Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)

1974-02-09 / 497. szám

1974. február 9.MENÓRA 5, oldal restaurant SCAMP/ LOBSTER LOBSTER THERMIDOR OYSTERS ROCKEFELLER FISHERMAN’S CASSEROLE STUFFED FLOUNDER CLAMS STUFFED SHRIMPS BOUILLABAISSE pit® n EMLÉKFORGÁCSOK BEN GURIONRÓL Toronto's most irta • ROROC Rvnncv Vannak témák, amelyek sú­lyosságuknál fogva, vissza­rettentik a toliforgatót. Nem szívesen vállalkozik az anyag feldolgozására, mert némtud elfogulatlan lenni! Bármeny­nyire is Igyekszik megőrizni tárgyilagosságát, feltörő szubjektív érzései kölöncként tapadnak tollához, tompítva é­­leslátását, kiértékelése va­­ló’rjét. Ögy jár, mint a gyé­mántcsiszoló, aki nem tudja palástolni izgatottságát, ujjal remegését, amikor csiszolnia kell egy ritka szépségű', pazar fényű, különleges értékű gyé­mántkövet. E sorok írója is így van Dávid Ben Gurionnal. Noha nagyszerű és hálás feladat megrajzolni anemrégelhúnyt nagy államalapító "öreg"port­­réját, de a terjedelmes, sok­rétű, sokszínű anyagfeldolgo­zásánál, sorokba öntésénél mégis elnehezedik a tolla és remegni kezd a keze. Mert egyszerű, tömör, könnyen érthető kifejezéseket, fogal­makat keres és mindig csak " nagy szavak", frázisok kí­vánkoznak a tolla alá. Kerülni szeretné a nagyképű szuper­­lativuszokat, a "leg"-ek légió­ját —, ám meddő, sivár ered­ménnyel. írás közben rádöbbenünk arra, hogy Ben Gurion arcké­pét nem lehet halvány, letom­­pitott pasztel-színekben meg­alkotni, mert csak vérsze­gény, elvetélt mű kerekedne ki a kezünk alól, amely meg­hamisítaná a modell jellemvo­násait. A lágy, bársonyos tó­nusok helyett a súlyos veretű színek illenek karakteréhez, nem a rembrandti komor színárnyalatok, de az erő, az eltökéltség, az uralkodó, puvolr szimbólumaként, a ne­héz óarany és a rőt bíbor. Zseniket nem lehet hétköz­napi mércékkel mérni, csak különleges mérőeszközökkel, tetteiket — hibáikat — nem lehet az átlagos erkölcsi "nor­mákhoz" igazodva, patikamér­legen méricskélni. Tehát, ha Izráel nagy "öregéről"' hű és éles képet akarunk rajzolni í­­rásunkban — ezt csak "nagy szavakban" és nagystílűén le­het, még akkor is, ha esetleg az olvasó arra a helytelen konklúzióra jutna, hogy az írásmű főhőség "glorifikálni" akartuk. Távol áll tőlünk a szándék — még az inszinuáció gondola­tát is visszautasítluk —. hogy Dávid Ben Guriont "szentté avassuk". Nem volt szent: ember volt —hibái,tévedései, melléfogásai a bizonyítékok erre. Gránit keménységű, súlyos, tömör egyéniség volt, — lát­noki, prófétai koncepciókkal, látókörrel, hatalmas tettvágy­­gyal, aktivizmussal megáldva. Mindezeket a tulajdonságokat, jelleméből fakadó alkotó erőt, a zsidó állam létrehozása, új­jászületése, az önálló zsidó haza reneszánsza szolgálatá­ba állította. Herzl utópisztikus álmának a gyakorlati kivitele­zése, megvalósítása sarkallta őt, inspirálta, vezette, cseppet sem süna, rögös életútján. Ez volt a credója, a hitvallása — és a maga elé kitűzött céltól senki és semmi nem tudta el­téríteni. Makacs, konok, önfejű " enfant terrible " volt, aki nem ismert megalkuvást, meghátrálást, kompromisz­­szumot, sem a mandátum! i­­dőkben, még kevésbé az állam létrejötte utáni korszakban. Zsarnok volt, diktátor, olyan értelemben véve, hogy minden eszközzel keresztül vitte aka­ratát, harcolva nemcsak zsi­dó, cionista elvbarátaival, pá­lyatársaival, hanem az egész világgal szemben is — képle­tesen és a szó valódi értelmé­ben is —, ha úgy vélte, hogy ez jó Izráelnek, a zsidó népnek. Ellenfeleivel szemben kö­nyörtelen volt, de cseppet sem volt elnéző barátaival szem­ben sem, ha látta, hogy azok nem állnak mellé, ha nem ér­tenek vele egyet a sorsdöntő lépésekben, az új zsidó ország arculatát kialakító kérdések­ben. A pártvezérekkel ellentétben soha nem pártszempontból mérlegelte a tennivalókat ( végeredményben ez a bátor és következetes állásfoglalá­sa okozta a pártjából, a Má­­pájból való kiválását is), ha­nem az állam távlati síkjából, a széles perspektívák fóku­szából értékelte ki a dolgokat és hozta meg döntéseit. Nem lehet véletlen az, hogy sokan, neves politikusok, ál­lamférfiak és történészek, Dávid Ben Guriont Churchill­­hez hasonlították. Valóban sok analóg vonás, azonosság mu­tatkozik — negatív és pozitív érteimben egyaránt — a máso­dik világháború nehéz éveiben . a csúcspontra jutott "brit o­­roszlán" és Juda ezüst haj­­glóriás, legendás hírű "orosz­­lánkölyke" között. A sikerekhez és a kudarcok­hoz való hozzáállásuk is meg­lepően egyezik: . mindketten magától értetődő természe­tességgel fogadták küzdelmük eredményeit, harcuk sikereit, de keserűen, kiábrándultán vették a kudarcokat, balsike­reket. S amikor látták, hogy a nép, a közvélemény többsége nem ért velük egyet, elfordul tőlük, mindketten visszavo­nultak a közélet porondjáról, a remeteséget, a csigaházba való visszahúzódást, a "lelki bezárkózást" választva. Mélyebb veretű, egyéni él­ményeink Ben Gurionnal kap­csolatban éppen a remete kor­szak "öregjéhez" fűződnek. Akkor ismertük meg őt közel­ről, amikor már visszavonult az ország kormányzásától és a negevi kis kibucot, Szdé Bő­kért választotta "menedékhe­lyül". A "detronizált", saját akaratából száműzetésbe vo­nult államférfit, az új zsidó állam apostolát, akit annak előtte, mint mindenki más, az újságoknak adott nyilatkoza­taiból, a Kneszet szószékéről ismertünk — és csodáltunk —, Szdé. Bokerben egyszerű "ki­­buc-chaverként" láttuk vi­szont. A hagyományos kibuci egyenruhában: khaki ingben, nadrágban, "tembel"-sapká­val a fején. A kezdet kezdetén még a fizikai munkából is ki­vette részét —egyszer juhnyi­­rás közben "tetten értük" —, de a későbbi években, magas kora miatt mér a könnyű fi­zikai munkától is eltanácsol­ták orvosai. Azokban az években az ÖJ Kelet negevi tudósítójaként volt alkalmunk kiutazni Szdé Bokerba, riportokért és inter­júk készítése céljából. A le­gendás zölt faház illusztris lakóját többször is megláto­gattuk — ünnepi alkalmakkor és egyszerű hétköznapokon is. De az újságírónak a hétköznapi találkozók is Ben Gurionnal ünnepi élményt jelentettek. Elfogulatlanul, gátlás nélkül beszélgetett velünk, válaszol­­gatott kérdéseinkre, mellőz­ve minden foi'malitást, elvetve magától minden politikai csű­­rést-csavarást, a " diploma­ta-nyelvezet" burkolt és óva­tosan megfogalmazott kétér­telműségeit. Mindig is bátor és szóki­mondó volt — ezen a téren csak a négy évvel ezelőtt elhúnyt hitvese, Paula tett túl rajta, a­­kit szókimondó természete miatt a bennfentesek a háta mögött "madame sans-géne"­­nak tituláltak — de Szdé Bo­korban még nyíltabban és min­den tartózkodás nélkül fedte fel gondolatait. Ögy éreztük — és ezt a fel­fogásunkat sokan osztják ma is —, hogy csak a remete-kor­szakban (1963-tól kezdve, a­­mikor mág véglegesen letele­pedett az önkéntes száműzetés Elba-szigetén, egészen a ha­láláig) adatott meg valóban Ben Gurionnak a felhőtlen boldogság. Távol az intrikák­tól, messze a miniszteri bár­sonyszékekért folyó pozíció­harcoktól, megelégedett volt, kiegyensúlyozott, vitalitással, alkotó vággyal tele. Elérte azt amire vágyott: békés öreg­korban, kibékülve ádáz ellen­feleivel — és önmagával— sőt a halála előtti években a rene­gát barátaival, harcostársai­val is, csak az írásnak — no meg az olvasásnak is — szen­telhette idejét, feldolgozva, sajtó alá rendezve memoár­jait, megírva a zsidó állam létrejöttének történetét. — Nem az utókornak Írok — mondotta egyszer, amikor meginterjúvoltuk őt — ha­nem a zsidó ifjúságnak. Az u­­tókor mindig hálátlan volt a pionír-nemzedékkel, az or­szág alapjait megvető öregek­kel szemben, de ifjúságunknak mégis meg kell ismerniük a­­páik küzdelmét, harcait, mert abból erőt meríthetnek a to­vábbi küzdelmekre . . . Egyszer alkalmunk volt őt elkísérni reggeli sétáján. Ez ritka kegynek számított; nem tűrt meg maga mellett a napi hat kilométeres gyalog­túráján senkit, a felülről