Mátészalka, 1914 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1914-06-12 / 23. szám
2 oldal. 1914.junius 12, telt a végrehajtó, mert a fiscus figyelmes és képviseltetni magát el nem mulasztja. Pejfájára felírják a késői unokák okulására: Született Mátészalkán, meghalt 1914. junius havában, megölte a lll-ad osztályú kereseti adó. S ezzel minden rendben van, ennek az adózó polgárnak már nem fáj semmi. De mi legyen azokkal, kik elkövetik azt a bolondságot, hogy bajnak és adó alanynak a világra jönnek. K* fogja ezeket a csecsemőket táplálni? A föld az nem táplál, annak már 3 éve kiszáradtak az emlői. Kj fogja őket felruházni? Az állam csak jogokkal ruház fel, jogot ád ugyanis mindenkinek min- nél több adót a végkiinerülésig fizetni. Ki fogja őket megtanítani az irni, olvasásra, a számvetésre, a mondattran legelemibb szabályára? Az állam bizonyára nem, mert az állam a legrosszabb stiliszta, minden mondatban csak adóalanyt ismer, adóállit- mányrtyal nem törődik. Számvetéssel sem kell törődnie, mert számvetés nélkül fizetheti érez izzadtság cseppeit a feneketlen kasz- szájába. Ha gazdasági bajokkal anyagi terhekkel társadalmi betegségekkel küzd, ki gyógyítja be a be nem hegedt, állandóan ezer bajból vérző sebeket. Senki, bizonyára senki. Az állam áldó keze nem ápol többé, csak eltakarít. Eltakarít az útból, hogy helyet adj annak a jámbornak, kit még nem evett meg, nem préselt össze a legszebb adó az úgynevezett jövedelmi adó vagy lll-ad osztályú kereseti adó. — Most, mikor bedugultak keresetünk forrásai, asztalunkon csak sátorom ünnepeken fogás a hús, szal- dirozatlan számlákon szereplő ruhákban járunk, adósok vagyunk a házbérrel, semmi kedvünk a régi magyar vendégeskedésre, hívatlanul, tolakodóan, de pontosan vendégül kell látnunk a végrehajtót. Nem csak helyet foglal, hanem tintát és tollat kér és lefoglalja az asztalt, a barnára mázolt fa- nyoszolyát és s fényezett kétajtós sifont. Kedvességének a non plus ultrája, ha a jegyzőkönyv 3 télele alá oda bigyeszti, hogy a szükséges bútorok íenthagyalnak. Pirrhus után szabadon elmondhatjuk, még egy ilyen adókivetés és vegünk van. a harisnya és az adó annyiban hasonlítanak csak, hogy mindakettö nő. Sohasem kevesbedik, akár van termés, akár nincs akár van kereset akár nincs. Ha humorizálni kedvünk volna s még el nem hagyott volna dalos kedvünk, elénekelhetnénk a bizottság előtt a fogorvosok kedvenc nótáját. »Húzzad csak, húzzad, keservesen« vagy épen idéztétnénk Vörösmarty »vén cigányából« húzd, ki tudja meddig húzhatod«, de mivel egyikhez sincs már kedvünk, dicsérőleg emlékszünk meg az adóprés ez évi munkájáról »nagyon szép volt, nagyon kedves volt, csak folytassa csak folytassa. Hiszen úgyis mindegy, úgy sem bírjuk sokáig! A szatmári püspök városunkban. Folyó hó 5-én Dr. Borowisza Tibor megyés püspök ur Öméltósága városunkba érkezeit Hámon Róbert püspöki titkár és Vanyek Ferenc kerületi esperes t. b. kanonok kíséretében. Reggel ®/«9-kor fordulta tempiom előtti térrea. főpásztor zárt kocsija. Előtte Péchy László cs. és kir. kamarás és főszolgabíró kocsija nyitotta meg az utat, ki különben kocsisorral vonult a főpásztor elé a város határába. Amidőn a íőpásztor impozáns alakja látható lelt, a hívek között a viszontlátás öröme fogta el a sziveket, őrömmel tapasztalhatták, hogy 7 év őta mit sem változott. Az angyalian tiszta lelkű föpásztor láthatóan jó erőben, megfinomodott vonásaiban most is a régi főpap. Ez volt az első impresszió. A főpap ezután az összeállított lombsAiorba vonult, amit erre az alkalomra készítettek, Kursinszky Zsigmoad csaholyi plébános fogadta el a nemes főpászlort. A sátorban magára öltötte főpásztori jelvényeit, s az ájlatos hívek és kiváncsiak sorfala között, folyton áldást osztva indult kíséretével együtt a temp'omhoz, amelynek kapujában Molnár Károly papi ornálusban fogadta az érkezőket. A templomba vonulás »Ecce sacerdos magnus« latin ének mellett történt meg. Amit a helybeli kath. nők és férfiak betanult összhanggal adMÁTÉSZALKA _______ ta k elő. Az énekkarból különösen kivált Arndl Sándorné úrnő értékes csengő hangja. Ezután vette kezdetét az isteni tisztelet. Az oltárnál a főpap előkészült a csendes miséhez. Mise végén, Molnár Károlyt láttuk a szószéken. Nagy talentumának, szónoki tehetségének, papi készültségének tanújáét bizonyította be. A megbér- málandókat Hámon Róbert titkár állította rendbe, kioktatva bérmálandókai, és bérmaszülőket egyaránt kötelességeikre. Újból megjelent az oltárnál a püspök nemes alakja, és beszélni kezdett »Kedves mátészalkai híveim« bekezdéssel a »hitről« Egy szebb egy boldogabb hazába vitte a lelkeket. Beszéd- közben egészen átszellemült lénye, s olyan megnyugvás ömlött el vonásain, ami csak kiváltságosaknak lehet osztályrésze. Ezután pedig a bérmálás megejtése következett, ríni tulajdonképpen a hitben való megerősítés. Sokan- későn részesülnek az egyháznak e kegyelmében, ami ónnak van, hogy hét évenként történnek » ez idő> alatt nem mindenki lakik helyben. A bérmálás kiosztása után a főpásztor visszavonult n. plébániára. Itt fogadta a különböző küldöttségek tagjait. Felekezeti különbség nélkül tisztelegtek az ősz egyház férfi előtt, hatóságok egyházak, és egyesek. A ref. egyház élén Péchy László- főszol'g-abíré ihf- üdvözölte, az izr. hitközség, a város, valamint a különböző testületek nevében Rohay Qyula főjegyző üdvözölte. Mindenkihez volt nyájas, szives szava külön-külön és együtt. Később díszes ebédhez ültek a meghívott előkelőkkel. Mig délután az iskolát és a város nagyjait látogatta meg. Szombaton reggel Nyircsaholyba utazott,onnan visszatérve vasárnap reggd folytatja bérmá- lási körútját. Péchy László- főszolgabíró, a járása területén mindenütt kísérte. A jó Istennek különös kegyelmét és áldását kérjük a föpásztor további életére» hogy 7 év múlva ismét viszont láthassuk. S. E. — ELŐFIZETŐINKHEZ l Felkérjük azon t. előfizetőinket, kik előfizetési dq- iaikkal HÁTRALÉKBAN vannak sziveskedjenek azt kiadóhivatalunk címére MIELŐBB beküldeni. JJ kiadóhivatal. ízlésemről. Majd érdeklődött, mit láttam már Páriából, hogy ismertem meg eddig a várost. Mikor elmondtam, mi mindent néztem már meg, mosolygott. Ez nem elég, ez nem az igazi. Más oldalról is meg kell figyelni. Majd elviszem én néhány helyre magát. Csinálunk egy-két éjjeli kirándulást is! Attól kezdve & irányította a társaság prog- rammjdt. ö jelölte ki, melyik színházba, orfeumba vagy kávébázba menjünk. És mi mindnyájan őszintén szerettük a szellemes jókedvű lányt, aki még a hibáinkat is kijavította beszédközben, s most már nevetve bivtuk öt »grófnő«-nek, ő volt tár« saságunk feltétlen kormányzója. Végre egy kitűnő hangulatban elfogyasztott diner után a »grófnő« hirtelen felkiáltott: »Nous allons faire P excursion de nuit U Megcsináljuk az éjjeli kirándulást! Kitörő lelkesedéssel helyeseltük a tervet, mindjárt föl is készülődtünk és félórái kóborlás után a »Montmartre-ban voltunk. Megnéztük a sirt, hol koporsókról ittunk likőrt s ahol földalatti hátborzongató mutatványokkal űznek csúfot a halálból. Megnéztük a pokol című szórakoztató helyet, hol ördögök szolgálnak fel a legtrágárabb konferálás mellett teljes sötétségben, csak az asztatobban, székekbe* elrejtett villanykörték világítanak. Voltunk a menyben, ahol egy templomban boroztunk, mig papnak öltözött komédiások imádságkuplékkal gúnyolták a vallás szentségét. Nekem már éppen elég volt. Szerettem volna hazamenni. Attendee I Most jön a java ! A »bal de unit« Az éjjeli bál. Sohasem fogom elfelejteni. Amint beléptünk: egy kibogozhatlan szinvegyüléle, érihetlen zűrzavar. Kiáltás, nevetés, suttogás, lelyemsuhogás. Bóditó, szédítő, parfümillat talán százból összekeverve. Fény, csillogás. Egy chaos Szinte megtántorodtam, majd megdermedten néztem magam elé. Most valaki megragadja a karomat, föleszmélek : »Voyez, voyez, fa comtesse danse du cancan 1« odanézek, csakugyan. A grófnő can- cant táncolj Mile Lisette, ami »grófnö«-nk egy ismeretlen férfi karján l Hogyan tűnt el közülünk ? Fejét hátra hajtja, teoinló baja úszik a levegőben szeme lecsukva, szempillái szinte remegnek a kéjtől .. . Gyönyörű szép volt igy. Pár perc múlva újra köziünk volt és nevetett, milyen jó tréfát csinált velünk. Mi szólni sem tudtunk a csodálkozástól, a meglepetéstől . . . E naptól fogva az én svájci barátom egészen megváltozott. Állandóan szomorú volt, magába zárkózott lelt, s lassanként a - búskomorságtól kezdtem félteni. Hiába kérdeztem mi bántja nem szólt. Egy éjjel sehogysein tudtam elaludni. Álmatlanul feküdtem. Egyszerre úgy éreztem, valaki tapogatódzva ágyamhoz jött. A svájci volt. Lekuporodott az ágyam szélére. — Ugy-e nem alszik? kérdezte félénken. Bocsásson meg, hogy zavarom. El kell valamit mondanom. Már régen akartam. Én szeretem Mile Lisette-t, a >grófnő«-t. Azon éjjel bolondultam belé, amikor táncolni láttam. Hiszen tudja, olyan istenien szép volt. Azután mindig csak őt láttam, amint hátrahajtott fővel lebomlott hajjal, bezárt szemekkel lejt el mellettem . . . örült szenvedély fogott el, ha rá gondoltam. Nem bírhattam tovább. Levelet irtani neki. S aztán vártam a választ. De hiába. Nem irt. S mikor megkérdeztem, hogy még nem is sajnál, nem is méltat feleletre, akkor megvetően nézett rám és elfordult tőlem . . . Nem folytatta, elcsuklott a hangja. Éreztem hogy egész teste átvonaglik a fájdalomtól. Nagyon megsajnáltam szegény fiút. Vigasztalni próbáltam, de nem sikerült. Magamat is nagyon meghatott. Valami olyast mondtam: majd a sors visszafizeti neki ezt a kegyetlenséget. Arra gondoltam, mily szívtelen, könnyelmű, léha teremtés lehet. Gyűlöletesnek tűnt fel előttem Lisette. Később Is szinte féltem tőle ha sétára hivott. Pedig észrevettem, hogy sokszor gondolok rá. Ö is foglalkozott vplem. Mindig uj, meg uj érdekességet akart megmutatni. A Madelaine-he* közel van egy hires rendez-vous-hely. Tágas helyiség, exotikus növényekkel, félvilágitással. Emelet-magasságban galéria van körül, elkülönített asztalkákkal, mintegy kertté varázsolva. Félhomály. Néger szolgák hófehér ruhában nesztelen léptekkel hozzák a teát. A zene halkan szól, csönd van, csak néha haitik a suttogás . . . fit voltunk egy délután Lisette-el, a »grófnő-vei. Különösen őszinte lett. Elmondta , mily boldogtalan. Egy gazdag angol mindenáron feleségül akarja venni, de oly csúnya, hogy ő hallani sem akar róla. Én csak annyit jegyeztem meg közönyösen: ha nem szereli, nem menjen hozzá nőül. Indulatosan ug-
