Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)

1974-01-26 / 495. szám

1974. január 26. * MENÓRA 3. oldal [Folytatás az 1. oldalról) nemzeti büszkeség megsérté­ség nehezményezi, habozás nélkül el kell vetni. Semmi­féle nemzeti büszkeség nem indokolja az izraeli hadsereg jelenlétét Afrikában vagy a Szuezi csatornánál. Ezt csak biztonsági feltételek igazol­hatják, és ha a biztonságot si­kerül más módon megszerez­ni, úgy erről a területről való visszahúzódás indokolt. A nemzeti büszkeség jelszóval ugyanis szemben áll a kétség­telen előny: a hadsereg egy­ségeit néhány héten belül le lehet szerelni, a katonák visz­­szatérhetnek a termelésbe, megkezdődhet az ország gaz­dasági rendbehozatala. Lehet hogy Amerikában nem min­denki tudja, Izráelben azon­ban mindenki érzi, hogy a jom­­kipuri háború az országot ka­tasztrofális anyagi helyzetbe hozta. Mindenesetre, ezek után na­gyobb reménnyel tekintünk a tárgyalások következő szaka­szai elé. Ezekkel ismét visz­­szatérnek Genfbe, ahol az ör­­döngős Kissinger nem lehet állandóan jelen, s így a tárgya­lások ismét lelassulnak. Az első menet nagy eredménye az volt, hogy egyik fél sem tett olyan engedményeket, ame­lyek befolyásolnák a jövőbeni tárgyalásokat. Izráel hely­zete talán egy árnyalattal még jobb is, mint Egyiptomé. Nem­csak tovább tartja a stratégiai fontosságú pontokat ( az eddi­ginél lényegesen csökkentet­­tebb erőkkel), de ráadásul ott állomásozik a Szinájban az ENSZ haderő is, amely egy újabb háborús menet hirtelen kitörését lehetetlenné teszi. Mégegyszer nem lehet egy­oldalúan, egyik óráról a má­sikra hazaküldeni az ENSZ seregeket; sőt valószínű, hogy egy bizonyos titkos okmány, és az Amerika és Izráel kö­zötti megegyezés ezt teljes e­­gészében kizárja. Vagyis lényegében Egyiptom felé vannak biztonságos hatá­rok, amik az elkövetkezen­dő évekre kizárják itt a há­borús lehetőséget, és elegen­dő időt adnak a további béke­tárgyalásokhoz, és ahhoz, hogy az emóciók minél inkább elhalványodjanak. Kissinger nem fejezte be munkáját azzal, hogy létre­hozta Egyiptom és Izráel kö­zött az első megegyezést. Egy napot pihent. Meg is érdemel­te. A luddi repülőtér biztonsá­gi személyzete a tárgyalások ötödik napján már kijelentet­te, hogy nem birja tovább. Az állandó készenlét, a folytonos szolgálat, a jövés-menés tel­jesen kimerítette a személy­zetet; de Kissinger még bír­ta. Diplomáciai zsenije mel­lett, munkaképessége és el­söprő lendülete is bámulatos. Egy nappal később már Aka­­bában tárgyalt Husszein ki­rállyal, onnan pedig Szíriába ment, hogy a legszélsősége­sebb kannibál-vezért, a Szí­riái Hafaz elnököt is rábírja a béketárgyalásokon való részvételre, illetőleg a csa­pat-elválasztásokra. Állítólag valami eredményt még itt is elért, ez azonban nem biztos. Hafaznak természetesen sok választása nincs. Az izráeli csapatok változatlanul Da­maszkusz előtt állnak, és mi­vel most már nemcsak a jor­­dáni frontról, de az egyipto­miról is el lehet vonni a csa­patokat, bármilyen összecsa­pás meglehetősen egyenlőtlen lenne a Golánról, illetőleg a Hermon hegyről támogatott izráeli hadsereg javára. A szíriaiaknak egyetlen adu­kártyájuk van; ez pedig a még állítólag életben lévő!20hadi-MEGEGYEZÉS ASSZUÁNBAN fogoly, akiknek visszaadásá­ért Izráel természetesen ál­dozatokra hajlandó, még azon felül is, hogy visszaadja a ná­la lévő 400 szfriai hadifoglyot. Múlt héten már beszámol­tunk arról a meglepő hírről, hogy Líbia és Tunisz állam­­egyesülési szerződésre lé­pett. Megirtuk, hogy a hírre egyáltalán nem találunk ma­gyarázatot. Azóta a köd elosz­lott, s a köddel együtt elosz­lott az egyesülés is. A beje­lentés után két nappal, Bour­­giba tuniszi államelnök me­nesztette külügyminiszterét. Bourgiba, tuniszi elnök Mohammed Masmoudi-t, aki ennek az egyesülésnek régi híve. Nouira miniszterelnök kijelentette, hogy az egész terv elhamarkodott és semmi esetre sem kerülhet sor arra a többi arab állam részvétele nélkül — vagyis soha. Még mindig nincs magyarázat ar­ra, hogy Bourgiba miért irta alá a szerződést az őrült Ga­­dafival, hacsak az nem, hogy a tuniszi államfő már jól túl van a 70 évén s az utóbbi i­­dőkben betegeskedik és gyen­ge. Lehet, hogy ez volt az u­­tolsó jelentős politikai sze­replése, s ez most úgy öt, mint környezetét meggyőzi arról, hogy át kell adja helyét valamelyik fiatalabb politi­kusnak. Egy másik olyan hírünk múlt hétről, melynek hitelessége nem bizonyult időtállónak, a Watergate-ügy újabb fejlemé­nye. Azt irtuk, — s akkor úgy is látszott —, hogy Nixon elnök túl van a hullámvölgyön. Köz­ben váratlan esemény történt. A szakértői bizottság megál­lapította, hogy a hangszalagról hiányzó 18 perc nem lehet vé­letlen letörlés műve; Mrs. Wood, az elnök személyi tit­kárnője hazudott. A hiányzó részt ugyanis nem egyszer tö­rölték a szalagról, hanem leg­alább ötször, de esetleg ki­lencszer. Hogy ki törölte és kinek az utasítására, azt most nyomozza az FBI. Természe­tes, hogy nem fog kiderülni. Változatlanul, indokolatla­nul felfujtnak tartjuk az egész Watergate botrányt, mint a­­hogy mindig is hangot adtunk annak a meggyőződésünknek, hogy Nixon tudott a Watergate betörésről. Mindezek ellenére is, szimpátiánk az elnökkel van, egyszerűen azért, mert ettől a sajnálatos ügytől elte­kintve, jó elnök. Azt azonban meg kell állapítanunk, hogy ébben a kérdésben hibát hibá­ra halmoz; védekezési rend­szere tragikusan rossz. En­nek eredménye valószínűleg az lesz, hogy a képviselőház valamikor április táján meg­indítja mégis ellene az u.n. impeachment eljárást, és a szenátus fogja ellene a tör­vényes eljárást lefolytatni.Az azonban biztos, hogy a szená­tusban nem lesz meg a kéthar­mad többség, amely az elnö­köt bűnösnek minősíti. így mindenki tudja, hogy az egész ügy csak hiábavaló önkínzás, amely Amerikát belülről gyengíti. Nagy kár, mert itt lenne az a pillanat, amikor az Egyesült Államok — döntő külpolitikai sikereket elérve — megerő­síthetné helyzetét a világban, s ugyanakkor rövidlátó, éret­len politikusok — szándékuk ellenére ugyan, de lényegileg — az ellenség céljait segítik elő. Csak jelentős késéssel engedte ki a szovjet cenzúra ezt a képet, amely a november 7.-i katonai felvonuláson készült. 1967 óta a Szovjetunió nem mutatta meg újtípusú fegyvereit; most viszont előjött ezzel a típussal. A Tass iroda jelentése szerint, ez a szovjet tudomány és technológia legújabb vívmánya. Valószínű, hogy valamilyen új­típusú interkontinentális rakétának a kilövőszerkezete. Nem «reális» elpusztítani minket Még jó, hogy ebben a kietlen és kegyet* len világban olykor beleütközik az ember egy-két olyan hírbe, amely lelke mélyéig, mondhatnám, könnyekig meghatja. Ilyen, pél­dául, hogy milyen jók mostanában hozzánk az oroszok. A genfi konferencia megnyitása­kor Gromiko megnyugtatta Aba Event, hogy nekik eszük ágában sincs elpusztítani Izraelt, ez csak olyan pletyka, ne higyjen mindenfé­le hazudozásnak; most pedig azt olvasom, az Observer jelentése alapján, hogy Borisz Po­­nomarev, a Politbüro külügyi szakértője, még novemberben Jasszer Áráfát tudomásá­ra hozta, hogy Izráel megsemmisítése, sze­rintük, „nem reális“. „Elvben ellenezzük Izráel lerombolását, de annyi hadfelszerelést adtunk az araboknak, hogy háromszor fc eljuthatnak Tel-Avlvig és vissza. Izráel elpusztításában. nincs realitás, de, ha önök gépesek erre, ez az önök dolga“ — mondotta. Hát ne teljen meg az ember szive, csordul­tig, humanizmussal a mély orosz lélek eme újabb felszínre törése nyomán? Lám. ők „elv­ből“ ellenzik Izráel eltörlését a föld színéről, mert „nem reális“. Milyen szép tőlük, iga­zán! És mi még azt találtuk hinni, merő rosszindulatból, hogy ők nem ellenzik „elv­ből“ kiirtásunkat, mert „reálisnak“ találják! Minő tragikus félreértés, bozse moj! Persze, gyakorlatilag más a hel-zet. Gya­korlatilag ei.jttatták az araboknak a tour­­retour hadfelszerelést, csináljanak vele, amit akarnak, ha nekik mégis sikerülne, ez már nem az ő dolguk (mármint az oroszoké), ők aztán igazán nem azok, akik a saját elveiket másokra kényszerítik. Na ugye, megint csak nekifohászkodtak az arabok, megint csak nem ment; megint csak bebizonyosodott, hogy a dolog nem reális, hát akkor mit alkar­nak tőlük, miközben rendületlenül baladnak előre a Béketábor élén? Természetes, a lápv szláv szív nem engedi meg, hogy vendég, aki kérni jött, üres kézzel távozzék. Áráfát mester nyilván gyakorlati biztosítékot is kapott arra nézve, hogy a di­cső Szovjetunió, elvei fenntartása mellett, to­vábbra is vállrakéta-vetve küzd a „Paleszti­nái szabadságharcosok“ oldalán ... Irta: BARKAY ZEÉV Ahhoz u evan is nem férhet kétség, boev a dirsft Szovjetunió a leoteliesebb mértékben elítéli, meghé'wezi. evsHázatosnak mlnfWtl a terrort — a Stju—7 'rakétákat csak azért ad­ja Áráfátéknak. hogy époeo legyen nekik, jó, ha van a háznál! boev mire használják, hol, mikor, mit és kit találnak el vele, ez igazán az Ő dolgnk__ Nincs ebben tehát Semmiféle tendencia Iz­­ráel. v-nv éppenséggel' az ott élő zsidó néo kl»i’*zt>fására. Nem „reális“. Ezt ngvlátszlk megtanulta a dicső Szovjetunió — salát tör­­ténelméböl. ha hinni lehet Alekszandr Szol­­zseuvlcinnek. Most jelent meg ngvanls Párizsban — mint a tanokból értesülhettünk róla —- a szovjet T-óceövetséghől kizárt Nobel-dilas író leaulab Nyugatra csemnészett dokumentnm-regénve, a ,.Giilao-s»ige*<*k“. Í..CnIag“ — a szovjet konce"Mlciós táborok központi irányító szer­ve.! Ehhen a 606 oldalas könyvben Szolzse­­nvícln elmondta, hosy Sztálin tömegmészár­lást akart végrehajtani a zsidók között, a meg­­maradottakat pedig Szibériába deportálni, (miután nyilvánvalóan felbuzdnlt egykori szerződés-társa, az Adolf. Ilyen Iránvn sike­rein). Voltak azonban a tervnek ellenzői Is a Kremlben, akikkel a Nagv Tanító, a Legfé­­nyeseben Világító Nap, a Népek Atvja egv al­kalommal olyan heves vitát folytatott, hogy szívrohamot kanott és nyomban kimúlt. (Nincs Itt semmiféle stilns-zavar, jól tudom, hogy é)úbérré nem alkalmazandó a „ld­­múlt” kifejezés.) Nem tudom, honnan szerezte Szolzsn.vidn Idevonatkozó információit. Az az érzésem, hogy eléggé ismeri a szovjet élet'#, elég kap­csolata van legfelsőbb körökkel is. A Sztálin halála körüli számos verzió közül ezt most hallom először, de hajlandó vagyok a leg­hitelesebbnek elfogadni, mert ez áll legköze­lebb a szivemhez, s némileg visszaadja a mennyei igazságsvdgáltatásba vetett, megle­hetősen megingott .ütemet. A dicső Szovjetunió ugyanis, elejétől fogva, mielőtt még a Béketábor élére került volna, 'más táborok utjain haladt, hasonló lendület­tel és sikerrel. Pontos számokat senki sem tud, de Szolzsenyicin szerint 1929 ás 1931 között mintegy 15 millió kóláknak nyilvání­tott parasztot; 1937 és 1939 között többszáz­ezer befolyásos személyiséget, politikai múl­tú és egyéb intillektuelt; 1944 — 46 között pe­dig egész népeket, mint a krimi tatárok és kalmükök — száműztek, küldtek koncentrá­ciós táborba, telepítettek ki, vagy egyszerűen legyilkoltak. Nyilvánvaló, hogy minden Ilyen akciónak voltak ellenzői a Kremlben — s a Népek Atyja mindegyikkel heves vitát folytatott. De minden esetben gvőzött. Szivszélhüdést csak akkor kapott, amikor a zsidókat akarta kiir­tani. Lehet, hogv ez hagyott mély nyomot a misztikumra hajló orosz lelkekben — mély kategóriába tartoznak, végeredményben a a Kreml urai is — s ezért alakult ki a fel­fogás, hogy a zsidókat kiirtani, „nem reális“. Ha sem az Adolfnak, sem a Népek Atyjá­nak nem sikerült —• pont Szádátnak, A szád­nak, vagy Áráfátnak sikerüljön? No. persze, próbálkozni imitt-amott azért lehet, ha vala­kinek olyan nagy kedve szottyan bozzá ... Szolzsenyicin azt mondja, ha Németország­ban 1945 és 1966 között 86.000 háborns bű­nöst vontak felelősségre, úgy a Szovjetunió­ban mintegy negyedmillió „belső hóhért“ kel­lene itélőszék elé állítani. Sztálin leefőbb ás leghűbb támogatója Vjacseszlav Molotov, egykori külügyminiszter volt. akit kizártak ngyan a Központi Bizottságból —• de napon­ta látható autóiával Moszkvában ... A „Gulag szigetek“ egyelőre csak az erede­ti orosz nyelven jelent meg, de pár hát múl­va, tehát körülbelül a genfi tárgyalások má­sodik fázisa idejére — ha sor kerül rá —> piacra kerül a francia, angol, német és svéd fordítás is. Soha jobbkor. Hadd ismerkedjen meg a világ —- első kézből — azokkal az erkölcsi Blapokkal, melyeken a Béke őre, a Szovjetunió nyugszik; azzal az Igazsággal, melyet saját berkeiben érvényre jnttat, s ak­kor talán némi képet kap arról Is, bogyas festhet az az igazság, melyet, mint a genfi békekonferencia egyik védnöke, másoknak akar juttatni. A PARADOX Az izráeli választások után kiderült, hogy politikai életünk egyetlen nagy paradox. A választások, mint köztudomású, nem hozták uralomra az ellenzéket, de olyan nagy mértékben 1 meggyengítették a kormányon lévő Maáráchot ( Munkapárt és Mápám), hogy cselekvési szabadsága alaposan megcsök­­kent. Ennek a következménye az a paradox, hogy akkor, amikor — okkal, vagy ok nélkül -, de Mose Dáján volt ennek a vá­lasztási kampánynak a legtöbbet támadott embere, ma anél­kül, hogy neki bármilyen aktív része lett volna benne, fi az ország legerősebb embere, aki - legalábbis ennek.a Kne­­• szetnek az élettartamára —, kezében‘artja a hatalomhoz ve­zető kártyákat. Dájánt persze elsősorban nem az ellenzék, a "Likud" tá­madta, hanem saját pártjának balszárnya, és az összes ga­lambok. Ezek azt a tényt, hogy Dáján nem volt elég sólyom, nem mozgósított idejében és nem támadott elsőnek s ezért népszerűsége csökkent, — arra akarták felhasználni, hogy eltávolítsák a hadügyminiszteri székből és helyébe egy ne­kik tetsző galambot, — mondjuk Chájim Bár-Lcvet — hoz­zanak. Néhány héttel a választások előtt, a Mááráchnak. ehhez a szárnyához tartozó állítólagos intellektuelek, a Munkapárt központjának ülése idején zajos, bár nem túlságosan népes (üntetést rendeztek Dáján ellen. Még nem felejtettem cl,hogy ezen a tüntetésen ilyen táblák is voltak: "Dáján a Cherutba". Ma ugyanezek az urak, ha Dáján megfogadná a tanácsukat és átlepne az ellenzéki Likud lista gerincér képezőCherut moz­galomba, rémülten tépnék a hajukat. F.z esetben ugyanis a Cherut vezére, Menachem Bogin lenne a miniszterelnök. A régi koalíciót alkotó pártok közül csaknem valamennyi veszteségeket szenvedett a választásokon. így a Máárách­nak, amelynek eddig 5ó mandátuma volt, csak 51 van száz­húszból. A vallásos nemzeti párt két mandátumot vesztett es tizenkettő helyett 10 mandátuma van. A független liberá­lisok megőrizték négy helyüket, a Mááráchoz tartozó arab 1 képviselők száma azonban már négyről háromra csökkent. Ez elvben még mindig hatvannyolc mandátum lenne száz­húszból, ami ha nem is nagy többség, de többség. Azonban, es itt kezdődik a bökkenő, a Máárách ötvenegy képviselőjé­ből szerényen számítva is van legalább tíz aki nem galamb, hanem sólyom. Ha ezek bármilyen okból kifolyóan nem tá­mogatnák a kormányt, az elvesztené a többségét. Hozzá kell ehhez tenni még azt is, hogy ma a vallásosok sokkal sóly­­mabbak mint néhány évvel ezelőtt voltak, és csaknem vi­tán felül áll, hogy amennyiben a Mááráchban szakadás áll­na be, nem az amúgyis nagyrészt erősen vallásellenes ele­mekkel tarkított galambokkal mennének. Miután a Likudnak 39 mandátuma van a múltbeli harminc­eggyel szemben, ha ehhez hozzáadjuk a vallásosokat és a Dáján csoportot a Maáráchból, ez már több mint hatvanegy mandátum. Ez Dáján nagy ereje ma az izráeli politikai é­­letben. Dáján ellenségei a Munkapárton belül persze változatla­nul követelik az eltávolítását a hadügyminiszteri székből. Ez a Követelés azonban az említett matematikai aritmetika következtében teljesen elvesztette minden realitását. A pontos helyzetet tehát úgy fogalmaznám meg, hogy Mose Dájánt eltávolítani a helyéről csak az ő szives beleegyezé­sével lehet. Más mód nincs erre. Ezt a megjegyzést, hogy ” az ő szives beleegyezésével" nem gúnyosan használtam, mint ahogy eleinte látszik, hanem nagyonis komolyan. Tel­jesen valószínűtlen, hogy Dáján beleegyezzen abba, hogy ellenségei fölébe kerekedjenek, de nem teljesen lehetetlen. Mose Dájánnál ugyanis tényleg csaknem lehetetlen kiszá­mítani, hogy milyen lépéseket fog tenni. Elméletileg még az Is lehetséges, hogy fogja a kalapját és elmegy. Mint írtam, lehetséges, de nagyon-nagyon valószínűtlen, és po­litikailag semmiesetre sem kalkulálnék arra, hogy Dájánt a saját segítségével el lehet távolítani a helyéről. Ez a helyzet kizárja, hogy egy szélsőségesen galamb kor- 1 mány alakuljon, már csak azért is, mert ezeknek még akkor 1 sincsen többségük, ha kihasználnák még a moszkovita kom­munisták szavazatait is, ami amúgy sem jön számításba. Egyébként is a választásokon az összes szélsőségesen defe­­tlsta csoportok csúfos kudarcot vallottak, holott a választá­si küzdelemben akkora zajt csináltak, mintha mindenki őket támogatná. A másik paradox, ami a választások idején kiderült, hogy éppen azok a katonák, akiknek a vállán a rendkívüli helyzet legnagyobb súlya van, sokkal solymabbak, mint otthon ülő hozzátartozóik, A katonai urnákban a Likud győzelmet ara­tott világos és félremagyarázhatatlan módon. Egyes bölcs külföldi újságok előszeretettel terjesztik azt a magyarázatot, hogy Izraelben az öregek makacsok és a fia­talok engedékenyek, Kiderült, hogy ennek is a fordítottja az igaz. A legtöbb országban a jobboldali pártoknak a női: hozzák meg a szavazatok többségét. Nálunk ennek is a fordítottja az igaz. Bar nem szavaztak a nők és a férfiak külön, de külön­böző vizsgálatok alapján meg lehet állapítani, hogy Izraelben az úgynevezett munkáskormányt a női szavazatok mentették meg és ha a nőknek nem lenne szavazati joguk, ma Begin len­ne a miniszterelnök. Amikor ezeket a sorokat irom, az új kormány megalakíts sára irányuló tárgyalások még csak éppen hogy megkezdőd­tek, de akárhogy is alakuljon a dolog, egy már csaknem bi­zonyos: a vallásosok nélkül nem lehet tartós kormányt ala­kítani, ők pedig ma a sólymokhoz számftanak.És ezen fe­lül minden megegyezéssel szemben Mose Dájánnak abszo­lút és korlátlan vétó joga van ! CHARM DRíSS 5H0P AZ ELEGÁNS, JÓIZLÉSŰ RUHÁK ÜZLETE ESTÉLYI. COCKTAIL, UTCAI és KÖTÖTT RUHÁI NEW YORKBAN KÖZISMERTEK. Importált és saját tervezésű ruháinkat tekintse meg vételkényszer nélkül. ----- Szeretettel várják P01LATSIK LICI& BANDI 110-78 QUEENS BLVD., FOREST HILLS 75, N.Y. E. train a 75th Avenue-ig Tel.: BO 1 -7667

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom