Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1913-10-26 / 43. szám

Ti RS Ali ALIBI HETILAP. s* MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN k ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész, évre — — — — — — — félévre — — — — — — — Negyedévre — — — — — — — Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 8 korona. 4 korona» 2 korona, ö korona. Felelés szerkesztő: Dr. TÖRÖK ÁRPÁD. W E ——“■** Egy szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: I S Z ANTAL nyomdája (Vasut-uíca.) Távbeszélő-számunk: 13. A HIRDETÉSI DIJ^K ELŐRE FIZETENDŐK, Magyar orvosok. A magvar orvosi kar érdekében el­határozó lépés történik. November 1-én a községi és körorvosqk nyugdíjintézete életbelép. Nemcsak az orvosok fogadhatták ezt megelégedéssel a legnehezebb feladatot vállalt kartársaikra való tekintettel, hanem közegészségügy érdekében mindenfelé meg elégedéssel kell ezt az intézkedést fogad­nunk, amely az eddig csak papíron levő intézményt megtestesíti. Sokszor halljuk azt a fájdalmas pa­naszt, nogy egész körzetek, a felvidéken majdnem egész járások vannak orvos hí­ján. Ugyanakkor, amikor a nagyvárosok­ban orvosi fölösleg van s a fiatal orvosok a struggle of life tülekedő harcát vívják, vagy a fogorvosok özönét növelik, hogy a mások fogán szerezzék meg betevő falat­jukat. A járványok, föképen a lakosság legnagyobb átkai, a gyermekjárványok sza­badon gazdálkodnak s veszélyeztetik még a rendezett viszonyok közé jutott Vidé­kek lakosságát is. Mert ami talán a leg­fontosabb, a preventív intézkedések nem történhetnek meg a szükséges orvosok hiánya miatt. De hát csodálhatjuk-e, ha nincs kedve elmenni u jobb környezethez szokott fiaiul orvosnak, amikor csekély fizetése, még si­lányabb mellékjövedelme maga sem csábi íja, ellenben visszariaszíja az a tudat, hogy higiénikus intézkedéseknek babonás konok- súggal ellenálló népség elfogultságát kell keserves munkával legyőznie, a jövője pe- dig egyáltalán nem volt biztosítva; mert még örülhetett, ha véletlenül megrokkanva a becsületes szolgálatban a vármegyei törvényhatóság nagylelkűségéből, emberi szánalmából némi kegydijat kapott. A nyugdíj biztossága tehát már je­lentékenyen javítja a helyzetet; biztos ál­lásra még a nehézségek mellett is szíve­sebben megy a fiatal ember, remélve sor­sának jobbra fordulását, ami bizonyára legközelebbi gondja lesz a kormánynak. Nem tagadhatjuk, hogy legcélszerűbbnek az orvosok államosítását tartanók. Ez nem csak hogy megkönnyítené a közönség dol­gát, mert az adó után esetleg kivetett pót­lékot, szemben a nyerhető szolgálattal, sen­ki sem érezné meg; hanem lehetővé tenné azt, hogy hivatalosan rendeljenek oda or­vosokat, ahová önszántából ma senki sem megy. A leginkább kellemetlen körzetek sem maradnának orvos nélkül, s az orvosok sem panaszkodhatnának, mert az ilyen ál­lások mintegy lépcsői lennének előlépte­tésüknek, illetőleg jobb helyre való át­helyezésüknek. Az államosításnak azonban sok meg­fontolandó körülménye van. Elhamarkodva nem lehet és nem szabad megcsinálni, mert itt nagy etikai kérdések megoldása is előtérbe lép; a közönség érdekeivel és óhajaival is kell számolni Hosszabb idő kell ennek megérlelésére. Számot kell vetni a pénzügyi követelményekkel is. Ez ugyan inkább csak munkát követel, mert fedeze­tét nem nehéz megtanálni; de ez a mun­ka mindenesetre hosszabb időbe kerül. A legközvetlenebb teendő az orvosok helyzetének javítása. És ezért a nyugdíj­intézet életbelépése nagy horderejű csele­kedet; első foka az orvosi állás-biztos­ságának. A statisztika megállapítja, de a ta­pasztalat is bizonyítja, hogy ahol rendes és fejlett orvosi szolgálat van, ott a halá­lozás leszáll természetes fokára. Számba kell ugyan vennünk a különböző egészsé­A KASZINÓBAN. Banketlező társaság volt együtt a tiszti ka­szinóban. Asztalbontás után az urak bevonultak a hangversenyterembe. Tanos hadnagy, pezsgés jókedvében, leült a zongorához és eljátszott néhány népszerű Lehár- melódiát, közben lármásan hívta oda az egyik tiszttársát: — Hattól Fuller gróf! Jer ide öregem. Éne­kelj valamit. Halljuk Futtert! — Hurrá ! Fuller enekeljen 1 Fuller, dicső férfiú , . . en avant! — hangzott mindenfelől. — Tanos, az isten szerelmére, én gyomor­görcsöt kapok, ha Fuller énekel — mondotta Péterffy kapitány. Maga megakar ölni; minek biztatja, hogy kornyikáljon ? I — Sohse fáradjon, Péterffy, amúgy is tud­juk, hogy a sárga irigység bántja . . . Jer csak ide, Jenőkéin, neked arany van a torkodban . . . Fuller gróf kissé bizonytalan lépésekkel kö­zeledett a Zongorához. Tanos széke mögött pózba vágta magát és affektáltan köhécselt a parfümös zsebkendője mögött. — Kezdjük hát, fiacskám! Csak azért is mutasd meg ezeknek a barbároknak . . . Péterfíyt azért öli meg az irigység, mert a szép Netty múltkor azt mondotta, hogy szeretné meghallgatni az énekedet. Rajta hát . . . egy-kettő-három .. . Vilja, óh Vilja te szép, te csodás . . .1 Fuller gróf magas, vékony hangon, megle- hetően bizonytalanul énekelte az első strófát. Tanos, akinek okos szemeiben ezer apró, csinta­lan kohold táncolt, ügyesen átsiklott egy másik dalba. Fuller észre sem vette pajtásának csintalan- ságát, egy kicsit^ kizökkent ugyan a ritmusból, de azért tovább fújta a »Vilját«, a lassan és érzel­gősen játszott »Körösi lány* dallmára . . . Érzel­mesen, szívből fújta mindaddig, a inig a kitörő, falrengető kacagás erőszakosan véget nem vetett az előadásnak. A »hirtelenszőket énekes bosszúsan hátra­szegett fejjel, upró, ringó lépésekkel hagyta el a zongorát. Tanos követte és általános hahotázás közepette, tettetett sajnálkozással érdeklődött, vájjon kifárasztotta-e az éneklés. — Oh, dehogy fárasztott — suttogta bá­gyadtan Fuller gróf, — szó sincs róla ... de ilyen orditozás mellett nem lehet énekelni . . . Ezek a barbárok amúgy sem értenek a zené­hez . . . minek öntsem hangokba a lelkem vá­gyódását ... ah istenem, ha Netty hallhatná, akkor érdemes volna, de igy . . . A zsebkendőjével legyezgette magát és há­tat fordított a barbároknak. Vargha főhadnagy, pezsgőspohárral a kezé­ben lépett Fuller mellé. — Isten éltessen! Mégj mindig a szép amerikai lány jár az eszedben?! Akkor bajtársak vagyunk! Igyunk a megtört szivek felgyógyulá­sára! Éxl — Péterffy már összeragasztotta a megtört szi­vét — mondta nevetve egy kövér kapitány. — Qy jn- jon meg Péterffy, gratulálhatunk ? Hogyan vagyunk azzal a bájos kis özvegygyei ? Megbízható értesü­lésem szerint még mielőtt haza utazik, megisszuk az eljegyzési pezsgőt! A nagybácsija ha'lom, megesküdölt, hogy jegygyűrű nélkül nem engedi elutazni a húgát. A szép asszony már hazairt és szabadságának meghosszabbítását kérte. — Mennyi pletyka ! — szólt bosszús han­gon Péterffy. — Vájjon ki mondhatta, hogy éppen én va­gyok az a boldog halandó, akit az öreg nábob, becsének szerelne? Nem tudok róla semmit. Ta­núst kérdezzék . . . ő többet van odaküun náluk I Ne is kérdezzenek, én nem tudok semmiről — ellenkezett Tanos. — örley ért a kártyave- téshéz, majd ö megmondja, hogy közülünk ki ünnepli meg elsőnek az eljegyzését. — Gyerekek ne bolondozzatok — csattant fel egy magas szőke főhadnagy — ne kezdjetek ilyen komédiába 1 Ez néni leányuevelő intézet! Kártyavetés, pfuj, bolondság! örley, a legfinomabb hadnagy, elegáns, kar­csú, kékszemü, leányos arcú fiú. Keskeny, fehér kezei ügyesen keverik a kártyát. Ki rakja őket maga elé az asztalra, aztán kérdi: — Ki parancsol emelni? — Csak nem fogtok bele komolyan? —kérdi dörmögve Péterffy — szégyelltem, ha résztvennék ilyesmiben . . . — Kezdjük hát örley. Nekem valami nagy hazugságot jósoljon. Háromszor emelek, ugye? — mondta Tanos, — Igenis. Balkézzel háromszor emelni és Lapunk mai száma 6 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom