Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-26 / 43. szám
Mátészalka, 1913. MÁTÉSZALKA okotber hó 25. 43. (238.) szám. 2. oldal. te---1 gi és kulturtényezölcet: a nép'.müveltségét, táplálkozását, lakás viszonyait, de még a a klimatikus viszonyokat is; mind amellett dőntó körülmény, hogy főképen megtörtént-e a preventív védekezés az egészségrontó körülmények ellen. A csecsemő halálozás csökkentése szociális kérdés is; de az bizonyos, hogy Magyarországon a szociális viszonyokon kívül, kivált a minduntalan föllépő járványok esetén az okozza a nagy gyermekhalandóságot, hogy nincs mindenütt gyors és kielégítő orvosi segítség. Számtalan diftériás, skarlátos gyermeket megmenthettek volna, ha kellő időben ott leset az orvos. De naponkint végigjárni még egy-két falut is, nagy feladat; többet már lehetetlen. Annál kevésbé, mert hiszen ambulanciát is kell várnia az orvosnak ; hazulról sem szabad hiányoznia, ha a beteg jelentkezik, vagy éppen sebesültet Ihoznak. És végeznie kell a hatósági teendőket is. Pedig azt sem tagadhatja senki, •hogy a mészárszék, a pöcegödrök, a kulak, piacok szemmel tartása általános •egészségügyi követelményből ne lennének ■oly fontosak, hogy azokkal az orvos is 'törődjék,, még pedig állandó figyelemmel. Az élelmi szerek és élelmi piacok orvosi ellenőrzésének hiányosságát még a fővárosban is érezzük. Mert erre nem érnek rá a hatósági orvosok. Hogy állanak ■tehát akkor a dolgok itt a vidéken ? Ételmérgezés, italmérgezés mindennapi dolog. Igaz, hogy a törvény is gyönge megtorlást nyújt védelmül az élelmi szerekkel való visszaélők ellém; de lehetne a legszi- sgorubb törvényünk., mit nyerünk vele, ha •nincs elég képesített szakértőnk annak ellenőrzésére. ? A többi közt éppen a fenyegető 'kolerajárványnak egyik legnagyobb elöse- ■gitóje a helytelen életmód, a romlott gyű unölcs, a rossz ital, növelve az iszákosság 'viszaélésével. Ezeknek már előre való leiküzdése olyan orvosi feladat, amely talán egészben, de legalább is nagyrészben fölmentené az orvost a .gyógyítás nehéz feladatától. Mert eszményileg az lenne a helyesebb, ha az orvost azért díjaznák, hogy a bajt megelőzni igyekezzék, s ne a betegségek uralkodására kelljen alapítania existenciáját. Ebben az elvben volna az államosításnak is etikai alapja. Az orvosi méltósá* got is mindenesetre emelné, ha egy csapással megszűnnének azok az újabb korban elfajult állapotok, hogy a dekórum ellenére, de a megélhetés küzdelméből kényszerítve, hirdetések utján is ajánigatják magukat. Ne azokról az előkelő orvosokról vegyünk mértéket, akiket amúgy is felkeresnek a vagyonos páciensek, hanem a nagyobb részről, amelynek anyagi viszonyai folyton labilisak, mert vagy kénytelen csekély díjazású egyesületi szolgálatokat telyesitenie, vagy ha n ígylel kü, akkor ugyancsak szorongatott helyzetbe kerül maga is. vagy végre követeli a kemény tanulással s ennek megfelelő tőkeértékkel szerzett tudásának honorálását: akkor meg éppen nem egyszer esküvel válalt kötelességével jön összeütközésbe, még vádat is akaszthatnak á nyakába, mert nem szabad megtagadnia az orvosi segélyt, ha baj van. A iegméltányosabb megoldás lenne tehát, ha uz önkéntes honorálás és az orvosválasztás szabadságának feníartása mellett az orvosi foglalkozást közállásá tennék. Ez ma már sokaknak a véleménye. A már megállapodott hirü vagy egyébként népszerű orvos semmit sem veszítene, mert a speciális kezelések díjazása külön biztosítható lenne; de jól járna a kezdő meg a falusi orvos és nyerne kivétel nélkül a kevésbé módos közönség. Koller Béla. Emberek jönnek, emberek mennek. Már hozzá vegyünk szokva az ilyesmikhez. De mikor olyan emberek távoznak cl körünkből, kik szivünkhöz voliak nőve, mikor egész, igaz férfiak hagyunk itt bennünket, kik még tegnap itt Jártak keltek közöttünk, kik a szó szoros értelmében egész emberek voltak, mindannyiszor elfog a bánat, a napsütéses, de őszi hangulat, A rövidke hír, hogy Kolter Bélát, Mátészalka róni. kalh, plébánosát a szatmári megyés püspök ur egy nagyobb javadalmu plébániára a Márama- ros megyei Viskre helyezte át, úgy érezzük nem fér a személyi hirek szűk keretébe. Nem egy kötelességet hiven, hivatását egészen betöltő ember talán jobb anyagi körülmények közzé jutásáról van itt szó, liánéin egy férfiú távozásáról, melyet egy ily szűkös társadalmi erőkkel rendelkező község, mint a milyen Mátészalka, sokáig érzékenyen meg fog siuyleni. Mert hiszen emberek vagyunk itten sokan, emberek, kikre nekünk szükségünk volna, kevesen. Ha e kevesek közül is eltávozik egy, kit személyi kiválóságai predestinálmk arra, hogy bennünket, embereket a megértés szent jegyében, mint pásztor a nyáját összetartson, a fájdalom kétszeres, az űr kiáltóaii tátongó. E helyen társadalmi állásra nagyobbak, rangra, méltóságra hatalmasabbak e lap hasábjain nem kaptak méltatást. Hidegen hagyta e hasábokat a stréberek könyök küzdelme, a hivalkodók vásári lármája, az úgy nevezett társadalmi szamár létrán le és felfelé bukdácsolók mászó tornája vagy hatalmas lezuhanása. Nem fertőzte meg e lapot az olcsó hizelkedés, a hatalom kegye iránti vágy, az árnyékban való emésztés érzete, in-rl nem volt kenyere a durva aiányelds. E sónk írója, kit Koilei Bélához baráti kötelékek fűzték, indiskréciót követ el, játszik a tűzzel, azzal a tűzzel, melyet mindig oly sokra becsült, mikor az ő határozott kívánságát nem respektálva, méltató sorokba akar kezdeni. Az a mély nézésű, de jóságos fekete szem, szemrehányó pillantásokat vetne a szentség törő felé. Nem kereste soha a feltűnést, leikétől távok állott a vásári dob verés. Lényében volt valami, az apostolok szerénységéből, az ős keresztények nemes jelleméitől- Megadta mindenkinek azt a. tiszteletet, melyet megérdemelt, mngadta a császárnak a mi a császáré, a királynak a mi ki*, rályé, de az a nemes önbizalom, de nem Önhittség, mely tartalmas férfiak sajátja, sohase engedte meg, hogy térdet hajtson felfujtjnagyságok előtt. Az egyház alázatos szolgája megmaradt annnak, minek hivatását szentelte, csatlós nem lett belőle soha. Alapvelő jellem tulajdonságai folytán megérdemelte volna, hogy az élet rózsái nyissanak útjában. Sajnosán kelleti tapasztalnia azonban neki is, hogy rózsáknak is vannak tövisei. A durva rosszakarat ellene is megkezdte akna munkáját. A sötétben bujkálás lovagjai, a névtelen levelek névtelen hősei bepróbálták az utca porába huzni azt a talárt, melyet