Menora Egyenlőség, 1973. július-december (12. évfolyam, 469-491. szám)

1973-08-04 / 472. szám

1973. augusztus 4. * MENÓRA 9. oldal “Auschwitzban nem volt gázkamra és krematórium,,- EGY MOST MEGJELENT NEONÁCI KÖNYV SZERINT 200 EZER ZSIDÓ PUSZTULT EL A TÁBOROKBAN. .- “A FOGLYOK VENDEGEKET FOGADHATTAK ÉS ELEGÁNSAN ÖLTÖZKÖDTEK. “ " Nincs egyetlen megbízható okmány sem, amely i­­gazolna, hogy a zsidók vesztesége a második világhá­ború idején meghaladta a 200 ezret. Más szóval: Drez­da egyetlen éjszakai bombázása idején több ártatlan és vedtelen német halt meg, mint a nemzeti szocialista u­­ralom idején az összes koncentrációs táborokban! A 200 ezer zsidó között vannak azok is, akik ebben az idő­ben természetes halált haltak". Ezeket a borzalmas sorokat nem Hitler idején írták, nem egy megrögzött náci tömeggyilkos mondotta, bu­tán védekezve a bíróság előtt, de még nem is azoknak egyike, akik annak idején aktívan közreműködtek a "végleges megoldás" kidolgozásában és most az egyik arab, vagy délamerikaj országban rejtőznek. Ezeket a megdöbbentő sorokat 1973 tavaszán egy né­met jogász írta le, aki az új Németország Hessen tag­állama ügyvédi kamarájának a tagja. Manfred Redernek hívják ezt a fiatal ügyvédet, aki a Frankfurt melletti Ransheim városkában lakik és "a német polgári kezdeményezés" nevű szervezet ve­zetője. Ez a szervezet szerteágazó tevékenysége ke­retében brosúrák és könyvek szerkesztésével és kia­dásával foglalkozik, övé a "Kritik Verlag" nevű kia­dó Morhkirch városkában. A bevezetőben idézett sorok a Reder által írt könyv előszavából valók. A könyvet, amely bizonyára még nagy vihart okoz, Thiss Cristofersen írta, aki a múlt­ban "A német paraszt" című közlöny főszerkesztője volt. A Klaverhagenben lakó Cristofersen könyvének címe: "Az auschwitzi hazugság" és alcíme: a so­kat sejtető "Tény beszámoló". “ SENKI SEM SAJNÁLJA A NÉMETEKET “ A ténybeszámoló bevezetőjében Reder visszatér a jól ismert nevetséges kifogásokra, amelyeket a neo­nácik is gyakran és szívesen használnak, mint példá- U: " A harmadik birodalom kormányát alkotmány és procedúra-ellenes módon távolították el"; "A né­met tiszteket, akik erkölcsileg és általános nívóban messze fölülmúlták a szövetségesek tisztjeit, kegyet­lenül lemészárolták anélkül, hogy a gyilkosok közül bárkit is bíróság elé állítottak volna"; "A nyúlszivű' gyáva partizánok, akik hátulról lőttek le német kato­nákat, egycsapásra hősök lettek, míg a német katoná­nak most védekezni kell, mert háborús bűnösnek ne­vezik"; "Minden alávaló ember ma azzal büszkélked­het, hogy Németország és a németek elleni árulással és szabotázzsal foglalkozott" ( valószínű, hogy a túl­buzgó fiatal német jogász ebbe a kategóriába sorolja Willy Brandtot is, aki megszökött a náci Németor­szágból és Hitler ellen harcolt); "Azegész világ U- völt a megölt zsidókért, de senki sem hajlandó hang­ját hallatni a meggyilkolt németek millióiért, a fran­ciák millióiért, a hollandokért, a dánokért, a belgá­kért, a norvégokért, a románokért, sőt oroszokért, ukránokért, szlovákokért, szerbekért és kozákokért, akiket szadista módon megöltek, csak azért, mert tá­mogatták a németeket és meg akarták Európát men­teni a bolsevizmustól". "Minden iskolánkban továbbra is tanítják és terjesz­tik a KZ-táborokról szóló rágalmakat és hazugságo­kat" — írja a frankfurti ügyvéd —, majd hozzáteszi: " A napokban, amikor Wiesbadenben megnyílt a sach­­senhauseni haláltábor emlékkiállítása, kénytelenek voltunk undorodva olvasni a hesseni kormány kisérő magyarázatát, miszerint " a tábor területét éjjel és nappal betöltötte az égetett emberhús szagára jellem­ző nehéz, édeskés füstfelhő". Micsoda hazugság! Hi­szen 1945 márciusáig a Nemzetközi Vöröskereszt kül­döttségei rendszeresen látogatták az összes táborokat és soha nem láttak gázkamrákat, krematóriumokat és nem érezték az említett édeskés szagot". Manfred Reder így folytatja: "Mindenesetre sajná­latos az a tény, hogy a KZ táborokban voltak bizonyos kínzások, de ezeket kevés esettől eltekintve, maguk a foglyok és a különféle kápók hajtották végre. Ha az egyik SS katona, vagy a tábor más német dolgozója a rabokat bántalmazta, vagy az értéktárgyukhoz nyúlt, akkor nyomban hadbíróság elé állították". “HITLER NEM AKARTA MEGSEMMISÍTENI A ZSIDÓKAT“ ” A foglyok általában gondos elbánásban részesül­tek — folytatja Reder — és bármikor látogatókat fo­gadhattak a táborban. Nekünk, németeknek pedig ma örülnünk kell, hogy élnek még tanúk, akik bizonyítják, miszerint Auschwitz egyáltalán nem volt megsem­misítő tábor, hanem egy nagy ipari kombinát". Azok, akiknek sikerült csodával határos módon meg­menekülni ebből a "nagy ipari kombinátból", e sorok olvasásakor ökölbe szorított kézzel kénytelenek moso­lyogni azon, hogy bizonyos szavaknak és fogalmaknak milyen magyarázatot lehet adni. Az egyik legmegdöbbentőbb és legmegrázóbb idézet a következő: "Hitler soha nem gondolt rá és soha nem akarta a zsidó népet megsemmisíteni. A Führer soha nem adott parancsot a megsemmisítésükre. Soha nem léteztek gázkamrák és más gázosftó berendezések. E- zeket csak beteges agyak találták ki és az állítólagos háborús bűnösök, vagy a fogolytáborok állítólagos őrei elleni összes tárgyalásokon kizárólag hamis tanúkat hallgattak ki és hamis okmányokat mutattak be". Ezt 1973 tavaszán, mintegy 30 évvel a szörnyűségek után, egy német jogász írta, aki a hesseni ügyvédi kamara tagja: "Hamis tanúk és hamis okmányok !'■’ Soha nem voltak elgázosító berendezések. A meg­semmisítő táborok Auschwitzban, Szobiborban, Bel­­secben, Chlemnoban s Treblinkában soha nem létez­tek. Rudolf Hesse, Auschwitz hirhedt parancsnoka so­ha nem mondotta büszkén a bíróság előtt, hogy az ő személyes irányítása mellett a táborban sikerült na­ponta 2000 zsidót megölni és elégetni, vagyis tízszer annyit, mint Treblinkában. Azzal is büszkélkedett az " auschwitzi parancsnok" című könyvében, hogy vol­tak olyan "rekord-napok", amikor sikerült a "tábor termelését" napi 6000 zsidó kivégzésére emelni. 1944 nyarán, amikor megérkeztek Magyarországról a nagy transzportok, soha nem gyilkoltak meg és nem égettek el 46 nap alatt közel 300 ezer zsidót Birkenau hatalmas “A M E G B I Z H Ha ilyen a bevezető, akkor már elképzelhetjük, mi­lyen lehet Christofersen száraz "ténybeszámolója". Christofersen azt vallja magáról, hogy mint speciális növénytermesztő és szakértő tartózkodott Auschwitz­ban és feladata az volt, hogy ezekből a növényekből szintétikus gumit állítson elő. A jeles szerző elbeszé­lése szerint 1944 januárjától az év decemberéig tar­tózkodott Auschwitzban és csak a háború után hallott először arról az " állítólagos" tömegmészárlásról, amelyet az SS pribékek a "gondjaikra bízott" kiszol­gáltatott táborlakók körében hajtottak végre. Christofersen, aki hadnagyi rangban szolgált annál a különleges egységnél, amely a műgumi előállításá­hoz szükséges növényeket termelte, ezeket írja: " Megdöbbentem, amikor először hallottam ezeket a történeteket. A tanúvallomások, a beszámolók, az új­ság és a rádióriportok tucatjai, valamint az okmányok százai ellenére sem hiszem a mai napig sem, hogy kemencéiben. A wanseei konferencia, amely 1942 ja­nuárjában elhatározta az európai zsidóság totális ki­irtását , soha nem adta sátáni tervének "a végleges megoldás" fedő-nevet és az ügyvéd úr szerint, az a konferencia nem is létezett. Adolf Eichmann soha nem mondta barátainak, hogy " örömmel ugróm a sírom­ba, mert tudom, hogy ötmillió zsidót küldtem előre". Mintha a Führer soha személyesen nem mondotta vol­na a hisztérikusan üvöltöző sokmillió főnyi hallgatósá­ga előtt — legalább százszor: " Ezeknek az alantas zsidóknak még az irmagját is ki kell irtani". TÓ SZEMTANÚ" tényleg megtörténtek azok a borzalmas dolgok, ame­lyeket Auschwitz parancsnokainak és legénységének tulajdonítanak. Az igazság az, voltak bizonyos kéte­lyeim, mert gyakran kérdezték tőlem, hogy hová tűn­tek azok a zsidók, akik ma már nem élnek, mi lett ve­lük, ha nem ölték meg őket? Nem tudom mi lett velük, viszont kiváncsi vagyok rá, hogy honnan jöttek hirte­len a ma élő zsidók, amikor az állítások szerint hat­milliót végeztek ki közülük! Nem titok, hogy számos zsidónak sikerült a háború előtt és idején külföldre szökni, sokan élve tértek vissza a táborokból, s kö­zülük sokan ma is a körünkben élnek ..." " A közölt adatok helyességére vonatkozó kételyem először akkor merült fel, amikor elolvastam Ainer Aberg ( neonáci aktivista, ismert hazug propaganda­­füzet-terjesztő) egyik brosúráját, amelyben össze­hasonlította a zsidókra vonatkozó, háború előtti és utáni statisztikai adatokat — írja Christofersen. HÁNY ZSIDÓ VOLT ÉS VAN? Az összehasonlításokból kiderült, hogy 1938-ban, több mint 13 millió zsidó volt a világon és ha megfe­lel a tényeknek hogy a háború idején több mint hat­millió zsidót megöltek, akkor miként lehetséges, hogy 1948-ban már közel 19 millió zsidó létezett? Nyil­vánvaló, hogy a zsidógyilkolásról szóló rémtörténetek közönséges légbőlkapott hazugságok, mert ha a zsidó anyák a háború ideje alatt szünet nélkül gyermekeket szültek volna, akkor sem lehetséges, hogy egy nép 10 év alatt 50 százalékkal szaporodjon". Az igazság természetesen más. A világháború e­­lőtt a világ zsidósága közel 18 millió lélek volt. A legutóbbi, ln72 évre vonatkozó statisztikából meg­tudjuk, hogy 16 millió zsidó él a világon. Más szó­val: annak ellenére, hogy a zsidó mészárlások el­kezdése óta 35 év telt el, a világ zsidósága még min­dig két millióval kevesebb, mint a vérfürdő elején volt. Tegyük félre a statisztikát és térjünk vissza Chris­­tofersen ténybeszámolójához: " Auschwitz utolsó pa­rancsnoka Richard Beer, aki 1963-ban, rövid idővel tárgyalásának megnyitása előtt váratlanul meghalt a börtönben — annak ellenére, hogy teljesen egészsé­ges volt! — azt mondotta, hogy amikor Auschwitz pa­rancsnoka volt, soha nem látott gázkamrákat és nem tudott a létezésükről. Miért ne higyjek neki, pláne, a­­mikor én, aki szintén ott voltam egy bizonyos időn át, nem tudtam, hogy Auschwitzban zsidók megsemmi­sítésével foglalkoznak". “A SZAKÁCSNŐ RÖPLAPOKAT OSZTOGATOTT“ " 1944 január 15-én érkeztem Auschwitzba — foly­tatja Christofersen, egy szürke, hideg napon. Jelent­keztem a táborparancsnoknál. A tábor a nehézkes és csúnya kaszárnyaépületeivel a parancsnokság