Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)

1977-04-09 / 652. szám

12. oldal

MENORA * 1977. április 9.

Este fél tizenegykor, az utolsó etetés után Kerekes, a Feketelelki Állami Gazdaság sertésgondozója leoltotta a villanyt a IX-es számú ólban, hogy a malacok nyugodtan alhassanak. Még egyszer végigment a csarnoknak is 'beillő tágas ólon, ellenőrizte a hőmérsékletet. megnézte van-e elegendő víz az önitató tartályában, mindent rendben talált. Már az ól túlsó végén járt, mikor valaki váratlanul megszólalt mögötte:

— Józsi, a kurva anyádat!

Kerekest ugyan Lajosnak hívták, mégis visszafordult erre a hangra, azt hitte, hogy valamelyik gondozó kollégája berúgott és ő motyog az ól sarkába húzódva, de akárhogy is figyelt, nem látott senkit. Félig-meddig bizonytalankodva ugyan, de napirendre tért az esemény fölött, úgy magyarázta. hogy talán az ólon kívül káromkodott valaki, vagy az is lehetséges, hogy a füle csengett.

— Valamelyik nap el kell mennem a doktorhoz és ki kell mosatnom a fülemet — dünnyögte maga elé.

Kerekes fölemelte az ajtót lezáró keresztvasat, hogy a helyére illessze, mikor újra megszólalt az előbbi magas, reszelős hang:

— Józsi, a kurva anyádat!

Most már minden kétséget kizáróan meg lehetett állapítani, hogy az ólon belül beszélt valaki, sőt még a hang irányát is meg lehetett határozni: a IV-es ketrec felől érkezett. Ebben a ketrecben azokat a malacokat tartották, akiket az Állami Gazdaság egyéni gazdáktól vásárolt fel. hogy pótolni tudja az elhullást, melyet a legutóbBi brucellózis okozott az állományban.

Kerekes közelebb lépett a IV-es ketrechez. Ezen az éjszakán kilenc malac feküdt a rács mögött különös elrendezésben: nyolc öszszebújva és olyan felismerhetetlen összevisszaságban, hogy egy gyakorlott hentesnek is gondot okozott volna kiválogatni, melyik fej vagy láb kihez tartozik, a ketrec nagyobbik felét viszont egy elterpeszkedve alvó malac foglalta el. A hatalmaskodó úgy látszik, kemény harcot vívhatott kivételezett helyzetéért, mert ahogy Kerekes rávilágított a kézi lámpájával, vöröslő sebek tűntek fel a fülén, a nyakán csatakos csimbókokba állt össze a véres szőr.

A gondozó a rácsra könyökölve figyelt néhány percig, várta, hogy a hang újra jelentkezzen. Egy ideig csak a tömegben fekvők felhorkanó röfögése hallatszott, mikor valamelyikük fészkelődött és megzavarta a többiek álmát, majd váratlanul megszólalt a külön húzódó malac is^

— Józsi, a kurva anyádat!

Kerekes összerázkódott, csak sokára tudta összeszedni magát annyira, hogy még mindig remegő térdekkel eltávolodjon a ketrectől, de közben is vissza-visszanézett. Kint az ól előtt megállt és marokra gyűrt zsebkendőjével száritgatta a homlokát, tudta, hogy felfedezését azonnal jelentenie kell.

Doktor Bános Edit, az Állami Gazdaság igazgatónője még fent volt ezen a kései órán, tanul-, mányt írt egy mezőgazdasági folyóiratba, épp az „aratás” szó jelentését kereste az Értelmező Szótárban, mikor Kerekes bekopogott hozzá és elfulladó hangon közölte, hogy az egyik malac tud beszélni. Az igazgatónő megigazította a szemüvegét:

— Ide figyeljen, Kerekes: azt

még elnéztem magának, hogy a múltkor részegségében belezabált a hallisztbe és utána az önitatót nyomkodta az orrával, de ha ebből azt a következtetést vonja le, hogy magának mindent szabad és éjnek idején is ilyen marhaságokkal zaklat, ki fogom rúgni.

A sertésgondozó égre-földre esküdözött, hogy igazat mond és addig könyörgött, amíg rábeszélte az igazgatónőt, hogy menjen ki vele a telepre.

Éjfél már elmúlt, mire kiértek és megálltak a sertésnevelő IV-es ketrece előtt. A kilenc malacból nyolc most is aludt, csak a félrehúzódó malac emelkedett fel négy lábra 'a kézilámpa fénykévéjében, száján vastag tajték hólyagzöbt, vöröses szemeivel gyanakodva figyelte a látogatókat.

— Mindjárt, — mondta Kerekes biztatóan és áthajolt a rácson — Józsi, a kurva anyádat!

— Hogy beszél Kerekes az én jelenlétemben?!

— Ne tessék haragudni, igazgatónő kérem, de én ezt a szöveget hallottam a malactól és lehet, hogy mást sem tud. Mondd szépen, hogy Józsi, a kurva anyádat!

— és biztatóan megvakarta a hátát.

A malac nem szólt, jobbra-balra forgatta a fejét, aztán egy alattomos mozdulattal belekapott a gondozó kezébe úgy, hogy a foga alatt megroppantak a csontok.

Doktor Bános Edit lesújtóan nézett a fájdalmában féllábon ugráló sertésgondozóra:

— Gratulálok! Holnap jöjjön be a munkakönyvéért Kerekes, maga nem fog szórakozni velem!

*

A sertésgondozó üggyel-bajjal kimosta és bekötözte a kezét, melyen rajta maradtak a tűhegyes fogak vérző nyomai, aztán magához vett egy konyhakést, el volt szánva rá, hogy átvágja az öt csúffá tevő malac torkát,

A. malac ébren várta, mintha számított volna ró, hogy Kerekes visszatér, visítani kezdett és befutott falkában alvó társai közé, azok felriadtak és ordításukkal felverték az egész ólat, az üvöltést meghallották a itöbbi ólak ügyeletes gondozói és az éjjeliőrök is, futva közeledtek. Kerekesnek csak annyi ideje maradt, hogy kirántsa a ketrecből a négy lábbal kapaszkodó malacot, a köpenyébe tekerje és elrohanjon vele.

A tápkeverő raktárában tette le, itt éjszaka senki sem dolgozott, a halmokban álló megtömött papírzsákok egyébként is felfogták a hangokat. Kerekes már szúrásra emelte a kést, mikor váratlanul megszólalt a hóna alá fogott malac:

— Kedves Lajos bátyám — nem tudom, szólíthatom-e így —, itt valami félreértés történt.

Kerekes most nem hagyta eluralkodni magán a megdöbbenést, hogy a malac emberi hangon beszél, ordítva rázta a kést jobb öklében:

— Leégettél az igazgatónő előtt, te szemét! Akkor miért nem szólaltál meg, amikor kérdeztelek?!

— A helyzet nem volt megfelelő. Ha megfognak és kivisznek az ólból, szívesen álltam volna a rendelkezésükre, de gondolkodjon egy percig, Lajos bátyám: ha én bent az ólban egy szót is szólok, az összes malac rájön, hogy én tudok beszélni — ezt pedig mindenképpen titokban kell tartanunk.

— Miért?

— Ne haragudjon Lajos bátyám, de ez az én dolgom.

Kerekesnek megsajdult a jobb keze, melybe beleharapott a malac. agyát újra elöntötte a vér:

— Még neked áll feljebb?! Tönkre tettél, kirúgtak miattad, és még te panaszkodsz?! Megdöglesz, te bitang!

A malac kelletlen képet vágott, mintha únná, hogy többször is el kell magyaráznia ugyanazt.

— Ne legyen már ilyen merevnyakú Lajos bátyám! Én hajlandó vagyok elkísérni magát az igazgatónőhöz és mindent elmagyarázok neki. Garantálom, hogy visszaveszi magát.

Kereke^ elbizonytalanodott:

— De ha becsapsz, abban a szent minutumban véged van.

— Mit magyarázzak? Magánál van a kés Lajos bátyám.