viselője be nem mocskolt soha. Krisztusi erényekre vall, hogy rágalmazóit nem ültette arra a padra, melyekre valók lettek volna. Mint a vallás alapitó kitért azok elől, kik a gonosz emberi indulatoktól niegittusodtak. •közben erősen gondolni valamire . . . lehetőleg 'Olyanra, ami egészen betölti á szivét. — Megtörtént I Aztán kikérem íitíi magamnak, hogy figurázzák I Tanos, miután emel*, három csomóba tette le maga elé a kártyát, örley felemelte az egyik 'Csomót, a legfelső kártyát sokáig nézte, aztán a másik két csomónak felső kártyáit is tsnulmá- myozta. 'Végre négyes sorban kez*dtc kirakni a kártyákat az asztalra. — Gyorsan, mit mond a kártya ? Még ez 'évben v lesz az eljegyzésein ? 1 Nevetve kérdezte, de a hangja feszült idegességet árult el. Örley kezére támasztott fejjel nézett végig h kiterített kártyán. — Különös, furcsa kártya ! Egy nagy csalódás és egy gyászeset m is irányban terelik az életét ... A csalódást önmaga okozza . . . jobban mondva a könnyelműsége. — Könnyelműség . . . brávó ... ez az . — kukorékolta égy vékony hang az asztalvégéről. — Légy szives, csilrl, fogd be a szádat — mondta Tanos. — Folytassuk örley. — Olyun hirt kap, amely megszomoritja . . ! egy eljegyzési hirt . . . elkeseredik, öngyilkosságot tervez . , , — Ohó I Ez már komoly ügy! — Csak rövid ideig marad itt közöttünk. Eltávozása efőtt egy haláleset történik, ami teljesen lesújtja . . . olyan valaki követ el öngyilkosságot, aki egészen közel állott a szivéhez. Vigyázzon magára . . . egy kis baleset, megbotlás vagy esés által, amely lovaglás közben érheti, megbetegszik . . . — A nagy teremben siri csönd lett, csak a fiatal jövendőinondó monoton hangja volt hallható. A fiatal férfi fejek mind a beszélő felé hajollak és akik ezelőtt legjobban gúnyolták, azok figyelték legbuzgóbban . . . Örley elhallgatott és újra keverte a kártyát. Egy idősebb kapitány törte meg a csendet. — Hol tanulta ezt a mesterséget örley? — kérdezte. — Bolondság, de azért mégis érdekes. Az embernek kedve támad tanulni magától. — Van egy húgom és ők minden est« a nagymamával együtt a kártyából böngészik ki a jövendőt. Unalomból megtanultam én is, kapitány ur és noha nem hiszek benne, de néha elszórakoztat . . . — Beteljesülte már egyszer valamelyik jóslata ? — Igenis kapitány ur, de minden esetben és kizárólag csakis a rossz következett be. Ha először a tökhetest emelem, szörnyű pechein van. Ez holtbiztos. Vagy elveszitek valamit, vagy kellemetlen levelet kapok; megesett, hogy olyasmiről kellett lemondanom, amire egyenesen vágyódtam, egyszóval részemre mindig nagy kellemetlenséget jelent a tökhetes . . . — Kérem Tanos ur húzzon ki kilenc kártyát a balkezével. Ne nézze meg őket kérem. — line, a próba ! — mondta örley. — Ez a három kártya a csalódást jelzi, ez a három a lesújtó, váratlan halálesetet jelenti és a három utolsó a közel jövőben elkövetkezendő távozást mutatja . . . — Gui vivra, verra! Köszönöm, örley jól o KE B L. Lá 9 A legjobb ét a legtartósabb irótszálas lámpa. Húzott drótaziltal 75®/» irammegtakaritás. Kapható villanyszerelést lilétekben, villan ^telepeken és a IIASYAR SlEMEdS-SCHUCKEHT-MŰVEK-eil, Musst, VL, Teréz-klnt 36. fiflr-MtMl 13.
