Menora Egyenlőség, 1976. január-június (15. évfolyam, 588-611. szám)

1976-01-10 / 589. szám

MEN D RE ,Mr.August J.Molnár P.O.Box 1o 841 New Brunswick, New Je sey o99o3 U.3.A. Second closs mail registration No. 1373. AZ (SZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG [APJA XV. évf. 589 szám 1976. JANUÁR 10. JANUÁR 12: BIZTONSÁGI TANÁCSÜLÉS Január 12.-én ül össze az Egyesült Nemzetek Bizton­sági Tanácsa, hogy a palesz­­tinai kérdést ismét megtár­­gyalja.Furcsa tárgyalás lesz annyi szent. Meghívták rá ugyanis az arab terrorista bandát, Áráfátékat, viszont Izráel természetszerűen tá­voltartja magát, bojkottálja az ülést. Valószínűnek tartják, hogy az értekezleten a többség ha­tályon kívül fogja helyezni a 242-es számú ENSZ határo­zatot, amely Izráel létjogo­sultságát biztosítja. Az E- gyesült Államok azonban nem-mel fog szavazni, s ez­zel a határozatot automati­kusan megvétózza. Az ülésnek így csak pro­­pagandisztikus jelentősége van; ez azonban Izráelnek elég káros. Bár az izráeli kormányon belül megoszla­nak a vélemények a paleszti­nokkal való tárgyalást illető­en, abban mindenki egyetért, hogy Áráfátékkal nincs sem­mi beszélnivalójuk. így az ENSZ szószékét Izráelnek teljesen át kell engednie az arabok számára. Jicchák Rábin miniszterel­nök január 24.-én Washing­tonba érkezik, ahol Ford el­nökkel fog tárgyalni a továb­bi lépésekről. Bár az Egye­sült Államok politikája meg­lehetősen bizonytalan,az mégis biztos, hogy Washing­ton nem hajlandó addig elis­merni a PLO-t, amíg azok nem fogadják el Izráel létjo­gosultságát. békés lépést." A kozelkeleti béke Amerika érdeke A napokban jelent meg Washingtonban a tekintélyes Broo­kings magánkutató intézet által létesített külön bizottság jelen­tése. amely az izráeli—arab viszállyal és anak megoldási lehe­tőségeivel. illetve módozataival foglalkozik. A bizottság tagjai valamennyien tudósok és közéleti személyiségek — közöttük hat zsidó —, akik fél éven át foglalkoztak a probléma tanulmá­nyozásával, kutatásával és felmérésével. A következtetések legfontosabb alapja, hogy a közel-keleti béke elsőrendű amerikai érdek, ami csak az Izráellel és az arabok­kal való barátság révén érhető cl. ÁTFOGÓ MEGEGYEZÉS A jelentés szerint átfogó meg­egyezésre kell törekedni, amely­nek lényege az éveken át tartó fokozatos izraeli visszavonulás a megfelelő béke-lépések ellené­ben, amíg az arabok kötelezik magukat, hogy normalizálják kapcsolataikat Izráellel. Néhány kisebb határmódoMtás után Iz­rael visszavonul az 1967-es ha­tárokra. önrendelkezési jogot ad nak a palesztinaiaknák, akik ezért kötelezik magukat Izráel el­ismerésére, Lehetőséget kell ad­ni a palesztinaiaknak. hogy önál­ló államot létesítsenek, vagy fö­derációba lépjenek Jordániával. Jeruzsálem egységes kell, hogy maradion, de ugyanakkor a vá­ros különböző rezeit önrendel­kezési joggal ruházzák fel. A részletes jelentés leszögezi, hogy nyomban a hatnapos hábo ni után nagyszabású béketörek­vés indult meg. ame'y a jom-ki­­puri háború után ff lújult és az­óta fokozódik, és az 1975 szep­temberében megkötött izráeli— egyiptomi átmeneti egyezmény­ben érte el eddig csúcspontját. Fontos, hogy a békekezdemé­nyezés folytatódjon, mert a tár­gyalások leállásának, vagyis a a helyzet stagnálásának belátha­tatlan súlyos következményei le­hetnek. Ez azt is jelenti, hogy a mérsékelt politikusokat kibuk­tatják a szélsőségesek, akik e!ke riilhetetlenül a háború kitörését idézik elő. JAVULTAK A BÉKEKILÁTÁSOK Másrészt: a btkefeltét<slck alapja ma sokkal kedvezőbb, mint valaha volt, ntert az Izráel­­lel szomszédos országok végre valamennyien elismerték Izráel létezését, sőt hajlandóságot mu­tattak arra hogy bizonyos körül mények között vég'eges elrende­zésről tárgyaljanak. A jom-kipu­­ri háború óta Izrael részéről is nagyobb hajlandóság nyilvánul meg a tárgyalások iránt, akár átmeneti elrendezésről, vagy át­fogó. végleges megállapodásról van szó — beleértve a Paleszti­nái kérdés megoldását. Amerika a jom-kipuri háboiú óta intenzí­ven részt vesz a tárgyalásokban, kezdeményezésév-1 és garanciája val a fe’ek rendelkezésére áll és tudván, hogy a saját létfontos­ságú érdekeitől is szó van, igye­kezett tolni a béke szekerét. A jim-kipuri háború óta a lé­pésenként történő megvalósítás­ra fektették a hangsúlyt. Ennek célja többek közót a feszültség enyhítése volt és az a tudat, hogy így lehet eljutni az átfogó elrendezéshez. Minden átmeneti egyezménynek meg\ annak az elő nyei és a hátrányai, de jelen pil­lanatban úgy látszik, hogy nincs lehetőség a közeljövőben hasonló lépésre. Más szóval: a feszült­ség enyhülését és a huzamosabb stagnálás elkerülését csakis úgy lehet elérni, ha átfogó békét cél zó tárgyalásokra kerül sor, bele­értve azokat a közbeeső megálla podásokat. amelyek létfontossá­gúak a cél elérésére. ZSIDÓ—ARAB BÉKE — CSEREÜGYI,ET ALAPJÁN Az elrendezés kiindulási alap jaként egy olyan csereügylet szolgálhat, amelynek egyik része az izráeli béke és biztonság kö­veteléséből áll, a másik részét pedig az araboknak a megszállt területek kiürítésére irányuló kö vetélésé és a palesztinai önren­delkezési jog alkotja. Az izráeli követelés végrehajtása céljából szükség van arra, hogy az arab országok a maguk részéről hoz zájáruljanak a tartós békéhez, vagyis vállaljanak kötelezettsé­get, ismerjék el formálisan Tz­­ráelt, tartsák tiszteleiben Izráel szuverénitását. tartózkodjanak a háborúval való fenyegetőzéstől, szüntessék be az összes ellensé­ges lépéseket, és építsék ki foko zatosan a normális gazdasági, politikai, nemzetközi és körzeti kapcsolatokat. Az arab követelések kielégíté­se szorosan összefügg a meg­szállt területek kiürítésével, bi­zonyos Határkiigazításokkal mindkét fél részéről, és a Jeru­zsálemre vonatkozó közös, rend­kívüli megállapodással. BT ÉS NAGYHATALMI GARANCIÁK Nem vitás, hogy szükség lesz a megállapodások nemzetközi garantálására és biztosítására, azaz nemzetközi elrendezésekre és a békeegyezményt kiegészítő pótlékokra. Ajánlatos, hogy a Biztonsági Tanács adoptálja az egyezményeket. Ha a megállapo dások során demilitarizált, vagy semlegesített területek jönnek létre, számítani kell az UNO- hadsereg és az (JNO megfigyelő kar közreműködésére. A jelek szerint szükséges még a két nagyhatalom, vagy legalábbis az egyikük további kifejezett garan ciája. Amerikának fel kell ké­szülni már most a»ra, hogy a végleges elrendezéshez szüksé­ges garanciákat nyújthassa. A záróegyezménynek ki kell terjed nie a körzeti fegyvukezési ver­seny megszüntetésére, de amig erre sor kerül, huzamosabb időn át fegyverrel kell ellátni a szem­benálló feleket, hogy megszilár­dítsuk a biztonságérzetüket. Ezen kívül a feleknek sokrétű és igen jelentős gazdasági se­gélyt kell nyújtani, hogy talpra­­álljanak, hogy kárpótolják a há borús károkat és letelepítsék a menekülteket. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt 25 év keserű tapaszta latai nyomán a szembenálló fe­leknek nehézségeik lesznek — külső segítség nélkül — a tartós és átfogó megállapodásról tár­­gyslni. Még ott leledeznek a lel­ki és politikai gátlások minden nép és minden mozgalom kebe­lében. Ezek olyan erősek, hogy jelenleg lehetetlen megbirkózni velük — még akkor is, ha a kor mányok és a vezetők ebben érdé kelve vannak. Ezért segítségre van szükségük. Amerika ezen a téren jelentős segítséget nyújt­hat, mert mindkét fél bizalmát bírja és módjában áll katonai és gazdasági segélyt nyújtani. Aján latos volna a közreműködés a Szovjetunió részéről is. ha haj­landó Moszkva konstruktív fel­adatot betölteni. , A KOZELKELETI EGYEZMÉNY FONTOSABB RÉSZLETEI • A kölcsönös elismerés és békekapcsolatok: Jeruzsálem stá túszának rendezése különleges megállapodás által: a város egy séges marad. • A palesztinaiak: többségük szentül hiszi, hogy ónrendelkezé si joga van. Aki igaz békét akar, vagyis érdekelve van a tárgyalá­sokban és azok sikeres befejező sében, kénytelen elvileg elismer ni a palesztinaiak önrendelkezési jogát, amely része kell, hogy le­gyen a végleges elrendezésnek. Aki pedig a palesztinaiakat kép viseli, köteles elismerni Izráel és Jordánia önrendelkezési jogát. Vonatkozik ez elsősorban — a biztos és megegyezéses határok mellett — Izráelre és ezért a palesztinaiaknak garantálniuk kell (kölcsönösen) a zsidó állam békéjét és nyugalmát. Ilyen meg állapodás csak az esetben jön lét re, há Izráel is elismeri a palesz tinaiak önrendelkezési jogát és kölcsönösen megtalálják a tény­leges megegyezéshez vezető utat. Ennek keretében szó lehet füg getlen palesztinai államról, ame­lyet békeszerződés köt Izráelhez, vagy olyan palesztinai hatóság- jS ról, amelyet föderációs kapcso- $ latok 'Űznek Jordániához,’ bizo nyes ' :, ai autonómia fenn- Á tartása mellett. Mindenesetre a ít, békeszerződés keresztülvihetetlen a palesztinai menekültek prob­lémájának rendezése nélkül. A letelepítésen kívül szó van még az arab menekültek Izráel­­ben hagyott vagyoni kártérítésé­ről és az arab országokból elme­nekült zsidók kártalanításáról. A palesztinai menekültek ügyének rendezését elsősortan az nehezí­ti meg, hogy nem sikerült eddig megegyezésre jutni a képvisele­tüket illetően. 1974-ben a rabati konferencián elhatározták az arab országok, hogy a PFSz a palesztinaiak kizárólagos képvi­selete és ebben számos ország követte őket, most azonban akad nak olyanok, akik ellenzik ezt a nézetet. Jordániában például so­kan úgy vélik, hoey ez az ország a palesztinaiak kizárólagos kép­viselője. Az sem világos eléggé, hogy a PFSz milyen formában képviselheti Júdeábán, Somron bán. a gázai sávban, vagy a Jor­dániában élő palesztinaiakat, mert nincs semmiféle nyílt kap­csolata az itteni népcsoportok­hoz. A PFSz nem ismerte el nyil vánosan Izráel létjogosultságát, Izráel nem ismerte el ezt a szer vezetet és nem járult hozzá a palesztinai állam felállításához, így tehát nyilvánvaló, hogy a pa lesztinai kérdés csak az esetben lesz rendezhető, ha a palesztinai aknak olyan vezetőik lesznek, akik hajlandók Izraelt elismerni. Az átmeneti egyezmény nem lesz többé végcél, de a végleges megállapodás csak fokozatosan, bizonyára évek során érhető el. Erre azért van szükség, hogy a felek mindegyike lá«sa. hogy a partner milyen mértékben tartot­ta be az eddigi megállapodást és ezért kíszítik elő az újabb szük­séges lépést. Ha az egyik fél úgy véli, hogy a másik fél nem tar­totta be pontosan a megállapo­dást. akkor módjában — talán jogában — áll a következő lé­pést késleltetni. Jelentés hosszas fejtegetés ke rétében leszögezi, hogy a Közel- Kelet szempontjából leeveszélye sebb, „ha nem történik semmi­féle lépés”. Hangsúlyozza, hogy a helyzet stagnálása, vagy a tár­gyalásoknak zsákutcába jutása a biztonsági helyzet lezülléséhez és a háború elkerülhetetlen kitöré­séhez vezet. Milyen elnökié van szükség? Ha az 1976-os évre próbálunk előretekin­teni, úgy az Egyesült Államok legnagyobb eseménye nem vitásan az elnökválasztás. Pontosabban szólva, nagyon nagy baj lenne, ha nem a novemberi első keddben csúcsosod­na ki az év politikája. Ez ugyanis azt jelen­tené, hogy valami egészen váratlan súlyos esemény jön közbe, amit pedig nemcsak az Egyesült Államok, de az egész világ szeretne elkerülni. Kisebb váratlan politikai esemé­nyek, vagy akár nagyobbak is, — ha azok nem érintik közvetlenül Amerikát —, mindenkép­pen el kell hogy törpüljenek a választási harc sodrában. Ot hét múlva már javában benne vagyunk az előválasztási küzdelmekben; a new hampshire-i szavazás sok kérdésre ad majd választ. Attól kezdve a személyek küzdelme foglalja el a teret. A mostani három hét még lehetőséget ad arra, hogy inkább elvben fog­lalkozzunk a cím ben föltett kérdéssel: milyen elnökre van szüksége az Egyesült Államok­nak? A kérdésre különböző válaszok vannak. Egyes felfogások szerint döntő az, hogy olyan elnököt válasszanak a polgárok, aki nem­csak az államvezetés és a népmilliók közöt­ti bizalmatlansági szakadékot tudja áthidalni, de közös nevezőre tudja hozni a törvényhozó és végrehajtó hatalom közötti vélemény­különbséget is. Ezt az álláspontot főleg azok hangoztatják, akik a Demokrata Párt hívei, hiszen afelől kétség sem lehet, hogy a Kong­resszus két Házának összetételében a sza­vazók ismét demokrata többséget fognak biz­tosítani. Amerika lakosságának nagy több­sége demokrata szavazó, a hagyományok és a megszokás alapján, anélkül, hogy — leg­alábbis ez vonatkozik a lakosság jelentős többségére — valaha is gondolkozna azon: melyik párt jelöltje érdemesebb a bizalmá­ra? 1952 óta ugyan — tehát az utolsó negyed­században — főleg republikánus párti elnö­kök ültek a Fehér Házban, de nem azért, mintha a választók hangulata a Republikánus Párt felé tolódott volna el. A történelmi ta­pasztalat szerint mindig csak akkor került republikánus elnök az ország élére, ha az olyan kiemelkedő egyéniség volt, aki képes volt a párthatárokat áttörni. Az ország né­pe néha jól, néha rosszul választott, de ez a megállapítás mindenképpen érvényes ma­radt, Mivel ebben a pillartatban a Republi­kánus Párt nemigen tud ilyen kiemelkedő személyiséget felmutatni, az elnökválasztá- , si mérleg nyelve inkább a demokraták felé mutat. Ez persze még nem ad választarra, milyen elnökre lenne szükség. Egy másik vélemény szerint, a november­ben megválasztandó új elnöknek nem kell szükségképpen külpolitikai zseninek lenni. Akik ezen a véleményen vannak, azt hangoz­tatják, hogy Amerikában olyan súlyos bel­ső bajok vannak, amikhez viszonyítva eltör­pülnek a külső fenyegetések. Szép dolog — mondják ezek —, ha az Egyesült Államok erőteljesen képes visszautasítani minden külső fenyegetést, de vajon mi haszna van ebből, ha közben az ország tovább rohan a szociális ésgazdasági szakadékfelé?Azlen­­ne a jó elnök, aki a? ország legkiválóbb ko­ponyáit lenne képes maga mellé állítani és bevonni a közigazgatásba; aki olyan tömeg­bázist tudna teremteni magának, melynek se­gítségével megszüntetni, vagy legalábbis csökkenteni lehetne a számtalan különböző kisebbség szinte állandósult elégedetlensé­gét és lázongását. A külpolitikában jártasság e vélemény sze­rint az elkövetkezendő négy-öt évben nem sokat ér. Minden valószínűség szerint már ez év végére új vezetők állnak majd a két kommunista nagyhatalom élén. Hogy ezek kik lesznek, senki sem tudhatja, és még kevésbe, hogy milyen politikai elképzeléseket hoznak magukkal. Amerikának tehát elsősorban be­felé kell fordulnia, és belpolitikához értő el­nököt választania. Nem egészen így van — mondják azok, akik úgy vélik, hogy Amerika belső bajai zömmel külső hatások következménye. Nemzetközi szervezkedés folyik Amerika meggyengí­tésére — mondják —, s a különböző, javító célzatú mozgalmak mögött, bármilyen'álar­­cot öltsenek is és legyenek vezetői bármilyen jószándékúak és hiszékenyek, mindigMoszk­­va és a nemzetközi kommunizmus kezét kell kpresni. Ez az álláspont talán egy kissé túl­zott, de van benne némi igazság. Akik változ­tatni akarnak Amerika jelenlegi életformá­ján, nem okvetlenül a kommunizmus felé a­­karják elhajlítani. De az tény, hogy ezek a reformerek éppen úgy nem tudják a választ a kor döntő társadalmi kérdéseire, mintázok, akik nem is akarnak változtatni. Emberisé­günk és Amerika döntő veszélye lehet hogy tényleg nem az atombombában rejlik. De az általános elszennyeződés, a fogyasztó tár­sadalommal járó ellélektelenedés néma ka­pitalizmus tünetei. A kommunista államok ugyanezekben a betegségekben szenvednek, csak éppen néhány évtizeddel még le vannak maradva. Ahogy termelésük fölfejlődik, szembekerülnek ugyanezekkel a problémák­kal. Ezt a kommunistá vezetők pontosan tud­ják, tehát részükről az Egyesült Államok éle­tébe való beavatkozás csakis imperialista szándékú. Vagyis — mondják ennek a felfo­gásnak hívei —, az'Egyesült Államok olyan döntő külpolitikai csaták előtt áll, amelyek igenis diplomáciai varázslóelnökké-válasz­­tását teszik szükségessé. Hogy kit és milyen elnököt választanak, — nem tudható. Egy azonban biztos. Mivel a novemberben megválasztott elnök első idő­szakának végére ér, tehát 1980-ban, Ameri­ka lakosságának fele 40'éven aluli lesz. Te­hát lényegében olyan választóközönséget kell kiszolgálnia az elnöknek, amelynek részére a roosevelti "new deal" ugyanúgy nem mond semmit, mint a második világháború fasisz­ta, vagy az azt követő hidegháború kommu­nista veszélye. Politikai emlékezőtehetsé­gük maximálisan a vietnami háborúig, bel­politikai vonalon pedig esetleg a néger gettó­lázadásokig és a nagy politikai botránybkig, Watergate-ig, Chappaquiddick-ig terjed majd. Ha ebből a szempontból nézzük a dol­got, azt kell mondani, hogy a novemberben megválasztott elnök — legyen az Ford vagy Reagan, Humphrey, Jackson vagy Kénnedy — mindenképpen idegen, sőt néha ellenséges talajon lesz kénytelen mozogni. Mert a fia­talság kegyetlen az idősebbek ideológiájával szemben, és nem is nagyon tudunk olyen e­­redményeket, vívmányokat felmutatni, a­­mikríek alapján jogosan kérhetnénk: változ­tassák meg meggyőződésüket azok, akik az évtized végére átveszik a stafétabotot. Vagyis a döntő kérdés,talán nem az, hogy milyen elnököt választunk 1976-ban, hanem milyen elnököt választanak 1980-ban. A baj csupán az, hogyha az 1976-os elnök nem meg­felölő, úgy fennáll a veszélye: 1980-ban már egyáltalán nem fognak demokratikus módon választani elnököt. A kormány nem vállal felelősséget A kormányzati tehetetlenség csodálatos iskolapéldáját produkálta egy új ontariói ren­delet, amely ellenőrzés alá vonja alakbére­ket Torontóban. Az infláció elleni harc je­gyében csupán évi 8 százalék lakbéremelést engedélyeznek. A háztulajdonosok ezt joggal keveslik, mert ugyanákkor az adók és a fenn­tartási költségek lényegesen többel emelked­nek. Igya bérlőknek magasabb emeléseket jelentenek be. A kormány most az újságok út­ján azt tanácsolja a bérlőknek, hogy ne fi­zessenek többet, mint 8 százalékkal emelt összeget. A kisérő levél azonban legyen na­gyon udvarias — mondja a kormányutasítás, — mert hátha a végén a háziuraknak lesz igazuk, és akkor a lakó kellemetlen hely­zetbe kerül; márpedig a kormány nem tud­ja őket megvédeni és esetleglakás nélkül maradnak. Csodabölcs rendelet, amely végre közös frontra hozta a háziurat és a bérlőt. Abban ugyanis mindannyian egyetértenek, hogy a lakbérellenörző kormányszerveknek elment ,a józan esze.

Next

/
Oldalképek
Tartalom