ráe­rőszakolt, személyi biztonsá­gára őrködő biztonsági embe­ren kívül. Velünk szemben a sétán való feltétele az volt, hogy ha nem zaklatjuk őt kér­désekkel, nem zavarjuk őt me­­ditálásában, akkor elfogad gyalogló partnerként. Gyorsan lépett, alig tudtunk vele lépést tartani. Nehéz katonabakancsa csattogott a gyümölcsösök között vezető aszfaltúton. Időnként megállt, mélyen leszívta tüdejére a friss, üde levegőt. Hunyorogva nézett a napba, majd szeme megakadt az árokparton lévő mezei virágon. Rámutatott ól­jával és ezt mondta — nem a sétapartnernek, inkább saját­magának, feleletetnem is vár­va: — Látja, hogy csillog a har­mat ezen a kis vad sárga-lilio­mon ? ... Mint egy könnycsepp, vagy mint egy gyémánt. De egy félórán belül a nap tüze elégeti a gyémántcseppet. El­tűnik, felszívódik, nyoma sem marad. Ám a kis vadvirág mégis profitál a harmatcsepp­­ből, fejlődik, életben tartja, e­­rösíti. Az ember nem rakhat­ja zsebre, nem zárhatja széf­be, nem bocsáthatja áruba a természet e ragyogó ajándé­kát, igazgyöngyét — és ez na­gyon jó, megnyugtató érzés... Egy más alkalommal, ugyan­csak nem formális interjú ke­retében, így nyilatkozott e so­rok írójának: — Szedzsera és Szdé Boker a két állomás életemben, a­­melyre büszke vagyok, a többi más, mind csak mellékes epi­zódnak számít. Szedzserán, a­­mikor mezőgazdasági bér­munkásként dolgoztam, értet­tem meg az eltéphetetlen kap­csolatot a zsidó föld és az azt megművelő zsidó földűves kö­zött. Ez mutatta meg nekem az utat, a jövőt; a föld birtokba­­vevése, megművelése nélkül nem lehet szó önálló zsidó ál­lam felállításáról. Szdé Bo­ker, a kopár, kietlen sivatag szívében csak erősítette ben­nem a tudatot: nem lehet Iz­­ráelt felépíteni, gazdaságilag megerősíteni, az ország két­­harmadátkitevö Negev megter­mékenyítése és benépesítése nélkül. Szedzsera a kezdet volt pályámon, Szdé Boker a vég, a befejeződés. Ott szü­lettem újra, itt pedig meghalok egy napon — nem csoda, ha mind a két hely a szivemhez nőtt. . . Amikor Paula, védőangyala és "cerberusa"elhúnyt, mind­annyian aggódtunk Dávid Ben Gurionért. Hogyan fogadja majd a halálhírt ?Hogyan vise­li majd el a csapást, az 51 éven keresztül őt jóban-rosszban elkísérő, védő, óvó, hűséges élettárs elvesztését? Nem tört meg, nem roppant össze a nehéz órákban sem. Erős maradt, sziklakemény. De elérzékenyülve mondta környezetének, a temetés e­­lőtt, kitekintve Szdé Boker tanháza könyvtártermének ab­lakából, a nyitott sfrgödörre: — Mindig azt gondoltam, én megyek el előbb. Ögy látszik gyengébb volt nálam, pedig azt hittem, ő az erősebb . . . Néhány hónappal ezelőtt Dá­vid Ben Gurion is csatlakozott Paulához: a Cin patak-meder meredek partján, a könyvtár ablaka alatt, a kettős, símafalú márvány síremlék alatt nyu­­gosznak, egymás mellett ta­láltak örök nyugodalmat. "FűitI ..."Volt! Volt egyszer egy agg-ifjú oroszlán, óriás . . . Néhány évvel ezelőtt, egy Szdé Bokerben tartott sajtó­­értekezlet során. Ben Gurion­nak kérdéseket tettek fel az újságírók. Egy kényes kér­désre az "öreg"így válaszolt; "Nem vagyok illetékes véle­ményt mondani a kérdésben, de mint az ország egyszerű polgára azt mondhatom ..." Ekkor a mellette ülő Paula hangusan közbeszólt és a je­lenlevők nagy gaudiumára, rendreutasftólag ezt mondta: — Ben Gurion, te nem vagy az ország egyszerű pol­gára! Egy nehéz, kemény életutat bezáró, egy chaluci, országé­pítő korszakot berekesztő friss márvány sírhely Szdé Bokerban most csak Jobban tu­datosítja bennünk a mondásban rejlő igazságot. Azt, hogy Paulának — két­ségtelenül igaza volt ... Elegant sea Florida Közvetlen a tengerparton 1 hét $ 229-től 2 hét $ 289-től HOTEL, REPÜLŐ és EGYÉB szolgáltatások 5 szebbnél-szebb hotel között választhat St. Petersburg Közvetlen a tengerparton X hét $ 209-től 2 hét $ 279-től Repülő-hotel, reggeli és egyéb szolgáltatások Apollo Travel 1500 Bathurst St Tel: 651-4102 475 Bloor St W. Tel: 964-3719

Next

/
Oldalképek
Tartalom