Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)

1977-04-16 / 653. szám

12. oldal MENORA * 1977 április 1«. Szuperdetektivek — mesterfogások A legborzalmasabb gyilkosságok elkövetőinek nevét megtanuljuk az újságokból, televízióból, de azokét, akik sok fejitörés, kemény munka, kitartás árán elfogták őket, hogy az igazságszolgáltatás­nak adják át és ezzel hozzájáruljanak a bűnözés csökkentéséhez, a legritkább esetekben tudjuk még és akkor is — hamar elfelejt­jük. Pedig hősök ők, sokkal inkább, mint a hősöknek tartott vérszomjas gyilkosok. A leszámolás 1968 május 9-én reggel 4 órakor kezdődött. Leonard Read szuperintendáns („Nipper”) irodájában, a Tintagel-House épü­letében, 44 Scotland Yard detektív gyűlt össze, hogy kávé és szendvics mellett az utolsó utasításokat meg kapja. öt órakor a gyűlés feloszlott. Egy órával később egy erőteljes rúgás véget vetett a londoni alvi­lág királyai uralkodásának. Az East-End egyik lakóházában, „Nipper” Read lábával betörte an­nak a lakásnak az ajtaját, amely­ben a Kiay-ikrek, Ronnie és Reg­­gie békésen aludtak, egyik a ba­rátnőjével, a másik a barátjával. Read az álomittas Ronnienak, 38-as Webley-pisztolyát tartotta az orra alá: „Maga tudja, ki vagyok én. Le van tartóztatva.” Az an­gol történelem legerőszakosabb és legfélelmetesebb gengszterei lakat alá kerültek és velük együtt 24 tagból álló gengjük, a „Cockney Mafia” —r írta a Daily Express. Röviddel ezután megtartották a Kray-ikrek és bandájuk bűnperét. Többrendbeli gyilkosság, rablás és zsarolás miatt a gengszter-bosszo­­kat életfogytiglanra Ítélték, a 75 tagú „Cockney Mafia” összesen 298 évre szőlő szabadságvesztéssel került a rácsok mögé. „Amivel a nyilvánosság Read szuperintendánsnak és embereinek tartozik, azt nem .lehet elég ma­gasra becsülni, megfizetni pedig sohasem.” Ezzel végződött a bírói ítélet indokolása. Semmi kétség, „Nipper” (ma­gyarul: a bilincselő) Read, a Met­ropolitan Police egykori könnyűsú­lyú boxbajnoka (ez a Scotland Yard hivatalos elnevezése) napja­inkban Anglia legnagyobb detek­­tivje. Ezt állítják Bruce Henderson és Sam Summerling amerikai szer­zők, akik azzal a történettel in­dítják el könyvüket, ahogy Read a Kray-fivéreket nyakoncsipte. „A szuperdetektivek”-ben leírják a legnagyobb élő detektiveket és elmesélik legkeményebb eseteiket. Hogy ezek a szuper-nyomozók a föld egész területén, akiket „kol­légáig véleményezése szerint válo­gattak ki”, csakugyan olyan nagy­szerűek, mint ahogy a szerzők gondolják, azon nincs mit vitat­kozni. Az esetek, amelyeket intelli­genciájukkal, a technológia fel­­használásával és személyi bátorsá­gukkal, sokszor a véletlen segítsé­gével megoldottak, mindenkor el­sőrendű, izgalmas detektiv-törté­­netek, amelyek hitelességükkel, pontos részlet-leirásukkal, nem kevésbbé érdekfeszitők, mint azok a kiagyalt irodalmi-történések, Raymond Chandler, Georges Sime­­non vagy akár Ed. McBain tollából Például a japán bankrablás tör­ténete, amelynél 1948 januárjában a tokiói Teikoku Bank egyik fiók­jából 2000 dollár körüli összeget raboltak el. Tizenkét embernek kellett ezért meghalnia. Röviddel a pénztárzárlat után belépett egy ember a pénztárhelyi­ségbe, aki fehér köpenyében, piros gumicipőjében és karszalagja sze­rint az USA megszálló egységei egészségügyi szolgálatának tagja­ként mutatkozott be. Dr. Shigeru Matsui — ez állt a névjegyén, kér­te a bank igazgatóját, legyen se-A nyolcvanas évek bűncselekménye Milliós lopások computer segítségével A modern gonosztevőnek, aki kedvet kapott más pénzére, nincs szüksége pisztolyra, csekket sem hamisít és hamispénzt sem nyom. A computert veszi segítségül. Itt van például Milo, rendkívül intelligens, képzett, fiatal, nagyra­vágyó. Foglalkozása: computer­programáló. Nagyon ügyesen járt el, hogy az ezresek birtokába jus­son. A Minneapolis-i National Ci­ty Bank felszólította őt, hogy a bank computerét egy uj csekk­­rendszerre állítsa át. Milo azon­nal meglátta, hogy ütött számára a nagy lehetőségek órája. Véletle­nül éppen ennél a banknál volt neki is csekkszámlája. Megtette tehát, amire felkérték, sőt, még en­nél is többet. Titokban úgy prog­­rammálta a computert, hogy az általa benyújtott csekkeket nem könyvelte el, még akkor sem, ha Milonak nem volt fedezete a szám­lán. Ez hónapokig jól ment, de Milo szerencsétlenségére a computer egy nap elromlott és meg kellett javítani, úgy hogy a banknál be­nyújtott csekkeket a banktisztvi­selők kellett feldogozzák. Ekkor derült ki a csalás. Milo eljárása más computer-bűn­tettekhez képest, csak kis méretű­nek tűnik: — Itt van a New York Union Dime Savings Bank egyik tiszt­viselőjének esete, aki ennek a ta­karékpénztárnak a computerét úgy állította be, hogy három év alatt a „Computer-Felix-Krull” minden játéktartozását kifizette — össze­sen mintegy másfél millió dollárt. Csak úgy leplezték le, hogy a ren­dőrség egy illegális játékkaszinóra bukkant és ott az ő neve is sze­repelt. — Egy kaliforniai cég prokuris­­tája a computer segítségével több, mint egy millió dollárt „keresett”, olyan módon, hogy a computer magasabb összegeket fizetett ki, mint az anyagszállításokért be­nyújtott számlák kitettek, — a kü­lönbözeiét olyan számlákra vitte át, ahonnan a csaló, a computer segítségével azt felvehette. Akkor jöttek rá a csalásra, amikor a prokurista évente negyedmillió dol­lárt vett fel a „számlájáról” és túlságosan fényűző életet folyta­tott. Új telefonszámunk; 598-3469 | javításokat szakszerűen 212 QUEEN STREET’ W. (University Ave.-tól nyugatra) W Platina-ékszer specialista $ Arany zsebórák és láncok $ Karkötők Kézelőgombok Platina és fehérarany láncok Európai diplomás és kitüntetett ékszerkészitö mester 3-cd—o-C3—C3-h árajánlatra házhoz megyek Vinczer Péter Master Jeweller Designer 55 BLOOR STREET, W. 50 Boutique Area. Manu Life Center gitségére egy fertőtlenitésl munká­ban. A bank tisztviselőinek két kü­lönböző palackból, gyógyszert ön­tött a teába, amelyet vezényszóra ki kellett igyanak. Néhány perc leforgása alatt tiz alkalmazott ha­lott volt, kettő a kórházban szen­vedett -ki, négy csak eszméletlen lett és túlélte az esetet. A gyilkosnak sikerült megszök­nie. Tamegoro Igii rendőrfelügyeló, akinek a tömeg gyilkosságot kiosz­tották, megállapította, hogy a gyógyszer ciánid volt, azt is meg­tudta, hogy néhány nappal azelőtt két másik tokiói bankban, lehet, hogy csak próbaként, hasonló ese­tek történtek. Az ember mindenütt névjegyét adta át. Ez lett végül is a végzete. A névjegyek kicserélése Japán­ban úgyszólván társasjáték. A ka­pott névjegyeket mindenki gondo­san megőrzi. Amikor egy Dr. Mat­sui jelentkezett a rendőrségen, aki valamikor a gyilkossal feltehetően névjegyet váltott, Igii felügyelő minden személyt leellenőrzött, aki­nek névjegye az orvos gyűjtemé­nyében előfordult. így, hét hóna­pos munka után egy Sadamichi Hirasava nevű festőre bukkant, a­­kire nemcsak a túlélő áldozatok személyleirása illett rá, hanem minden más indíték is. Hirasavát halálra Ítélték, — de még ma is él, a Senda-i börtön­ben, 80 éves lett, ártatlanságát hangoztatja és verseket ir. John Murtaugh csikágói detek­tív és együttese 76 óra alatt de­rítette fel és fogta el az „Évszá­zad-gyilkosságának” tettesét, aki nyolc ápoló-növendéket erőszakolt és ölt meg, hat óra leforgása alatt. Richard Speck, munkanélküli mat­róz, tette után öngyilkosságot kí­sérelt meg, mert olvasta az újsá­gokban, hogy a rendőrség a nyo­mára jutott. Amikor elfogták, pil­lanatig sem tagadott, annyira meg lepte a rajtaütés. Ugyanígy, az a bizonyos Róbert Meyer, akit Richmond Thomas de­tektív fogott el, miután bestiális módon megölte a Long Islandi or­szágúton Adélé Kohr betegápoló­nőt. „Tulajdonképen — mondta T. Richmond a szuperdetektiv, — akit kollégái a „Nagy Rábeszélőnek” neveznek, mert a legkisebb fárad­ság nélkül is kiszedi a gyanúsított­ból a beismerést — maga az áldo­zat oldotta meg számunkra az ese­tet. Amit mi végeztünk, az már csak rutin kérdése volt.” A bűnügyi bizottság detektivjei a meggyilkolt nő autójában egy összefirkált jegyzettömböt találtak. Adélé Kohr leírta mindazt, amit halála előtt átélt: „Mellettem egy másik kocsiban egy férfi utazik... követ engem ugyanabba az utcá­ba... nem tudok előle menekülni... Százasra kapcsolok... Már megint mellettem van... Szakáll... szem­üveg... hosszú haj... hippy tipus... kék ing... Kocsija T-37 Tempest,... világos zöld... Végül még két szó: „Sötét... nadrág...” A kétségbeesett Adélé közlései, akit megerőszakolt, agyonvert, majd kocsijával elgázolt, hamar rávezették Richmondot a gyilkos személyére, aki mindént bevallott a „Rábeszélő művésznek.” „Nipper” Read, aki közben a Scotland Yard nemzeti koordiná­tora lett minden tartományi bűn­ügyi csoport felett, vagyis 900 de­tektív főnöke, rendelkezik egy nagyon hatékony recepttelis: „Na­gyon fontos a kapcsolat a bűnö­zőkkel. A siker titka sokszor az le­het. hogy az embernek összekötte­tése van az alvilággal.” HELTAI JENŐ: «= BERLITZ SCHOOL Édes Ilonkám! Igaz. Igen, igaz. Nem tudom azt írjam-e: sajnos, igaz, vagy inkább azt: há­la Istennek, igaz. Fontos csak az, hogy igaz. Válunk. Ugy-e sohasem hitted volna? Én sem. Mindennek oka pedig az angol nyelvr meg a Berlitz-School: ami ugyan furcsán hang­zik, de ha meghallod az ecetet, megértesz mindent. Két évvel ezelőtt kezdődött. Egy szép napon az uram az­zal állított be hozzám, hogy megtanul angolul. Azt mond­ta:- Mégis csak szégyen, hogy semmiféle idegen nyelvet nem beszélek. Vétek volt, hogy már eddig is nem tanul­tam. de szerencsére nem késő még. Azt mondják, az angol nagyon könnyű. Megtanulok angolul.- Sokszor mondtad már Kálmán, de sohasem láttál hoz­zá komolyan Nincstürelmed, kitartások. . .. Kálmán nevetett:- Tudom. Azért iratkoztam be a Berlitz-Schoolba. Ott nem mókáznak az emberrel, ott nem lehet az órákat el­sikkasztani, ott tanulni kell. Hetenkint háromszor. Egy év múlva úgy beszélek angolul, mint Chamberlain. . . Másnap Kálmán angol nyelvtannal jött haza és azontúl hetenkint háromszor, délután hattól nyolcig angolul tanúit a Berlitz-Schoolban. Fájdalom, én nem tudok angolul, en­nélfogva néni tudtam ellenőrizni, milyen hamar mennyit tanult. Annyi bizonyos, hogy négy hónap múlva Kálmán a ,,Times”-t kérte már a kávéházban és nagy figyelemmel mélyedt híreibe. Mit tagadjam, büszke voltam arra, hogy az uram ilyen tehetséges. Nemsokára kifogástalanul beszél majd ango­lul. Én, édes Ilonkám, egyszerű asszony vagyok, nekem pokolian imponál, ha valaki többet tud, mint én. Még ak­kor is imponál, ha ez a valaki véletlenül az uram. Elannyi­­ra, hogy akárhányszor jómagam figyelmeztettem az ura­mat (hangosan, hogy mások is hallják):-Kálmán, olvastad már a Times-t? Kálmán csakugyan rendkívül szorgalmasan tanult. A vi­lágért sem mulasztott el egy órát is. A Berlitz-Schoolból mindig olyan fáradtan jött haza, hogy megesett rajta a szí­vem. Többször is megkérdeztem tőle:-Nem árt neked ez a sok tanulás? Kálmán nevetett:-Ne törődj vele, fiam. Akkora gyönyörűségem telik eb­ben az angolban, hogy az a kis kínlódás szóra sem éerde­­mes... Megnyugodva és boldogan néztem, hogyan halad az uram. Mert haladt, rettenetesen haladt. Egy hónappal azu­tán, hogy először vette kezébe a Times-t, angol regényt hozott haza. Orrom alá tartotta és diadalmasan mondta:-Látod? Ezt fogom most olvasni.-De jó neked!- sóhajtottam föl. —Elolvasol most sok­sok szép könyvet, amiről nekem fogalmam sincs. Sohasem ismerkedhetek meg velük... Sóhajom olyan őszinte volt, hogy meghatotta az uramat. Gyöngédenés kissé gőgösen móndta:-Kedves kis műveletlen csacsim, ne búsulj. Én elolva­som, azután elmondom neked, mi van benne. Jó lesz? Tapsoltam örömömben. Végre nekem is van valamihasz­nom az angol nyelvből. A hosszú téli estéken, vacsora után ájtatosan hallgattam, mialatt az uram bámulatos türelem­mel fordítgatta számomra a regényeket, a szerelmes jele­neteket meg a gyilkosságokat egész teijedelmükben. Lé­lekemelő, nemes élvezet volt, hálás voltam érte. Emlékszem, hogy az első könyv, amelyet együtt olvas­tunk, Dickensnek „A vörös ház titka” című regénye volt. Nem tudom, ismered-e? Borzalmas történet ez, egy asz­­szonyról szól, aki folyton csalja az urát, mindaddig, amíg az ura megmérgezi, azután pedig, hogy bűnének a nyomait eltüntesse, az asszony holttestét a robogó vonat elé fekteti a sínekre. Ma is borzadok még, ha erre a rémes történetre gondolok. Meg is mondtam akkor az uramnak, hogy lehe­tőleg vidámabb könyveket olvasson. Erre elhozta Edgár Poe humoros, sőt egy kicsit pikáns novelláit. Ezek igazán mulatságos történetek voltak, sokat nevettünk rajtuk, noha olyan is volt közöttük, amelyet adomakorából régóta is­mertem már. Azzal untassalak, hogy összes olvasmányainkkal megis­mertesselek? Kétségtelen, hogy az uram révén másfél év alatt megismerkedtem a modem angol irodalom min­den kiváló termékével. Ha a mama zsúijain az angol írók- ’ ról beszéltem, mindenki tisztelettel hallgatott. Barátnőim majd megpukkadtak az irigységtől. Egyetlenegyszer tör­tént, hogy amikor Dickensnek „A vörös ház titka” című regényét szóba hoztam, egy fiatalember félénkért azt kér­dezte:-Nem téved, nagyságos asszonyom? Miért?-Ha jól tudom, Dickensnek nincs ilyen című regénye...-Rosszul tudja,- mondtam hűvösen. A fiatalember elpirult és elnémult. Tekintélyem szilár­dabb lett, mint amilyen valaha is volt. Három héttel ezelőtt történt, hogy az uram új regényt hozott haza. Ennek a regénynek „Jack Gribson” volt a címe, szerzője valami T.Hi Forest volt. Kíváncsian vártam^ mi van az új regényben, de az uram, mint rendesen, most is egyedül olvasta el, hogy aztán annál könnyebben lefor­díthassa. V ««- MV——im .......... MK--------XV -------SM. Már mosf. képzeld el ezt a véletlent! Ahogy másnap reg­gel az újságunkat a kezembe veszem, az első hír. amely a szemembe ötlött, szóról-szóra ez volt: Mai számunkban kezdjük meg T. H. Forestnek, a zseniális angol regényíró­nak „Jack Gribson” című új regényét. A szenzációs re­gényt. amely a szigetországban rövid idő alatt kilencven­­hét kiadást ért meg. kitűnő fordításban kapja lapunk kö­zönsége. stb.. stb.” Hát ennek nagyon megörültem. Éppen figyelmeztetni akartam az uramat arra. hogy ez a regény most jelenik meg magyar fordításban, amikor hirtelen eszembe ötlött valami.-Nem. Nem szólok neki. Megdermesztem. Amikor el­kezdi fordítani, kiveszem kezéből a könyvet és folytatom az elbeszélést ott. ahol ő abbahagyja. Elájul majd a meg­lepetéstől. nem is sejti, hol tanultam meg hamaijában an­golul. Csak utólag leplezem le magamat, megmutatom ne­ki. hogy ez a regény most jelenik meg magyarul az újság­ban. Amikor az uram beszélni kezdett, nevetésemet alig bír­tam elfojtani. Micsoda arcot vág majd, amikor folytatom a regényt? De jókedvem egyszeriben eltűnt: Nevetés he­lyett megdöbbenés fojtogatott. Rettenetes valami történt. Az első pillanatban hinni sem akartam a fülemnek,- de aztán... Képzeld! Az uram egészen mást mondott, mint amit én a regény magyar fordításában olvastam. Az újságban Jack Gribson tehetséges fiatal festő volt, aki szereti a szegény de becsületes Lucyt, azonban nem veheti nőül, mert szü­lei, az öreg Gribsonok, ellenzik. Az uram előadásában Jack Gribson öreg tolvaj volt, aki automobilján százezreket érő" brüsszeli csipkét akar a német határon átcsempészni, azon­ban elcsípik.-Elmenekül, de útközben egy jól irányított lövéssel le teríti az egyik fináncot. Amikor a finánchoz ért, nem bírtam tovább magammal, kétségbeesésemben és megdöbbenésemben fölsikoltottam. Azt hittem, hirtelen megőrültem. A dolgot így tudtam csak magamnak megmagyarázni. Az uram megijedt. —Mi bajod? —Semmi, semmi,— mondtam, ez a sok gyilkosság...ide­ges vagyok...-Halasszuk holnapra a folytatást?-Igen, igen, Holnap folytatjuk... Egész éjjel nem húnytam be a szememet. Mi történt itt? Mindenre gondoltam, csak arra nem, ami a legtermészete­sebb, t.i. arra, hogy az uram nem tud angolul. De ez eszembe sem jutott. Vagy ha fölvillant is agyamban, nyom­ban elvetettem mint abszurdumot. Inkább azt hittem, hogy az újság fordítója vétette el a dolgot vagy én tévedek. Az újságban nem ez a regény jelenik meg? Rosszul láttam? Reggel, ahogy az uram elment hazulról, összehasonlítot­tam az angol könyvet az újsággal. Sajnos, nem tévedtem, jól láttam. Az újságban megjelent „Jack Gribson,, azonos volt a regénnyel. A nevek, az újságban is, a regényben is ugyanazok voltak. Lucyt, akiről az uram egy szót sem szó­lottám, már a regény második oldalán megtaláltam. A re­gényben a második fejezet első mondata kérdőjellel vég­ződött, az újságban is. Bele kellett nyugodnom abba, hogy az újság fordítása hiteles, az uramé pedig nem. De akkor? Miért mesél nekem az uram mást, mint ami a regényben van? És csak ezt a regényt mondja-e el másként, vagy min­den regényt másként mondott el, mint ahogy az eredeti­ben van? Rémesen izgatott voltam. Elrohantam egy könyvkeres­kedésbe és meg akartam venni „A vörös ház titkát,,. Ott megtudtam, hogy igaza volt annak a bizonyos fiatal em­bernek a máma zsúrján: Dickensnek nincs ilyen című re­génye. Megtudtam azt is, hogy Poenak nincsenek humo­ros és pikáns novellái, mert kizárólag hajmeresztő törté­neteket írt. ( Pedig milyen jól mulattunk akkor rajtuk!) Szóval megtudtam mindent: azt, hogy az uram két év óta válogatott hazugságokkal traktál, saját fantáziájának szü­leményeit adja be nekem, jeles angol írók művei gyanánt. De miért? Miért? Akármilyen kínos volt is, be kellett látnom, hogy erre egyetlenegy komoly és alapos oka lehetett csak: az, hogy nem tud angolul. Minthogy benne voltam a rohanásban, elrohantam a Berlitz-Schoolba is, hogy az uramról kérdezősködjek. Meg­tudtam, hogy az intézetnek ez az állítólag olyan szorgal­mas növendéke soha életében ott nem járt, nevét sem hal­lották soha. Hát hol volt két év óta hetenként háromszor délután hattól este nyolcig? Erre csak egy józan feleletet tudtam adni. Azt, amit az én helyemben minden asszony felelt volna: a szeretőjénél. Ez kiderült is. Hogy milyen körülmények között, azt nem részletezem. De a bizonyítékok ma már az ügyvéd kezében vannak, utólag pedig az uram is töredelmesen bevallott mindent. Most válunk. Az uram könyörög, hogy bocsássák meg neki. De én nem bírok megbocsátani. A csalás még hagyján. De Dickens és Poe és a többi írók, akiket behazudott nekem úgy, hogy örökre kompromit­tált... ezt nem bírom lenyelni! Ugy-e, te is igazat adsz boldogtalan. VILMÁDNAK ,K=J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom