Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)

1974-01-26 / 495. szám

HÁBORÚ „Kérem, uraim,“ mondta és miután a színész leült, József is helyet foglalt; azután egy rövid kis csend támadt. A császámő haja valóban borostyánszinű, mint ahogy a csá­szár me^énekelte verseiben, de zöld szemé­nek pillái és szemöldöke sötét.. József agya villámsebességgel működött: egészen más, mint a szobrain, valóságos gyermek, de olyan gyermek, aki minden pillanatban megölhet bárkit. Mit mondjon egy ilyen gyermeknek? Azonkívül úgy hírlik, hogy átkozottul okos. A császárnő sokáig, zavartalanul néze­gette, József, erőlködve és kissé izzadva, igyekezett megrögzíteni az arcán az alázatos és szolgálatkész kifejezést. A császárnő egé­szen keveset, alig észrevehetőn félrehúzta a száját és most egyszerre egyáltalán nem látszott gyermeknek, hanem igen tapasztalt és fölényes nőnek, „ön most jött Judeából?“ kérdezte, görögül beszélt, hangja kissé ke­ményen, de igen tisztán csengett. „Meséljen arról,“ kérte, „hogy miképen gondolkoznak Jeruzsálemben Örményországról?“ Ez a kér­dés valóban meglepő volt, mert igaz ugyan, hogy Róma keleti politikájának kulcsa Ör­ményországban van, de József mégis túlsá­gosan fontosnak tartotta a maga Judeáját, semhogy ilyen barbár országgal kapcsolat­ban és nem önállóan érdeklődjenek felőle. Jeruzsálemben tulajdonképpen ... legalább is ő így tudta ... egyáltalán nem törődnek Ör­ményországgal és így nem jutott eszébe semmi válasz. „Az örményországi zsidóknak jól megy a sora,“ felelte rövid hallgatás után, ügyetlenül. „Igazán?“ mondta a császárnő és szélesen, vidámságát nem is titkolva elmoso­lyodott. Tovább kérdezősködött ugyanilyen módon,^ mulattatta ez a lobogó pillantású fiatal úriember, akinek szemlátomást sej­telme sincsen, hogy mi játszódik le a szín­falak mögött, hazája ^ körül. „Köszönöm,“ mondta végül, mikor József nagynehezen be­fejezett egy körülményes körmondatot a parthus határ stratégiai viszonyairól, „most már sokkal tisztábban látom ezt a dolgot“. Átmosolygott Demetrius Libanra; micsoda furcsa keleti bogarat hozott neki a színész? „Képes vagyok elhinni,“ vetette oda Liban­­nak, „hogy valóban tisztán jószívűségből vette pártfogasába három ártatlanját.“ Azután jóakaratuan és nagyon előzékenyen fordult Józsefhez: „Kérem, beszéljen védenceiről.“ Kényelmesen elhelyezkedett székében; fehér nyaka világított, lába és karja átvillant a komolyszabású ruha vékony anyagán. József előhúzta memorandumát. De amint elkezdte a görög felolvasást, a császár­­nő rászólt: „Ugyan mi jut eszébe? Beszéljen nyugodtan arameusul.“ „Igen, de megért akkor mindent, amit mondok?“ kérdezte József ostobán. „Ki mondta önnek, hogy mindent meg akarok érteni?“ válaszolta a császárnő. József vállat vont, inkább büsz­kén, mint sértődötten, azután elkezdte ara­meusul, ahogy eredetileg megfogalmazta beszédét, sőt a régi írásokból vett idézeteket egyszerűen héberül mondta. Érezte, hogy nem tudja összeszedni gondolatait, észre­vette, hogy minden lendület nélkül beszél, mereven bámulta a császárnőt, előbb alázato­san, azután kissé ostobán, majd érdeklődve, végül szinte szemtelenül. Nem tudta, hogy figyel-e rá és megérti-e egyáltalán, amit mond. Amikor befejezte, szinte egyidőben az utolsó szóval, a császárnő megkérdezte: „Ismeri Cleot, a judeai kormányzóm fele­ségét?“ József fülébe belecsendült a „kor­mányzóm“ szó. Milyen élesen cseng: judeai kormányzóm. Ügy képzelte, hogy az ilyen sza­vak súlyosak, mintha sziklából faragtak volna őket és itt ül egy gyermek és azt mondja: „judeai kormányzóm,“ s ez egészen magától­­értetődőnek hangzik, az ember érezte, így van, Gessius Flor valóban az ő judeai kor­mányzója. De József elhatározta, hogy nem engedi megriasztani magát. „Nem ismerem a kormányzó feleségét,“ majd merészen: „Szabadna választ remélnem előadásomra?