Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)
1974-01-26 / 495. szám
1974. janutu 5. oldal A kínai sajtó a közelmúltban hírül adta, hogy az egész kínai vezérkart leváltották. A leváltott magasrangú tiszteket olyan pozíciókba helyezték, ahol hatáskörük jelentéktelen. Tábornokok, akik még nemrégiben élet és halál felett döntöttek ( a kínai hadsereg politikai szerepe egészen a legutóbbi időkig domináló volt) távoli, vidék garnizonokba kerültek. Kétségtelennek tűnik, hogy a kínai vezérkar leváltása egyenes következménye annak a belső hatalmi küzdelemnek, amely a legfőbb vezetők körében egyre erősebb, tekiritettel arra,hogy Mao Cse-tung 81-ik évében van s ezért az utódlás kérdése mind égetőbbé válik. Mao 1971-ben hivatalos utódjául jelölte ki Lin Piao marsallt s a kijelölés ellen nyomban szövetkezett a Csu En-lai csoport és a sanghaii rád kálisok csoportja. , Valószínű, hogy a centrista Csu a radikálisokkal együtt azért ellenezte a kijelölést, mert Lin Piao kifejezetten a orthodox marxisták 'konzervatív" köréhez tartozott. (Semmit sem jelent, hogy a marsallt később — megfelelő ürügy híján — liberalizmussal és "burzsoá tendenciával "vádolták.) Csu és a radikálisok szövetsége azonban nem tartott sokáig: az ellentétek néhány jele megmutatkozott az 1973 augusztusi pártkongresszuson. A kongresszus szokatlanul rövid ideig tartott, a jövőre nézve egyetlen alapvető határozatot sem hozott ( az egyetlen kivétel annak a hangsúlyozása volt, hogy a jövőben újabb "kulturális forradalmak" várhatók) és a kongresszusról csak annak sietős befejezése után emlékezett meg a kínai sajtó — rendkívül szűkszavúan. Közvetlenül a kongresszus élött kezdődött a kínai sajtóban egy kampány, amely ma is folyik és amelynek iránya meglehetősen homályos. A kampány felszólítja a kínai polgárokat, hogy " ússzanak az ár ellen" és határozott célzásokat , tesz arra, hogy a kisebbség akarata érvényesülhet a hatalmon levő többséggel szemben. Egyáltalában nem világos azonban, hogy ez a kampány kik ellen irányul, miután nevekről eddig még nem történt említés. A kínai sajtó ugyancsak élesen támadja Confuciust, a kínai bölcset, aki a nyugati időszámítás kezdete előtt körülbelül 500 évvel élt és tanított. Confuciust reakciósnak nevezi a kínai sajtó s célzást tesz arra, hogy a bölcs "reakciós" volta Confucius hagyomány-tiszteletében és az ősök megbecsülésére irányúló tanításában rejlik. A Confucius elleni, különben mindenképpen időszerűtlen támadások csak akkor nyernek értelmet, ha feltételezzük, hogy a támadások valójában Csu En-lai és csoportja ellen irányulnak. Csu visszasegitette a hatalomra azokat a régi forradalmárokat, a régi gárda tagjait, akiket az 1968- 69-es Kulturális Forradalom diszkreditált. (A régi gárda tagjai közül csak Lin Piao volt 'áruló", aki állítólag a Szovjetunióval való megbékélés titkos híve volt). A párt-agitátorok hirtelen felfedezték, hogy a "Kulturális Forradalom" rendkívül hasznos és sikeres volt s a kapitalizmus teljes felszámolása érdekében" még lég-, alább 20-30 ilyen kulturális forradalom lesz szükséges. ( Ez volt az augusztusi pártkongresszus egyetlen elvi Jelentőségű határozata). A felfedezés azért is érdekes, mert korábban a Kulturális Forradalmat nem emlegették íhíHIÉÉé» ugrásrakészen várják Mao halálát... CSOU EN-LAJ mert gazdasági és politikai demoralizáló hatása kétségtelen volt. Ugyanekkor a kinai sajtó uj nemzeti hőst fedezett fel, aki nem más, mint egy Huang Hsuai nevű, 12 éves pekingi iskoláslány. Huang naplójának néhány részletét közölte a pekingi "Népújság". A naplórészletekből kiderül, hogy a kislány rendszeresen kritizálta egyik tanítóját, aki ezt nem tűrte és Huangot megbüntette. A kínai sajtó heteken keresztül hasábos cikkekben foglalkózott aHuang-üggyelés konklúziója ez volt: akislánynak joga van tanítóját bírálni és a tanitónak ezért nem áll jogában a kislányt megbüntetni. A végső következtetés, amelyet a kínai sajtó nyíltan és több ízben levont a Huang-ügyből: a bírálatot nem szabad elnyomni, nyíltan kell kritizálni azokat, akik vezető pozícióban vannak. — Nincs hagyomány és nincs tekintélytisztelet — írta a pekingi "Népújság", Huangnak adva igazat, támadva Confuciust, valójában azonban Csu En-lai csoportját, a régi gárda hatalmon lévő vezetőit tűzve tollára. Ezzel egyidejűleg, meglepetésszerűen, a pekingi pártközpont utasította a pártszervezeteket arra, hogy létesítsenek szorosabb kapcsolatot a “ dicsőséges felszabadító kínai hadsereg katonáival". Sokezer pártmegbizott látogatott el ezután a különös katonai alakulatokhoz, beszélgetett a katonákkal és kifejezte megbecsülését a hadsereg iránt. A pártmegbizottak azonban egyetlen alkalommal sem mulasztottak el egy lényeges körülményt hangsúlyozni: a hadsereg felett teljes mértékben a párt rendelkezik és a katonák elsőrendű kötelessége hogy a helyi pártszervezetek utasításait kövessék. Merőben új szempont volt ez és kétségtelenné vált, hogy a kínai Kommunista Párt magáénak tekinti a hadsereget — a tábornokok ellen. Ezután szükségszerűen következett a kínai vezérkar teljes leváltása. A kérdés az, hogy ennek az akciónak kik voltak a kitervelői és végrehajtói? Nagyon kevés kétség lehet afelől, hogy az akcióban döntő rés^e volt Maonak, aki az utódlásért folyó küzdelemből a tábornokokat ki akarta kapcsolni. Valószínű viszont az is, hogy Mao csak a Csu Enlai csoport és a radikálisok segítségével volt képes a terv zökkenés mentes végrehajtásara. A tábornokok ellen tehát ismét ideiglenes szövetségre lépett a Csu En-lai féle centrista csoport és a radikális frakció, amelynek központja Sanghaiban van. A szövetség azonban korántsem lesz hoszszú életű: a centrista csoport és a radikális frakció vezetői egyaránt ugrásra készen várják Mao Cse-tung halálát és az utódlás kérdését önmaguk között szándékoznak eldönteni. A tábornokokat már félretették az útból. A párton belüli csoportok azonban aligha dönthetik el Mao halála után az utódlás kérdését a hadsereg teljes kikapcsolásával. A hadsereg létezik és elsősorban politikus hadsereg: támogatása döntő lehet akár a Csu-féle centrista csoport, akár a radikális frakció számára. A jelek arra mutatnak, hogy Mao halála után az utód nem valamelyik magasrangú katonatiszt, hanem vezető pártpolitikus lesz — akár centrista, akár radikális. Csu En-lai a Nyugattal, különösen Amerikával kialakuló “ détente" úttörője és hive.A radikálisok gyökeresen szeretnék felszámolni a centristákat és a régi forradalmi gárdát egyaránt. A párt-apparátust egyelőre, a jelek szerint, Mao szilárdan tartja kezében, de már készül arra, hogy "találkozzék teremtőjével".(A kifejezés pontosan így magától Maotól származik — indokolt a mandarin-ősök leszármazottjától, meghökkentő egy meggyőzó’déses kommunista szájából). A centristák és a radikálisok pedig farkasszemet néznek egymással ós ug^ésrakészen várják a plU , na tót, amikor Mao ideológi i örökségével tarsolyukban ( vagy annak fokozatos felszámolásával) megtehetik az első döntő lépést a hatalom felé.- thym -Toronto's most Elegant seafood restaurant « " SCAMPI * LOBSTER 70V * LOBSTER THERMIDOR fejj * OYSTERS ROCKEFELLER «*8 * FISHERMAN'S CASSEROLE * STUFFED FLOUNDER Sfújé* CLAMS Yfi * STUFFED SHRIMPS *4 * BOUILLABAISSE * GIANT PANAMA SHRIMP AND SO OTHER DISHES PREPARED EXCLUSIVELY 145' ADELAIDE ST. WEST AT UNIVERSITY 364-1344 BRONZ ÉS VÖRÖSRÉZ ANTIK TÁRGYAK ÚJRABEVONÁSA . SPECIALITÁSUNK Nikkel és krpm töblák: motorok, motorcsónakok számára is. CHADWICK PLATING C0. 368 - 4091 Csánji Attila IPARI ES HÁZI VILLANYSZERELÉST. JAyiTÁSOKAT, hálózatberendezést garanciával vállal THOMAS’ hat. eng.'VILLANYSZERELŐ Hívja telefonon: 7 89-380 5 BREUER DÁVID : Illedelmesen az illemhelyről Már régen szándékoztam erről a fontos használati cikkről és annak fejlődéséről írni, de csak most valósíthatom meg, miután láttam, hogy egy elterjedt napilap is foglalkozott vele. Ezt bizonyítéknak találtam amellett, hogy a téma “szalonképes”. Ideám eredete nagyon régi; ■ visszanyúlik egy 1938-ban történt északafrikai kirándulásomra és az ott tapasztaltakra. Már a hajón megismerkedtem két náci fotóriporterrel, akik hasonló útra készültek, és megegyeztünk abban, hogy egymást kiegészítjük: ők segítségemre lesznek a fotózás terén, én pedig, amennyire bírom, rendelkezésükre állok némi nyelvismeretemmel. Tekintettel arra, hogy — dilettáns formában — régóta érdekel az archeológia, elhatároztuk, hogy közösen felkeressük a Tripolisztól kb. 50 kilométer távolságú, akkor kiásott római várost, Leptis Magnát, amelyet a Szahara homokja teljesen belepett az évszázadok során, úgy, hogy a huszas évekig nem is igen tudtak róla. Azutáni olasz archeológusok a várost feltárták és híres látványossággá vált. A római birodalom lybiai provinciájának ez volt a fővárosa, s mivel itt született a későbbi római császár, Septimus Severus(146-21D, a császár tiszteletére Róma nagy összegeket fordított a város szépítésére. Fényes színházakat, stadiont, hyppodromot, fürdőket és nagykiterjedésű fórumot építtetett Severus, nagyrészt fehér márványból. A város terjedelemben felülmúlja Pompéjit; a különbség köztük az, hogy míg Pompéjit hirtelen érte a Vezúv katasztrofális kitörése, s ezért az életmód úgy, ahogy akkoriban volt, teljes egészében konzerválódott, Leptis Magna évszázadok alatt került a Szahara homokja alá; ezért itt csak a pompás épületek, oszlopcsarnokok, színházak, afórum, meg egyéb berendezések maradtak meg, majdnem teljesen épen. Figyelmeztettek, hogy csak magasszárú cipőben látogassuk a várost, mert sok az apró mérges kígyó a romok közt és harapásuk életveszé- ’ lyes. Külön figyelmeztetés hirdeti, hogy a fényképezés szigorúan tilos és külön engedélyhez van kötve; de megfelelő “baksis” ellenében szabadon fotografálhattunk és azt alaposan ki is használtuk. A Baedecker elsőrangú útmutató külön felhívja a figyelmet arra, hogy a fórum északi sarkában a látogató olyan látványban részesülhet, mely a maga nemében egyedülálló. Egy teljesen épen maradt 40 személyes,fehér márványból faragott latrina-telep van itt, mely, mint nyilvános illemhely, a város lakosainak rendelkezésére állt. Síma márványlapokkal kövezett térről emelkedett a negyven ülőke; úgy voltak kiképezve, hogy a higiénia követelményeinek is eleget tettek. Természetesen, ezt a ritkaságot is lefényképeztük,úgy, hogy a látványosság kedvéért az egyik riportert ráültettem az ülőkére. Hosszú évekig üzleti elfoglaltságom arra késztetett, hogy hetenként néhány napot a burgenlandi Eisenstadtban (Kismarton) töltöttem. Ott sokat forgolódtam a híres, főleg zsidótárgyú Wolf múzeumban és könyvtárban, melynek igazgatója régi ismerősöm, Dr. Csatkai Endre volt. Állandó kontaktus volt köztünk és egymást főleg archeológiái eseményekről tájékoztattuk. Északafrikai utamról viszszatérve, természetesen felkerestem Dr. Csatkait, hogy beszámoljak tapasztalataimról és megmutattam neki a felvételeimet. A “latrina” felvételhez érve, feltűnő izgalom fogta el és megkért, hogy a képet adjam neki, mert kutatásaival kapcsolatban igen nagy szüksége van rá. Már évek óta tudományos alapon kutatja az illemhely eredetét, fejlődését az ősidőktől fogva. Tudta, hogy a rómaiak használtak ilyen illemhelyeket, de még sosem látott ilyet, még képen sem. így tehát nagyon hálás nekem,amiért a latr inatelepnek legalább a fényképe a birtokába juthat. Hozott egy vastag dossziét, benne rengeteg kép és szöveg anyag, feljegyzések, — mind erről a témáról. Kutatásairól adott némi felvilágosítást, és erre visszagondolva, bizony sokat elmélkedem azon, hogy az ember ma milyen természetesnek találja e szükségleti cikk praktikus használatát naponta, anélkül,hogy eszébe jutna: nem is olyan régen milyen körülményes volt ennek használata. Ha számbavesszük,milyen évszázados, illetve évezredes metamorfózison ment végig ez az alkalmatosság, amíg mai formáját elérte, akkor nem győzünk elég hálásak lenni annak akinek ezt köszönhetjük (ha jól tudom, Twiford volt a neve ennek az angol feltalálónak). Midőn — néhány éve—Madridban jártam, egy ottani mérnök barátommal beszélgetve, szóbakerült ez a téma is. Nagyon melegen ajánlotta, keressem fel a királyi palotát és ott alkalmam lesz sok mindent látni, ami kiegészíti ezt a témát illető ismereteimet. Tényleg így is volt. A palota most inkább múzeumnak tekinthető, mert nem király, hanem valamelyik más despota uralja az országot. Az érdekes benne az, hogy több évszázadra visszamenőleg, a lakosztályok, azok mellékhelyisége és berendezése eredeti formájukban megmaradtak, úgy, hogy szinte élő képet kapunk a mellékhelyiségek, a konyha, fürdő és illemhely fejlődéséről. A spanyol uralkodók pazarul gondoskodtak arról, hogy ne csak lakosztályaik pompáját élvezzék, hanem, hogy a mellékhelyiségek is hozzájuk ( Folytatás a 8.oldalon)