közelé­ben terült el. A bejárat fölött nyomban megláttam az " Arbeit macht frei" feliratot. Legnagyobb meglepe­tésemre nyomban észrevettem, hogy igen sok rab szabadon, minden felügyelet nélkül forgolódik. Később megtudtam, hogy a táborban, amely magasfeszültségű árammal telitett kerítéssel volt körülvéve, csak éj­szaka volt őrség, nappal pedig a rabok szabadon jár­káltak a hatalmas tábor egész területén. Dr. C. nevű SS tiszt szobájában szállásoltak el, aki ugyanazon az osztályon dolgozott. Ez a tiszt vidám, gyakran mosoly­gós, nevető ember volt. A foglyok igen kedvelték, oly­annyira, hogy sokan közülük a mai napig is leveleznek vele. A tisztikonyha vezetője, Paula asszony, ugyan­csak a foglyok közé tartozott. Gyakran osztogatott pro­paganda röplapokat a foglyoknak. Ez ugyan ellentétben állt a szigorú utasításokkal, viszont nem az én hatás­körömbe tartozott a foglyok felügyelete és különben is, természetemnél fogva, mindig elnéző voltam". " A mi osztályunk mellett volt a női tábor, ahol 300 asszonyt őriztek, közöttük olyanokat, — zsidókat, len­gyeleket s néhány franciát — akik értettek a növény-A FOGOLYNŐK KO Christof er sen így folytatja az auschwitzi üdülő­táborról szóló leirását: " A raktárt, ahol a foglyok értéktárgyait őrizték, " Kanadának" hivták és min­den megtalálható volt benne. Ezt az öriás-raktárt szigorú őrizet alatt tartották, hogy megakadályozzák az értéktárgyak lopását. A mi meterológiai állomá­sunkon dolgozott egy lány, az SS kisegítő alakulatból, aki egyszer elvitt egy pár selyemharisnyát a raktár­ból. Nyomban hadbíróság elé állították. A foglyok vi­szont szünet nélkül lopkodtak, anélkül, hogy bántődá­­suk történt volna. Itt meg kell jegyeznem—folytatja Christofersen —, hogy foglyaink valamennyien ele­gánsak voltak. Igaz, kötelesek voltak fegyencruhát vi­selni, viszont a fehérnemű, a harisnya és a cipő a legjobb és a legszebb anyagokból készült. A női fog­lyok még kozmetikai szereket is használtak, ajakruzst, pudert és különféle arc- és szemfestéket. Ott tar­tózkodásom idején már nem volt Auschwitzban olyan női fogoly, akinek kopaszra borotválták a fejét. Hal­lomásból tudom, hogy volt olyan idő amikor a nők ha­ját levágták, viszont ezt a szokást rövidesen megszün­tették, mert még a legkeményebb SS tisztek is irgal­mat éreztek a nők iránt és képtelenek voltak nézni a szörnyű látványt". Nehéz elhinni, hogy ezeket a sorokat épeszű ember írta. Aki látta az auschwitzi pokolban és a többi tá­borokban gyötrődő nőkről készített fényképeket, a sa­ját szemével könnyen meggyőződhetett arról, hogy mi­lyen mértékű volt az "elegánciájuk és a szépftőszer használatuk". Ami pedig a fehérneműket, a harisnyá­kat és a " legjobb anyagból készült" cipőket illeti, azok, akik megjárták Auschwitzot, igazolni tudják, termesztéshez. Az volt a benyomásom, hogy azok oda­­adóan és örömmel végzik munkájukat. Nem emlékszem arra, hogy valaha szabotázs történt volna. Az igazság viszont az, hogy a foglyok nem biztak egymásban, sőt gyűlölték egymást". " Most pedig néhány szót az auschwitzi foglyok na­pirendjéről. Ébresztő reggel 7-kor, utána zuhanyozás, reggeli, szemle és 8 órától munka. Délben 1-2 között szünet. A munka 5 óráig tartott. Este 7-kor ismét szemle. Ekkor távoztak az őrök és csak a szűk tábor­­őrség maradt". "A foglyok minden nap rendszeresen kaptak postát, a csomagokat a szemle idején nézték át. Csak elvétve történt meg, hogy a csomagokból valamit elkoboztak, legtöbbször gyógyszert, könyvet különféle füzeteket, fényképezőgépeket, rádiókészülékeket és különféle, technikai jellegű alkatrészeket. Ezeket azonban csak ideiglenesen kobozták el, majd egy külön raktárban őrizték és továbbra is a foglyok tulajdonát képezték. A holmikat hiánytalanul visszakapták, amikor bünte­tésük kitöltése után szabadlábra kerültek". A ténybeszámoló szerzője gúnyosan megjegyzi, hogy úgylátszik ő egy másik Auschwitzban volt, mint azok, akik a gázkamrákról, a krematóriumokról és a fog­lyokkal való kegyetlen bánásmódról tanúskodtak. METIKAI SZEREI hogy ingük sem volt, nem beszélve a fehérneműről. A harisnya ismeretlen fogalom volt Auschwitzban, a­­hol a foglyok kénytelenek voltak rongyokba csavarni lábukat. A jóminőségű cipők pedig a goromba fapapu­csok voltak, vászon felsőrésszel. BŐSÉGES ÉTKEZÉS Az említettek után sem értünk Christofersen tény­adatainak a javához. A következőkben ezt írja: "Szó sincs róla, a foglyok soha nem éheztek. Amikor a mi osztályunkra lesoványodott, éhes foglyok érkeztek, nyomban gondoskodtak róla és rövid időn belül egész­séges volt és kigömbölyödött. Gyakran huzamosabb i­­dőt vett igénybe amíg bizonyos foglyoknál sikerült le­gyűrni az élelmezéshiányt. Számomra ez mindig szen­vedés volt és elkeseredést okozott, viszont mindent megtettem, hogy segítsek rajtuk. Gyakran együtt ét­keztem velük és kötelességem hangsúlyozni, hogy az étkezés mindig Ízletes és nagyon bőséges volt" . " A háború után hallottam és olvastam, hogy a megsemmisítő tábor nem is Auschwitzban, hanem a szomszédos Birkenauban volt. Nos, Birkenauban is jártam. Kötelességem hangsúlyozni, hogy ez a tábor nem tetszett, mert elhanyagolt és piszkos volt. Lát­tam ott családokat gyerekestől, ami megrendített. Azt magyarázták nekem, hogy humánus szempontból nem választották szét őket, mert nem tartották helyesnek, és tisztességesnek, hogy a gyermekeket elvegyék a letartóztatott és bebörtönzött szülőktől. Bár veleme­­nyem szerint gyermekeknek nincs helye a táborokban, amit az angolok is megtettek a búr háború idejen.nem hiszen, hogy ezt ki lehet magyar ázni. Ezt megmond­tam a felettesemnek is, aki egyetértett velem, de hangsúlyozta, hogy nem változtathat a helyzeten." A SZELEKTÁLÁS... ÉS A FÜSTFELHŐ Christofersen: " Azért jöttem Birkenauba, hogy száz munkást kiválogassak különböző munkára. Ez a következőképpen történt. A szemle idején megkér­dezték a foglyokat, ki hajlandó ezeket a munkákat vál­lalni és van-e már gyakorlatuk benne. A többségük ön­kéntesen jelentkezett, mindig többen voltak, mint amennyire szükségünk volt. Ekkor kénytelenek voltunk szelektálni, vagyis kiválogatni azokat, akik a legalkal­masabbnak látszottak, míg a többieket visszaküldtük a sorba. Később megtudtam, hogy hamis, nem helytálló magyarázatot adtak ezeknek a szelektálásoknak. Sze­rintük ezek a szelekciók az arra alkalmas legjobb fog­lyok kiválasztása volt, egy bizonyos munkakörre". így magyarázza l°73-ban egy német a hirhedt sze­lektálást. Ezt a magyarázatot terjesztik most a német lakosság körében a hatóságok tudta, beleegyezése és támogatása révén. A "ténybeszámoló" szerzője azonban tovább megy: "Egyszer szemtanúja voltam, amint egy SS katona fe­nékbe rúgott egy fogolynőt. Nyomban vallatóra fogtam brutális tettének kivizsgálása céljából. Elmondotta, hogy a fogolynő "náci disznónak"nevezte, mire türel­mét vesztette. Rövid utánjárással megállapítottam, hogy a katona előzőleg megsértette a fogolynőt. Nyom­ban panaszt emeltem ellene és azonnal áthelyezték Danzigba egy büntető alakulathoz. Attól a naptól kezdve a foglyok kedveltek és barátot láttak bennem" . "Gyakran megtörtént, hogy egyes polgári munkások, a foglyok barátai, felvették a rabok ruháit és helyettük tértek vissza a táborba. Ezáltal lehetővé vált, hogy a foglyok néhány szabadnapot töltsenek a táboron kívül. Általában foglyainknak egyáltalán nem volt rossz dol­guk. Hetenkint egyszer mozielőadást rendeztek nekik, a tábor kultúrtermében pedig színházi előadás volt, sőt aki akart imádkozhatott is". " Auschwitzi tartózkodásom idején soha semmi je­lét nem láttam a gázzal történő tömeges kivégzések­nek. Az emberhús égéséből származó édeskés szag is durva hazugság. A tábor mellett hatalmas kovácsmű­hely volt, ahol a lovakat patkolták. Nyilvánvaló, hogy amikor a tüzes patkót rátették a ló lábára, nyomban érezhető volt az égett hús szaga". Most, hogy végre megtudtuk, mi okozta Auschwitz felett a fojtogató, nehéz szagot, Christof er sen el­mondja, hogy Auschwitzban igen sok zsidó a németek győzelméért imádkozott, mert többségük antikommu­­nista volt és félt az oroszoktól. Azt is tudta, hogy a tá­borok menekültjei közül a háború után többen hajlan­dók voltak a bíróság elé állított SS tisztek védelmében vallomást tenni, de a hatóságok nem engedték meg ne­kik. MIKOR ÉPÜLTEK A KREMATÓRIUMOK? Azt is megtudjuk a ténybeszámolóból, hogy a szer­zője gyanúja szerint a krematóriumokat csak a hábo­rú után építettek Auschwitzban, hogy ezzel megalapoz­zák a németek ellen emelt vádakat. A vád, hogy ebben a táborban négymillió embert öltek meg, ellentétben áll a józan ésszel, "mert azt jelenti,hogy minden év­ben egymillió embert végeztek ki, vagyis naponta mint­egy 3000 személyt. Ez technikailag sem vihető keresz­tül, mert nincsen olyan krematórium, amely 3000 holt­test elégetésére alkalmas naponta". Úgy tűnik, hogy Christofersen mégis kénytelen lesz elolvasni Rudolf Hess, Auschwitz parancsnokának könyvét, aki büszkén írta, hogy sikerült egy rekord pe­riódusban napi 6000 holttestet elégetnie, amikor kre­matóriumainak átlaga napi 2000 holttest volt. Mind­ez természetesen Birkenau hatalmas betonmedencéi nélkül, ahol 1944 nyarán igyekeztek "túlteljesíteni a normát" és ez annyira sikerült nekik, hogy a holttes­tek maradványai a mai napig is megtalálhatók a tábor­nak ezen a részén. Talán helyes volna, ha Reder ügy­véd úr és barátja, Christofersen, egyszer elutazná­nak Birkenauba — és akkor talán, azt állítanák, hogy a még ott található elszenesedett csontokat és testma­radványokat a háború után vitték oda, hogy a meleg­szívű, egyenes és tisztake?ű derék népet rágalmaz­zák. Christofersen könyve bizonyítja, hogy nem minden német tagadja meg a náci múltat'és hogy az állítóla­gos új Németországban még mindig nagyszámmal akad "régi német", aki nem felejtett, nem hajlandó felejte­ni és aki még "a régi szép idők" visszatéréséről ál­modik. A legnagyobb veszély pedig az, hogy a frank­furti ügyvéd és társai zavartalanul terjeszthetik be­teges förmedvényüket. TORONTO VÁROSA ÉRTESÍTÉS A SZEMÉT GYŰJTÉSRŐL \ I S iután hétfő, augusztus 6, a polgári alkalmazottak I imára ünnep, ezen a napon nem lesz szemétgyűjtés. | hétfői szemétgyűjtést kedden, a keddi szemétgyüj- s t szerdán végzik el. H. F. Atyeo, P. Eng. Commissioner of Streets | s

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom