jelentette volna hogy azontúl a 12 mérföldes táv^ágot tekinti a felségviei határának. Az olasz hatóságok megmagyarázhatatlan közönye láttán, más mediterrán országok környezetvédelmi szakemberei indították meg a kutatást, ami távolból sem volt egyszerű vállalkozás, tekintetbe véve, hogy a roncs 88 méteres mélységben heverő Tudni kell, hogy 100 hivatalos könnyű-búvár közül mindössze ha kettő vállalkozik a 60 méteres merülési határ túllépésére. Hat napot vett igénybe a felderítő munka s eredményei nem voltak éppen megnyugtatónak mondhatók. A hordók — egyelőre — viszonylag épek, de mintegy ez eredeti 2.8 mm. vastagságból 8 tizedet a víz már „megevett” a falukból. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a fedélzeten lévő hordókat a vízáramlása állandóan „mossa”. Ugyanis, az otrantói szorosban, ahol a hajó elmerült, a mélységben a víz sohasem nyugodt. Az otrantói szoros a „kapu” a viszonylag sekély Adriai-tenger és a sokkal mélyebb Ioni-tenger között. Ezen a kapun, akárcsak egy szelepen át, egy mélységi áramlás „emeli át” szünet nélkül a Földközi-tenger viszonylag melegebb vizét az Adriába. A Cavtat pedig éppen az áramlás legerősebb sodrában fekszik. Mindenesetre a hajó körül vett talaj és vízpróbák egyelőre seseaaa A méreg-hordók kiemelésének technikai lebonyolítása a tervezők elképzelése szerint: Nagyerejü fényszórók világítják meg az elsüllyedt hajót, a felülről leengedett mágneses markoló-kart a búvár telefonon irányítja. nem mutatnak ki ólomfertőzést. A kutatók azonban kijelentették, hogy a próbák legfeljebb csak véletlenül lehettek pozitivek. Az ólomtetraetilén ugyanis nehezebb a víznél, s ha a lejtős tengerfenéken lecsurgott volna, csak a talaj rendszeres átvizsgálásával lehetett volna kimutatni. Ilyen vizsgálatra azonban nem nyílt mód. A kutatások eddigi egyetlen pozitív eredménye, hogy a felmérések eredményeként kidolgozták „a méregfog kihúzásának” technikáját. A baj csak az, hogy ennek gyakorlati keresztülvitele mintegy negyven millió izráeli fontba kerül. A mellékelt rajzon látható a hordók felhozatala technikai lebonyolításának elképzelt vázlata. Egy hidraulikus lábakon álló platformon kapnának helyet a víz felszínén az emelő berendezések. A fogókarok a hordókat nem hoznák egyszerre a felszínre, nehogy a nagy nyomáskülönbség kárt tegyen bennük, hanem még a víz alatt különleges konténerekbe zárnák őket, amelyeket aztán egy vontató a partig vinne. Irányítható tv-kamera segítené a búvárok munkáját. A tervezetet a külföldi szakember-csoport átnyújtotta az olasz A búvárok nem vállalják a merülést 60 m alá. hatóságoknak, azt azonban ezideig az olaszoknak még nem állt módjukban ezideig érdemben tanulmányozni. Az olasz illetékesek ezen érthetetlen, nem törődöm magatartása az érdekelt államok közvéleményében mind nagyobb felháborodást kelt. Nyugat-Európa nagy széntarta'ékokkal rendelkezik. Megfelelő berendezéssel, ebből elő lehetne állítani a földrész teljes kő olajszükségletét. Egyelőre elfogadhatatlan áron, tekintettel arra, hogy a szénbányászat rendkívül költséges. Annyira, hogy szüntelenül csökkentik ennek a bányászati ágnak a termelését. Franciaországban például 1968- ban 44 millió tonna szenet bányásztak, 1930-ra 13 millió tón nára csökkentiik a lelőhelyek kiaknázását. Ha azonban az olajsejkek továbbra is ilyen ütemben növelik a kőoiaj árát. a mesterséges benzin előállítása rövid idő alatt rentábilissá válhat. (Science et Vie> BAR • MCVORA, CHASENERA, PARTYRA mindenkor szép és friss virágot, fiudtf 'ptofUtf - ói 387 Spadinc Ave., Telefon: 979 - 2177 , Lakás: 225-0742. z £,iazt i éttér em^ KONYHÁNK, MINT RÉGEN, MAGYAROSAN KÉSZÍT MINDENT Heti különlegességek: Tőltöttpaprika-Töltötí kacsa Töltött borjú-Töltőtfkáposzto Debreceni luöaskdsa Borsoslokdny-Gombds borjú Vadas maiba zsemlyeaombóccal ****** Húsleves májgaluskával Bableves csülökkel Borsö-gombo-karfiol és zöldbableves Bussines Lunch 12-Vig. TELJES ITA LMÉR ÉS A zongoránál R.l'reind. Esküvőre 30 személyig különterem Leslie Keiler és családja 03 MARK HAM ST.(Bloor-Bolhurtt-nél) MIR VISH VIUUAGE sl: 53 1 6063 Parkolás az üzlet mögött Cavtat időzített bomba?