Éjfél már elmúlt, kopogtatásuk mély álmából riasztotta fel doktor Bános Editet. Az igazgatónő ajtót nyitott, mikor meglátta Kerekest hóna alatt a malaccal, tombolni kezdett és az ajtóra mutatott:

— Mars ki innen!

A megrémült Kerekes vissza is fordult volna, de a malac megbökte, hogy tegye le a földre, megállt az igazgatónő előtt és tisztelettudóan megköszörülte a torkát:

— Elnézést kérek a közbeszólásért, de meg kell védenem Lajos bátyámat, ö jól hallotta, hogy álmomban beszélek és valóban azt mondtam, bocsánat a kifejezésért, hogy Józsi, a kurva anyádat!

Az igazgatónőnek elállt a szava, döbbenten igazította meg a szemüvegét és csak annyit tudott kérdezni :

— És ki az a Józsi?

__ Én vagyok. Tudniillik Senkei

bácsi ..

— Az egykori tanácselnök?

— Igen, ő volt az én régi gaz-MOLDOVA

GYÖRGY

dám, akitől az Állami Gazdaság felvásárolt, egyszóval Senkei bácsi hívott Józsinak és folyton szidott, mert elcsavarogtam.

— De hogy tanult meg beszélni?

— Én még választási malac voltam, tudniillik, Senkei bácsi akkor vásárolt, mikor nem választották meg újra tanácselnöknek, hanem nyugdíjba küldték. Egyedül élt, a gyerekei már felmentek Pestre, a felesége meghalt, kellett, hogy foglalkozzon valamivel. Egész nap ott tett-vett az ól körül és beszélt hozzám. Először csak egy-két szó ragadt rám, aztán lassan mindent megértettem.

— A gazdája sejtette, hogy maga tud beszélni?

— Nem, elnézést kérek a kifejezésért, de Senkei bácsi süket volt, mint az ágyú. Én különben is vigyáztam, hogy ne áruljam el magam, mert ha megtudja, lehet, hogy elveszítette volna a bizalmát irántam. Aztán mikor Senkei bácsi meghalt, a fiai hazajöttek és eladtak mindent, a gazdaságot is felszámolták, akkor kerültem át az elmaradt magán kisárutermelő szektorból Önökhöz, a fejlett szocialista mezőgazdasági nagyüzembe.

Doktor Bános Edit Józsit hallgatva nem tudott magához térni a megdöbbenésből:

— De honnan ismer ilyen kifejezéseket?

A malac szerény mosollyal lehajtotta a fejét:

— Aki igyekszik, arra mindig ragad valami. A legtöbbet Senkei bácsitól tanultam, akit a példaképemnek is nevezhetnék és egyébként is igyekeztem képezni magam. Épp az ólunk ajtaja előtt állt a községi hangosbeszélő, vagy ahogy a parasztok mondják — bocsánat a kifejezésért —, a lármafa. Én minden műsort meghallgattam, leginkább a politikai előadások érdekeltek, de nagyon élveztem a zenét is — a malac dúdolni kezdett —, „Te büszke kozák...”

Már öt óra felé járt, kint hajnalodon, attól kellett tartani, hogy az igazgatónőhöz benyit valamelyik utasítást kérő brigádvezető vagy technikus és megzavarja a beszélgetést, ezért megállapodtak,

hogy Kerekes egyelőre visszaviszi a malacot az ólba és estére újra elhozza.

Hazafelé tartva a malac elégedetten terpeszkedett el a gondozó köpenyében:

— Maga csak ne féljen Lajos bátyám, amíg engem lát, én nem szoktam megfeledkezni a jóembereimről. Van egy ötletem, nem akarok ígérgetni, de ha elfogadják, nemcsak én járok jól, hanem maguknak is leesik valami.

. '*

Az igazgatónő egész nap töprengett, hogy mire lehetne felhasználni a malac kivételes adottságait, de csak annyi jutott az eszébe: Hátha felléphetne a színjátszó csoport előadásain, mint hasbeszélő?! Este tanácstalanul kérdezte Józsit:

— Mihez kezdjünk magával?

— Kérem tisztelettel, Lajos bátyámnak már említettem, hogy volna egy javaslatom, ami kölcsönös előnyökkel járna ...

— Mire gondol kedves izé ...

A malac joviálisán elmosolyodott:

— Tessék csak Józsinak szólítani engem, egyszerű becsületes magyar név.

— Szóval, kedves Józsi?

— Arra gondoltam, hogy úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, vissza tetszenek helyezni engem a többi malac közé. Én megfigyelném, hogy társaim mit

beszélnek, mi a véleményük az ellátásról, a férőhelyekről és főleg Önökről, a vezetőkről, akiket mindnyájan tisztelünk és becsülünk. Időnként valamilyen ürügygyei felhozatnának az irodába, majd én kitalálom, hogy milyen ürüggyel, és én beszámolnék mindenről.

A malac fölemelte kerek orrát és várakozóan doktor Bános Editre nézett, nem tudta mire magyarázni az igazgatónő elgondolkozó tekintetét, bizonytalanul megjegyezte :

■— Arról nem hallottam, hogy van-e ilyen rendszer az emberek között, de a sertések között szerintem nagyon jól beválna.

Az igazgatónő szeme végre felcsillant a szemüveg mögött.

— Nagyon érdekes! Legjobb tudomásom szerint ez volna az első próbálkozás a nagyüzemi sertéstenyésztésben, hogy közvetlen hangulatjeléntést kapjunk a hizlalásra befogott egyedekről — a malacra nézett —, és mit kér cserébe? Említette, hogy kölcsönös előnyökről volna szó.

— Először is szeretném, ha viszszavennék Lajos bátyámat az állásába, és kapna öt. .., nem, hatszáz forint prémiumot.

— A felmondást azt hatálytalanítom, de prémiumot egyelőre nem tudók adni. mert kimerült a keret.

— Akkor talán át lehetne irányítani „R”-keretbe azt az összeget, ami az önkéntes véradó mozgalom résztvevőinek jutalmazásából megmaradt — mondta a malac.

— Maga honnan tud erről?

— ön mondta a brigádvezetőnek tegnapelőtt, mikor elsétáltak a ketrec előtt, hogy van egy ilyen lehetőség. De ismerem az ide vonatkozó rendeleteket is, Senkei bácsi egy időben Magyar Közlönnyel almozott alám.

Doktor Bános Edit megadóan felsóhajtott :

— Rendben van, ezen kívül mit kíván még? Ügy értem, saját magának.

'-=!•* ín" magamnak' ■ egyelőre nem kérek semmit, előbb bizonyítani szeretnék. De meg vagyok győződve, hogy a jutalmazásnál is majd azok állnak a sor elejére, akik a legtöbbet tettek le a nagy közös asztalra.

Bent a ketrecben Józsi úgy viselkedett, mint a többi malac, egész nap ténfergett és evett, közben igyekezett a falka sűrűjébe sodródni és figyelte, mit röfögnek a társai. Akárhogy is igyekezett, csak sovány anyagot továbbíthatott a sertésnevelőből, a malacok kis panaszait jelentette, hogy a kocákat messze tartják tőlük és ritkán mehetnek szopni, a gondozók az itatóban mossák le a csizmájukat. Ez a munka nem elégítette ki Józsi becsvágyát. Jóval tartalmasabb vadászterületnek ígérkezett az az ól, ahol az idősebb kanokat tartották, Józsi ide kérte át magát. Gyanút keltett volna azonban, ha a még malacszámba menő Józsit minden indokolás nélkül áthelyezik a kéthároméves állatok közé, mindenképpen ürügyet kellett teremteni. A malac többször is szembeszállt a gondozókkal, rájuk röfögött, beleharapott a kezükbe, igy már mindenki indokoltnak találta, hogy Józsit mint fékezhetetlent eltávolitják a többi malac közül. Az idősebb kanok is értesültek az ügyről, általános volt közöttük a vélemény, hogy Józsi túl merészen viselkedik és előbbutóbb megüti majd a csülkét, de hevessége osztatlan jóindulatot keltett, az idősebbek, mint abszolút megbízhatót befogadták beszélgetéseikbe. A malac szerényen félrehúzódott, de a füleit hegyezve figyelt.

Egy Yorkshire-ből importált öreg kan Angliában töltött malackoráról szokott mesélni, légkondicionált ketrecekről, televízióról, narancshéjjal és banánnal kevert moslékról. Józsi legközelebbi jelentésében a yorkshire-i kan sürgős eltávolítását javasolta, mielőtt még szélesebb körben elterjedne az a nézet, hogy Nyugaton kényelmesebbek a ketrecek és jobb az ellátás.

Sok vita folyt a társaságban az úgynevezett „fantomkocák”-ról is. A kanokat eleinte valódi kocákhoz vitték fedezni, a kocákat egy szőrrel bevont faváz alatt helyezték el úgy, hogy csak' a hátuljuk látszott ki — ezt a favázat hív-? ták fantomkocának —, és így ugratták rájuk a kanokat. Mivel azonban a mesterséges megtermékenyítést a szakértők célszerűbbnek tartották, később a kocákat

már nem állították oda, a kanok a puszta faváznak estek neki és a gondozók üvegpohárban fogták fel a kicsurgó magot. Kevés figyelmet fordítottak a fantomkocák rendbentartására, szálkák álltak ki belőlük és lekopott róluk a ráragasztott báránybőr.

— Legalább egy kis szőrt tennének a hátára — háborogtak a kanok —, hogy valami illúziónk legyen. Ezt a fakocát ízélje meg a Kerekes a nagy hasával! — és valóban nem voltak hajlandók nekiugrani a fantomnak.

Józsi ezt is közölte az illetékesekkel, a leghangosabb kanokat hamarosan kiherélték.

Állandóan fenyegetett a veszély, hogy feltámad a gyanú és Józsi lelepleződik, ezért a jelentések leadását különleges gonddal szervezték meg. Ha valamit jelenteni akart, a malac rosszullétet imitált, lenyelt egy külön erre a célra tartogatott szappandarabkát, a hátára feküdt és habzó szájjal hörgött. Kerekes kiemelte a ketrecből és a többi sertés résztvevő morgása közepette vitte el magával.

Ezt az ötletet maga Józsi javasolta, az igazgatónő őszintén el volt ragadtatva tőle.

— Nem is értem, hogy juthatott ilyesmi az eszébe?!

— Senkei bácsi néha. bevitt, magával a szobába is, á‘lábánál feküdtem és néztem a tévét. Egyszer láttam egy lengyel filmsorozatot, abban jelentett úgy a rabok közé beépített ügynök, hogy rosszullétet tettetett.

Doktor Bános Edit nem emlékezett erre a filmsorozatra:

— Mi volt a címe? Ki volt a főhős?

— Nem tudom, én csak az ügynököt figyeltem. Nagyon szép ember volt: kövér, szemüveges, kopasz. Végig neki drukkoltam.

Józsi rendkívül alaposan dolgozott, jelentései olyan részletekre is kiterjedtek, hogy mit szólnak a sertések azokhoz a kísérleti keverékekhez, melyekkel a hízótápot beszórták, a Feketeteleki Állami Gazdaság termelési terveit és módszereit főleg az ő észlelelteire alapozta és az átlagost jóval felülmúló eredményeket ért el.

A hizlalási periódus végén Józsira különleges feladat várt Mindig sok bajjal járt az állatok beszállítása a Vágóhídra, a sertések már a kapuban megérezték a vér szagát és vagdalkóztak, nem voltak hajlandók lejönni a teherautó platójáról, rátámadtak a rakodómunkásokra és megsebesítették őket, Józsinak kellett valamilyen megoldást kitalálnia.

Hogy bekerüljön a Vágóhídra indított transzportba, a malac látványosan provokálta gondozóit, hátat fordított nekik és feléjük szellentett, így a többi sertés előtt is indokoltnak tűnt, hogy mint végképp fegyelmezhetetlent, kiselejtezték.

Fent a teherautón az öreg kanok tisztelettel és szeretettel vették körül, de Józsi vigasztalhatatlannak mutatkozott, azt röfögte, hogy nem hajlandó Uyen megalázottan élni, ennél sokkal szebb a dicső halál. Az öreg kanok meghatottan néztek össze.

— Ez a malac sokra vihette volna — mondták —, nagy disznó lett volna belőle.

Mikor a teherautó megérkezett a Vágóhídra, Józsi öntudatosan feltartott fejjel elsőnek futott le a platóról, a többi sertés nem láthatta, hogy az első kanyarban befordul és eltűnik egy mellékajtó mögött, ahol már várta Kerekes, hogy visszavigye Feketelélekre, az Állami Gazdaságba. Példája szinte hipnotizáló erővel hatott a többiekre, minden ellenállás nélkül hagyták magukat a böllérkés alá terelni. Ezen a napon vonták le a legkevesebb élősúlyveszteséget az Állami Gazdaságtól és a Vágóhíd is túlteljesítette a tervét.

Egy hizlalási periódust Józsinak mindenképpen ki kellett hagynia, meg kellett várnia, amíg levonul az a korosztály, mely őt még malacként ismerte és joggal meglepődött volna, hogy egyedül neki sikerült visszatérnie a Vágóhídról.

Hogy az idő ne vesszen kárba, Józsit megtanították ími-olvasni és beíratták különféle tanfolyamokra, továbbképző előadássorozatokra. Vizsgadolgozata: „A házi szemét elemzése hangulatjelentések szempontjából” általános feltűnést keltett. Bemutatott egy példát: hogyan kell felkutatni és összeállítani egy kilencfelé tépett és három különböző szemétládába szétszórt levél foszlányait. Felajánlották, hogy maradjon ott a tanfolyamon demonstrátornak, de Józsi szerényen kitért előle:

— Ügy érzem, nekem a gyakorlati munka az igazi hivatásom!

A többi sertés törzslapján csak az állat születési időpontját, fajtáját és legföljebb régi tulajdonosának a nevét tüntették fel, Józsi lapja viszont megtelt rejtjelzett adatokkal: 8/1976/III, □ 2411/9, XY/F — és ehhez hasonlókkal, feladatkörét, az általa elvégzett tanfolyamok jellegét mutatták. A titkos jelölések kulcsát csak az igazgatónő ismerte és néhány közvetlen munkatársa.

Hamarosan elkerülhet^lenné vált, hogy Józsi hivatalos státuszt is kapjon az Állami Gazdaságban, természetesen álcázott megjelöléssel. formálisan az építőrészleg téglaügyeit intézte. Élvezte az alkalmazottaknak járó összes előnyöket, szeptemberben, mielőtt újra megkezdte volna a munkáját. beutaltatta magát két hétre az Állami Gazdaság balatoni üdülőjébe.

Először egy háromágyas szobában helyezték el egy segédkönyvelő és egy traktoros mellé, de Józsi nem bírta elviselni társai ápolatlan nehéz szagát, éjszakai durrogtatásaikat, részeg hányásaikat. Jelentkezett a gondnoknál és másik szobát kért:

— Belátom, hogy tömeges üdültetésnél engednünk kell higiéniai igényeinkből — mondta —,- de itt is legalább megközelítően olyan színvonalon szeretnék élni, mint otthon a sertéstelepen.

— Az étkeztetés minőségén még túlteszem magam, de nem hiszem, hogy a sertésnevelőben akadna olyan malac, aki meg merné engedni magának, hogy társai jelenlétében fingóversenyre hívjon ki egy másik malacot, mint itt Hagymási segédkönyvelő elvtárs Kovács elvtársat, a traktorost. Bárhol is, de szeretnék egyedül lakni, úgy látom, a mosókonyhát amúgysem használják, ha megengedik, én inkább ott rendezkednék be.

Józsi az üdülés napjait is szigort órarend szerint szervezte meg. Ügy találta, kissé elhízott, arra sem számíthatott, hogy a következő hizlalási szezonban lead majd a súlyából, hiszen éppen neki kell majd példát mutatni evésben a többi malac előtt — ezért most diétás menüt kért és bármilyen nehezére esett, kedvenc Pepsi Colájából sem fogyasztott többet napi húsz üvegnél. Reggelenként futott egy órát az erdei sétányon, különféle veszélyeknek téve ki magát — egy rövidlátó vadász rálőtt, az arra legelésző kocák pedig szerelmi ajánlatokkal üldözték —, Józsi udvariasan, de határozottan kitért előlük.

Napközben szobájába visszahúzódva tanult és pihent, de kötelességének érezte, hogy esténként részt vegyen az üdülő társadalmi életében. Kínos gonddal öltözött fel, fehér nejloninget vett fel lengyel borostyán kézelőgombokkal,

divatos széles nyakkendővel, mellső lábára késztyűt húzott, a hátsóra pedig gyermekméretű cipőt, csak a nadrágot kellett külön méretre csináltatnia — a négy lábon való járás kívánalmainak megfelelően. Öltözetét néhány dísztárggyal is kiegészítette: aranyozott nyakkendőcsíptetővel, vastag teknőckeretű szemüveggel, mely láncon lógott a nyakában, osztrák öngyújtóval. Bőrét gondosan meghintette BAC SWEET desodoráló folyadékkal.

Józsi eleinte beült az üdülő eszpresszójába egy Pepsi Colára, de a többi vendég valósággal kinézte, alig burkoltan sértő szövegű nótákba kezdtek, olyanokba, mint hogy „búzába ment a disznó kilenc malacával”, meg „szomorú disznószar, de megfeketedtél!”. A kártyások sem tűrték meg maguk között, egy-egy ütésnél nyomatékos hangon bejelentették: na

most ütök a makk vagy a vörös disznóval!

Józsi nem tehetett mást; a tévéterembe húzódott be, nézte a műsort vagy szépirodalmi könyveket olvasgatott, doktor Bános Edit is olvasás közben lepte meg az egyik este. Az igazgatónő is az üdülőben töltötte a szabadságát, beosztottjaival nem kívánt beszélgetni — azok sem vele, az egyedüllétet kereste, így vetődött be a csöndes tévéterembe.

— Jó estét Józsi, milyen elegáns maga! — mondta csodálkozva.

— Nekem az a véleményem, hogy csak akkor számíthatunk mások megbecsülésére, ha mi is megbecsüljük magunkat testben és szellemiekben egyaránt.

— Nagyon helyes felfogás. Mit

olvas?

— Most egy regényt.

— Kis kikapcsolódás?

— Nem, én mindenből tanulni akarok, ebből is. Én nem úgy olvasok, mint az átlagemberek, hogy odalapoznak a könyvben, ahol beszélnek, vagy kikeresik a szerelmi jeleneteket és a többivel nem törődnek, én kritikával olvasok — Józsi felemelte a könyv mellé kikészített golyóstollat —, én alá szoktam húzni az illetlen vagy durva 'kifejezéseket, a" laiff szélére pedig odaírom: „emberség!”.

— Emberség?! Talán disznóság?

— Nem, egy disznó sohasem írt volna le ilyen dolgokat, csak egy ember. A másik, ami nagyon ér-Várnai György rajzai

zékenyen érint engem a könyvekben az, ha valahol a sertéseket kollektíván rágalmazzák. Ilyeneket írtam fel, csak úgy kapásból

— vette elő Józsi a jegyzeteit —, „hallgat, mint a húgyos disznó a búzában, részeg, mint a disznó,' mindig kapunk korpára disznót, fészkelődik, mint a rühes malac, okos mint a tordai malac, reggel megy a vályúnak ...”.

Józsi elhárítólag emelte fel kesztyűs mellső lábát:

— Én nem állítom azt, hogy minden sertés hibátlan, alaptalanok ezek a kijelentések, bár például zavarba jönne az illető író, ha bizonyítania kellene, hogy a tordai malac a valóságban is, hogy úgy mondjam, háttal ment a vályú felé — engem maga a tendencia bánt. Nemcsak azt kell meglátni, hogy egyesek koszosak, meg a szemétben túrkálnak, észre kellene venni azokat az egyszerű sertéseket is, akik nap mint nap példásan esznek és isznak a hizlalókban. Velük miért nem foglalkoznak a tisztelt író meg újságíró urak?!

— Teljesen egyetértek magával Józsi— mondta az igazgatónő —, mindezért a sajtó felelős. Amíg