Menora Egyenlőség, 1974. július-december (13. évfolyam, 518-542. szám)
1974-07-06 / 518. szám
6. oldal MENORA * 1974. július 6. eledra aufo electric AUTÓVILLAMOSSÁGI DIAGNÓZIS KÖZPONT TUNE-UP ÉS EGYÉB VILLAMOSSÁGI SZOLGÁLTATÁS TulajMESSERSCHMIDT LÁSZLÓ 208 GERRARD ST. E. Tel.: 925-8303 - 925-2740 LION FEUCHTWANGER: De Justus hallgatott. Mikor József befejezte, sietve felállt, kissé félszegen. A kém mozdulattal előtte álló mellett szótlanul ment el, a kőpor és friss fa szagában. József nvegalázottan, elkeseredetten nézett utána, amint, kissé fáradtan, erőlködve keresztülkapaszkodott a kőtömbökön és eltűnt az épülő fal hajlatánál. Tiberiasban sokan voltak, akik nem szerették Justust. A józan ész ezekben a háborús időkben sem a bensziilött görög-római lakosságnál, sem* a judeai zsidóság körében neu volt népszerű. Justus pedig józanul gondol kodott. Amíg ő volt a város vezetője, szenvedélyesen közvetített a zsidók és nemzsidók között, hogy a békét fentarsa. Nem sok szerencsével. A zsidóknak túlságosan görög volt, a görögöknek túlságosan zsidó. A görögök rossz néven vették, hogy nem lépett fel erélyesebben Sapita ellen és nem akadályozta meg a palota lerombolását. Tudták, hogy Agrippa __ király nagyra tartja titkárát és ezért a város visszavétele után is hallgatták. De most, felbátorodva a római marsall jelenlétén, panaszt nyújtottak be, liogv a zsidó Justus a főokozója annak, hogy a lázadás a városban és Galileában így elharapódzott. Agrippa király, aki ezekben a veszélyes időkben igyekezett kimutatni a rómaiak iránti szolgálatkészségét, nem merte védelmébe venni hivatalnokát. Másrészt Longin ezredesnek, a Vespnsian-hadsereg legfelsőbb bírójának az volt az elve, hogy jobb kivéfezni tíz ártatlant, mint futni hagyni egy űnöst. Justus ügye tehát rosszul állt. Maga Jiistus, megvetőn, keserűn, gőgösen, meglehetősen langyosan védekezett. Iia a királya is cserbenhagyja, neki mindegy. Tudta, kit terhel a felelősség minden bajért, ami Galileát érte. Ennek a szemfényvesztő, felületes fickónak minden, amit csinál, sikerül. íme, most a rómaiak kényeztetik. Úgyis mindegy minden. Justus kisujja hegyéig teli volt keserű elszántsággal. Longin ezredes, Agrippa királyra tekintettel, nagyon lelkiismeretesen vezette az ügyet. Józsefet is megidézte tanúnak. József, most, hogy kezében tartotta Justus sorsát, kétségek között hányódott. Justus belepillantott szívének abba a zugába, ahol legtöbb volt a mocsok; s most rajta múlik, hogy ez az ember eltűnjön mindörökre. Ennek a Justusnak minden és mindenki számára van mentsége, csak az ő számára nincsen. Az (i számára csak megvetése van. József sok minden méltóságról lemondott, türelmet tarfult. bilincset hordott, de ez a megvetés áthatolna még a teknősbéka páncélján is. Olyan egyszerű volna eltüntetni mindörökre ezt az ellenséget. Még hazudnia sem kell, elég, ha tanúvallomása langyos. József tanúvallomása lángoló volt és Justusra kedvező. Megingathatatlan meggyőződéssel és helytálló érvekkel bizonygatta, hogy soha s<mki következetesebben nem képviselte a békét és a rómaiak érdekeit, mint Justus doktor. Akik megvádolták, hazugok vagy ostobák. Longin ezredes a fővezér elé terjesztette ezt a vallomást. Vespasian fújt. Jól ismerte foglyát és érezte, hogy a kettő között személyes jellegű ügyek vannak. De mindezidáig egyetlen hamis adatot nem talált okos zsidója felvilágosításaiban. Egyébként ez a Justus doktor kimondottan irodalmár és filozófus fajta, tehát veszélytelen. A marsall beszün-HÁBORÚ tette a vizsgálatot és Justus doktort visszaküldte urához, Agrippa királyhoz. Agrippa király udvariasan fogadta sokat szenvedett titkárát. Lelkiismeretfurdalása volt miatta. Justus világosan érezte, hogy milyen kényelmetlen számára. Mosolygott, ismerte az embereket. Felajánlotta, hogy Agrippa megbízásából elmegy Jeruzsálembe, hogy ott megvédje a király érdekeit és a tél folyamán, amíg a hadműveletek szünetelnek, közbenjárjon a béke érdekében. Ez a vállalkozás, miután Jeruzsálemben ,.Izrael bosszúállói“ voltak a korlátlan urak, éppen olyan kilátástalan, mint veszélyes volt. Senki sem hitte, hogy a király titkára elevenen fog visszatérni. Justus hamis útlevéllel utazott. József az út mentén állt, amikor indult. Justus elkocsizott előtte, némán keresztülnézve rajta, mint azelőtt. Cesareában a nagy nyárvégi vásárnál József megpillantotta a jeruzsálemi Alexas üvegfúvót, Nachum fiát. Azt hitte, hogy nagy ívben el fogja kerülni, mint a legtöbb zsidó. De, lám, Alexas odajött és üdvözölte. József bilincse és a Nagy Átok nem riasztották el attól, hogy szóba álljon vele. Alexas megindult József oldalán, hatalmasan, testesen, mint mindig, de a pillantása még zavartabb és szomorúbb volt, mint azelőtt. A legnagyobb veszélyek közepette lopódzhatott csak ki Jeruzsálemből; a mnkkabeusok fegyverrel is megakadályozták, hogy bárki is elhagyja a várost és a rómaiak kezébe adja magát. Igen, Jeruzsálemben most őrültség és vak erőszak uralkodik. „Izrael bosszúállói“, miután eltávolították a mérsékelteket, most egymást marják. Simon Bar Giora Eleazar doktor ellen harcol, Eleazar Gisalai János ellen, János megint Simon ellen küzd, csak egyetlenegy ponion tartanák össze, a józan belátás elleni harcban. Ha az ember alaposan szemügyre veszi a helyzetet, ennél a ecsareai utazásnál az elérhető haszon nein is áll arányban a veszéllyel. Neki ugyanis elhatározott szándéka, hogy újból visszatér Jeruzsálembe. Vállalja, hogy ebben a városban éljen, ami belefullad a butaság és a makkabousok vak gyűlöletének mocsarába. Tudja, hogy ez ostobaság részéről. De szereti apját és öccsét, nem tud nélkülük élni, nein akarja cserbenhagyni őket. Do a leg utolsó napokban már nem tudta elviselni a város fékevesztett őrületét. Szüksége volt arra, hogy egyszer megint szabad levegőt szívjon és meggyőződjön saját szemével, hogy létezik még egy. másik világ, ahol a józan ész uralkodik. \ Hiszen tulajdonképpen tilos dolgot művel, hogy itt áll és Józseffel beszélget és ha Jeruzsálemben megtudják, sok baja lesz a makkabousokkal. Meg kell mondania, hogy jó részben József is oka annak, hogy a dolgok így fordultak. Sok mindent megakadályozhatott volna, amikor Galileában volt. De azóta jóvátette nem egy botlását. Legalább ő, Alexas, nagy érdeméül tudja be, a józan ész győzelmének tekinti, hogy nem pusztult el a többiekkel Jotapat falai között, hanem lehajtott fejjel, megalázkodva, átment a rómaiak táborába. „Jobb egy élő kutya, mint egy halott oroszlán“, idézte. Persze Jeruzsálemben másképpen gon-4)C< ne CSARDA Étterem a torontói magyarok találkozóhelye. i legkitűnőbb magyar ételek és italok kaphatók Naponta rántott borjúláb Cigányzene * Hazai hangulat * Figyelmes kiszolgálás ÜNNEPSÉGRE KÜLÖN TEREM 720 Kay >/. Toronto 364-2.576-uh-----3tK MINDENFÉLE asztalos munkát Házit és iparit vállalok. Kitchen cabinet, recreation room, bungalowhoz hozzáépítés. Telefonhívásra házhoz megy J. JERICSKA I i cenced aszta I os- meste r Tel: 494-4414 AJÁNDÉKOZZON ROKONAINAK, BARÁTAINAK SZÜLETÉSNAPRA, HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓRA, VAGY BÁRMILYEN MÁS ALKALOMRA 1 ÉVES MENORA ELŐFIZETÉST MEGRENDELÉSÉT KÜLDJE BE KÖZPONTI IRODÁNKBA 105 A LMOKÉ A VE., DOVINSVIEVI, ONTARIO M 3H2H4 CANADA. MELLÉKELJE A PONTOS CÍMET ÉS EGY 15 DOLLÁROS CSEKKET AZ EGY ÉVI ELŐFIZETÉSÉRT ÉS MI MÉG AZNAP ELINDÍTJUK AZ UJSÁGOT. M BUDAPEST MEAT MARKET TORONTO EGYIK LEGFORGALMASABB SZAKÜZLETE LEGVÁLASZTÉKOSABB * LEGFRISEBB * LEGOLCSÓBB Kényelmes parkolás az üzlet mögötti city parkolóhelyen, 200 kocsi férőhellyel. FIGYELMES KISZOLGÁLÁS Tulajdonos: VARGA GYULA TELEFONRENDELÉS — FRE EZER-ORDER 517 BLOOR ST. W. TORONTO Tel: 531-5202 Hétfőn zárva. Magyar Gyógyszertár ALLEN PHARMACY Tulajdonos : EMjEH. ZÖ/jTÁA GYÓGYSZERÉSZ 378BloorSt.W. Telefon:923-4606 GYOGYSZERKÜLDÉS AZ ÓHAZABA dolkodnak. folytatta keserűen és elmesélte, hogy miképpen fogták fel odahaza a jotapati esetet. Először az a jelentés érkezett, hogy a vár bevételekor József is elesett. Az egész város résztvett a vad és nagyszerű halotti ünnepségeken, amit a hősért tartottak, aki ilyen hallatlanul hosszú ideig védte az erősséget. Alexas részletesen leírta, amint az öreg Matthias házában, a főpap és a Nagy Tanács tagjainak jelenlétében, ünnepélyesen felfordították az ágyat, amiben József aludt. Az ő atyja, Nachum ben Nachum, nyújtotta át a polgárság megbízásából, megszaggatott ruhában cs hamuval beszórt fővel, az előírásos fűzfakosárban a gyász lencséjét. És egész Jeruzsálem jelen volt, amikor az öreg Matthias legelőször elmondta a Kadist, a halotti imát, hozzátéve azt a három szót, amit csak akkor szabad elmondani, ha Izrael valamelyik nagy férfia halt meg. „És azután?“ kérdezte József. Alexas lemondóan mosolygott. Azután persze, amikor megtudták, hogy József élés megadta magát a rómainknak, annál hevesebb volt a visszahatás. József ifjúkori pajtása, Araram doktor, javasolta a Nagy Átok kimondását és a Nagy Tanács urai közül csak nagyon kevesen mertek felszólalni ellene. köztük Joobnnnn ben Snkkai doktor. Amikor a Szentélyhez vezető lépcsőről kihirdették az átkot és a száműzetést, a templom csarnokai olyan zsúfoltak voltak, mint Peszach ünnepkor. „Ne vegye túlságosan a lelkére“, mondta és rámosolygott Józsefre, miközben foga fehéren villant ki négyszegletes, fekete szakállából. „Aki a józan ész szavára hallgat, annak szenvednie kell“. Elköszönt Józseftől. Terebélyesen, méltóságteljesen, gondterhelt, ^pirospozsgás arccal lépkedett a bódék között. József később megpillantotta, amint az egyik árusnál kvarcport vásárolt és gyengédén megsimogatta finom felületét; szeretett mesterségének eme finom anyagát valószínűleg nagy ideje nélkülözi e már. József gyakran és kétes érzelmekkel gondolt erre a beszélgetésre. Már Jeruzsálemben észrevette, hogy Alexas világosabban gondolkodik, mint Nachum, az apja, de szíve inogj.inkább az elvakult Nachum felé húzta. És most valamennyien szemben állnak vele. csak Alexas áll mellette. A lánc, amit szinte már megszokott, újból dörzsölte, fájt. A prédikátornak bizonyára igaza van, jobb egy eleven kutya, mint egy halott oroszlán. De néha mégis azt kívánta, bár csak elpusztul! volna a többiekkel Jotapat romjai alatt. Mucian Licinius Crassus, Szíria főkurmányzója, idegesen szaladgált antioehiai palotája termeiben. Meg volt győződve, ezúttal Vespasian nem találhat újabb kifogásokat a hadjárat folytatásának elodázására. Miután „Izrael bosszúállóidnak terrorja elnémította Jeruzsálemben a mérsékelt elemeket, a lázadók most egymással vetélkedtek. Jeruzsálemben, mint pontos és meghízható kémhírek jelentették, polgárháború dúl. Ostobaság volna elszalasztani ezt az alkalmat. Most, most kell a város alá vonulni Vespasiannak. mo.-t kell elfoglalnia és befejeznie a hadjáratot. (folytatjuk) FLORIDÁBA KÉSZÜL? Jól akarja érezni magát? - Jöjjön el a LUDAS MATYI MAGYAR RESTAURANTBA KITŰNŐ MAGYAR ÉTELEK-ITALOK. MOTEL REZERVÁCIÓ! JITÁNYOS ÁRAK! Ne vesztegesse idejét! írjon vagy hívja: LUDAS MATYI HUNGARIAN RESTAURANT 4829 W. KENNEDY BLVD., TAMPA. ELA. 33809, I SA. Telefon: (813) 879-6838 T.V. és STEREO MAGNÓK-LEMEZJÁTSZÓK JAVÍTÁSA és ELADÁSA a több mint 10 éve fennálló TÓTH CÉG ÁLTAL« volt budapesti kisiparos. TEKINTSE MEG HATALMAS ÚJ ÜZLETÜNKET (20 WILSON AVE. a KING HIGH PLAZÁN. INGYEN PARKOLÁS 633-1332 »APOLLO« NAGY és KISKERESKEDÉS Ajándék, Ékszer, Óra, Parfüm RÁDIÓK—STEREÓK HAZALÁTOGATÓKNAK ÁLLANDÓ NAGY KEDVEZMÉNY (20 WILSON AVE. a KING HIGH PLAZÁN.! Udvarias kiszolgálás TULAJDONOS: Tóth János és családja INGYEN PARKOLÁS 633-1332 Archibalds STEAKS and SEA FOOD 1116 EGLINTON AVENUE WEST (Just West of Bathurst) For Reservation Call: 789-1323 JUST A LITTLE BIT OF DOWNTOWN - UPTOWN Ask for JIM MAGYARUL’ BESZÉLÜNK LESLIEG. ARVAY NOTARY PUBLIC INSURANCE AGENCY 456 BLOOR ST. WEST, TORONTO, ONT. M5S 1X8 Telefon: 531-4626 — 431-5627 Ha minőséget, Igazi magyaros ízű hentesárut »hr vásárolni, keresse fel I I I I I I I Tüske Meat & Delicatessen-t Toronto egyik legforgalmasabb hentesüzletét Parkolás az üzlet mögött. 566 BLOOR ST. W.533-3453 LEGJOBB MINŐSÉG! •- LEGOLCSÓBB ARAK! EURÓPA BUTCHER 78 KENSINGTON ST. Tel. EM 2-4885 NAPONTA FRISS HÚSOK, FELVÁGOTTAK DÍJTALAN HÁZHOZSZÁLLÍTÁS! FIGYELMES KISZOLGÁLÁS! Georges George's George s Georges díjtalan házhozszállítás, Tulajdonos: nemcsak gyümölcsös, fűszer, csemege árút és európai sajtkülönlegeségeket is, tart túrót, tejfelt stb. üzlete a zsidópiac "főutcáján"1 FRUIT & VEGETABLE 213 AUGUSTA Telefon: 363 - 1832. Bokor Ggörgy /'Suwpe DINING ROOM 469 BLOOR W TORONTO ESTÉNKÉNT i TAMÁS RÓBERT hegedül és ! TAMÁS LAJOS zongorázik joeeooeőooaoooooaoeoooee^QeooooA^1