Mátészalka, 1914 (6. évfolyam, 1-50. szám)

1914-01-01 / 1. szám

látészalka, 1914. VI. évf. 1. (248.) szám. Ti USADALMI HETILAP. W MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN ^ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre — — —- — — — — 8 korona. Felévre — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre b korona. *—Egy szám ára 16 fillér. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Felelős szerkesnő : Dr. TÖRÖK ÁRPÁD. WEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utca.) Távbeszélő-számunk: 13. A HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK. au'.uaagigajüJLiLgLmi;'11.1.ijl. 1 -»T'jJL" in. _ Előfizetésifelhívás. Újév napjára. J? „Jyíátészall(a“ 1914. január hó elsejével VI. évfolyamába lép. Ez alkalommal uj előfizetést nyitunk. Felkérjük a uMÁTÉSZALKA“ olvasókö­zönségét, hogy a kiknek előfizetésük 1914. január 1-én lejárt, szíveskedjenek előfize­tésüket megújítani, nehogy a lap szétkül­désében fennakadás álljon be. A „MÁTÉSZALKA‘ előfizetési ára: egy évre — — — 8 K. fél évre — — — 4 K. negyedévre — — ZK. Tanítóknak egész évre 5 K. Egyes szám ára 16 fillér. Az előfizetési pénzek beküldéséie mai Számunkhoz postautalványt csatoltunk. A „MÁTÉSZALKA“ kiadóhivatala. Sokféleképpen ábrázolja a képzőművé­szet az ó év elmúltát és az ujesztendö megszületését. Az angolok szeretik az ó esztendőt öreg emberrel, tezében kaszával s a halál egyéh külső szimbólumaival áb­rázolni. Az. aggastyán ott áll a küszö­bön, gyertyát tart a kezében, amelyet el- fujt és az elíujl láng kirajzolja az 1913-as évet, mig mögötte egy bájos meztelen gyermek áll: az uj év, teli reményekkel, teli titokzatossággal és csak a jóhoz való bizodal ómmal. Olyan életfilozófia nyilvánul meg eb­ben a képben, annyi invenció és költői melegség sugárzik belőle, hogy bátran te­hetjük ezt ez év szimbólumává általános­ságban. A gyermek háttere a fölkelő nap, amely sugaraival bearanyoz mindent ami kör­zetébe kerül: igy látjuk az uj évet, így mutatja azt nekünk a művész és mi így szeretnék azt beteljesülve látni. A gyermek, ez min­den olyan érzésnek az eredője, amihez az emberi vágy odacsatolja a reményeit. A keresztény vallás kezdete a gyermek Jézus­hoz fűződik, testté lett ártatlansághoz, Jé­zushoz az ideálhoz, aki azzá ritarad.tK ami gyermekkorában volt: egyszerű, kereset-» lenül természetes és bizakodó. Csak igy válhatott Megváltó betőle, csak igy volt képes bájos naivságávai egy oly községet toboroznia maga körül, amely még évszá­zadok múltán is és remélhetőleg évezre­dekkel utóbb is megtartotta az Isten-ember emlékét. Ám az öreg emberről is szót kell ej­tenünk. Az öreg emberről, aki egyik ke­zével a homokórát, a másikban az alvó lángot tartja. Erről se feledkezzünk meg, mert nem elég a bizodalom a jövőbe, ha­nem szükségünk van a tanulságra is és ezt csak a múltból — és ezt jelképezi az aggastyán — tudjuk meríteni. Az elmúlt esztendő pedig elég anyagot ad tanulság­ra, szemlélődésre és mindarra, amiből meg­LESZÁMOLÁS. A láthatáron lassan elhalt a hideg, kékes félhomály. A behavazott kert, fekete, lombtalan fáival, a léckerítés és olt túl, a kis házacskák, az éj sötétjében egyenként eltünedeztek, |(t—ott komorabbá tette az éjszakát egy-egy fényesen kivilágított ablak, ahol már meggyujtot- ták a karácsonyfa gyertyáit. Igen, ma karácsony­éit veit! A harangok zúgása átrezgett a levegőn. Az ablak mellől egy férfi, ki eddig ült, fel­állt. Becsteledett, anélkül, hogy észrevette volna, s most a bútorok között tapogatózva haladt a csengő felé. Az inas lámpát gyújtott az íróasztalon, mire fehér halvány fény világította be a könyvesszek­rényekkel telt szobát. Mikor ismét egyedül maradt, Íróasztalához ült és könyvébe mólyedt. Az éleipezsgése kint el­némult. Bent nem volt sem küzdelem sem meleg­ség, mert ebben a birodalomban a korlátlan, ri­deg valóság és a szenvedéllyel átkarolt tudomány uralkodott. A tanár nem hallott csengetést, tehát kelle­metlenül hatott reá, midőn az inas jelentette, hogy látogató érkezett. — Ma ? ... és ebben az Időben — mor­mogta. Különös . . .! Nos, ha már itt van, vezes­se be ! Nyugtalan tekintettel fogadta az ajtóban meg­jelenő, széles vállu, zömök alakot. — Adolf, már nem ismersz ? ... Én va­gyok 1 — mondta a látogató, hangjában némi izga­tottsággal. Futólagos pír öntötte el a tanár arcát. De azután rögtön visszanyerte halvány színét és meg­csontosodott vonásait. — Te vagy az Seyling Károly? — kérdez­te nyugodt száraz hangján. — Furcsa, hogy ép ma este kerestél fel t — Igen az vagyok! . . . Csak ma este ér­keztem meg, s végre Karácsony a béke ünnepe t — Hm! . , . Hiszen már régóta békességben élünk ! Halottakkal az ember nem szokott csatáz­ni .. . Már pedig te és az a másik, számomra meghaltatok I . . . Ittléted ezen mit sem vál­toztat t — Adolf! Louisa két hónap előtt meghaltI. A tanár néhány pillanatig néma maradt. Azután még szárazabb hangon, mint előbb, igy válaszolt: — Az az asszony számomra már akkor meghalt, midőn veled elszökött I. . , . És te, mit kívánsz tőlem ? — Elhiheted, nem szívesen jöttem hozzád, de. utolsó kívánsága ez volt! Azt pedig teljesíteni akar­tam ... És ha már itt vagyok, végleg számtijjunk le! Érted tisztázzuk a rovást! — Ha éppen akarod, nem bánam,. bár ami a rovást illeti, amint kifejezted magad — az máé régóta tiszta! ... A tény az, hogy feleségemmel megszöktél!, üldözésiekre nem gondoltam, mert előttem megszüntetek létezni I . , . Azt. hiszem vi­selkedésem példás volt t — Édes Adolf, ez mind nagyon szép, de az eleven embereket nem lehet olyan könnyen meg­semmisíteni 1. ... A tudományban kijavíthatjuk a valót, a példa helyességének kedvéért, de az élet­ben nem t — És ez mit bizonyít? Seyling izgatott lépésekkel fel s alá járt. Azután, megállt a tanár előtt: — Amint mondtam, élő embereket nem lehet megsemmisíteni, de még az emléküket sem t . . , Ah, ha ezt megtehetené valaki, én ugyancsak ki­töröltelek volna az ő életéből t — Ugylátszik lelkiismereted nagyot* nyugodt!' szólt vontatva a tanár. Lapunk mai száma 6 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom