Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)
1977-06-11 / 661. szám
l4.oi(iai MENORA * 1977 június 11. A zsidóság Anglia 1977-es könyvespolcain ERDÖHÁZI HUGÓ Arthur Jacobs, a költő Jeruzsálem lelkét nyomozza: „A város fekszik a meleg, kék estében. Minden kövének álmát érzem. A kicsi fehér hold hívja a múltat: hívja életedbe; a sötét, nyugodt utcák ... fénylenek... “ <És mit énekel a költő Tel Avivról: „Fél négykor üresek az utcák, csak taxisofőrök vannak otthon az éjszakában... a sötét tenger mossa a promenádot, a bérházak sora is hallgatag ... “ Arthur Jacobs költeményei mögé sorakoznak London könyvespolcain az uj kiadványok, melyek izráeli-zsidó témákkal foglalkoznak. James Cameron, Anglia élvonalbeli „utazó“ szerkesztője „Izráe! születése“ cimű uj alkotásában a tőle megszokott eredetiséggel talál célba: „A jisuv hatszáz generáció-váltást várt századokon át, a zsidóság szenvedésekkel kövezett hosszú utat tett meg Babilontól és a Fáraók sivatagjától, a Fáraók Egyiptomától, a világ-gettóktól: úgy látszott, az útnak sosem lesz vége... mégis befejeződött... “ Nem véletlen, hogy Chájim Náchmán Bialik, az uj kor héber poétája az elsők között került 1977 Londonának könyvespolcaira. Éppen ideje volt már. Az angol zsidóság valahogyan sosem találta meg Bialik verseiben az izzó vágy tüzelt: megőrizni a zsidó hagyományokat. 1930 végén és 1931 elején járt Londonban. Nem szerette meg Albion fővárosát, nem ihlette meg az angol zsidóság szivét. London zsidóságát — keserű lelkiállapotban — Szodoma és Gomorra népéhez hasonlította. Nagy emberek nagyot tévednek, a modern héber költészet halhatatlan Bialikja már betegen, magányosan, szubjektív érzelmekkel tapintotta az angliai zsidó élet pulzusát. F.zt árulja el a Jewish Chronicle régi kiadványa Bialik londoni látogatásáról. Professzor H.H.Ben-Sasson „A zsidó nép története“ cimű munkájában több mint ezer oldalon követi népünk miát, I aí jeruzsálemi professzor kutatásaiból: korai biblikus időktől napjainkig. Izráelben ismetik a könyvet, mert pár évvel ezelőtt jelent meg eredeti, héber kiadása az izraeli olvasó számára. Professzor Tádmor irja: „Jeruzsálem pusztulása és a babilóniai száműzetés után a zsidó történelem területi kerete kibővült Judeától messzi világra. Babilónia és Egyiptom diaszpórája, Kis-Ázsia... Megőrizték vallási, nemzeti és kulturális jellegzetességüket... Később már törések mutatkoztak ... A zsidó történészek munkáját az angol történelmi tudomány éles kritikai nagyitó alá vette, mégis a mi számunkra fontos, nevelő, inspiráló, hogy újból emlékezhetünk arra, hogy a zsidók túlélték a Középkort, a görög—római világot, az Iszlám hódításait, Spanyolország katolikus gyűlöletét, Kelet-Európa halálos veszélyt jelentő gettóit. A diaszpóra zsidósága újból tudatosíthatta a könyvből Izráel élet- és zsidóság-mentő történelmi fontosságát. Az irodalmi folyóiratok elfelejtett nevet tolmácsolnak az angol olvasóknak. Amy Levy viktoriánus írónő és költőnö még a zsidóság számára nem jelent «relációt, pedig büszkék lehetünk erre a 28 évet élt, tragikus sorsú, tehetséges Írónőre, aki a múlt század második felében már a nők jogaiért harcolt a suffragette forradalom hírnökeként. 1879- ben harcos levelet közölt a Jewish Chronicleben a zsidó nők jogairól... 1881-ben jelent meg versgyűjteménye: „Xantippe és más versek“ cimmel. 1886-ban adta ki „Reuben Sachs“ regényét, melyben viharzik konfliktusa a korabeli konvenciókkal, akár zsidó, akár női oldalról. A zsidóságot azzal vádolta, hogy „orientális“ degradációval illeti asszonyait. Amy Levy az első zsidó nő a Szigetországban, akinek holtestét elégették és hamvait helyezték örök nyugalomra ... modern Xantippe az angol zsidó könyvespolcon 1977-ben. Edna O’Brien Írásának „Anya Írország” cimet adía. A nagy zsidó könyvkiadó, Weldenfeld and Nicolson prezenálta 1977 könyvespolcainak. A kérdés az, hogy valóban párhuzamot lehet vonni a szegény, vallásos ir nép és az orosz zsidó gettók népe közöt? Igaz az, hogy érzésben, élet-problémákban az ir és zsidó közel áll egymáshoz? Két népről van szó, életüket üldözés követi, szegénység, emigráció és álmodozás régi dicsőségről... harc a függetlenségért, államiságért. A zsidó sors karakterisztikuma! fel-fetbukkaniák Edna O, Brien könyvében. Nosztalgia, mely még ma is kisér zsidó családok emlékeiben a „stetl“ könnyes és éhező romantikáját idézve. Írország zsidói aránylag problémamentesen élhettek a zöld csodákkal díszes szigeten, mert ahogyan az Írónő hangsúlyozza, az Írek legendái is a Biblia világához varázsolják az ir nép hitét James Joyce zsidó hősei az Ulysses-ben nem kitalált fantáziák. Az irek és zsidók diaszpóra világában sok rokonságot fedezhetünk fel, államiságuk függetlenségének heroikus pátoszában pedig biblikus erőkről tesz tanúságot Edna O, Brien, 1977 zsidó könyvespolcait gazdagítva. Nem a nagy Disraeliről van szó ezúttal, hanem Isaac D, Israeliről, aki a halhatatlan viktoriánus miniszterelnök, Lord Beaconsfield apja volt. így irodalmi és közéleti evékenysége kissé érthetően a háttérben volt évizedeken át. Isaac a korai 19. század irodalmi köreinek kedvenceként volt Ismert. Lord Byron, a költő is elragadtatással nyilakozott irodalmi ízléséről, műveiről. Az alkotások között is kiemelkedik Isaac „Irodalmi furcsaságok” című munkája (Curiosities of Literatúrai. Verseket irt Alexander Popé stílusában. Sir Walter Scott „Laurá”hoz cimű romantikus versét antológiájában közölte. Irodalmi furcsaságai túlélték az irodalmi közöny részvétlenségét és nagy fia, Disraeli mellett az angol zsidóság emlékezik Isaac D, Israelire, a gazdag irodalmárra, Byron barátjára, a hűtlen anglikánná tért zsidóra, aki mégis megmaradt az angol zsidóság kegyelmes világában, 1977 zsidó könyvespolcain is. Miért említem meg újból Mose Dáján „Életem története” című önéletrajzát? Mert fel kell figyelni azokra is, akik még Dáján könyvével kapcsolatban is uj hangokkal jelentkeznek 1977 beköszöntőjeként. Christopher Sykes, többek között így ír a könyvről szóló beszámolójában: A könyv határozottan — egyoldalú. Tele van alaposan dokumentált adatokkal az arabok kegyetlenkedéseiről.,. keveset szól a Sterncső por által ^elkövetett kegyetlenségekről... Udvariasan említi Menáchem Begin nevét... Nem olvasunk Dir Yassin-ról... Az liráellek uralmában minden szép. Mint más cionista írók, Dáján sem tudta elkerülni a propaganda veszélyeit... 1917-ben az angol kormány a nemzeti otthon Ígéretével nem látta előre ígéretének súlyos problémáit... Azt hitték, hogy mezőgazdasági települések szervezését bátorítják a midó nemzeti otthon tervével, ahol az elnyomott zsidóság visszanyeri erkölcsi erejét... Nem látták előre, hogy a nemzeti otthon tézise magában rejti a nagyhatalmak konfliktusát... az önmegelégedett Balfour... sorskihivó dokumenuma ... — Christopher Svkesnek már a Balfour-deklaráció sem tetszik, hát még Dáján könyve... 1977 zsidó könyvespolcán nemcsak uj könyvek sorakoznak fel, de a diaszpóra életében élesebben fognak jelentkezni a zsidó problémák. Christopher Sykes hideg „objeklvitása“ jobban figyelmeztet bennünket, mint a fasizmusért lelkendező költő, Ezra Pound, aki meg akarta menteni az amerikai népet a zsidó uralomtól és Hitlert Jenna d,Arcnak tartotta és szentnek. Mert Christopher Sykes kritikája mellett Ezra Pound neve Is jelentkezik újból 1977 könyvespolcain. * Izraelt és a diaszpóra zsidóságát meg nem alkuvó, ádáz harcra hívja ki Christopher Sykes és társainak „objektivitása“ és az Ezra Poundok zsidógyűlölete. Készüljünk fel... (sTÖpjOEI-SETW DRIVING SCHOOL V vmsmim TIBOR 10 év Kanada-i és 10 év Izráel-i gyakorlattal ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI OKTATÁS, ANGOLUL MAGYARUL VAGY HÉBERÜL NAGY GYAKORLAT IDŐSEBB VAGY IDEGES TERMÉSZETŰ EMBEREK OKTATÁSÁBAN. Munkahelyén vagy a lakásán kezdünk és hazaszállítjuk UJ VÍZETÍS ALATTA <Sport ^Qeótaurant Új tulajdonosiHorvath Karoly Szeretettel várja régi es új vendégeit 372 BL00R St.W. Tel:922-1595 4TMGesztenye Cukrászda 6$ dSllCStCSSCD (/ aluli, de a régi f inomságú süteményekkel. Szeretettel várja régi és új vevőit : KEMÉNY IDA tulajdonos. 1394 Eglinton Avenue West TELEFON: 782-13*8 JACK LONDON TARTS NYUGATNAK! Akármit csinálsz, mindig csak nyugatnak tarts! Tarts nyugatnak! Hajózási utasítás a Horn-fok megkerüléséhez A Mary Rogers hét teljes hétig veszkölődött a déli szélesség 66. foka körül az Atlanti- és a Csendes-óceán között, vagyis hét hétig küszködött a Hornfok megkerülésével. Hét hétig birkózott a Horn-fok viharaival, s a szelek hét hétig nyűtték, cibálták. A Mary Rogers fából épült, és a szakadatlan viszontagságok meglazították eresztékeit, úgyhogy nemegyszer az egész legénység a szivattyúknál dolgozott. A hét hét megviselte a Mary Rogerst, megviselte legénységét és megviselte böhöm Dán Cullent, a kapitányát is. Talán őt a leginkább, mert az ő vállán volt a felelősség ebben a titáni küzdelemben. Ha nagy ritkán aludt, csak ruhástul. Éjszakánként is, akár holmi tagbaszakadt, vállas szellemalak, a fedélzeten kísértett; arca fekete a tengeri naptól, amely harminc éve égette, és szőrös, mint az orangutáné, öt meg egyetlen gondolat kísértette, csak egyet akart, amit a hajózási utasítás írt elő a Hornfok megkerülésiéhez: Akármit csinálsz, mindig csak nyugatnak tarts! Tarts nyugatnak! Tarts nyugatnak! Rácsimpaszkodott a Horn-fokra, és vagy tucatszor horgonyt vetett, kipányvázta magát, amikor északkeletre vagy észak-északkeletre már csak mérföldekre volt tőle a Horn vasfoka. De a szűnni nem akaró nyugati szél mindannyiszor visszakergette, és ő nyugat helyett keletnek tartott. Az egyik viharral a másik után küzdött meg a hatvannegyedik foktői délre a sarkvidék zajló jegében, és a sötétség erőinek ajánlotta halhatatlan lelkét, ha csak egy szemernyit is nyugatnak segítik. De egyre csak keletnek tartott. Végső kétségbeesésében a Le Maire-szoroson is megpróbált áthajózni. A szél félúton északnyugatiról északira fordult, a barométer zuhant, s ő visszafordult és futva menekült az orkán dühe elől. Fúj, süvölt: Dán Cullen kapitány megesküdött mind a harminc évre, amit a tengerei töltött, hogy így még sohasem fújt. Amikor ezt a kijelentést tette, a Mary Rogers még egyenesen állt a horgonyon, de alig félóra múltán már csak gádorig megdőlve tarthatta magát. Reggelre pedig még kétannyira megdőlt, és réseket kellett vágni a mellvéden, hogy a fedélzetet