Menora Egyenlőség, 1974. július-december (13. évfolyam, 518-542. szám)

1974-09-14 / 527. szám

*tar. August. J . t * o 1 n a- p

P.O.Box lo34

AZ ESZAKAHERIKAI MAGYAR ZSIDÖSÁS LAPJA

Ára:

XIII.évf. 527. szám 30 cent 1974. SZEPTEMBER

POLITIKAI SZÁMADÁS AZ 0JEV ELŐTT

Simon Peresz hadügyminiszter és Jicchák Rábin miniszterelnök mielőtt elutaznának sorsdöntő tárgyalásaikra, még szemlét tartanak a hadsereg egységei felett a Szináj sivatagban.

Zsidó Időszámítás szerint már majdnem eltelt egy év a jomklpurl háború kirobbanása óta, s az évforduló alvégre legbrdUlt a függöny. Főid elnök megírta utolsó Jelenetét annak a rémdrámának, amely a józaneszűlés egészséges érzésű nézőben már hoszszű Idő óta nem keltett mást, mint unalmat. A rémdráma Watergate-ügy néven megy át majd a történelembe, amely csak nehezen fogja tudni megállapítani, hogy a számtalan tébolyult álláspont közül melyiknek volt Igaza.

Gerald Ford, az EgyesültÁllamok elnöke szeptember 8-án, vasárnap reggel ellátogatott szokott templomába. Utána váratlanul sajtóértekezletet hirdetett, ahol a televiziókamerák fókuszában a következő nyilatkozatot olvasta fel:

" Máris megtanultam hivatalomban, hogy a legnehezebb kérdésekben egyedül kell döntenem. Azt ígértem, hogy őrizni fogom az alkotmányt, és mindig az Igazsághoz fogom tartani magam, vagy legalábbis ahhoz, amit igazságnak hiszek. Az alkotmány a legfőbb törvékalmáből érdemes hideg fejjel áttekinteni, hogyan is alakult ez alatt az idő alatt a Közelkelet helyzete. Azokból

rytink; ennél súlyosabb csak az isteni és emberi erkölcsi törvény. Mindezeket tekintetbe vettem, amikor határozatot hoztam volt elnökünk, Richard Nixon ügyében.

Ez egy olyan amerikai tragédia, amiben mindannyian részesek voltunk. Nem folytathatjuk örökké; valakinek pontot kell tenni a végére, és ez a valaki nem lehet más, mint én, az Egyesült Államok elnöke.

Tudott dolog, hogy egy büntető eljárás Damokles-kardja lebeg Nixon volt elnök feje felett éppen akkor, amikor megpróbálja átformálni és új vágányra helyezni azt az életet, aminek nagyrészét hazánk szolgálatában töltötte el. Több évnyi keserves viták és ellentmondások után, aligha lehet az országban olyan esküdtszéket találni, amely képes volna a volt elnök fölött elfogultságmentes ítéletet hozni. Hiszek abban, hogy minden amerikai polgár egyenlő a törvény előtt. A törvény nem tiszteli a ranaz izráeli vagy izráelbarát diplomáciai szakemberekből, akik a politikának nem aktív alkotói, csak megfigyelői, már

got, de tiszteli a realitást. A- zonban úgy látom, hogy az Egyesült Államok volt elnökének ahelyett, hogy igazságos Jogi eljárásban lenne része, kegyetlen és szélsőséges, büntetéssel járó hajszának lenne kitéve, akár elismerné bűnösségét, akár védekezni próbálna a vádak ellen.

Egy ilyen hosszadalmas eljárás alatt megint felkavarodnának a kedélyek, megerősödne a gyűlölködés, kettészakadna a közvélemény, és intézményeink szavahihetősége belföldön és külföldön egyaránt aláaknázódna. Azt is el tudom képzelni, hogy egy zsűri végülis nem merne ítéletet hozni, nehogy az elfogultság vádjába essen, s ezzel a történelem ftélőszékét csak még nehezebb helyzetbe hozna.

De — bár Nixon volt elnök személyes barátom —, nem az ő személye érdekel elsősorban, hanem az ország jövője. Lelkiismeretem azt mondja, hogy (folytatás a 11. oldalon)

a jomkipuri háborúval eltűnt a hurrázó optimizmus. Helyét egy sokkal megfontoltabb,sokkal csöndesebb és óvatosabb meggyőződés vette át, amit aazonban ugyanolyan helytelen lenne pesszimizmusnak minősíteni, mint amilyen helytelen volt a korábbi túlzott önbizalom.

Az 5734. év, mi tagadás, zömmel arab sikerek jegyében telt el. Nem mintha lényegesen megváltozott volna a katonai erőviszony; még kevésbé azért, mintha az izráeli katonai erények vesztettek volna fényükből. A helyzet megváltozása inkább arra vezethető vissza, hogy az arab országok vezetői váratlanul rájöttek ténylegesen meglévő gazdasági erejükre. Jól használták ki az olajkincseikben rejlő zsarolási lehetőséget, ügyesen félretették egymás közötti ellentéteiket, és ezzel olyan nyomást tudtak gyakorolni még az Izráellel szimpatizáló országokra is, ami lehetetlenné tette azok számára Izráel egyoldalú támogatását, még kevésbé a "Nagy Izrael* gondolatának elfogarí a s’.r-aTS

,*r AÍég idő volt ahhoz, hogy az izráeli közvélemény is megváltozzék, és más szemszögből értékelje az ország helyzetét. Kár lenne letagadni, hogy Izrael népe belefáradt az állandó háborúkba. A hadsereg ugyan változatlanul ütőképes; Rábin miniszterelnök, Perez hadügyminiszter ugyan változatlanul hangoztatják — és ez igaz is —, hogy Izráel elég erős ahhoz, hogy továbbra is visszaverjen minden arab támadást. Sőt, Mota Gur vezérkari főnök még egy kisebbfajta politikai indiszkréciót is elkövetett. Kijelentette, hogy Izráel nem hajlandó mégegyszer megvárni egy arab támadást, hanem, ha szükséges, megelőző háborút kezd. De ugyanakkor mindenki tudja, hogy hosszú távon az ország fennmaradásának feltétele a béke, a megegyezés az arab szomszédokkal még akkor is, ha ez politikai és területi koncessziókkal lár.

Az arab diplomácia rendkívül aktív, és nemigen mutat megegyezési szándékot, sőt továbbra is újabb háborúval fenyegetőzik arra az esetre, ha Izráel nem telJesfti minden követelésüket. Ez azonban korántsem olyan veszélyes, mint ahogyan hangzik, és minden háborús készülődés ellenére a békének komoly kilátásai vannak! Ha a sok szóvirágot és a különböző taktikai lépéseket alapjukig lebontjuk, a helyzetet röviden így lehetne összefoglalni: a nagyhatalmak nem engedhetik meg maguknak egy újabb közelkeletl háborús menet kirobbanását.

Egy évvel ezelőtt a diplomáciai helyzet sokkal komplikáltabb volt, mint ma. Akkor ugyanis a Szovjetunió és az Egyesült Államok kb. egyforma befolyással bírt a közelkeleti helyzet alakulásában. Azóta — a klsslngerl diplomácia következtében — az erővlszonyok megváltoztak. A Közelkelet sorsát Amerika egyedlil kéjes eldönteni; a (folyatás a 11. sMalos)

FIGYELEM!

ZSID0 GIMNÁZIUMI TALÁLKOZÓ

A Budapest-i és Debrecen-i volt zsidó gimnazisták ez évi találkozója,

NOVEMBER 30.-ÁN

SZOMBATON ESTE fest

TORONTÓBAN

Az Egyesült Államok területén november 28.-tói, december 1.-ig 4 napos ünnep van, tehát a legtávolabbi helyekről is érdemes ellátogatni Torontóba, ahol a szervező bizottság teljes 3 napos programról gondoskodik.

Kérjük az érdekelteket, hogy résztvételi szándékukat - még akkor is, ha egyenlőre nem biztos, - azonnal jelentsék be, vagy a szervező bizottságnál, vagy saját városukban, valamelyik szervezőnél.

Torontói cím: 105 Almore Ave., - DOWNSYIEW-ONTARIO, CANADA Telefon:. (416 ) 636-1381

Végre befejeződött a Watergate ügy

A KÉTSZÁZMILLIÓS IZRÁEL

A világ-zsidóság és különböző nemzetközi szervezetek, sőt az amerikai diplomácia nyomására a Szovjetunió — úgy tűnik — tényleg hajlandó kiengedni az Izraelbe vágyakozó zsidóit. Vagy, ha minden vágyakozót nem is, legalább azokat, akik ebbeli szándékukkal túl sok bajt okoznak a hatóságoknak. Nemcsak meggyorsult némileg a zsidók kivándorlásának engedélyezése, hanem a moszkvai hatóságok sok esetben repülőgépre rakják a zsidó aktivistákat, és 24 óra alatt elzsuppolják őket Izraelbe. Így küldték el Salmansonnét is, aki börtönbüntetését töltötte, mert öt évvel ezelőtt részese volt az állítólagos repülögéprabl ásnak, amiben egy csoport zsidó aktivista ki akart kerülni a Szovjetunióból, hogy Izráelbe mehessen.

Múlt héten azonban eddig példátlan Jelenségnek voltunk tanúi. A kommunista biztonsági szervek úgy döntöttek, hogy szeptember 12-én Izráelbe szállítják Levittn-Krasznov 58 éves vallásfilozófust és vallásos írót. Levitin-Krasznov tíz évet töltött különböző börtönökben, mert szembeszállt a hivatalos ateista filozófiával. A meglepő a döntésben csupán az, hogy Levitin-Krasznov nem zsidó vallásfilozófiájáért szenvedett fogságot. A filozófus ugyanis sosem volt zsidó, hanem orosz nemzetiségű, vallásos görög-keleti. Ennek ellenére a kommunista hatóságok úgy döntöttek, hogy Izráelben a helye.

A rendelkezés új távlatokat nyit meg a Szovjetunió népei számára. Nyitva áll az út a Vörös Paradicsomból való kimenekülésre mindazoknak is, akik nem tudták mindeddig, hová mennének, ha egyáltalán kiengednék őket. Aki "hepciáskodik", az "zsidó“, — mondja az új szovjet alkotmánymódosítás —, nosza, el vele Izráelbe! A "ki a zsidó“ fogas kérdése még egy bonyolult adalékkal bővült. Szóval nemcsak az a zsidó, akit a Jeruzsálemi főrabbinátus annak minősít, de az is, akit Moszkva. Nincs ebben semmi meglepő. Egy Időben — keserű tréfával — azt tartották: zsidó az, akit Hitler annak minősít. Most újabban az is zsidó, akit Brezsnyevék annak minősítenek. És hogy kit minősítenek annak? Mindenkit, aki nem osztja az ő nézetüket és ennek hangot is mer adni; aki vállal valamilyen kockázatot a rabszolgarendszer elleni tiltakozásban. És el kell ismernünk: ezek a kommunisták valóban nem állnak a fajelmélet alapján. Görögkeleti orosz is zsidó lehet, ha elég bátor ahhoz, hogy jobb tőle megszabadulni.

Igen ám, de mennyien élnek a Szovjetunióban, akik szívesen mennének el az országból, sőt olyanok is, akik boldogan mennének Izráelbe, annak ellenére, hogy az új zsidó állam valóban nem a legkönnyebb és legkényelmesebb hely a világon. Egymillióan? Tfzmillióan? Százmillióan? ... Moszkva döntése új távlatokat nyit.

íme, a történelem már a ben gurioni álmot Is messze túlhaladja. Ben Gurlon ugyanis hétmillió lzráeliről álmodott. De ha ez az új Irányzat érvényesül, akkor a zsidó állam népessége rövidesen ennek sokszorosát is túlhaladja. Persze más kérdés, mit szólnának ehhez az izraeli államvezetők, hiszen nem valószínű, hogy befogadhatnának nagy tömegekben olyan személyeket, akik alapvetően bontanák meg az ország nemzeti Jellegét. De azért a moszkvai gondolat: "zsidó az, aki nem kommunista“ — mégiscsak elgondolkoztató, sőt nevetésre Ingerlő. El tudjuk képzelni, hogy a nemrég még szövetséges — vagy^némely esetben még most Is szövetséges — arab államok milyen dühb'dten fognak tiltakozni az ellen, hogy az Izraellel ellenséges szovjet rendszer legyen a legnagyobb ember- i szállítója Izraelnek, messze túlhaladva a í tényleges zsidók arányszámát.

De félretéve minden tréfát, érdemes elgondolkodni a szovjet zsidók klszabadításl akciójának sikerén. A kommunisták beadták a derekukat, és szép tempósan engedik £1 a zsidókat. Különböző nemzetiségi sajtókban érdekes véleményeket olvastunk ezzel kapcsolatban, "Helyes, hogy a zsidókat kisegítik Oroszországból, de miért csak a zsidókat? Miért nem lépnek fel ugyanígy az ukránok, a fehéroroszok, a kirgizek, a németek, az örmények 'érdekében? Legyen joguk nékik is kimenni, ne csak a zsidóknak“ — mondják ezek a sajtóvélemények.

Távol áll tőlünk, hogy ezekben a véleményekben antiszemitizmust keressünk. Csak éppen meg kell állapítanunk, hogy alapvetően nincs Igazuk. Az amerikai Kongresszus, amely Jackson szenátor kezdeményezésére kicsikarta az oroszokból a szabad — vagy viszonylag szabad — alija—jogot, nem speciálisan a zsidóság, hanem a világ népei érdekében cselekedett, Mas csoportok eddig nemigen fudták felhasználni ezt a lehetőséget: nem volt országuk, amely harcoljon értük és tömegesen befogadja őket. De a kis kapu, amit a falon a zsidóság ügyében törtek, egyre tágítható, és mindenkinek meghozhatja a szabadságot, aki hajlandó érte harcolni. A zsidók ma tömegesen harcolnak érte. Azt viszont senki sem várhatja el, hogy Izráel és Amerika követelje azt, hogy — mondjuk — a németek is emeljék fel szavukat Oroszországban rekedt testvéreik kiszabadítása érdekében. Ez a németek dolga.

Ügy látszik, két csoport értette meg igazán az új irányzat lényegét. Az egyik a zsidóság, a másik a nagy Szovjetunió dicsőséges kommunista pártja Valaha, a cárizmus alatt, és más feudális és fasiszta országokban elnyomott zsidók nagy számban csatlakoztak a kommunista mozgalmakhoz. Ebből született a hamis megállapítás: a zsidók kommunisták. Most fordult az idő kereke, a Párt megszülte az új axiómát: aki nem kommunista, az zsidó. Sőt: izráeli.

Ben Gurion azt mondta: "Előre a hétmilliós Izráelért!“ Most Brezsnyev túltesz rajta. Azt mondja: Előre a kétszázmilliós Izráelért!

ELISMERIK, HOGY A NÁCIK IITÚDAI

Washingtonban a múlt héten hivatalosan is helyreállították a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államok és Keletnémetország között. A háború óta kettéválasztott Németország keleti felének állami létét nem lehetett tovább nem tudomásul venni. Így került sor a szerződésre, amelynek eredményeként megállapodtak abban, hogy az Egyesült Államoknak (diplomáciai fogalmazás szerint persze mindkét félnek) jogában áll kártérítési igénnyel fellépni a háború okozta károkért.

Ennek zsidó jóvátételi szempontból is komoly jelentősége van. Keletnémetország mindeddig vonakodott elismerni, hogy bármilyen formában jogutóda lenne a német náci birodalomnak. Ezért semmiféle jóvátételt nem adott a zsidóságnak, mialatt Nyugatnémetország 1952-től folyamatosan 15 milliárd dollárt fordított erre a célra. Most Keletnémetország is elismerte erre vonatkozó Jogi kötelezettségét.

Bár a keletnémet jóvátételhez megnyílt az út, kár lenne ebből reményteljes következtetéseket levonni. Keletnémetország eddig nem ^ismerte el, hogy jogutódja a náciknak. Most elismerte. Mivel azonban nemcsak jogi elismerésről van szó, hanem a Német Demokratikus Köztársaság szellemi és erkölcsi szempontból valóban utóda a náciknak, — bizonyosak lehetünk abban, hogy nem fog fizetni.

Az erre vonatkozó szerződés nem sokat Jelent. Nyilván egy-két év eltelik még, amíg a jóvátételi ügyek érdemleges tárgyalására egyáltalán sor kerül. Utána hosszas alkudozás következik, s ez alatt az idő alatt az a generáció, amely aktív szenvedője volt a náci barbarizmusnak, teljesen kihal.Utódoknak a német kommunisták nyilván még az elvi jogot is megtagadják a jóvátételhez. Tehát senkinek sincs oka abtten reménykedni, hogy újabb Jóvátételi összeg van kilátásban. Ugyancsak nem fog semmit kapni Izráel sem, hiszen a kommunista Németország el sem Ismeri az új zsidó államot, amely pedig az ö gyilkosságaik, embertelenségeik következtében született meg.

Erkölcsi szempontból ez talán jobb Is így. A nyugatnémet demokráciától a károsultak elfogadhattak jóvátételt az elszenvedett anyagl veszteségért. Ezután kiutalandó kártérítés már nem anyagi károsodásértlenne, hanem vérdfjként adnák az elpusztult hozzátartozókért. Ebből pedig a zsidóság nem kér.