Menora Egyenlőség, 1976. január-június (15. évfolyam, 588-611. szám)
1976-01-10 / 589. szám
MEN D RE ,Mr.August J.Molnár P.O.Box 1o 841 New Brunswick, New Je sey o99o3 U.3.A. Second closs mail registration No. 1373. AZ (SZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG [APJA XV. évf. 589 szám 1976. JANUÁR 10. JANUÁR 12: BIZTONSÁGI TANÁCSÜLÉS Január 12.-én ül össze az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa, hogy a palesztinai kérdést ismét megtárgyalja.Furcsa tárgyalás lesz annyi szent. Meghívták rá ugyanis az arab terrorista bandát, Áráfátékat, viszont Izráel természetszerűen távoltartja magát, bojkottálja az ülést. Valószínűnek tartják, hogy az értekezleten a többség hatályon kívül fogja helyezni a 242-es számú ENSZ határozatot, amely Izráel létjogosultságát biztosítja. Az E- gyesült Államok azonban nem-mel fog szavazni, s ezzel a határozatot automatikusan megvétózza. Az ülésnek így csak propagandisztikus jelentősége van; ez azonban Izráelnek elég káros. Bár az izráeli kormányon belül megoszlanak a vélemények a palesztinokkal való tárgyalást illetően, abban mindenki egyetért, hogy Áráfátékkal nincs semmi beszélnivalójuk. így az ENSZ szószékét Izráelnek teljesen át kell engednie az arabok számára. Jicchák Rábin miniszterelnök január 24.-én Washingtonba érkezik, ahol Ford elnökkel fog tárgyalni a további lépésekről. Bár az Egyesült Államok politikája meglehetősen bizonytalan,az mégis biztos, hogy Washington nem hajlandó addig elismerni a PLO-t, amíg azok nem fogadják el Izráel létjogosultságát. békés lépést." A kozelkeleti béke Amerika érdeke A napokban jelent meg Washingtonban a tekintélyes Brookings magánkutató intézet által létesített külön bizottság jelentése. amely az izráeli—arab viszállyal és anak megoldási lehetőségeivel. illetve módozataival foglalkozik. A bizottság tagjai valamennyien tudósok és közéleti személyiségek — közöttük hat zsidó —, akik fél éven át foglalkoztak a probléma tanulmányozásával, kutatásával és felmérésével. A következtetések legfontosabb alapja, hogy a közel-keleti béke elsőrendű amerikai érdek, ami csak az Izráellel és az arabokkal való barátság révén érhető cl. ÁTFOGÓ MEGEGYEZÉS A jelentés szerint átfogó megegyezésre kell törekedni, amelynek lényege az éveken át tartó fokozatos izraeli visszavonulás a megfelelő béke-lépések ellenében, amíg az arabok kötelezik magukat, hogy normalizálják kapcsolataikat Izráellel. Néhány kisebb határmódoMtás után Izrael visszavonul az 1967-es határokra. önrendelkezési jogot ad nak a palesztinaiaknák, akik ezért kötelezik magukat Izráel elismerésére, Lehetőséget kell adni a palesztinaiaknak. hogy önálló államot létesítsenek, vagy föderációba lépjenek Jordániával. Jeruzsálem egységes kell, hogy maradion, de ugyanakkor a város különböző rezeit önrendelkezési joggal ruházzák fel. A részletes jelentés leszögezi, hogy nyomban a hatnapos hábo ni után nagyszabású béketörekvés indult meg. ame'y a jom-kipuri háború után ff lújult és azóta fokozódik, és az 1975 szeptemberében megkötött izráeli— egyiptomi átmeneti egyezményben érte el eddig csúcspontját. Fontos, hogy a békekezdeményezés folytatódjon, mert a tárgyalások leállásának, vagyis a a helyzet stagnálásának beláthatatlan súlyos következményei lehetnek. Ez azt is jelenti, hogy a mérsékelt politikusokat kibuktatják a szélsőségesek, akik e!ke riilhetetlenül a háború kitörését idézik elő. JAVULTAK A BÉKEKILÁTÁSOK Másrészt: a btkefeltét<slck alapja ma sokkal kedvezőbb, mint valaha volt, ntert az Izráellel szomszédos országok végre valamennyien elismerték Izráel létezését, sőt hajlandóságot mutattak arra hogy bizonyos körül mények között vég'eges elrendezésről tárgyaljanak. A jom-kipuri háború óta Izrael részéről is nagyobb hajlandóság nyilvánul meg a tárgyalások iránt, akár átmeneti elrendezésről, vagy átfogó. végleges megállapodásról van szó — beleértve a Palesztinái kérdés megoldását. Amerika a jom-kipuri háboiú óta intenzíven részt vesz a tárgyalásokban, kezdeményezésév-1 és garanciája val a fe’ek rendelkezésére áll és tudván, hogy a saját létfontosságú érdekeitől is szó van, igyekezett tolni a béke szekerét. A jim-kipuri háború óta a lépésenként történő megvalósításra fektették a hangsúlyt. Ennek célja többek közót a feszültség enyhítése volt és az a tudat, hogy így lehet eljutni az átfogó elrendezéshez. Minden átmeneti egyezménynek meg\ annak az elő nyei és a hátrányai, de jelen pillanatban úgy látszik, hogy nincs lehetőség a közeljövőben hasonló lépésre. Más szóval: a feszültség enyhülését és a huzamosabb stagnálás elkerülését csakis úgy lehet elérni, ha átfogó békét cél zó tárgyalásokra kerül sor, beleértve azokat a közbeeső megálla podásokat. amelyek létfontosságúak a cél elérésére. ZSIDÓ—ARAB BÉKE — CSEREÜGYI,ET ALAPJÁN Az elrendezés kiindulási alap jaként egy olyan csereügylet szolgálhat, amelynek egyik része az izráeli béke és biztonság követeléséből áll, a másik részét pedig az araboknak a megszállt területek kiürítésére irányuló kö vetélésé és a palesztinai önrendelkezési jog alkotja. Az izráeli követelés végrehajtása céljából szükség van arra, hogy az arab országok a maguk részéről hoz zájáruljanak a tartós békéhez, vagyis vállaljanak kötelezettséget, ismerjék el formálisan Tzráelt, tartsák tiszteleiben Izráel szuverénitását. tartózkodjanak a háborúval való fenyegetőzéstől, szüntessék be az összes ellenséges lépéseket, és építsék ki foko zatosan a normális gazdasági, politikai, nemzetközi és körzeti kapcsolatokat. Az arab követelések kielégítése szorosan összefügg a megszállt területek kiürítésével, bizonyos Határkiigazításokkal mindkét fél részéről, és a Jeruzsálemre vonatkozó közös, rendkívüli megállapodással. BT ÉS NAGYHATALMI GARANCIÁK Nem vitás, hogy szükség lesz a megállapodások nemzetközi garantálására és biztosítására, azaz nemzetközi elrendezésekre és a békeegyezményt kiegészítő pótlékokra. Ajánlatos, hogy a Biztonsági Tanács adoptálja az egyezményeket. Ha a megállapo dások során demilitarizált, vagy semlegesített területek jönnek létre, számítani kell az UNO- hadsereg és az (JNO megfigyelő kar közreműködésére. A jelek szerint szükséges még a két nagyhatalom, vagy legalábbis az egyikük további kifejezett garan ciája. Amerikának fel kell készülni már most a»ra, hogy a végleges elrendezéshez szükséges garanciákat nyújthassa. A záróegyezménynek ki kell terjed nie a körzeti fegyvukezési verseny megszüntetésére, de amig erre sor kerül, huzamosabb időn át fegyverrel kell ellátni a szembenálló feleket, hogy megszilárdítsuk a biztonságérzetüket. Ezen kívül a feleknek sokrétű és igen jelentős gazdasági segélyt kell nyújtani, hogy talpraálljanak, hogy kárpótolják a há borús károkat és letelepítsék a menekülteket. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt 25 év keserű tapaszta latai nyomán a szembenálló feleknek nehézségeik lesznek — külső segítség nélkül — a tartós és átfogó megállapodásról tárgyslni. Még ott leledeznek a lelki és politikai gátlások minden nép és minden mozgalom kebelében. Ezek olyan erősek, hogy jelenleg lehetetlen megbirkózni velük — még akkor is, ha a kor mányok és a vezetők ebben érdé kelve vannak. Ezért segítségre van szükségük. Amerika ezen a téren jelentős segítséget nyújthat, mert mindkét fél bizalmát bírja és módjában áll katonai és gazdasági segélyt nyújtani. Aján latos volna a közreműködés a Szovjetunió részéről is. ha hajlandó Moszkva konstruktív feladatot betölteni. , A KOZELKELETI EGYEZMÉNY FONTOSABB RÉSZLETEI • A kölcsönös elismerés és békekapcsolatok: Jeruzsálem stá túszának rendezése különleges megállapodás által: a város egy séges marad. • A palesztinaiak: többségük szentül hiszi, hogy ónrendelkezé si joga van. Aki igaz békét akar, vagyis érdekelve van a tárgyalásokban és azok sikeres befejező sében, kénytelen elvileg elismer ni a palesztinaiak önrendelkezési jogát, amely része kell, hogy legyen a végleges elrendezésnek. Aki pedig a palesztinaiakat kép viseli, köteles elismerni Izráel és Jordánia önrendelkezési jogát. Vonatkozik ez elsősorban — a biztos és megegyezéses határok mellett — Izráelre és ezért a palesztinaiaknak garantálniuk kell (kölcsönösen) a zsidó állam békéjét és nyugalmát. Ilyen meg állapodás csak az esetben jön lét re, há Izráel is elismeri a palesz tinaiak önrendelkezési jogát és kölcsönösen megtalálják a tényleges megegyezéshez vezető utat. Ennek keretében szó lehet füg getlen palesztinai államról, amelyet békeszerződés köt Izráelhez, vagy olyan palesztinai hatóság- jS ról, amelyet föderációs kapcso- $ latok 'Űznek Jordániához,’ bizo nyes ' :, ai autonómia fenn- Á tartása mellett. Mindenesetre a ít, békeszerződés keresztülvihetetlen a palesztinai menekültek problémájának rendezése nélkül. A letelepítésen kívül szó van még az arab menekültek Izráelben hagyott vagyoni kártérítéséről és az arab országokból elmenekült zsidók kártalanításáról. A palesztinai menekültek ügyének rendezését elsősortan az nehezíti meg, hogy nem sikerült eddig megegyezésre jutni a képviseletüket illetően. 1974-ben a rabati konferencián elhatározták az arab országok, hogy a PFSz a palesztinaiak kizárólagos képviselete és ebben számos ország követte őket, most azonban akad nak olyanok, akik ellenzik ezt a nézetet. Jordániában például sokan úgy vélik, hoey ez az ország a palesztinaiak kizárólagos képviselője. Az sem világos eléggé, hogy a PFSz milyen formában képviselheti Júdeábán, Somron bán. a gázai sávban, vagy a Jordániában élő palesztinaiakat, mert nincs semmiféle nyílt kapcsolata az itteni népcsoportokhoz. A PFSz nem ismerte el nyil vánosan Izráel létjogosultságát, Izráel nem ismerte el ezt a szer vezetet és nem járult hozzá a palesztinai állam felállításához, így tehát nyilvánvaló, hogy a pa lesztinai kérdés csak az esetben lesz rendezhető, ha a palesztinai aknak olyan vezetőik lesznek, akik hajlandók Izraelt elismerni. Az átmeneti egyezmény nem lesz többé végcél, de a végleges megállapodás csak fokozatosan, bizonyára évek során érhető el. Erre azért van szükség, hogy a felek mindegyike lá«sa. hogy a partner milyen mértékben tartotta be az eddigi megállapodást és ezért kíszítik elő az újabb szükséges lépést. Ha az egyik fél úgy véli, hogy a másik fél nem tartotta be pontosan a megállapodást. akkor módjában — talán jogában — áll a következő lépést késleltetni. Jelentés hosszas fejtegetés ke rétében leszögezi, hogy a Közel- Kelet szempontjából leeveszélye sebb, „ha nem történik semmiféle lépés”. Hangsúlyozza, hogy a helyzet stagnálása, vagy a tárgyalásoknak zsákutcába jutása a biztonsági helyzet lezülléséhez és a háború elkerülhetetlen kitöréséhez vezet. Milyen elnökié van szükség? Ha az 1976-os évre próbálunk előretekinteni, úgy az Egyesült Államok legnagyobb eseménye nem vitásan az elnökválasztás. Pontosabban szólva, nagyon nagy baj lenne, ha nem a novemberi első keddben csúcsosodna ki az év politikája. Ez ugyanis azt jelentené, hogy valami egészen váratlan súlyos esemény jön közbe, amit pedig nemcsak az Egyesült Államok, de az egész világ szeretne elkerülni. Kisebb váratlan politikai események, vagy akár nagyobbak is, — ha azok nem érintik közvetlenül Amerikát —, mindenképpen el kell hogy törpüljenek a választási harc sodrában. Ot hét múlva már javában benne vagyunk az előválasztási küzdelmekben; a new hampshire-i szavazás sok kérdésre ad majd választ. Attól kezdve a személyek küzdelme foglalja el a teret. A mostani három hét még lehetőséget ad arra, hogy inkább elvben foglalkozzunk a cím ben föltett kérdéssel: milyen elnökre van szüksége az Egyesült Államoknak? A kérdésre különböző válaszok vannak. Egyes felfogások szerint döntő az, hogy olyan elnököt válasszanak a polgárok, aki nemcsak az államvezetés és a népmilliók közötti bizalmatlansági szakadékot tudja áthidalni, de közös nevezőre tudja hozni a törvényhozó és végrehajtó hatalom közötti véleménykülönbséget is. Ezt az álláspontot főleg azok hangoztatják, akik a Demokrata Párt hívei, hiszen afelől kétség sem lehet, hogy a Kongresszus két Házának összetételében a szavazók ismét demokrata többséget fognak biztosítani. Amerika lakosságának nagy többsége demokrata szavazó, a hagyományok és a megszokás alapján, anélkül, hogy — legalábbis ez vonatkozik a lakosság jelentős többségére — valaha is gondolkozna azon: melyik párt jelöltje érdemesebb a bizalmára? 1952 óta ugyan — tehát az utolsó negyedszázadban — főleg republikánus párti elnökök ültek a Fehér Házban, de nem azért, mintha a választók hangulata a Republikánus Párt felé tolódott volna el. A történelmi tapasztalat szerint mindig csak akkor került republikánus elnök az ország élére, ha az olyan kiemelkedő egyéniség volt, aki képes volt a párthatárokat áttörni. Az ország népe néha jól, néha rosszul választott, de ez a megállapítás mindenképpen érvényes maradt, Mivel ebben a pillartatban a Republikánus Párt nemigen tud ilyen kiemelkedő személyiséget felmutatni, az elnökválasztá- , si mérleg nyelve inkább a demokraták felé mutat. Ez persze még nem ad választarra, milyen elnökre lenne szükség. Egy másik vélemény szerint, a novemberben megválasztandó új elnöknek nem kell szükségképpen külpolitikai zseninek lenni. Akik ezen a véleményen vannak, azt hangoztatják, hogy Amerikában olyan súlyos belső bajok vannak, amikhez viszonyítva eltörpülnek a külső fenyegetések. Szép dolog — mondják ezek —, ha az Egyesült Államok erőteljesen képes visszautasítani minden külső fenyegetést, de vajon mi haszna van ebből, ha közben az ország tovább rohan a szociális ésgazdasági szakadékfelé?Azlenne a jó elnök, aki a? ország legkiválóbb koponyáit lenne képes maga mellé állítani és bevonni a közigazgatásba; aki olyan tömegbázist tudna teremteni magának, melynek segítségével megszüntetni, vagy legalábbis csökkenteni lehetne a számtalan különböző kisebbség szinte állandósult elégedetlenségét és lázongását. A külpolitikában jártasság e vélemény szerint az elkövetkezendő négy-öt évben nem sokat ér. Minden valószínűség szerint már ez év végére új vezetők állnak majd a két kommunista nagyhatalom élén. Hogy ezek kik lesznek, senki sem tudhatja, és még kevésbe, hogy milyen politikai elképzeléseket hoznak magukkal. Amerikának tehát elsősorban befelé kell fordulnia, és belpolitikához értő elnököt választania. Nem egészen így van — mondják azok, akik úgy vélik, hogy Amerika belső bajai zömmel külső hatások következménye. Nemzetközi szervezkedés folyik Amerika meggyengítésére — mondják —, s a különböző, javító célzatú mozgalmak mögött, bármilyen'álarcot öltsenek is és legyenek vezetői bármilyen jószándékúak és hiszékenyek, mindigMoszkva és a nemzetközi kommunizmus kezét kell kpresni. Ez az álláspont talán egy kissé túlzott, de van benne némi igazság. Akik változtatni akarnak Amerika jelenlegi életformáján, nem okvetlenül a kommunizmus felé akarják elhajlítani. De az tény, hogy ezek a reformerek éppen úgy nem tudják a választ a kor döntő társadalmi kérdéseire, mintázok, akik nem is akarnak változtatni. Emberiségünk és Amerika döntő veszélye lehet hogy tényleg nem az atombombában rejlik. De az általános elszennyeződés, a fogyasztó társadalommal járó ellélektelenedés néma kapitalizmus tünetei. A kommunista államok ugyanezekben a betegségekben szenvednek, csak éppen néhány évtizeddel még le vannak maradva. Ahogy termelésük fölfejlődik, szembekerülnek ugyanezekkel a problémákkal. Ezt a kommunistá vezetők pontosan tudják, tehát részükről az Egyesült Államok életébe való beavatkozás csakis imperialista szándékú. Vagyis — mondják ennek a felfogásnak hívei —, az'Egyesült Államok olyan döntő külpolitikai csaták előtt áll, amelyek igenis diplomáciai varázslóelnökké-választását teszik szükségessé. Hogy kit és milyen elnököt választanak, — nem tudható. Egy azonban biztos. Mivel a novemberben megválasztott elnök első időszakának végére ér, tehát 1980-ban, Amerika lakosságának fele 40'éven aluli lesz. Tehát lényegében olyan választóközönséget kell kiszolgálnia az elnöknek, amelynek részére a roosevelti "new deal" ugyanúgy nem mond semmit, mint a második világháború fasiszta, vagy az azt követő hidegháború kommunista veszélye. Politikai emlékezőtehetségük maximálisan a vietnami háborúig, belpolitikai vonalon pedig esetleg a néger gettólázadásokig és a nagy politikai botránybkig, Watergate-ig, Chappaquiddick-ig terjed majd. Ha ebből a szempontból nézzük a dolgot, azt kell mondani, hogy a novemberben megválasztott elnök — legyen az Ford vagy Reagan, Humphrey, Jackson vagy Kénnedy — mindenképpen idegen, sőt néha ellenséges talajon lesz kénytelen mozogni. Mert a fiatalság kegyetlen az idősebbek ideológiájával szemben, és nem is nagyon tudunk olyen eredményeket, vívmányokat felmutatni, amikríek alapján jogosan kérhetnénk: változtassák meg meggyőződésüket azok, akik az évtized végére átveszik a stafétabotot. Vagyis a döntő kérdés,talán nem az, hogy milyen elnököt választunk 1976-ban, hanem milyen elnököt választanak 1980-ban. A baj csupán az, hogyha az 1976-os elnök nem megfelölő, úgy fennáll a veszélye: 1980-ban már egyáltalán nem fognak demokratikus módon választani elnököt. A kormány nem vállal felelősséget A kormányzati tehetetlenség csodálatos iskolapéldáját produkálta egy új ontariói rendelet, amely ellenőrzés alá vonja alakbéreket Torontóban. Az infláció elleni harc jegyében csupán évi 8 százalék lakbéremelést engedélyeznek. A háztulajdonosok ezt joggal keveslik, mert ugyanákkor az adók és a fenntartási költségek lényegesen többel emelkednek. Igya bérlőknek magasabb emeléseket jelentenek be. A kormány most az újságok útján azt tanácsolja a bérlőknek, hogy ne fizessenek többet, mint 8 százalékkal emelt összeget. A kisérő levél azonban legyen nagyon udvarias — mondja a kormányutasítás, — mert hátha a végén a háziuraknak lesz igazuk, és akkor a lakó kellemetlen helyzetbe kerül; márpedig a kormány nem tudja őket megvédeni és esetleglakás nélkül maradnak. Csodabölcs rendelet, amely végre közös frontra hozta a háziurat és a bérlőt. Abban ugyanis mindannyian egyetértenek, hogy a lakbérellenörző kormányszerveknek elment ,a józan esze.
