Menora Egyenlőség, 1975. január-június (14. évfolyam, 543-565. szám)
1975-01-11 / 543. szám
JT7 5 ?m MENDER »Mr.August J.Molnár P.O.Box lo34 New Brunswick, New Jersey o39a3 U.S.A. Second clan mail registration No. 137) AZ ESZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA Árftt XIV. évf. 543. szám 30 cent 1975. januÁr 11. . / EGRI GYÖRGY: MAJD CSAK ÁTBOTLADOZUNK EGY ÚJABB ESZTENDŐT IS Mielőtt e heti külpolitikai elemzésemet megkezdeném, nem-zsidó olvasóimat (hála istennek, egyre növekvő, szép számban vannak ilyenek) szeretném megtanítani a jiddis nyelv egy jellegzetes kifejezésére: ’’Nebich“. A jiddis szavak általában értelmileg többrétűek, nehéz őket tömören lefordítani. A ’’nebich“ szó sajnálkozást fejez ki, bizonyos fokú lekicsinylő gúny vagy öngúny is van benne, és olyankor alkalmazzák, amikor még azt sem lehet biztosan tudni, jó-e az, ami történik vagy rossz. Hogy miért kell ezt a szót megmagyaráznom? Mert mire világunk befordult az 1975- ös esztendőbe, világossá vált, hogy az emberiség történelmének egyik legjelentősebb fordulópontjához érkeztünk... nebich. Első világháború, depresszió, második világháború, hitlerizmus, sztálinizmus után ismét élvezői lehetünk egy olyan történelmi átalakulásnak, amihez hasonlót talán soha nem látott még a világ, csak éppen (nebich) a fene se kíváncsi rá; szeretnénk végre nyugton élni... de éppen ez az, amire 1975-ben semmi remény nincs. A mélyreható átalakulásokat az év elején a két szembenálló világ hatalmainak egyegy nagy horderejű megnyilatkozása vezette be. Az egyik az a szovjet-egyiptomi hír volt, hogy Brezsnyev januárra tervezett kairói látogatását bizonytalan időre elhalasztják; a másik Kissinger amerikai külügyminiszter alaposan meggondolt, szándékosan elkövetett ’’indiszkréciója“ volt arról, hogy az Egyesült Államok katonai akcióra is készen áll az arab országok ellen egy újabb olajembargó esetén. Nem ezek a nyilatkozatok vezetik a világöt a sorsfordulóhoz, hanem éppen fordítva! ezek csak tünetei azoknak a félelmetes erőknek, amelyek a világpolitika vulkánjának mélyén lávaként fortyognak. Ha szigorúan izráeli szempontból vizsgálnánk az eseményeket, még azt is mondhatnánk, hogy azok örvendetesek. De mivel Izráel kérdésé csak mellékszerepet játszik nemcsak a világpolitikában, de még a Közel-Kelet zajlásában is, nem árt, ha a híreket aggódó óvatossággal fogadjuk csak. MÉG KISZÁMÍTANI IS NAGYON NEHÉZ Ml rejlik a szovjet-egyiptomi tárgyalások elhalasztása mögötc? Az elmúlt hetekben úgy tűnt, hogy a kissingeri politika, amely a közel-keleti válságot lépcsőzetes egyiptomi-izráeli tárgyalások alapján akarja megoldani, ’’kifutott a gőzből“, kimerült. A Szovjetunió viszszaszerzett valamit korábbi pozícióiból, és Izráelt ismét a genfi tárgyalóasztalhoz kényszerítheti, ahol a kommunista és arab nyomás hatására kénytelen lesz olyan engedményekre, amikért nem kap ellenszolgáltatást. A Szovjet ismét vezető hatalommá válik a közel-keleti kérdésben. Irak és Szíria után ismét megindítja Egyiptomba is a fegyverszállításokat, és ennek ellenértékeként Szádáttól komoly politikai koncessziókat kap. Esetleg visszatérnek a Nílus mentére a szovjet ’’tanácsadók“, akiket 1972-ben az egyiptomiak rövid úton hazaküldtek. Mindez főként azért nem következett be, mert a világgazdasági vezetése kicsúszóban van mind Amerika, mind a Szovjetunió kezéből, és új hatalmak nőnek fel. Ha arra gondolunk, hogy az olajkutak birtokosai minden nap minden órájának minden percében 165,000 dollárt vágnak zsebre a nyersolaj ellenértékeként, úgy megérthetjük az eltolódás okát. A 165,000 dollár ugyanis egy óra alatt 15 millió dollárt, egy nap alatt 360 millió dollárt, egy hónap alatt“ 12 ezer millió dollárt jelent. Iszonyatos pénz, amit az olajban gazdag államok még fel sem tudnak használni, azt be kell fektetniük. Olvasóink nagy része tudja, milyen gond az invesztíció, ha 1,000,10,000 esetleg 50,000 dollárt kell valamibe befektetni. De amikor havonként 12 billiót, egy év alatt 150 billiót... vajon el tudják-e ezt képzelni?Az arab államok vezetői sorra vásárolják fel a világ nagyvállalatait. Kisajátítják az ARAMCO-t, a világ legnagyobb olajérdekeltségét. Megveszik az IBM-et, a Pan American légitársaságot, a Krupp műveket, mindent, ami megvehető — és minden megvehető. E- zek aztán újabb profitot hoznak, még több pénz gyülemlik fel és vár befektetésre. A végén mindenki koldusbotra jut, s a világhatalom egykét tucat olajfejedelem kezébe kerül. A nagy ipari országok most kezdik tisztán látni, milyen veszélyt jelent számukra a Közel-Kelet megerősödése. - Nemcsak a nyugati hatalmak félnek ettől, de a Szovjetunió is. Könnyen elképzelhető, hogy Kissinger és Gromiko, illetve Ford és Brezsnyev tárgyalásain (bizalmas formában) felmerült ez a probléma. És mivel egyetlen nagyhatalom morális integritásában sincs okunk hinni, nagyon könnyen lehet, hogy még arr ról is tárgyaltak, nincs-e itt az utolsó pillanat a világ újabb felosztására? VÉRRÁK VAGY JACKSON-KdR? Izráel felosztásáról ezen a szinten nincsen szó. Ezen a szinten Izráel egyáltalán nem érdekes. Bármelyik nagyhatalom hajlandó lenne feláldozni a zsidó államot, ha nem tudná biztosan, hogy ezzel csak néhány évre odázza el saját tökéletes gazdasági kiszolgáltatottságát. De a közel-keleti arab világ megosztása a két szuperhatalom között — ez már lényegesebb probléma, érdemes róla komolyan tárgyalni..... Brezsnyev éppen az elmúlt két hétben kapott komoly leckét. A két egyiptomi vezető, Fahmi külügy- és Gamasszi hadügyminiszter moszkvai tárgyalása során közölte az oroszokkal, hogy szó sem lehet a közel-keleti térségbe való viszszarérésükről. Mert ha Szádét bele is egyezne, Feiszál szaudi-arábiai király tiltakozik ellene. Gyűlöli a kommunistákat, és mivel a kasszakulcs nála van, módjában is áll elképzeléseit mindenkire ráerőszakolni. Valószínűleg ez a döntő oka Brezsnyev kairói útja elhalasztásának. Persze, lehetnek más okok is. Az a hír járja, hogy Brezsnyev leukémiában szenved, s ha ez igaz, úgy napjai meg vannak számlálva. Ki lesz az utód? De az is lehet, hogy nincs leukémiája, csak belebukott abba, hogy az Egyesült Államok kongresszusa nem ült fel fenntartás nélkül a détentemosolynak. És ha a brezsnyevi vonal megbukott, ki lesz az utód?A kiélesedett nemzetközi helyzetben kézenfekvő lenne a neo-sztálinista irányzat feliílkerekedése, Seljepin NKVD főnök és Grecskó hadseregfőparancsnok irányításával. Bármilyen kegyes ember is Feiszál király, jó lenne megszabadulni tőle. Csakhogy ezkorántsembiztos. A Szovjetunióban a trónöröklés eldöntésének egyetlen lehetséges és hagyományos módja a palotaforradalom. Nem okvetlenül az győz, akinek erősebb politikai érvei vannak, hanem az, aki egy adott pillanatban a Politikai Bizottság ülésére a számára megbízható katonai vagy rendőri egységet fel tudja vonultatni, így történt ez minden eddigi szovjet hatalmi cserénél, így került uralomra Sztálin, Málenkov, Hruscsov, Brezsnyev is. Lehet, hogy Brezsnyev beteg, és lehet, hogy megbukott. Az is lehet, hogy Seljepint vagy Grecskót a legkö'zelebbi központi vezetőségi ülésen a falhoz állítják, mint tették pl. Berijával. Egy biztos: a szovjet kommunista párton belül ádáz frakcióharcok folynak, és a hatalom megszerzése érdekében nemcsakelvtársi segítséget vesznek igénybe. A lenini doktrína szerint az ördöggel is lehet szövetkezni. Miért ne lehetne , mondjuk, az amerikaiakkal? S a történelem mostani buktatóján igen sok közös érdeke van a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak. Néhány évvel ezelőtt még csak a feltörekvő sárga veszedelemtől kellett mind a kettőnek félnie. Ma már félni kell az arab világtól, pontosabban az olajvilágtól is. Kissinger külügyminiszter nyilatkozata elsősorban a nyugati közvéleményben váltott ki nagy felháborodást. De talán nem is a közvéleményben, inkább csak a nyugati sajtóban, s egyre mélyebb az a meggyőződésem, hogy a nyugat liberálisként csúfolt sajtójának halvány fogalma nincs a világpolitikáról. Mit is mondott tulajdonképpen Kissinger? Azt, hogy az Egyesült Államok semmikép nem tűr el egy újabb olajzárlatot, s ha ilyennel kísérleteznek „z k, úgy katonai erővel fó'íj. : ellenük fellépni. Jack Anderson, az ismert kolumnista még arról is tud, hogy a Pentagonban kész vannak a katonai tervek a kuwaiti és dél-arábiai olajmezök ejtőernyős megszállására. Irigylem Jack Andersont — semmi másért, mint imponzáns angol tudásáért. A Menóra két hónappal ezelőtt megírta ezt a hírt, és mégsem rendítette meg a világot. Anderson fogalmazásában viszont igen. Pedig nem is kell hozzá más, mint figyelni az európai sajtót, figyelmesen hallgatni oda az illetékesek legkisebb elszólására is, és a józan logika alapján következtetni. Most, hogy Kissinger hivatalosan is ’’elszólta magát“, sőt hivatkozott arra, hogy Ford elnök véleményét tükrözi, egyszerre rájöttek arra, hogy Amerika — érdekeinek szélsőséges veszélyeztetése esetén — hajlandó háborúba menni. Nem Izráelért, hanem önmagáért. ÚJRA FELOSZTJÁK A VILÁGOT? Persze óriási a felzúdulás, csak éppen azt nem értik a> hírmagyarázók, hogy egyharmadik világháború elhárításának legbiztonságosabb módja éppen az Egyesült Államok hajthatatlanságának kinyilvánítása. A legfeltűnőbb ugyanis az, hogy mialatt nyugaton Kissinger ellen prüszkölnek, addig a kommunista világ mély hallgatásba burkolózik. Egyetlen elítélő nyilatkozat vagy cikk sem jelent meg ezideig Kissinger ellen, amiből arra kell következtetni, hogy a Szovjetunió — jelenlegi zavaros belpolitikai helyzetében és a kínai fenyegetés árnyékában — nem hajlandó atomháborúba menni az arab világ védelmében. őket az arab világ amúgysem érdekli, hiszen annak jó része ellenséges, és nehéz lenne ilyen távolságból katonai rendfenntartást elképzelni. Érdekli viszont a meleg tengerekre való kijutás. Erre azonban türelmesen várnak Nagy Péter cár óta, tehát semmi baj nem történik, ha egy-két évtizeddel ismét elhalasztják. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a dolgokat, nem is tűnik olyan képtelenségnek, amire a cikk elején céloztunk, hogy Amerika és a Szovjetunió esetleg megegyeztek abban, hogy az igazán lenyelnivalóan ízletes falat nem Izráel, hanem az arab olajkutak. A jaltai világfelosztásnak már harminc éve. Közben az erőviszonyok, a gazdasági adottságok, sőt a gazdasági elnak szolgáltatva az arab világnak, mint maga Amerika. De ha azt látják, hogy az olajellátás az arabok letörésével biztosítható, lelkesen fognak tapsolni és maguk is részt vesznek az akcióban. Ugyanez a helyzet Angliával és Japánnal is. A régi gazdagok összefogása a feltörekvő újgazdagok ellen korántsem ismeretlen fejlemény a világ gazdaságtörténelmében. Mindennek katonai és diplomáciai értékelése nem fér bele egyetlen ilyen cikk keretébe. A szakembereken kívül talán senki nem tudja, mit és hogyan lehet keresztülvinni, de az tény, hogy a megoldást tovább odázni nem lehet. Alig három hónappal ezelőtt, a rábáti konferencia idején, Izráel sorsa igen súlyosnak tűnt. Az arab országok hajlíthatatlan magatartással akarták térdre kényszeríteni Izráelt, és a világ idegein hárfáztak. Az izráelieknek voltak jobbak az idegeik — és igazuk volt. Kivárták a hullámverés csillapodását, s ehhez az is hozzájárult, hogy az arab vezérek túllőttek a célon. Ma már mindenki tudja, hogy nem a hárommillió sémita testvér jelenléte a térségben fáj nekik, hanem az, hogy egy olyan bázis ékelődött be impériumuk közepébe, amelyet fel lehet használni világhatalmi céljaik elleni védekezésben. S amikor ezt így megállapítják, nemcsak nyugati érdekekre gondolunk, de még a kommunista vüágéira is. Nem véletlen, hogy a rábáti határozat utána Szovjetunió elsőnek közölte az arab országokkal: nem járul hozzá Izráel felszámolásához. IZRAEL LÉLEGZETHEZ JUTOTT méletek is megváltoztak. A- mikor Marx, majd Lenin lefektették a kapitalista rendszer megbuktatásáról szóló téziseiket, még senki sem gondolhatott arra, hogy az 1970- es évek közepére a világban már csak egy jelentős kizsákmányoló marad, és ez az olajbirodalom. Katonai erejük még elmarad az ipari nagyhatalmaké mögött, de ha így folytatják, nem sokáig. És mivel a jelenlegi olajárak menthetetlenül sodorják a világot a gazdasági válságba — ami, ha nem segítenek, előbb-utóbb teljesen megbénítja az ipari termelést Keleten és Nyugaton egyaránt —,és ebben a vonatkozásban valószínűleg 1975 lesz a döntő év. az újságírók nem TÚL OKOSAK Sokat lehet újságokban olvasni arról is, hogy Amerika és NATO-beli szövetségesei között komoly ellentétek vannak az arab világgal való kapcsolatokat illetően. Ez azonban igen elnagyolt állítás, ami ismét csak a sajtómédia felkészületlenségét bizonyítja. Franciaország például nem azért jár külön útakon olajellátása biztosítására, mert szimpatizál Gádáfival, Fejszál királlyal vagy Pahlavi iráni sahhal. Hanem mert attól tart: az Egyesült Államok nem elég elszánt arra, hogy biztosítsa szövetségesei olajellátását, akik jobban ki vanKUlönben is az elmúlt két hét eseményei következtében Izráel időhöz, lélegzethez jutott. A szovjet-arab tárgyalások elhalasztása nem néhány hétre, de jó néhány hónapra, esetleg még hosszabb időre történt. Ez jelentősen csökkentette az újabb közel-keleti háborús menet kitörését. Nem múlt el ugyan a veszély, de korántsem olyan akut, mint december elején tűnt. Mindenesetre lehetővé váltak a további diplomáciai alkudozások, vagyis végső fokon a kissingeri elképzelés, amely már a tetszhalál állapotában volt, ismét feléledt, és legalább is időlegesen diadalmaskodott. Ma már azonban Kissinger neve korántsem olyan gyűlöletes az izráeli közvélemény előtt, mint korábban volt. Mindez nem jelenti azt, hogy Amerika és Izráel teljesen egyetértenek a jövőt illetően. Sőt, feszült időszakra is felkészülhetünk, hiszen Amerika a Közel-Keleten való fegyveres beavatkozást csak végső eszközként fogja igénybe venni, annál inkább, mert — a közvéleménykutatások szerint — az amerikai nép 46 %-a ellenzi, hogy háborúba menjenek Izráelért, és csak 22 % helyesli. Igen ám, de mint az ősi zsidó vicc mondja: kérdezni tudni kell. Mert ugyan mi lenne a válasz, ha azt kérdeznék: Szálljon-e Amerika háborúba a saját maga érdekében az arabok qllen, és fogadja-e el ehhez a talán nem döntő, de jelentős izráeli katonai segítséget? Azt hisszük, egészen más lenne a válaszok aránya. Mindenesetre tény, hogy ma néhány arab államban megvan a hajlandóság tárgyalásokra. Husszein király a rábáti konferencia után látványosan lemondott a Jordán folyótól nyugatra fekvő területekről, de ma már itt is más a helyzet. Ár áfát, a palesztin bandavezér panaszkodik is, hogy a jordániak és az amerikaiak kiját— szották őt, és a rábáti határozat ellenére a majdan felszabadítandó területet Huszszeinnek Ígérték oda.A két vezető múlt heti tárgyalásán Á- ráfát azt követelte a kis királytól, hogy járuljon hozzá Izráel-ellenes terrorcselekmények megindításához jordán területről. A válasz a leghatározottabb elutasítás volt. Más dolog hangzatos határozatokat hozni, és más dolog nyakat kockáztatni állítólagos palesztin érdekekért. Ilyenre a jelenlegi helyzetben egyetlen arab állam sem hajlandó. Bár nem verik nagydobra, mégis intenzív tárgyalások folynak Izráel és Egyiptom között, valamilyen rész-megegyezés érdekében, erre mindkettőnek szüksége van. Izráelnek azért, mert ha katonailag nem is félelmetes a helyzete, de gazdaságilag bizony igen. Egyiptomnak azért, mert ha katonailag nem is félelmetes a helyzete, de gazdaságilag bizony igen. És ebben nincs ellentmondás: nem is a szedő emelte el a sort. Egyiptomban egyre sűrűsödnek a tüntetések a szegénység miatt, és bár a gazdag ’’nagybácsik“ időnként a zsebükbe nyúlnak, ez nem pótolja a normális államgazdaságot, ami tartós béke nélkül elképzelhetetlen. Az izráeli kormány a hét elején ülést tartott, s állítólag arról tárgyalt, milyen további területeket hajlandó kiüríteni a Szinájban, ha ezért Egyiptom részéről tényleges békeszándékot lát. Az ügy nem könnyű. Izráel ugyanis nem adhatja fel az olajmezőket. Ma már az irániaktól sem biztos, hogy kap olajat, a Szináj viszont szükségletének 60 %-át ellátja. A zsidó ország tehát a szináji mezőket annak biztosítására tartja, hogy olajbojkottot a világban csak egységesen lehet rendezni, nem pedig úgy, hogy mindenki kap olajat, csak Izráel nem. Ez tudniillik valóban az állam bukását jelentené. De ha az olajmezőket nem adja fel Izráel, meddig vonulhat vissza, és megéri-e Egyiptomnak a sivatag egy része a diplomáciai engedményeket? Mindez azonban, mint az előbb mondtam, mellékkérdés. A fő probléma az iparosodott világ és az olajtermelő világ megoldhatatlannak tűnő ellentéte. És ez valamilyen formában 1975-ben fog megoldódni. Nebich.