legalább valamelyest mentesítsék a ránehezedő víztömeg nyomásától. A napot 'Italában hetenként egyszer pillantotta meg Dán CuLlen kapitány. Égyszer d<ájt tíz percre kisütött, de tíz percre rá már süvöltött az újabb orkán, mindkét őrszem a vitorlákat vonta be, és minden elmerült a kavargó hóförgeteg sötétjében. Egyszer két hét telt el úgy, hogy Dán Cullen kapitány nem nézett se kronométerre, se más műszerre. Fél foknál pontosabban is csak ritkán tudta, merre jár, kivéve, ha föld volt a látóhatáron; mert a nap és a csillagok elbújtak az égben, és a horizont a legjobb napikon som volt alkalmas a pontos mérésre. Szürke homályba burkolózott á világ. Szüskék voltak a fellegek; és ólmos szürkék voltak a hatalmas, robogó hullámok; szürkén kavargó pára volt a szikla is; még a néha-néh:;, otévedő albatroszok is szürkék voltak, és a hóförgeteg se fehér volt. mem szürkének tetszett a sápadt és komor visszfényben. Szürke volt az élet is a Mary Rogers fedélzetén — szürke és komor. Szürkéskék volt a matrózok arca, kicsípte bőrüket a tenger, és a sós víztől támadt kelések gyötörték őket. Árnyak voltak, nem is emberek. Már nem tu iák, hogy milyen az: végigaludni a pihenőt, mert a váltások között is eg .o 'elhangzóit a parancs: „Mindenki a fedélzetre!” Zaklatott álmú, rövidke perceket csentek el a napból, s csak viharkabátjukban dőltek le, mindig készen az örökös hívásra. Olyan gyöngék és elcsigázottak voltak már, hogy két tengerész kellett egy ember munkájához. Ezért is volt többnyire mindkét váltás fönn a fedélzeten. George Dorety is már csak árnya volt emberi magának, ö volt a hajó eg; ellen utasa, a cégtulajdonos barátja, aki egészségi. okokból határozta rá magát a tengeri útra. A Horn-foknál töltött hét hét azonban aligha vált ogászségére. Ha följött a fedélzetre, annyira bebugyolálta magát, hogy olyan volt tőle, akár egy két lábon járó ószeresbódé. Amikor körülülték az ebédlőasztalt, s h r dél volt, olyan sötét homály, hogy sohasem lehetett kioltani a himbálózó hajólámpákat, George Dorety szürkébb és szederjesebb volt, mint a legbetegebb matróz. Az se igen derítette jobb kedvre, ha a szemközt ülő Dán Cullen kapitányra pillantott. Cullen kapitány mogorván nézett maga elé, rágta az ételt, és hallgatott. Mogorvasága az Istennek szólt, szájának minden egyes mozdulata pedig a lényét kitöltő egyetlen gondolatot ismételte: tarts nyugatnak. Szemében George Dorety, hajója Jónása volt, és ezt tudtára is adta minden étkezésnél, vad fenekedését Istenről az utasra fordítva, majd ismét vissza a Mennybélire. Nem iett jobb az étvágya az első tiszttől sem. Joshua Higginsnek hívták, hivatásos és szenvedélyes tengerész volt, bár a tehetségéből csak mosogatásra futotta volna; csapott vállú, örökösen szipákoló fráter volt, szívtelen, önző és gyáva, lelketlen. Rettegve féltette az életét Dán Cullentól, de basáskodott a legénységen, akik tudták róla, hogy Cullen kapitány áll mögötte. Lenn a világ déli sarkán, a cudar időben, Joshua Higgins fölhagyott a mosakodással. Szennye.-: ábrázata rendszerint még azt a kevéske étvágyát is elvette George Doretynek, amit sikerült valamiképp összegyűjtenie. A tisztálkodás elmulasztása rendesen nem kerülte volna el Cullen kapitány figyelmét, és biztosan szóvá is teszi, most azonban a nyugati irány tartása annyira betöltötte minden gondolatát, hogy kirekesztett belőle minden egyebet. Később, amikor valahára kiértek a Csendes-óceánra, az ötvenedik hosszúságra, Joshua Higgins nagy hirtelen ismét megmosta az arcát. Addig azonban George Dorety csak ült a kabinban, ahol bágyadt. szürke félhomály váltakozott a lámpavilággal, míg a lámpákat olajjal töltötték, s a két férfi között — az egyik tigris, a másik hiéna — azon töprengett, hogy vajon mi végre teremtette őket az Isten. A má&odtiszt, Matthew Turner, igazi tengerész és igazi férfi volt, de George Dorety nem vigasztalódhatott a társaságával, mert ő mindig csak magában étkezett, miután ők már befejezték. Július 24-én, szombaton reggel George Dorety nagy lótás-futásra ébredt, és arra, hogy a hajó sebesen halad előre. A fedélzetre menve látta, hogy. tomboló délkeleti szél hajtja maga előtt a Mary Rogerst. Csak az alsó fővitorlák és élővitorlák-voltak kireszítve. Többet nem bírt volna ki, mégis tizennégy csomóval száguldott, mint Mr. Tumer kiáltotta a fedélzetre lépő Dorety fülébe. És egyenesen nyugatnak. Végre megkerüli a Hom-fokot..., Iha kitart ez a szél. Mr. Tumer lelkendezett. Talán véget ér a küszködés. De Cullen kapitányon nem látszott az öröm. Elhaladtában mogorván tekintett Doretyre. Cullen kapitány nem akarta tudatni az Úristennel, hogy örül a szélnek. Képzeletében egy rossz akaratú Isten élt, és a lelke mélyén attól tartott, ha Isten megtudja, hogy erre a szélre várt, nyomban megfordítja, és hirtelen heves orkánt zúdít rá nyugatról. így inkább lábujjhegyen járt az Isten előtt, komor homlok^áncolással és elharapott szitkokkal rejtette örömét, hogy becsapja az Istent, mert az Úristen volt az egyetlen lény az egész világegyetemben, akitől Dán Cullen félt. Egész nap és egész szombat éjjel rohant a Mary Rogers nyugat felé. Tartotta a tizennégy csomós sebességet, úgyhogy vasárnap reggelre már háromszázhatvanöt mérföld volt mögötte. Ha kitart a szél, sikerül megkerülnie a fokot. Ha nem tart ki, ha ellene támad délnyugat és észak között bármerről is, akkor visszakergeti, és a Mary Rogers megint csak ott tart, ahol két héttel azelőtt. És vasárnap reggel alábbhagyott a szél. Lecsillapodott a hatalmas tenger, szelíden futottak a hullámok. Fedélzeten volt az egész legénység, és bontották egyik vitorlát a mááik után, ahogy csak bírta a hajó. És ekkor Cullen kapitány hetvenkedően járkált fel és alá az Úristen színe előtt, kövér szivarral pöfékelt, és mosolygott diadalmasan, mintha öröme telne a szél lankadásában, magában pedig dühöhgve átkozta az Istent, amiért erejét szegte ennek az áldott szélnek. Tarts nyugatnak! Hisz tenné ő, csak az Űr hagyná békében. Titokban ismét a sötétség erőinek ajánlotta lelkét, csak hadd tartson már nyugatnak. Azért ajánlgatta olyan könnyen a lelkét, mert nem hitt a sötétség erőiben. Igazából csak Istenben hitt, bár ő maga ezzel nem volt tisztában. És Cullen kapitány fordított teológiájában voltaképp az Isten volt a sötétség fejedelme. Cullen kapitány ugyanis ördögimádó volt, csakhogy más néven nevezte ördögét, csupán ennyi volt a különbség. Délben, nyolc csengőjel után, Cullen kapitány megparancsolta, hogy húzzák föl a fővitorlákat. Az emberek hetek óta nem kúsztak ilyen serényen az árbocra. Nemcsak a nyugati irány serkentette őket, de a nap is kisütött, és jótékonyan melengette meggémberedett testüket. George Dorety Cullen kapitány mellett állt a tatban, és kevésbé volt bebugyolálva, mint máskor. Nézte a jelenetet, és itta magába a kegyes meleget. Hirtelen, egy szempillantás alatt játszódott le az eset. Kiáltás hangzott fel a főelővitorla rúd járói: „Ember