“ „Előadását tudomásul vettem!“ válaszolta a császárnő. Vájjon mit jelenthet ez? A színész úgy találta, hogy elérkezett az idő a közbelépésre. „József doktornak kevés ideje van társadalmi ügyekre,“ segített vé­dencén. „Irodalommal tölti minden idejét.“ „Ügy!“ mondta Poppea és egyszerre elko­molyodott. „A héber irodalomból,“ folytatta elgondolkozva, „nagyon keveset ismerek. Amit ismerek az szép, de nehéz.“ József összeszedte magát és felajzotta idegeit. Sike­rülni kell, kell, hogy sikerüljön felolvasztani ezt a síma és gúnyos hölgyet. Elmondta, hogy egyetlen törekvése a hatalmas zsidó irodalmat hozzáférhetővé tenni a rómaiak számára. „Elhozzátok Keletről a gyöngyöket, fűszereket, aranyat és ritka állatokat,“ mondta ígzatottan. „de legbecsesebl kincseit, könyveit, otthagyjátok“. Poppea megkérdezte, hogy miképen kép­zeli a zsidó irodalom megismertetését a ró­maiakkal? „Talán kezdje rajtam és ismer­tesse meg velem valamelyiket,“ mondta és zöld szemével figyelmesen vizsgálgatta a férfi arcát. József lehúnyta pilláit, mint ahogy ha­zája mesemondóitól látta és beszélni kezdett. M ingyárt az elsőnél kezdte, ami eszébe jutott és Salamonról beszélt, Izrael királyáról, böl­csességéről, hatalmáról, építkezéseiről, tem­plomáról, asszonyairól, az ethiopiai királynő látogatásáról, arról, hogy milyen bölcsen in­tézett el egy vitát egy gyerekről és, hogy két igen szép könyvet írt, egyiket a bölcsesség­ről, aminek Prédikátor könyve a címe és a másikat a szerelemről, annak a címe Énekek éneke. Elmondott néhány versszakot az Éne­kek énekéből, görög-arameus keverék nyel­ven. Nem volt könnyű dolog. Most már fel­nyitotta szemét, nem csak a szájával fordí­tott, hanem igyekezett a lángoló verseket megeleveníteni, érzékeltetni mozdulatokkal, lélegzetével, egész testével. A császámő könnyedén előrecsúszott székén. Karja a karfán nyugodott, szája félig megnyílt. „Igen szép énekek,“ mondta, amikor József, a megerőltetéstől lihegve, abbahagyta. A szí­nészhez fordult: „A barátja igen rokonszen­ves ifjú,“ mondta. Demetrius Libán, aki kissé háttérbe szo­rítva érezte magát, elérkezettnek látta az al­kalmat, hogy újból kezébe vegye a vezetést. A zsidó irodalom kincsesháza kimeríthetet­len, vélte, ö maga is sokszor felhasználja mű­vészetében és merít belőle. „Legutóbb, mint Izidor rabszolga,“ mondta elismerően a császárnő, „valóban fel­ségesen közönséges volt, Demetrius Libán. Régen nem kacagtam olyan jót.“ Demetrius Libán arca enyhén eltorzult. A császárnő tudhatná, hogy ezt az elismerést és éppén az ő szájából, nem szívesen hallja. Ez a fiatal, szemtelen és ügyetlen jeruzsálemi úrfi nem hoz neki szerencsét. Az egész kihallgatás rosszul sikerült, nem kellett volna nyélbe­ütnie. „Egyébként még adósom egy válasz­­szal, Demetrius,“ kezdte újból a császámő. „Már régóta beszél valami nagy, forradalmi ötletről, amit a fejében forgat. Nem akarja végre már elmondani, hogy mi ez az ötlet? őszintén szólva, már kezdek kételkedni benne.“ A színész sötéten és ingerülten ült. „Nincs semmi okom, hogy továbbra is titko­­lódzam,“ mondta harciasán, „összefügg az­zal, amiről egész idő alatt beszélünk.“ Rövid hatásos szünetet tartott, azután könnyedén odavetve, kimondta: „Szeretném eljátszani Apella zsidót“. József összerezzent. Apella zsidó volt a zsidókat megtestesítő figura, ahogy a rossz­indulatú római néphumor látta, igen ellen­szenves típus, babonás, büdös, teli útálatos bogarakkal; Horácius, a nagy költő terem­tette meg ezt az alakot egy fél évszázaddal azelőtt. Es Demetrius Libán most? ... József megrémült. De talán még nálánál is jobban meg­rémült a császámő. Sápadt-fehér arca ki­pirult Csodálatos és félelmetes volt sokféle és kifejező arcjátéka. A színész élvezte a hatást. „Színpadjain­kon,“ jelentette ki, játszottak már görögöt, rómait, egyiptomit és barbárt, de zsidót még soha.“ „Igen,“ mondta halkan, erőlködve a császámő. „Ez az ötlet valóban kitűnő és veszedelmes.“ Mindhárman némán és elgon­dolkodva ültek. ' „Túlságosan veszedelmes,“ mondta végül gyászosan és bánatosan a színész. „Félek, hogy nem is tudom keresztülvinni. Nem kel­lett volna szólanom róla. Szép volna elját­szani Apella zsidót, nem azt a bolondot, aki­nek a nép látja, hanem az igazit, minden szo­morúságával és komikumával, böjtölésével és láthatatlan istenével. Azt hiszem, én vagyok a világon az egyetlen, aki el tudná játszani. Nagyszerű volna. De túlságosan veszedel­mes. Felséged ért valamit a zsidókhoz; de feleségeden kívül alig valaki Rómában. Ne­vetnének, csak nevetnének és minden erőlkö­désem kárba veszne. Csak kárt okoznék vele a zsidóknak.“ És rövid szünet után hozzá­tette: „És veszedelmes volna számomra is, a láthatatlan isten miatt“.. József megmeredten ült. Vad és nagyon megfontolandó dolgok ezek, amikbe belesod­ródott. Saját magán érezte, hogy milyen hal­latlan hatása van egy ilyenr színdarabnak. Gyorsan mozgó képzelete elébe varázsolta Demetrius Libant, amint a színpadon áll, és hátborzongató hűséggel életre kelti Apella zsidót, táncolva, imádkozva, beszélve, kife­jező testének ezer hangon szóló hangszeré­vel. Az egész földkerekség tudja, milyen ve­szélyes a római színházi közönség ízlése. Senki sem számíthatja ki előre, mi lesz egy ilyen előadásnak a hatása. A császárnő felemelkedett. Furcsa moz­dulattal összefonta két karját kontva alatt, úgy, hogy ruhája újjá visszahullott, fel és alá sétált a szobában, szigorú ruhájának uszálya a földet seperte. Mikor felkelt, a két férfi is felugrott. „Hall gasson, hallgasson.“ intett a színésznek; csupa tűz és lelkesedés volt. „Ha már egyszer ez a valóban kitűnő gondolata támadt, ne legyen gyáva.“ Megállt a színész előtt és majdnem gyengéd mozdu­lattal a vállára tette a kezét: „A római szín­ház unalmas,“ mondta panaszosan. „Vagy durva és ostoba, vagy száraz hagyományokba merevedett. Játssza el nekem Apella zsidót, kedves Demetrius,“ kérte. „Beszélje rá, fiatal úr,“ fordult Józsefhez. „Higyje el, valamcny­­nvien tanulhatunk tőle egyet-mást, ha el­­játsza^ Apellát.“ József némán, kínzó bizonytalan érzés­sel várt. Sápadtbarna arca hol kipirult, hol elfehéredett. Rábeszélje Demetriust? Tudta, a színész egész lényével szomjazza, hogy zsi­dóságát kitárhassa az egész nagy Róma vá­rosa előtt. Csak egy szavába kerül és a kő megindul a lejtőn. Hogy hová, meddig gör­dül ... ki tudhatja? „Unalmasok vagytok,“ állapította meg a császárnő rosszkedvűen. Újból helyet foglalt székén. A két férfi állva maradt; a színész, aki megszokta, hogy testtartására vigyázzon, ügyetlenül és csúnyán állt. „Szóljon már, be­széljen,“ sürgette Józsefet a császárnő. „Isten most Itáliában van,“ mondta Jó­zsef. A színész felpillantott, látszott, hogy ez a sokértelmű mondat elevenébe hatolt, szinte elfújta róla a felgyülemlett habozást. De a császárnőt is kellemesen érintette ez a mon­dat. „Pompás megállapítás,“ mondta és tap­solt. „ön okos ember,“ és feljegyezte magá­nak József nevét. József zavarban volt, de boldog is egy­­szersmint. Nem tudta, hogy hirtelenében mi szólalt meg belőle. Ezt a mondatot... Talán nem is ő találta ki? Vagy mégis? Mondta már régebben is valamikor? Mindenesetre a kellő mondat volt a kellő pillanatban. És közömbös, hogy ő találta-e ki, vagy más valaki; azon múlik, hogy milyen alkalommal mondanak ki valamit. Ez a mondat: „Isten most Itáliában van!“ most nyert életet, ebben a pillanatban kezdett el hatni. De vájjon hatott-e egyáltalán? A színész még mindig határozatlanul állt, vagy leg­alábbis játszotta a határozatlant. ,’Mondjon már igent, Demetrius,“ sürgette a császárnő. „Ha ráveszi, hogy igent mondjon,“ fordult Józsefhez, „szabadon bocsájtatom a három ártatlanját.“ József szeme kigyulladt. Mélyen meg­hajolt, felemelte a császárnő kezét a szék kar­fájáról és hosszasan megcsókolta. „Mikor fogja eljátszani nekem a zsidót?“ kérdezte közben a színésztől a császámő. „Nem ígértem semmit,“ védekezett sebesen és ijedten Demetrius. „Adjon neki egy írásbeli Ígéretet véden­ceink ügyében,“ kérlelte József. A császárnő elmosolyodott «ezen a bizalmasságon. Titká­rát hivatta. „Ha Demetrius Libán színész,“ diktálta, „eljátssza Apella zsidót, elintézem, hogy a tiburi téglagyár három zsidó kény­szermunkását szabadon bocsássák.“ Elkérte az“ írótáblácskát és alája írta a P. betűjét. A táblát átnyújtotta Józsefnek. Zöld, tiszta szemével egy ideig gúnyosan vizsgálgatta. És József visszanézett, alázatosan, de olyan követelődzőn és kitartón, hogy a császárné szeméből lassan eltűnt a gúny és tiszta pil­lantása megzavarodott. LESLIE KOZMA PRESENTS: THE MANUFACTURERS OF * CONTEMPORARY COMPOSITION * HANDCARVINGS * PICTURE FRAMES & MOULDINGS CUSTOM FRAMING FOR: * OIL PAINTINGS * GOBELINES * PHOTOGRAPHES (folytatjuk) eeeoooooooos4wooeeoooooeoeeoöoC9 DINING ROOM 469 BLOOR W. TORONTO ESTÉNKÉNT TAMÁS RÓBERT hegedül és TAMÁS LAJOS zongorázik ZIMMERMAN S HARTMAN élelmiszer árúháza 210 AUGUSTA AVE., (Baldwinnal szemben) rrollítoC l«fAn> ITM 1 - 8 I Szendrovich László MAGYAR GYÓGYSZERTARA 400 BLOOR STREET WEST, TORONTO, ONT. Telefon: 923-8401 Gyógyszerszállítás Toronto területén GYÓGYSZER KÜLDÉSEIT A VILÁG BÁRMELY RÉSZÉBE INTÉZZE AZ INTERNATIONAL PHARMA-val a fenti címen. Vezető: Szendrovich László PAVILLION CATERING LIMITED f vJ Kálmán Wieder $ Catering szolgáltatás Esküvőkre, Bankettekre, Part.vkra. & | 210 Wilson Ave. Tel : 481-5161 | LEGJOBB MINŐSÉG! LEGOLCSÓBB ARAK! EURÓPA BUTCHER 78 KENSINGTON ST. Tel EM 2-4885 NAPONTA FRISS HÚSOK, FELVÁGOTTAK DÍJTALAN HÁZHOZSZÁLLÍTÁS! FIGYELMES KISZOLGÁLÁS! Archibalds ] STEAKS and SEA FOOD 1116 EGLINTON AVENUE WEST (Just West of Bathurst) For Reservation Call: 789-1323 JUST A LITTLE BIT OF DOWNTOWN - UPTOWN Ask for JIM MAGYARUL BESZÉLŐNK C\VVV\VW\\VVV\VA\\\\\AV\\V\\\\\WV\WCkW^>JfWí*V KANADA LEGNAGYOBB VÁLASZTÉKÚ iHANGSZER SZAKÜZLETE A VILÁG LEGFINOMABB ZONGORÁI: STEINWAY, BUJTHNER, PETROF-PORSTER VONÓS-FÚVÓS-PENGETŐ HANGSZEREK lEfönyös árak - Csere - Javítás — Bérlet| Remenu HOUSE OF MUSIC LTD. 553 QUEEN STREET WEST, TORONTO BUDAPEST BAKERY • Finom pörkölt szemeskávé, brazil, columbiai Budapest Presso, Maragucsa stb. 0 A legfinomabb importált csemegeáruk 0 Hazai izü felvágottak ÜZLETVEZETŐ DÉNES FRANCISKA 404 Spadina Ave. — Tel: 368-9247 Má,ré““ SPORT ital Ha eddig is szerette a Sport Restaurant kiváló föztjét, ezután BOR és SOR mellett élvezheti ebédjét vagy vacsoráját. Magyar sütemények * Espresso kávé 372 Bloor St. VV. Tel.: 922-1595 BUDAPEST MEAT MARKÉT • Elsöosztályu hentesárak és húsok kaphatók. • Tulajdonos a legjobb hentesáru készítményeiről közismert 517 Bloor St.W. 531-5202 M,KLÓS City parkolóhely az üzlet mögött

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom