Menora Egyenlőség, 1976. október (15. évfolyam, 627. szám)

1976-10-09 / 627. szám

AZ (SZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA Vol. 15. No. 627. OCT. 9. 1976. A földművelésügyi miniszter bukása Egy amerikai földművelési miniszter lemondása, egy másik kinevezése, rendsze­rint nem földrengetően izgalmas téma, ezút­tal azonban mégis az egész világ izgatottan tárgyalta napokon keresztül, mi lesz a sorsa Earl Butznak, aki állítólag négerellenes ki­jelentéseket tett. E kijelentések leleplezője ugyanaz a John Dean volt, aki annak idején' elsőként ugrott ki Nixonék szakadék felé szá­guldó vonatjából ésdezavuálvaegykori társa­it, sikerült büntetlenséget biztosítania maga részére. G számolt be arról, előbb újság­hasábokon, később az Associated Press tu­dósítójának, hogy a földművelési mi­niszter gúnyos, becsmérlő hangon beszélt a négerek öltözködéséről, szexualitásáról és fürdőszoba használati módszereiről. Nosza megindult a kórus, hiszen csupán egy hónap van hátra a választásokig. A de­mokrata politikusok azért követelték Butz elbocsátását, hogy ezzel zavarba hozzák re­publikánus ellenfeleiket, a republikánusok pedig azért, hogy ország-világ előtt kihang­súlyozzák: még saját pártjukon belül sem tűr­nek el semmiféle faji megkülönböztetést vagy elfogultságot. Néhány napos vihar után Ford elnök elfogadta Earl Butz kikényszerített le­mondását, de még így sem kerülte el ellen­fele, Jimmy Cártér kritikáját, mely szerint Ford tehetetlenségét bizonyította be akkor, a­­■amikor a földművelési ,minisz­ter lemondására várt, ahelyett, hogy látvá­nyosan kirúgta volna. EARL BUTZ Érdemes egy kicsit elmeditálni ezen a Earl Butz ügyön, már csak azért is, mert a leg­több tanulsággal olyan etnikus csoportok szá­mára szolgál, akik múltbeli üldöztetések ha­tására néha jogtalanul, legtöbbször jogosan, túlságosan érzékenyek. Ha van olyan etnikus csoport, amelyik a fa­ji megkülönböztetésre érzékenyen — néha talán túlérzékenyen — reagál, úgy a zsidó természetesen az. Nekünk kötelességünk, hogy elítéljünk minden fajvédelmet, vagy faji felsőbbrendűségből eredő gúnyoros vagy rosszindulató megnyilatkozást. Ennek elle­nére sem vagyunk meggyőződve, hogy Earl Butz lemondatása jogosult és indokolt volna. Először is — amennyire ezt mi mezőgaz­dasági laikusok meg tudjuk ítélni — Butz jó földművelési miniszter volt. A mező­­gazdasági területeken népszerű, állítólag na­gyon sokan csak az ő kedvéért szavaztak a re­publikánusokra. Hasznos segítő módszereket dolgozott ki a kis farmerek támogatására,és a zsúfolásig tele hambárokat kisöpörte a felhalmozott búzától, megélhetéséhez szük­séges pénzt és javakat adva ezért a farmer­társadalomnak. Igaz, hogy a kínai és főleg a szovjet búza­­üzletet soha nem helyeseltük, de ezért nem a földművelési hanem a külügyek vezetőjét tartjuk felelősnek. A búzát tudniillik el kell adni, és ha sikerül eladni a megfelelő világ­piaci áron, ez a földművelési miniszter sikere. Ha viszont a megfelelő áron eladott búzát úgy kótyavetyélik el, hogy azért nem kapnak megfelelő politikai ellenszolgáltatást és a hitelösszegre jóformán semmilyen ka­matot nem számítanak, ez a külügyminiszté­rium kudarca. Az elvégzett munka szempont­jából — véleményünk szerint — nem azt a minisztert menesztették, akit kellett volna. De — mondják —, Butz nem munkája, ha­nem fajt-sértő megnyilatkozása miatt távo­zott. Ez azonban igen távol áll az igazság­tól. Butz egy baráti társaságban bizalmas be­szélgetés közben rossz viccet sütött el, ami a négerek érzékenységén csattan. Nem szép dolog rossz vicceket csinálni, de azért ilyet mindenki csinál. Az vesse Butzra az első követ, aki soha nem tett faji elfogultságnak minősíthető kijelentéseket: ha zsidó volt, arabra, németre, magyarra, négerre, ha ma­gyar volt, csehre, románra, rácra, oroszra, hk német volt zsidóra, franciára, angolra,ha angol volt ... és így tovább a végtelenségig. Az ilyen kijelentések mögött elsősorban a hangsúlyt és a szándékot kell nézni, mert el­lenkező esetben egy örökké sértődött világ­ban, örök pofozkodás közben fogunk élni. Butz soha nem volt négerellenes, s az egész ügyet alaposan felfújták. E pillanatban ugyan nincs előttünk a szó szerinti idézete a vihart kevert megnyilatkozásnak. Az viszont köztu­dott, hogy Butz világéletében csípős nyelvű humorizálni szerető ember volt és néhány megjegyzése bekerült az újságokba. Egy al­kalommal például a születés-szabályozás jo­gosságáról 'vitázott és Pál pápa abortuszelle­nes állásfoglalását ezzel a megjegyzéssel csipkedte: aki a játékban nem vesz részt, az ne alkosson szabályokat. A baptista klérus is megkapta a maga csípését, amikor Butz azt mesélte, hogy egy baptista prédikátor egy alkalommal egy használt autót vett, de ki­derült, hogy nem tudja üzemeltetni, mert nincsen olyan szókincse, amelyik egy autó vezetéséhez szükséges. Ezek alapján Butz ellen nyugodtan indítha­tott volna írtóháborút a katolicizmus és a baptista vallás egyaránt, de nem tették.Nyil­­ván több eszük és több humorérzékük volt ennél. Azt hisszük, hogy tulajdonképpen a né­gerek sem érezték igazán sértve magukat, legfeljebb az ő nevükben sértődött meg né­hány politikai pecsenyesütő, akiknek kapóra jött John Dean újabb indiszkréciója. A poli­tikus pedig nem olyan állatfajta, aki hajlan­dó lenne megvédeni barátját, különösen né­hány héttel választások előtt. Igazsághoz és józan észhez viszont az egész Earl Butz ügynek nem sok köze van. Meddig tartja magát a német koalíció? Európa más nagy államaiban sokkal dön­tőbb jelentősége lehet egy általános válasz­tásnak mint Nyugat-Németországban, ahol a szavazók múlt vasárnap járultak az urnák elé. Hiszen a NATO egyes tagállamait ko­molyan fenyegeti az a veszély, hogy kommu­nisták jutnak az uralomra, míg Németország­ban csupán a két hagyományos párt között folyik a vetélkedés, amelynek mindegyike szigorúan elkötelezte magát úgy a nyugati védelmi közösséghez, mint a hagyományos nyugati demokrácia formájához. Ennek elle­nére élénk érdeklődéssel figyelte mindenki, milyen eredményt hoz a választás, és arra számítottak legtöbben, hogy Németország­ban az eddig kormányon lévő szociáldemok­raták és kisebb koalíciós partnereik helyé­ben a keresztény demokrata párt veszi át az ország vezetését. Ez a változás — legalábbis egyelőre —nem következett be. A közvélemény kutató inté­zetek helyesen mérték fel előzete­sen, hogy a szociáldemokraták vesztettek népszerűségükből és a konzervatívabb ke­reszténydemokraták felé fordult a választók bizalma, a választási eredmény azon­ban nem hozott magával döntő fordulatot. Helmut Kohl, a dinamikus 46 éves keresztény demokrata pártvezér nem lett miniszterel­nökké; nyugati hírmagyarázók szerint erre még négy évet várnia kell, ami egyéni szem­pontból nem jelent számára különösebb csa­pást, hiszen még a legközelebbi választások­nál is csupán 50 éves lesz. A keresztény demokrata párt 225-ről 244- re növelte mandátumainak számát, s ezzel az ország legnagyobb pártja lett. A szociálde­mokraták, akik eddig 230 parlamenti helyet birtokoltak, csupán 217-et tudtak megszerez­ni, de mivel a koalíciós partner a szabad demokrata párt 39 mandátumhoz jutott, to­vábbra is koalíciós alapon vezetik az orszá­got. Ennek a koaliciónak a parlamentben csu­pán 8 szavazatnyi többsége van, ami a német politikai életet meglehetősen bizonytalanná teszi. Ha ugyanis elmélyülten tanulmányoz­zuk az elmúlt évek belpolitikai sakkozását, MOST HÁROM ÍVE : IZRAEL LEGVÉRESEBB HÁBORÚJA Bizonyos, hogy a nemzetközi jog szempontjából a jom-kipuri háború nem fejeződött be. \ olt tűzszünet és volt átmeneti egyez meny Egyiptommal, genfi kon­ferencia is volt. De a jom-kipuri háború emléke mindmáig meg­fekszi az izráeli ember és a vi­lág zsidóságának lelkét. Az egyiptomi-szíriai rajtaütés vá­ratlansága, a mulasztások, ame Iveket megállapítottak és meg­büntetnek, a politikai változá­sok, amelyek azóta bekövetkez­tek. a három évvel ezelőtti há­borút Izrael története egyik lég fontosabb fordulatává teszik. Azóta az emlékiratok soka­sága jelent meg. háborús köny­vek a világ minden nyelvén is­mertettél; azt, hogy mi történt 1973 október 6-án, jom-kipur napján, délután 2 óra 7 perc­kor. Leghitelesebben kétségkívül Mose Dáján volt hadügyminisz tér írja le a háború lefolyását. Könyvében, amelynek részleteit a Jedio: Áchronot közli, leszö­­geai mi m azóta köztudott tényt, hogy az egyiptomi had­sereg váratlan előretörését az orosz rakétáknak köszönhette, amelyekkel a gyalogságot is fel szerelték. Ezeknek a rakétáknak a védelme alatt az egyiptomiak 24 óra alatt 19 hidat állítottak össze a Szuezi-esatorna 200 ki­lométeres vonalán és ezekből az izráeli repülőgépek miudösz­­sze kettőt tudtak tönkretenni, mert a légihaderőnek az erős rakétavédelem miatt olyan sú­lyos veszteségei voltak, hogy a hadvezetöség kénytelen volt be­szüntetni a támadásokat. Ez volt az oka annak, hogy a hadsereg a veszélyesebb Szí­riái frontra koncentrálta erejet a háború első hetében. Az el­gondolás az volt. hogy a Golán fennsíkon Izráelt nem védi olyan stratégiai mélység, mint a Szináj-félszigeten. Szinájban vissza lehetett vonulni a máso­dik védelmi vonalig, amíg a tartalékos egységek - megérkez­nek, de a Golán-fennsíkon az a veszély fenyegetett, hogy a Szí­riái hadsereg eléri a Jordánt. Ez a terv helyesnek bizonyult, mert a szíriaiakat sikerült meg­állítani és egyiptomi források később közölték, hogy Ászád ssaasssEsaas azt állapíthatjuk meg; korántsem biztos, hogy a németeknek négy évet kell várniok egy újabb választás kiírására. Az elmúlt idők során főleg a federális ál­lamok (" -ugat-Németország több önálló ál­lam íeueráeiója) parlamentjében számtalan­szor fordult elő, hogy szociáldemokrata­­szabad-demokrata koalíciót titkos szavazás­sal leszavaztak. A mérleg nyelvét képező szabad-demokratáknál ugyanis csak a legfel­sőbb pártvezetőség az, amely szigorú merev­séggel ragaszkodik a szociáldemokratákkal való együttműködéshez, de már a parlamenti képviselők egy része is szívesen kacsintgat a konzervatív irányzat felé. Ahányszor valame­lyik tartományi parlamentben titkos szava­zásra került sor, mindig volt egy néhány rej­tett ellenzéki szavazat. Soha nem sikerült megtudni, kik voltak a lázadó szabad-demok­rata képviselők, de a szabad-demokraták ve­zetősége komoly rémülettel tekintett saját soraira. Kisebb mértékben ugyan, de ilyen esetek a federális parlamentben is előfordul­tak. Amig a koalició több mint 40 szavazatnyi többséggel rendelkezett, ezek az átállások nem jelentettek komoly problémát. A jövőben a helyzet azonban borotvaélen táncol majd. Négy szabad-demokrata képviselő meggyúrá­­sa elegendő lehet egy kormánybuktatáshoz. És ez a múlt tapasztalatai szerint nem lehet nagyon nehéz. A liberálisnak nevezett szabad demokrata párt elnöke Genscher, Helmut Schmith kormányában a külügyminiszteri tárcát mondhatja magáénak, vagyis ő a leg­fontosabb személy a miniszterelnök után.Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a 39 képviselő között Helmut Kohl nem talál majd négy olyat, aki politikai meggyőződés alap­ján kíván a kereszténydemokratákkal együtt­működni. Ha egy ilyen — egyáltalán nem vá­ratlan — váratlan esemény bekövetkezik, úgy a köztársasági elnök nyilván nem oszlathat­ja fel a parlamentet, hanem előbb a legna­gyobb mandátum számmal rendekező párt vezetőjének, ez esetben tehát Helmut Kohl­nak kell hogy felajánlja a kormányalakítás, le­hetőségét. Érzésünk szerint tehát egyáltalán nincs igazuk azoknak a hírmagyarázóknak, a­­kik az elkövetkezendő négy évre a jelenlegi koalíciós kormány fennmaradását jósolják. A szavazati analízisnél nagyon érdekes az, hogy ha Nyugat-Berlint kiemeljük az össz­képből, úgy a kereszténydemokraták rendel- i keznek abszolút többséggel. Már pedig a két j párt között lényeges eltérés csupán a "kelet i felé való nyitás" kérdésében van. Willy I Brandt politikai koncepciója volt ez, de bele is bukott az elképzelés sikertelenségébe. Ki- I derült, hogy az oroszok csak egyoldalúan kí­vánnak vele együttműködni és ellentétel nél­küli haszonszerzésre törekednek. Brandt j utódja, Helmut Schmith már jóval óvatosabb | volt a keletnémet szomszéddal és a Szovjet­unióval való együttműködés terén, míg a ke- í reszténydemokraták még nála is merevebb j politikát akarnak. Nyugatnémetország lakos- j ságának többsége úgy látszik az"Ost-politik" > felszámolását kívánja. Nyugat-Berlin lakos- | sága viszont valóban profitál az enyhülésből, j Ha a keleti szektorban lévő rokonaik, baráta­ik továbbra is el vannak zárva a szabadság- K jogoktól, ők, a nyugatiak, szabadon közieked- í hetnek a város mindkét felében, ami valóban B kellemes helyzetet teremt. Ez azonban nem | nagyon befolyásolja Németország többi ré- J szének lakosságát, s ez a tény komoly akti- ! vitásra serkenti a kereszténydemokratákat, j Ezek szerint a múlt vasárnapi német álta- j lános választás tulajdonképpen csak első me- ! nete volt a nagy választási döntésnek, s az | igazi belpolitikai harc csak ezután kezdődik, j már a háború harmadik napján a Szovjetunióhoz fordult, hogy kezdeményezze a tűzszünet el­rendelését a Biztonsági Tanács­ban. A hadvezetöség csak ez­után fordította teljes figyelmét a szuezi frontra, ahol, mint utólag kiderült, a legsúlyosabb mulasztások történtek a hábo­rút megelőző napokban. A Bár- Lév vonal, amelyet áttörhetet­­lennek hittek, 48 óra alatt el­esett. Kiderült, hogy a 32 erő­dítésből, amely a Szuezi-esator­na mentén létesült, költségvetési okokból csak 16 volt üzemben, azaz az erődök felében tartot­tak csak gyérszámú helyőrsé­get. A Bár-Lév vonal eredeti tér vei szerint, az erődítések közötti állandó tank-őrjáratok helyette­sítették volna az egységes vo­nalat. Kiderült azonban, hogy a háború kitörése napján még 30 tank sem volt használatban a vonal egész bosszúban. Ezeket a tankokat az egyiptomiak a2 első támadásnál üzeiueu kívül helyezték. A helyzet azonban megválto­zott a háború kitörését követő tizedik napon. Október 16-án Goldj Méir akkori miniszter­­elnök már bejelentette, hogy izráeli egységek harcolnak a Szuezi-csatornán túl. Ez a pár nap „a tábornokok háborúja” elnevezés alatt vonult be a há­ború förléneléhe. A tábornokok háborújura nem akarunk most kitérni, mert végeredményben nem ez döntötte el a nagy szuezi ütközet sorsát. Napokon belül Izrael három hadosztályt küldött át a Szuezi-csatornán. s október 22-én már megszállva tartotta Szuez városát és októ­ber 24-én eljutott Ábádijá ki­kötőig. E^zzel vált teljessé az egyiptomi harmadik ármádia bekerítése, amely miatt sokáig folyt a közvetítés dr. Henry Kissinger irányítása mellett. Nem vitás, hogy katonai szempontból Izráel ezt a hábo­rút megnyerte, 2500 hősi ha« lőtt és 7000 sebesült árán.. A tíízszüneti egyezményt a Kai­róhoz vezető út 101 -ik kilo­méterkövénél írták alá, Ászád pedig örülhetett, hogy a Cáhál hnrmincegynéhány kilométerre Damaszkusztól megállt, a vissza vert szíriai offenziva után. A katonai győzelem azonban nem jelentett diplomáciai győ­zelmet is és a Biztonsági Ta­nács 338. számú határozata megismételte az 1967 novem­beri határozatot, amely felszó­lítja Izráelt, hogy' vonuljon visz sza a megszállt területekről. Az amerikai diplomáciának csak nagyon nehezen sikerült elér­nie. hogy megtartsák a 242. sz. határozatnak azt a rendelkezé­sét is. hogy Izráel „védhető határokhoz” vonuljon vissza, ami mindmáig az alkudozási le­hetőség alapjait képezi az iz­ráeli diplomácia számára. Az Izráelre nehezedő diplo­máciai nyomásra jellemző, hogy az arab petróleumtermelö álla­mok a jom-kipuri háború ürü­gyével rendelték el az embargót a nyugati hatalmak ellen, és emelték duplájára a kőolaj árát. Az elmúlt esztendő a diplomá­ciai harcok tekintetében viszony lagos csendben telt el. aminek oka az amerikai választásokban keresendő. Amint Kissinger mondotta pár hónappal ezelőtt: „Az urak elmehetnek januárig aludni.’' Az új év napjától azon bán megszerveződik az új ame­rikai adminisztráció, amely két ségkívül arra fog törekedni, hogy a jom-kipuri háború dip­lomáciai szempontból Is befej#= ződjéib

Next

/
Oldalképek
Tartalom