a vízben!” Valaki mentőövet vetett a tengerbe, és ugyanebben a másodpercben már a másodtiszt harsány és parancsoló vezényszava is felhangzott: — Kormányt le! A kormányos mégsem mozdította a küllőket. Jobban tudta, mit kell tennie, mert Dán Cullen kapitány ott állt mellette. Mozdította volna, tekerte volna a kormányt telje» erejéből, hogy mentse fuldokló bajtársát, de Dán Cullen kapitányra pillantott, és Dán Cullen kapitány nem adott rá jelet. — Kormány le! Teljes fordulat! — üvöltötte a másodtiszt, egy ugrással a taton teremve. Aztán több ugrást nem tett, és több vezényszót sem adott, hanem Dán Cullent látva a kormánynál, megtorpant. És böhöm Dán Cullen szívta a szivarját, és nem szólt. A^hajó fara mögött egyre távolodott a tengerész. A mentőövet elkapta, és belekapaszkodott. Senki sem szólt. Senki sem mozdult. Fönn, a fővitorla rúdján a matrózok megrettent arccal nézték. És a Mary Rogers egyre száguldott, egyre nyugatra. Hosszú, néma perc telt. — Ki volt az? — kérdezte a kapitány. — Seprű, uram — vágta rá buzgón a kormányos. Seprű felbukkant egy hullám gerincén, aztán megint eltűnt a hullámvölgyben. Hatalmas hullám volt, de nem tarajos. Ilyen hullámverésben még a kis csónak is boldogul, és a Mary Rogers könnyen megfordulhatott volna. De hogy megforduljon, le kellett volna térnie a nyugati irányról. Életében először George Dorety valóságos dráma szemtanúja volt, amely életre-halálra megy — nyavalyás kis dráma volt, az egyik serpenyőben egy ismeretlen, Seprű gúnynevű matróz, a másikban néhány mérföldnvi tengeri szélesség. Eddig a vízbe esett matrózt figyelte, de most a szőrös, feketére cserzett, böhöm Dán Cullen felé fordult, aki ráruházott hatalmánál fogva életről s halálról döntött, és közben szivarozott. Még egy hosszú, néma perc következett. Dán Cullen kapitány szivarozott. Aztán kivette szájából a szivart. Fölpillantott a Mary Rogers keresztárbocaira, aztán oldalt a tengerre. — Fővitorlákat kifeszíteni! — kiáltotta. Tizenöt perc múlva asztalnál ültek a kabinban, előttük az étel. George Dorety egyik oldalán Dán Cullen, a tigris, a másikon Joshua Higgins, a hiéna. Mindenki hallgatott. Fönn a fedélzeten az emberek a harántvitorlákat feszítették ki. George Dorety hallotta kiáltásaikat, s közben elűzhetetlenül ennek a Seprű nevű matróznak a képe kísértette, amint épen és egészségesen sodródik mentőövén mérföldekkel mögöttük a kihalt óceánon. Cullen kapitányra pillantott, és felfordult a gyomra, mert a kapitány jóízűen, szinte habzsolva falta az ételt. — Cullen kapitány — mondta Dorety —, ön a hajó parancsnoka, és nekem nem való beleártanom .magam abba, , hogy mii tesz és mit nem. Egy dolgot azonban szeretnék elmondani. Van másvilág, és önnek ott igen melege lesz. Cullen kapitányon még bosszúság sem látszott. Sajnálkozás csendült ki a hangjából: — Erős szél jár. Lehetetlenség volt megmentenem azt az embert. — De hiszen a fővitorlarúdról zuhant le! — kiáltotta Dorety felháborodva — ön akkor vonatta fel a fővitorlákat. És tizenöt perccel később a harántvitorlákat is kénytelen volt felvonatni! — Viharos szél fújt, nem igaz, Mr. Higgins? — fordult Cullen kapitány az első tisztjéhez. — Ha akkor fordulóba viszi a hajót, szilánkokra törik — hangzott az első tiszt válasza. — A kapitány úr azt tette, amit kellett. Reménytelen ügy volt. George Dorety erre már nem válaszolt, és az ebéd végéig nem is szólt többet. Ettől kezdve Dorety is a kabinjába hozatta az ételt. Cullen kapitány mintha megbékélt volna vele, noha több szót nem váltottak, miközben a Mary Rogers teljes sebességgel száguldott északra, melegebb égóv felé. A hét végén Dán Cullen megállította Doretyt a fedélzeten. — Mit akar csinálni, ha Friscóba érünk? — szegezte neki kertelés nélkül. — Elfogatási parancsot kérek ön ellen — felelte Dorety csendesen. — Gyilkossággal fogom vádolni önt, és nem nyugszom, amíg föl nem kötik. — De fene magabiztos — vicsorgott rá Cullen kapitány, aztán sarkon fordult. Újabb hét telt el, és a kapitány egy reggel a hosszan kinyúló hajóorr csúcsában, a kormányház lejáratában találta George Doretyt. Akkor jött föl a fedélzetre körülnézni. A Mary Rogers teljes vitorlázatát kibontva repült az élénk szélben. Még vezérvitorláját is felvonta. Cullen kapitány is arra lépkedett. Céltalanul sétálgatott, s csak a szeme sarkából vetett egy pillantást utasára. Dorety nem vette észre a kapitányt, a másik irányba nézett. A kormányház gádora vállig eltakarta, csak a tarkója látszott. Cullen kapitány egy szemvillanással fölmérte a középső vezérkötél nehezékét, az utas fejét és megbecsülte a távolságot. Aztán körültekintett. Joshua Higgins, aki a tatban járkált fel s alá, éppen akkor fordított neki hátat, s indult a másik irányba. Cullen kapitány hirtelen lehajolt és kiakasztotta a vezérkötél kapcsát. A súlyos vastömb süvítve lendült át a levegőn és úgy loccsantotta szét Dorety fejét, akár az érett paradicsomot aztán még sokáig lengett előre-hátra, ahogy a szél csapta, cibálta az elszabadult vitorlát. Joshua Higgins hátrafordult, hogy megnézze, mi szabadult el, és így tanúja lett Cullen kapitány istentelen tette legiszonyúbb pillanatának. — Magam akasztottam be — hebegte a kormányos a döbbent csendben. — Még csomót is tettem rá, hogy biztosan álljon. Világosan emlékszem rá. — Szóval beakasztotta? — förmedt rá a kapitány, a legénység épülésére akik a röpködő vitorlával kínlódtak, hogy újra kifeszítsék, mielőtt foszlányokká szaggatja a szél. — Az öreganyjának akasszon be így, a jóistenit magának! Ha beakasztotta és még csomót is tett rá, akkor hogy az ördögbe szabadult el, mi? Erre volnék kíváncsi. Hogy az ördögbe szabadult el? Az első tiszt vinnyogva mentegetőzött. — Pofa be! — hangzott az utolsó szó. Fél óra múlva, amikor a lépcsőgádorban rátaláltak George Dorety tetemére, a kapitány volt a legjobban meglepve. Délután bevonult a kabinjába és eligazította dolgát a hajónaplóval. „Kari Brun közmatróz viharos szélben tengerbe zuhant a fővitorla rúdjáról. Teljes sebességgel haladtam, és a hajó épségének veszélyeztetése nélkül nem fordulhattam szembe a széllel. A háborgó tengeren csónak sem boldogult volna.” Lapozott, és az új oldalra ezt írta: „Mr. Doretyt gyakran figyelmeztettük, hogy a fedélzeten tanúsított vigyázatlanságával veszélybe sodorja magát. Magam is intettem, hogy egyszer még elüti egy elszabadult kötélnehezék. A baleset oka a nem kellő gonddal rögzített fővitorla-kapocs volt. Valamennyien nagyon fájlaljuk, mert Mr. Doretyt mindnyájan szerettük.” Dán Cullen kapitány átolvasta műremekét és bámulta magát. Leitatta a lapot és becsukta a hajónaplót. Szivarra gyújtott és elbámult a levegőbe. A Mary Rogers táncolva, rengve iramlott előre, és Cullen kapitány tudta, hogy kilenc csomóval halad. Lassacskán elégedett mosoly terült szőrös, fekete arcára. Nos, akárhogyan is, de nyugatnak tart és csak kijátszotta az Úristent. BÁRT ISTVÁN fordítása TEL: 635-1102 este 661-0364
