Menora Egyenlőség, 1973. július-december (12. évfolyam, 469-491. szám)

1973-07-28 / 471. szám

<♦♦♦♦♦♦»♦♦ ******* »»♦♦»♦»♦♦♦ *************** 8. oldal MENÓRA * 1973. július 29 Washington -Nixon elnök a tervezettnél 30 nappal korábban szüntette meg az árrögzítést. Gazdasági tanácsadói javaslatára hatá­rozott így az Elnök és ezzel elkezdődött a Nixon-admi­­nisztráció infláció-ellenes programjának Negyedik Fázi­sa. Az egyetlen húsfajta, a­­melynek rögzítése egészen szeptember 12.-ig fenn ma­rad, a marhahús. Ezt megelő­zően, augusztus 12.-én újfaj­ta árrögzítés kezdődik, amely csak bizonyos, kiválasztott á­­rúcikkekre fog vonatkozni és különleges bizottságok ellen­őrzik majd. Nixon figyelmez­tetett arra, hogy az elkövet­kező hónapokban az élelmi­szerárak jelentős mértékben emelkedni fognak, később a­­zonbpn — állítása szerint — az emelkedés megszűnik majd. Gazdasági szakértőit szerint az amerikai rendelkezés kö­vetkeztében a kanadai élelmi­szerárak éles emelkedése is várható. Mindeddig ez volt a Nixon-adminisztráció legbo­nyolultabb infláció-ellenes rendelkezése. Peking -Körülbelül ötezer kínai tar­tott úszógyakorlatot a Kum­­ming tóban, megemlékezésül Mao Tse-tung emlékezetes ú­­szásának hetedik évfordulójá­ra. Annakidején Mao azért határozta el a Yangtse folyó­ban az úszást, hogy bebizo­nyítsa: a nyugati híradások ellenére teljesen egészséges. Az úszásról kiadott jelenté­sek szerint Mao akkoriban e­­zen az úszógyakorlaton több olimpiai rekordot javított, a­­mi egy 72 éves kommunista pártvezér részéről igazán szép teljesítmény volt. Washington -Tony Boylet, az Egyesült Bá­nyaipari Munkások Szakszer­vezetének volt elnökét 1972 jú­nius 27.-én egy bíróság 5 évi börtönbüntetésre és 130,000 dollár pénzbírságra Ítélte, mert különböző demokrata po­litikusok választási kampá­nyát illegálisan finanszírozta. Boyle megfellebbezte a dön­tést, amelyet azonban most az illetékes federális fellebbezé­si bíróság jóváhagyott. Athén, Görögország -A görög polgátok július 29.­­én szavaznak egy referendum­ra vonatkozóan, amelyet George Papadopoulos elnök terjeszt eléjük. Ha a szava­tok többsége "igen", ez azt je­lenti, hogy Papadopoulos 7 é­­vig az ország elnöke marad. Helyzete azonban nem könnyű, mert régi fegyvertársa, Di­­mitrios Stamatopoulos, nyu­galmazott ezredes, ellenzi a memorandumot, Papadopou­los távozását kivnja és ennek érdekében máris megkezdte a propagandát. Katmandu, Nepal -Kirti Nidhi, nepáli miniszter­­elnök lemondott. Birendra ki­rály ezután a képviselőház el­nökét bízta meg kormány­alakítással. Houston, Tex. -Tíz szovjet cosmonaut két he­tet töltött Amerikában és kö­zös kiképzésben részesüt a­­zokkal az amerikai asstronau­­tokkal, akikkel két év múlva — a tervek szerint — közös űru­tazást fognak végrehajtani. Kabul, Afganisztán -Egy katonatiszti csoport ál­lamcsíny útján megbuktatta az ország királyát Mohamed 7a­­hir saht. Az államcsíny ve­zetője, Sardar Mohammed Da­­ud, elnökké deklarálta önma­gát, majd röviddel ezután ki­jelentette, hogy egyszemély­­ben miniszterelnök is. Nyu­gati politikai hírelemzők sze­rint az államcsínyt a Szov­jetunió segítségével hajtották végre. Az új afganisztáni ka­tonai kormánVt elsőnek a Szovjetunió és India ismerte el. London *­Egy középkorú üzletember, a­­kinek nevét nem közlik a jelen­tések, azt állította a bíróság e­­lőtt, hogy janié Jones, 34 éves énekesnő, állandóan "szállí­tott "számáraprostituáltakat s végülis 30,000 dollárra zsa­rolta meg, azzal fenyegetőzve, hogy ha nem kapja meg a pénzt, a történtekről informálja az újságokat. Georgetown, Guyana -Az itteni parlamenti válasz­tások lezajlottak, és amint azt a politikai hírelemzők megjö­vendölték, Forbes Burnham miniszterelnök pártja, a Népi Nacionalista Kongresszus, biztos győzelmet aratott, a miniszterelnök a képviselőház kétharmados többségéval ma­radt hivatalában. Yugi Nagatát fojtogatják az ellenzéki képviselők Tokio -A japán képviselőház közle­kedésügyi bizottsága meg­hallgatásokat tartott arravo­­natkozóan, hogy emeljék-e az ÚTLEVÉLKÉPEK 15perc alatti AUGUSZTUS 11 A VÉGSŐ HATÁRIDEJE S f> E C I Á L I S BEMUTATKOZÓ AJÁNLATUNKNAK. 2 FELVÉTEL ára: $1.50 Minden további kép ára 75 </ KÉZI KIDOLGOZÁSÚ, PRECÍZ, FEKETE-FEHÉR KÉPEK. Esti appointmenteket vállalunk ----- Magyarul beszélünk. BMG AND NHUONoTO 6 FRA«EsTl)DlO 4716 Yonge Street OOO_O^00 2 block a Sheppardtól délre t C.C. Jl'ZuMf1* DINING ROOM 469 BLOOR W. TORONTO ESTÉNKÉNT HORVÁTH GYULA hírneves cigányprímás és szili FERI gitárművész »oooeeooooeeosowofloosoeoooosooj állami tulajdonban levővasút­­vállalat díjszabását. A vita o­­lyan erős volt,hogy a meghall­gatás után az ülésteremből tá­vozó Yugi Nagatát, aki a bi-KERESTETÉS LINCZER MIKLÓS (becenevén SASI), volt nyíregyházi, jelenleg 13870 Kenwood, Oak Park, Mich. 48237, USA lakos, munkaszolgá­latának és deportálásának igazo­lására tanúkat keres, az itt fel­sorolt bármelyik helyre és idő­szakra. — 1940. szeptembertől decemberig Körösmező és Dobsi­­na; 1941 márciustól dec. végéig Szabadka és Újvidék; 1942 feb­ruártól decemberig Gimes és Csíkszereda; 1943 májustól au­gusztusig Komárom; 1943 augusz­tustól 1944 márc. 19-ig Budake­szi, a tüdőszanatóriumban; 1944 márc. 19-től 1944 októberig Bu­dapest, Budafok; 1944 októberé­ben bevagonirozás Buchenwald­­ba, ahol csak 4 hétig maradtunk; 1944 novembertől decemberig Of­fenburg, Baden tartományban; 1944 decembertől 1945 ápr. 29-ig Dachau az amerikaiak által való felszabadulásig. — Kéri mind­azokat, akik a fentiekre vonatko­zó igazolást tudnak küldeni, a fenti címre küldjék el tanúvallo­másukat. Költséget köszönettel térítek. PESTEN, közel a Köröndhöz, elegánsan bútorozott szoba, auto­­geizires füthető fürdőszobával, kiadó. Budapesti cím: 1064 Bpest VI. Rózsa Ferenc-u. 89. Székely Mihály. - Torontói telefon: (416) RU 7-7635 és 921-5737. zottság vezetője, az ellenzéki képviselők megtámadták és fojtogatni kezdték. Nagatát a kormánypárti képviselőknek kellett megvédeniük. Autóvezetés! Ha még nem tud vezetni Senki más, mint LEHOCZKY GOLD STAR DRIVING SCHOOL Ltd. Egyéni elméleti oktatás. Vizsgakérdések magyar fordí­tásban: $3.00. Diákoknak kedvezmény. Bővebb felvilágosítás irodánkban: 475/a BLOOR ST. WEST Tel.: egész nap: 921-7193 este 8 után: 782-0376 Hivatalos órák: 9-8-ig szombaton 9—3-ig 24 órás szolgálat MEN0RA Marié és Martine Zacher Róma -J. Paul Getty III., a világ leg- szerint a 17 éves Getty azt ké­gazdagabb emberének unoká­ja, kézzel írt levelet küldött két német nöismerösének, Marie és Martine Zachernek. A Zacher ikerpár (24 évesek) ri levelében: ne nyomozzanak utána, mert elrablói akkor megölik és még váltságdíj el­lenében sem fogják szabadon bocsátani. Cambridge, Mass. -Dan. H. Fenn, a Kennedy Könyvtár igazgatója mondotta az újságíróknak: Kennedy el­nöknek (Nixonhoz hasonlóan) az volt a szokása, hogy fontos tanácskozásait ugyancsak hangszalagra „vétette fel, álta­lában a tanácskozó fél tudta nélkül. Ki lehetett a titokzatos telefonáló? - kérdi Ervin Howard Baker szenátort, a bizottság alelnökét Washington -A Watergate-ügyben vizsgá­latot folytató szenátusi bizott­ság előtt Róbert Mardian, volt igazságügyminisztériumi ál­lamtitkár azt állította, hogy a Watergate-betörésért elitéit Gordon Liddy annakidején fél­reérthetetlen célzást tett e­­lőtte arra, hogyNixon elnök — többek között — hozzájárult ahhoz, hogy Dániel Ellsberg pszichiáterének rendelőjébe betörjenek. Egy másik tanú, Alexander P. Butterfield, aki 4 évig a Fehér Ház főtisztvi­selője volt és jelenleg a Fe­deral Aviation Administration vezetője, közölte, hogy Nixon elnök, mindenegyes beszélge­tését, bátkivel is történt az, hangszalagra vétette fel az "utókor" számára. A Fehér Ház elismerte ezt és a szená­tusi bizottság a hangszalagok kiadását és a felvételeket ké-Washington -A szenátus külügyi bizottsága 13 szavazattal 3 szavazat el­lenében úgy határozott, hogy a Szabad Európa és a Szabadság Rádió további két évig foly­tathatja adásait és addig a fe­derális kormány finanszí­rozza működésüket. A három ellenző szavazat közül az egyiket J. William Fulbright, (D-Ark.) a bizottság vezetője, adta le, aki nyilatkozatában a két rádióállomást a hideghá­ború "ócska relikviáinak" ne­vezte. FÉRJHEZADNÁM Izraelben élő csinos, jó megjelenésű, özvegy nővéremet hasonlókorú (50-55-ig) jólszituált úriemberhez. Komoly válaszokat “Good luck“ jeligére a torontói kiadóba. szítő Secret Service ügynökök meghallgatásának engedélye­zését kérte az Elnöktől, aki erre nem volt hajlndó. Ezu­tán Schultz pénzügyminiszter telefonon felhívta Sam Ervin szenátort (D.-N.C.), a bizott­ság vezetőjét és közölte vele: az Elnök mégis engedélyezi a hangszalagok kiadását és a Secret Service ügynökök meg­hallgatását. (A telefonhívás a­­zért volt indokolt, mertaCIA a pénzügyminisztérium hatás­körébe tartozik.) Később Er­vin visszahívta a pénzügymi­nisztériumot és ekkor kide­rült: a telefonáló nem Schultz pénzügyminiszter volt, hanem valaki megtréfálta a szenátusi bizottságot. Az FBI megindí­totta az ügyben a nyomozást, mert federélis alkalmazottak "megszemélyesítése" Ameri­kában federális bűncselek­mény. London -Sotheby, Anglia legnagyobb aukció-háza legújabb árveré­sén egy 1918-ban festett Ma­tisse kép 350,000 dollárért kelt el. Matisse festményért ilyen magas árat még nem adtak. A vevő ismeretlen. Vizille, Franciaország -Egy autóbusz, amely 49 bel­ga katolikus zarándokot szál­lított el egy szentélyből, egy hídról egy megáradt folyóba zuhant. A szerencsétlenséget csak egyetlen személy élte túl. FÉLTONNÁS Vangura truck­­ómmal mindennemű szállítást, parcel deliverezést vállalok. Hivia: 787-0908-at hétfőtől péntekig, reggel 9-től du. 6-ig. 695-4456 NEW YORK OFFICE 350 Fifth Avenue Empire State Building New York. N Y. 10001 PUTNAM COUNTY, N.Y. Small country estate, custom built, ideal for prof. man. 18 wooded acres. Japanese landscaped island, picnic house, built in grill. Privacy on town. Maintained toad. Only 1/2 mile from Taconic. Perfect for retired or semi-retired couple. Min. main­tenance nec. — Call owner: (914) LA 8 - 5666, 10 a.m.-4p.m. EAST ORANGE GLATT NURSING HOME With latest deluxe features and providing the finest care. Private and semi private rooms, includes Physical Therapy Department, Dietician, Dental Care, Podiatry, Optamology, X-Ray, Medical Laboratory Facilities, Private Physician. ---- Barber Shop & Beautician Service, Social Work­er, Remote Control T.V., Strictly KOSHER fi under Supervision of Meshgiach. For more information call or write: EAST ORANGE NURSING HOME 101 NORTH GROVE STREET EAST ORANGE, NEW JERSEY (201) 672-1700 (212) 964-8270 868 UNIT IN TEXAS VERY PRETTY TOWN HOUSES Includes swimming pools, tennis courts. MAI APPRAISAL - COMPLETED. Ask­ing $12,900,000.00. Good Returns. 3 & B ASSOCIATES Box 2371, Boston, Mass. (617) 298-8572 A Rustic Resort For Everyone! Warm - Friendly - Hospitable NOYICK’S iMillis, Mass. 02054 I Tel: 617-376-8456 Special Vacation Package 8 days Farm Tours 7 nights $110 Teen Program Supervision for Chi Idren DIETARY LAWS 3 1/2 Hrs. from N.Y.—We meet the Bus. —Above Rates includes 2 Tours to Historic Boston • Cape Cod • Berkshires, Etc. Regular For Reservations Call weekly your Travel Agent rates coc or 617-376-8456 from Send for Free Brochure DEPARTMENT STORE Located on beautiful Monterey Peninsula, Calif. Gross over $2.5 million. Owner retiring but will assist in orderly takeover. Full management staff will remain. Eleven separate departments— five owner controlled, six conces­sions. Excellent net; 50,000 sq. ft. under roof. Real estate may be purchased or leased—$250,000 plus inventory will handle. For further information call (408) 024-.'<K>3. Ilox 5830, t'armel, Calf#. 03021. GiltJIB & ELLIS REALTORS : Woodbournc, N.Y. 12788 (near Fallsburg) MODIFIED AMERICAN PLAN Sanda* 2 delicious meal* daily Ho latreasa from our 1972 ratet All tporlo—bf ld«o, aha»». yet«. •II waathar t«nni« «aurts. handball, flablM, «••-. •ittwalnwaat! Haw heated Indoor pool; taunt« AH rermi air conditioned •till Direct Wire LA 4-0208 >♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦».?♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦+• F\/PY IMPORTERS AND ELV DA DISTRIBUTORS INC. HANDBAGS • LUGGAGE • FASHIONWEAR 369 SPADINA AVE. BŐRÖNDÖK * MINTA * ATTACHE j át. JETLINER SAMSONITE SKYWAY DIONITE PIONEER I N ION TRUNKS stb Telefon: 864- 1776 ISKOLA TASK Á K KAN ADAI ÉS IMPORTÁLT RETIKÍ LÖK NAGY VÁLASZTÉK — KIS REZSI JÖJJÖN TELJES BIZALOMMAL SCHLOSSER SANYI és ÉVÁHOZ JAVÍTÁST VÁLLALUNK — KITŰNŐ SERVICE — LEGJOBB ÁRAK MIELŐTT CIPŐT AKAR VÁSÁROLNI, keresse fel LOUIS EVENING SHOE STORE ahol nagy választékban kaphat mindenféle ESTÉLYI -‘és UTCAI cipőket, minden szélességben, MATCHING HANDBAG-gel. Árainkról és a minőségről győződjön meg! ' 1 i Estélyi cipőket külön kívánságra DÍJTALANUL átfestünk. LOUIS EVENING SHOE STORE 1042 Eglinton Ave. W., Tel.: 781-3858 LESLIE G.ARVAY NOTARY PUBLIC Magyar, osztrák és német váldperek, házassági engedélyek. - Mindenfajta BIZTOSÍTÁS 461 Bloor St. West. Tel WA 3- 1224 EXCELLENT INCOME PER YEAR PART TIME EXCELLENT INCOME PER YEAR FULL TIME NO INVESTMENT REQUIRED For over 100 years, Americans have enjoyed our fruit juices only at home. We have just changed that situation! WORLD FAMOUS JUICES Dispensed automatically from our new REFRIGERATED JUICE CENTER. INCREDIBLE PROFIT onfhesefast moving FAMOUS JUICES. Dealerships available for men or women, full or part time. YOU PROVIDE 1. Top credit references. 2. Sincere desire to own and operate your own busi­ness. 3. Applicant must be perma­nent resident, ready to start within 30 days. NO INVESTMENT RE­QUIRED. Our investors will put up necessary capi­tal for a qualified individu­al; however, applicant must have adequate work­ing capitol for inventory. WE PROVIDE 1. The only large capacity market-tested refrigerated juice center. 2. Company secured loca­tions in factories, schools, motels, health clubs, hos­pitals, auto agencies, etc. 3. Installation of all equip­ment, training and skilled guidance. 4. Unique buy-back guaran­tee. J Eastern Inventors Co. J J 110J Stockton St., Statesville, N. G 28677 £ {mmumimmsmurosssusu

Next

/
Oldalképek
Tartalom